Megérte?

Egy megkeseredett ember a szerettei sírjánál.

Sötét, ködös éjszaka volt. Néhány babonásabb ember talán azt mondaná, hogy kísértetiesen sötét. Sokak szerint ilyenkor azért telepszik a földre ez az átláthatatlan feketeség, hogy olyan dolgokat fedjen el, amit a világosság nem bírna. Néhány kósza csillag világított csupán, halványan, mutatva az utat a temetőben lépkedő férfinak. Nem sietett, csupán érezni lehetett a kisugárzásából, hogy meghatározott célja felé nem most indult el. Talán már évekkel ezelőtt megindult azon az úton, mely végül elhozta ide, ezen az éjen. A férfi nyugodtan lépkedett a három, egymás mellett álló sírkő felé. Mikor odaért megállt és sokáig csak mozdulatlanul pásztázta a kőbe vésett betűket. El sem jutott a tudatáig mi van rájuk írva, csak nézte az összemosódó neveket. Mind a három ember meghatározta az életét. Az első tábla alatt nyugvó férfi, főként az iskolai éveit, a második alatt örök álmát alvó nő, az egész eddigi életét, míg a harmadik alatt pihenő fiatalember az elkövetkezendő jövőjét. Sosem hitte volna, hogy ez a család fogja meghatározni élete menetét. A nőt mindig is szerette, a férfit gyűlölte, a fiút úgyszintén gyűlölni akarta. Ránézett az első táblára és a düh majd szétvetette. Tudta, ha élne a férfi, ő ölné meg, azért amit tett. Most a középsőre pillantott és egy pillanatra elszállt minden haragja, csak azért, hogy újult erővel és megkétszereződve átadja a helyét az előbbinek. Most a harmadikat vette szemügyre és a bűntudat, majdnem a földre küldte. Ismeretlen, mégis ismerős érzés kezdett feltörni a lelke legmélyéről, ahonnan hosszú évek óta nem bírt kijutni semmiféle érzelem. Fájt neki ez a mellkasát összeszorító érzés és legszívesebben újra száműzte volna régi helyére, ám nem bírta. Sokáig csak arra koncentrált, hogy valahogy megszüntesse ezt a pokoli fájdalmat, míg végül rádöbbent, hogy nem is a teste sajog, hanem a szíve vérzik. Nem lehet, nem engedheti meg magának, hogy elgyengüljön.
- Nem, nem és nem – üvöltött fel. Hangja éles késként szelte keresztül a sötétség áttörhetetlen burkát. Néhány kíváncsibb csillag előbújt a felhők mögül megnézni, ki okozza ezt a lármát. Mikor meglátták a férfi fájdalomtól torzult arcát, nagyot sóhajtva húzták magukra felhőtakarójukat és már tudták, miért nem szabadott ma este a megszokott, vidám fényükkel bevilágítaniuk a földet. Több évmilliónyi életük során láttak már ilyet, ám még mindig nem bírták megszokni. Tudták, hogy ezen a szokatlanul nyugodt estén nem fogják élvezni jól megérdemelt pihenésüket.
A temetőben álló férfi térdre rogyott a harmadik sír előtt és tudta, hogy elveszett. Nem fog tudni többé színlelni, nem fogja tudni elrejteni az érzéseit, nem tud többé segíteni. Soha többé nem kerülhet a Nagyúr közelébe, hisz rögtön rájönne minden titkára. Átkozta és áldotta a Roxfort igazgatóját, amiért elmondta neki, hogy ez a fiú az ő és a halott asszony gyermeke. Az ő fia… Ez a három szó keringett a fejében és attól tartott menten megbolondul. Becsapták. Becsapta az az ember, akit a világon mindennél jobban szeretett. Újra rátört a mellkasát összeszorító kegyetlen kín. Nem tudta hogy engedhetne neki utat, hogy ne feszítse szét a bensőjét. Sarkaira ülve, kezét az ölében pihentetve bámulta meredten a márványtáblát. Valami meleg hullott a kézfejére és meglepődve kapta fejét az ég felé, ám nem az eső esett. Újra megtörtént és megilletődve kapta kezét az arcához. Először nem értette, mi történik vele. A tekintete is egyre homályosabb lett és testét, furcsa, görcsszerű rángás mozgatta. A férfi zokogott. Elsiratta a múltját, a szerelmét, a gyermekét. De legfőképp az rázta meg, hogy már nem tehet semmit. Nem tudja legyőzni az előtte nyugvók gyilkosát. Az élete értelmetlen lett. Benyúlt a talárja alá és egy apró fiolát húzott elő. Karcsú ujjai úgy fonódtak a kis üvegcsére, mintha az élet elixírjét rejtené. Kesernyésen elmosolyodott ezen a hasonlaton, majd kihúzta belőle az apró parafa dugót és a harmadik tábla felé emelte, mintha így tisztelegne előtte, és gondolkodás nélkül felhajtotta a tartalmát. Érezte a tagjain átáramló zsibbadást és sosem érzett nyugalom szállta meg. Egy ifjú, a többinél is kíváncsibb csillag kibújt a felhők mögül és letekintett. Még látta, ahogy a férfi élettelen ujjai közül kiesik az apró üvegcse, és ezer darabra törik a jéghideg földön.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés