G&P - Egy karácsony a Piton családnál

Nos drágáim, múlt, jelen és jövőbeli olvasók, ezzel a kis történettel szeretnék köszönetet mondani a lelkes kritikaíróknak, akik rengeteget segítettek írás közben. Azoknak, akik már befejezetten olvasták el és megszerették, sőt azoknak a néma emberkéknek is, akik csak elolvasták, de legalább elmosolyodtak rajta.

Óriási pelyhekben hullott a hó egész Angliában. A felnőttek dühöngtek a várható fagy és a síkos utak miatt, ám a gyerekek boldogan tekintettek az ég felé és földöntúli örömmel gázoltak a hideg fehérségbe. Nem voltak kivételek ez alól a varázsló gyerekek sem. Egész egyszerűen minden gyermeket elbűvöltek a változatos pelyhek, melyekből két egyformát nem lehet fellelni a földön. Boldog kacagásuk egészen a szürke felhőkig feljutott, melyek, hogy még nagyobb örömet szerezzenek, sokkal szorgosabban hullajtották fehér terhüket. London szerte, minden kertben gyerekek viháncoltak, voltak, akik a szüleikkel, kutyájukkal, vagy csak egymagukban örvendeztek a csodának. Bizony, még a varázslógyerekek is csodának tartották eme természeti jelenséget. Egy díszesen kivilágított ház előtti kertben, egy ötéves forma kislány és egy négyéves forma kisfiú bíztatott hangosan egy nyurga kiskamaszt, aki épp erősen koncentrált valamire. Szemét szorosan összeszorította, homlokát mély barázdák szelték át, és még a nyelvét is kidugta, hogy biztosan sikerüljön a mutatvány. Eltelt két perc és a gyerekek lelkesedése hanyatlásnak indult, a kamasz feje pedig erős padlizsánszínben tündökölt, de nem történt semmi.
- Tudtam, hogy megint átversz – sóhajtott csalódottan a fiúcska és dühében egy marék havat vágott a tinédzserhez. – Lehet, hogy gyerek vagyok, de hülye nem.
Most már a lányka is dühbe gurult, hisz nem szerette, mikor az öccse elszontyolodik. Kivéve, természetesen, mikor ő ríkatta meg, de az, teljesen más ügy, ugyebár.
- Tudod kivel szórakozzál, Teddy Lupin…
Még épp idejében harapta el a mondat végét, hisz a ház ajtajában megjelent az édesanyja, igencsak dühödt ábrázattal.
- Elieen Molly Piton, azonnal kérjél bocsánatot! – szólította fel a nő.
Még mielőtt a lányka megmukkanhatott volna, Teddy nyúlánk alakja eltűnt. A kisfiú csuklani kezdett a rémülettől, a kislány szeme tányérnagyságúra kerekedett és még az édesanyjuk is meglepetten pislantott a fiú hűlt helyére. Egyszer csak megmozdult egy öklömnyi kupac hó. A kertben ácsorgók először azt hitték, káprázik a szemük, de mikor két hatalmas fül nőtt ki a halomból, megkönnyebbülten sóhajtottak fel. A két fül alatt, két boldogan csillogó, piros szempár ült, alatta pedig, egy apró orr rángatózott.
Ginevra Piton meghatottan vette kezébe az apró tapsifülest és gyöngéd csókot lehelt a buksijára.
- Az úr nem tudja, hogy most karácsony és nem húsvét van?
Nagyon vékonyka, alig érthető mormogást adott ki a nyuszi, mely lehetett akár a sértődöttség, ugyanúgy az elfojtott kuncogás hangja is.

Ebben a pillanatban, halk pukkanás jelezte a kapu felől, hogy a ház ura megérkezett. A magas, feketehajú férfi, még jóformán be sem lépett a kertbe, mikor a gyerekek már vad, indián üvöltéseket hallatva ugrottak a nyakába. A férfi elejtett mindent, ami a kezében volt, miközben azon igyekezett, hogy megtartsa a gyermekeit is, és ne vágódjanak hanyatt a hóban.
- Szent Merlin, hova kerültem? – nevetett fel boldogan, miközben a lányát a bal, a fiát pedig a jobb oldalához szorítva masírozott keresztül a bokáig érő jeges trutyiban – ahogy találóan elnevezte -, hogy eljusson a feleségéig. Az asszony könnyes szemmel figyelte férje boldog arcát és magában hálát adott az égnek, hogy vele lehet.
- Szeretlek – suttogta, miközben csókra nyújtotta az ajkát. Minden nap elmondta a férjének, akinek minden egyes alkalommal ki tudta olvasni a választ éjfekete szemeiből.
Igen, Perselus Piton, ma már nem titkolta az érzelmeit, ha a családjáról volt szó. Mindhárom gyermekük tudta, hogy imádja őket és neje is teljesen tudatában volt, mérhetetlen szerelmének.
- Fúj – hallatszott a férfi két oldala felől kánonban.
- Ez undorító – szólalt meg a nyuszi is az asszony kezében.
Piton meghökkenve pillantott az aprócska állatra, majd hangos hahotában tört ki.
- Teddy? – tudakolta, mikor már meg bírt szólalni. – Ezen ügyködtél már hónapok óta?
Mikor a neje, minden gyengédség nélkül bokán rúgta, némileg visszarendezte az arcvonásait.
- Nagyon ügyes vagy – simított végig az állat kobakján, majd a nőhöz hajolva a fülébe sziszegte: - Leszokhatnál már erről, lassan nem marad ép csontom…
Ginny kedvesen rávicsorgott a férfira, ami lefordítva annyit tesz: Ezért még számolunk!
Perselus elfojtott egy sóhajt, majd lerakta két kis terhét és átvette a nyuszit. Felemelte a fülénél fogva és úgy méricskélte.
- Már csak a cilindered hiányzik – kaffogott a nyúl és idegesen rúgkapált a levegőben. – Ha nem teszel le, lepisillek.
Piton úgy dobta el az állatott, mintha fertőző betegsége lenne. Az apró négylábú, egy hatalmas kupacban landolt, melyben teljesen eltűnt. Egyedül a maga után hagyott lyuk jelezte, hol is lehet. Ginny azonnal keresztfia után vetette magát, és elszántan kiásta a szőrgombolyagot. Az apró teremtmény bundája teljesen elázott és kicsiny teste folyamatosan remegett. A nő rögtön levette a sálját és belecsavarta a nyuszit, aki hálásan fúrta fejét a meleg kelmébe.
- Tudod, néha kezdek benne kételkedni, hogy tisztában vagy-e vele, hogy varázserővel megáldott boszorkány vagy – dohogott a férfi és varázspálcájával egy szempillantás alatt megszárította az állat bundáját. A két kisgyerek hahotázva hajolt a duplájára nőtt nyúl fölé, akinek minden egyes szőrszála az összes égtáj felé meredezett.
- Egyébként, hogy sikerült végre átváltoznod? –tudakolta nevelőapja a fiútól. – Ki tudtál végre zárni mindent és csak az állati alakodra koncentrálni?
Az állatka, halk, gyönge kis hangot hallatott, melyet senki sem értett, ezért egész családja közelebb hajolt, hogy megértsék, mit mond. Mikor rájött, hogy kénytelen bevallani az igazságot, szemeit behunyva suttogta:
- Ginny megijesztett.
Mikor hosszú másodpercekig nem hallott semmit, végre kinyitotta a szemét, és szemügyre vette a többiek arcát. A két kisgyerek álla leesett a döbbenettől és csodálva tekintettek anyjukra. A nő szemei könnybe lábadtak az elfojtott kacagástól, ahogy férjét szuggerálta, nehogy fel merjen nevetni. Ő azonban nem bírta tovább, mély hangon felnevetett és segélykérően tekintett az ég felé.
- Merlin legyen velünk, a gyerek tiszta Tonks.
Az egyik szürke felhőn, egy lila hajú angyal lóbálta a lábát és boldogan öltött nyelvet, a kezét szorongató, dühös, szintén angyali szárnyakat viselő férfira.

Miután végre sikerült ágyba dugni a gyerekeket, a házaspár fáradtan zuhant az ágyba. A nő szorosan a férjéhez simult, fejét a mellkasán pihentetve hallgatta párja szívverését. Érezte, ahogy szempillái elnehezülnek és még valami olyasmi jutott el a tudatáig, hogy el ne merészeljen aludni, hisz még a fa alá kell csempészniük a gyerekek ajándékait.
Piton nagyot sóhajtva hallgatta neje, már megszokott hortyogását. Persze, hogy elaludt és szokás szerint magasról tesz arra, amit én mondok – morfondírozott, miközben magukra lebegtetett egy takarót. Ginny erre, mint egy kiscica, úgy gömbölyödött össze és boldogan simult még szorosabban a férfihoz. Perselus már rég rájött, hogy nem képes haragudni erre a megátalkodott nőszemélyre, amit persze, nem kötötte az orrára. Más sem hiányozna neki, minthogy a felesége kiszimatolja ezt a titkát is… Onnantól kezdve, nyugodtan nevezhetnék mamusznak. Lassan ő is átlibbent az ébrenlét határán, de még mielőtt tejesen átadhatta volna magát az álmok birodalmának, hangos koppanás riasztotta fel. Nagy nehezen kikecmergett a jó meleg ágyból és a földszint felé vette az irányt. Ha a gyerekek megint magukra rántották a fát, mert alatta akartak elbújni, hogy meglessék a télmukit, kiporolja a gatyájukat. Sosem értette, miért kell évekig hazugságba ringatni a gyerekeket. Ginny persze ehhez is ragaszkodott, mint a húsvéti nyúl és a fogtündér legendájához is. Ki az, az ütődött, aki lyukas fogakért galleonokat osztogat? A nappaliba lépve egy idegent fedezett fel a karácsonyfa előtt. Vagyis az idegenből, csak a hatalmas tompora látszódott, ami pont elég volt a Roxfort, frissen kinevezett igazgatójának, hogy dühbe jöjjön. Egy apró pálcapöccintés, egy halkan elmormogott Obstructo és az idegen máris a legközelebbi ismeretségbe került a Piton család hatalmas, díszbe öltöztetett tűlevelűjével. A családfő elégedetten szemlélte a zöld és piros tipikusan karácsonyi színösszeállítását, míg meg nem hallotta a háta mögül, egy szem lánykája halálsikolyát.
- Te megölted a télapót – tört ki szívfacsaró zokogásban a kicsi. – Soha többé nem kapunk ajándékot.
Erre már az öccse szemeiből is krokodilkönnyek kezdtek potyogni, aki szorosan a testvére nyomában nyargalt le a földszintre. Teddy is megjelent és összehúzott szemmel figyelte az elé táruló látványt.
- Nem perverz kicsit a mi mikulásunk? – tudakolta a fán hasaló, piros ruhás emberre mutatva. – Hé, tata, nem illik ám mások karifáját megrontani…
Keresztanyja tockosa hallgattatta el, aki lemerevedve állt meg a fiú mellett. Nem tudta sírjon-e, vagy nevessen. Teddy meglátása mindenesetre jó volt, hisz igencsak félreérthető pózban érték tetten a fehér szakállú öregurat.
- Drágám, te vagy a gyertyatartó? – tudakolta vidoran a férjétől. – Nem hittem volna, hogy ilyen irányú az érdeklődésed.
A professzor feje veszélyesen vörösödni kezdett, de nem tudott megszólalni, mert a fia elé perdült és a pulóvere ujjánál fogva a perverz hajlamú Miklóshoz húzta.

- Azonnal térítsd magához – követelte komoly hangon és lábával még dobbantott is hozzá. – Ha kitudódik, hogy az én apám ölte meg a télapót, tuti, hogy örökké csúfolni fognak.
Olyan szemrehányóan nézett az apjára, hogy Perselus kis híján elpirult. Szúrós szemmel méricskélte apja minden mozdulatát, ahogy a piros ruhás télpapát a kanapéjukra lebegteti. Igen ám, csakhogy bármit is tett a férfi, az apóka mozdulatlanul hevert és csak abból tudták, hogy él, hogy időnként nagyokat hohózott. Arthur Piton az anyjához trappolt és őt is odaráncigálta.
- Gyógyító vagy, csinálj valamit – szólította fel a nőt, mint egy őrmester.
Ginny előtt egy pillanatra felrémlett a régi bájitaltanterem és az ott ordibáló, talársuhogtató, kibírhatatlan professzor.
- A kis Pinceszörny – sziszegte a férjének, aki erre dagadó mellkassal borzolta össze csemetéje fekete haját.
- Te csak ne személyeskedj, segíts anyunak – utasította rendre az apját a kis diktátor. – Ha így haladtok, sosem jut el az ajándékokkal mindenkihez.
Piton több érvet is fel tudott volna sorakoztatni, hogy még varázslattal sem lehetséges mindenhova eljutni a földön, több mázsa kacatot cipelve. Bár ha időnyerőt használna… Ennél a pontnál határozottan rázta meg a fejét és inkább az előtte fekvő idegenre fókuszált.
Tíz perc múlva feladták a próbálkozást. Annyit értek el csupán, hogy a mikulás dobhártyaszaggatóan horkolt és folyamatosan a fenekét vakargatta. Elieen ilyenkor mindig hangosan kacarászott, ő már kezdett megbékélni a tudattal, hogy saját télapója van. Nem úgy az öccse. Ő egyre jobban kiborult és körbe-körbe szaladgált a szoba közepén.
- Megvan – csapott a homlokára. – Majd apa helyettesíti a télapót.
Édesanyja erre hangos kacagásban tört ki, ahogy végigmérte a férjét.
- Hidd el kincsem, apád nem az a tipikus mikulás alkat – törölgette a szemét az asszony. – Inkább krampusz.
De a lavina már elindult, mely lassan maga alá temette a hápogó családfőt.
- Igen apu, te tökéletes ajándékvivő lennél – csivitelte Elieen is angyalian mosolyogva. – Majd én segítek.
Persze, kimazsoláznád ami neked tetszik és azt megtartanád – gondolta a férfi.
- Igazatok lehet gyerekek, apátok mégiscsak erre a feladatra termett – mosolyodott el negédesen Ginny. – A piros különösen jól áll neki.
Hát nálad ezt jelenti a jóban-rosszban esküje?
- Jaj, apuci, ugye megteszed? – tudakolta Arthur ártatlan szemeket meresztgetve apjára. – Én annyira büszke lennék rád.
Aha, ha röhejes piros szerelésben rohangálnék a Roxfortban, akkor büszke lennél rám. Na, leszel te még ott diák…
- Én is annyira büszke lennék rád Perselus – vigyorgott rá a tinik minden pimaszságával Teddy. – Az összes ismerősünknek, csak dicsérnélek.
Hát te is fiam, Teddy?
Piton nem tehetett mást, megadta magát a sorsnak. Mikor kilépett a fürdőszobából és hatalmas pocakjával majdnem beszorult az ajtófélfába, kezdte megbánni lágyszívűségét. Két csemetéje boldogan szorította magához, Teddy fuldoklott a visszatartott nevetéstől, neje pedig csillogó szemmel lépett hozzá és a szakállánál fogva húzta magához, hogy a fülébe tudja súgni:
- Ha végeztél télpapai utaddal, ne változz vissza rögtön, hanem ébressz fel…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés