Most már örökké

Luna és Bill. A tőlem már megszokott, romantikus szálon futó, könnyű kis mese. Luna Blacknek szeretettel:) P.S.: Amint lesz egy kis időm, többfejezetes kis folytatásost tervezek belőle;)

Halk pukkanás szakította meg a reggeli csend nyugodt derűjét és a közeli fán lakó madarak, ijedten rezzentek össze, majd mikor megpillantották a hosszú, szőke hajú lányt, aki a semmiből tűnt elő, újra lehunyták szemeiket, és tovább álmodtak a finom, húsos gilisztákról, melyek a jeges felszín alatt szenderegtek. A lány megállt egy pillanatra és réveteg tekintettel nézett körbe és nagyot szusszantva szívta tele tüdejét a hideg levegővel, mely egy pillanatra megdermesztette.
- Végre itthon – sóhajtott áhítatosan és gyengéden simított végig az egyik közeli bokor ágain, mely roskadozott a ráhullott hó alatt.
Egyre erősödő hangok ütötték meg a fülét, melyek az előtte álló, girbe-gurba kinézetű ház kertjéből áramlottak felé. Elmosolyodott, mikor felfedezte a vörös fejbúbokat, melyek egy hatalmas, fehér lepel alól tűntek elő, ami a levegőbe emelkedett.
- Kicsit jobbra! – adta ki utasítását a ház asszonya, majd mikor a hat férfi arra irányította a leplet, meggondolva magát, így szólt: - Nem, mégis inkább vissza.
A fiatal nő felnevetett, Molly Weasley mindig is tudta, miként kell megtáncoltatni a családja férfitagjait. Mikor már tíz perce ment az egy helyben totyogás, az egyik vörös hajú férfi megunta a dolgot.
- Anya, nem hiszem el, hogy Ginny és Harry legnagyobb gondja az lenne, hogy a kert mértani központjában esküsznek, vagy sem – tört ki a legidősebb Weasley fiú és pálcáját a hóba dobva, becsörtetett a házba. – Ha hiszed, ha nem, egy lepukkant kis sikátorban is képesek lennének örök hűséget fogadni egymásnak.
Hangos csattanással vágta be maga mögött az ajtót, mely felrázta az ámulattól moccanni sem tudó családot.
- Szerintetek az esküvővel, magával van gondja, vagy pedig azzal, hogy ez eszébe juttatta Fleurt? – kérdezte Ron Weasley végigpillantva a családján, de mindenhonnan, csak néma vállvonás volt a válasz. – Lassan elkezdhetne élni is, nem kellene élve eltemetkeznie, csak mert a felesége meghalt.
Ebben a pillanatban kilépett a házból a neje és rádöbbent, hogy mégis igaza van a testvérének, hisz ő sem tudta elképzelni az életét Hermione nélkül. Pálcáját leengedte, a nő elé sietett és olyan gyengéden csókolta meg a szépen gömbölyödő aráját, mint már régen nem.
- Szeretlek Kisgömböc – suttogta a fülébe és gyengéden simított végig az asszony pocakján.
Hermione Weasley könnyes szemmel simult a férje karjaiba, azzal a biztos tudattal, hogy ő, megtalálta az élete párját.

Pár méterre tőlük, összeszorult torokkal állt a szőke lány, és most döbbent rá, mennyire is hiányoztak neki a barátai. Nem, nem is csak a barátai voltak, sokkal inkább a családja, akik elfogadták és szerették, mindaddig, míg ő hátat nem fordított nekik és kizárta mindnyájukat az életéből. Luna Lovegood nem tudta mit tegyen, a kezében szorongatott esküvői meghívó már teljesen összegyűrődött, annyit morzsolgatta az ujjai között, remélve, hogy abból, majd erőt tud meríteni, a következő lépéshez. Most mégis itt állt és belül reszketett.
Mi lesz, ha mégsem örülnek nekem? – morfondírozott és a szíve a torkában dobogott, mikor megindult a ház felé. Ebben a pillanatban újra kinyílt a ház ajtaja és egy szöszke kislány libbent ki játékseprűjén. A nő lemerevedve megállt és úgy figyelte a kicsit. A lányka kacagva repkedett a felnőttek között, akik mosolyogva integettek a gyermeknek. Luna szíve egy pillanatra megszűnt dobogni, majd olyan őrült ütemben lódult meg újra, hogy azt hitte, menten kiszakad a mellkasából. Lassan megfordult, a megfutamodás mellett döntve, mikor éles sikoly hatolt el a tudatáig. Oda sem kellett pillantania, tudta, hogy a gyermek sikoltott. Elfeledve félelmeit, rohanni kezdett a ház felé. Még épp idejében kapta elő pálcáját, hogy meg tudja akadályozni, hogy a lányka, az alatta lévő, tüskés bokorban landoljon.
Döbbent tekintetek kereszttüzében lépett be a kert kapuján és lebegtette a kislányt az egyik hókupac közepébe. A gyerek prüszkölve ugrott ki és számon kérően mérte végig a számára ismeretlen nőt.
- Tudod te, hogy milyen hideg volt? – vágta csípőre a kezét a kicsi és próbálta magát kihúzni, hogy magasabbnak látszódjon.
Luna magában elmosolyodott, de nem akarta megbántani a gyermeket, ezért bűnbánó képet vágott.
- Sajnálom, de, te tudod-e, hogy mennyire fájt volna, ha a bokorban landolsz?
A kis szöszi ránézett a tüskés növényre és elsápadt.
- No, kisasszony, mit illik mondani a néninek? – dörrent mögöttük egy mély hang. Mindketten felkapták a fejüket, a kicsi bűbájosan elmosolyodott, a nő csak összeszorította az ajkait és kerülte a férfi kutató pillantását.
- Nagyon szépen köszönöm – ölelte át a kislány a nő derekát, akinek gombóc nőtt a torkában, miközben leguggolt elé és ő is viszonozta az ölelést. Magához szorította a meleg kis testet és könnybe lábadt tekintete találkozott a férfi elutasító pillantásával.
- Szívesen – szólalt meg rekedten, miközben felállt és próbálta magát kissé összeszedni. – Máskor vigyázz jobban.
A lányka bólintott és a hóban bukdácsoló gnómok kergetésébe kezdett.
A vörös hajú férfi ekkor karon ragadta és úgy kényszerítette, hogy kövesse őt. Ötpercnyi megfeszített menetelés után, a közeli domb tetején álltak meg. Luna szeme előtt megjelent a ház, melyben felnőtt. Ezernyi emlék tódult a fejébe és észre sem vette, hogy sír.

- Nem illik hozzád ez az érzelgősség – dörrent rá Bill Weasley. – Minek jöttél vissza?
Luna a férfi szemébe nézett és annyi gyűlöletet olvasott ki a tekintetéből, amennyit nem bírt volna elképzelni erről az emberről.
- Elképzelhetetlennek tartod, hogy hiányoztatok? – kérdezte és elfordult, hogy a másik ne lássa, mennyire is vágyakozott már utánuk. – Ginny meghívott az esküvőjére.
Bill felmordult és durván maga felé fordította a nőt.
- Ó, hirtelen érdekelni kezdtek a családi események? Tudtommal Ronék is küldtek meghívót, de azt válaszra sem méltattad, csupán valami giccses ajándékot küldtél.
Luna pirulva fordította el a fejét, de a férfi nem hagyta, az állánál fogva kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.
- Ha abban reménykedtél, hogy most, Fleur halála után folytathatod a kisded játékaidat, ki kell ábrándítsalak. A feleségemmel együtt, eltemettem az érdeklődésemet is a másik nem iránt.
Ekkor durván megcsókolta a tiltakozó lányt, addig becézgetve a szájával, míg megtörte az ellenállását és készséggel nyitotta szét az ajkait.
- Igen, semmi – nézett rá szenvtelenül a férfi, majd magára hagyta a minden porcikájában reszkető lányt.
Luna sokáig nézett utána és szemeiből egyre csak potyogtak a könnyek.
- Tudhattam volna, hogy meg akar büntetni – suttogta maga elé és dühösen törölte le kézfejével a könnyeit. – Nem lett volna szabad hazajönnöm…
Végzetes hibát követett el, mikor a háború idején beleszeretett a férfiba. Annak idején, mikor a Kagylólakban bujkáltak, menthetetlenül belehabarodott a legidősebb Weasley fivérbe. Bill mindig kedves volt vele, elnézte a hóbortjait, és felvidította, mikor szomorú volt.
- Ne szomorkodj kislány, ennél csak jobb dolgok történhetnek – mondta mindig és addig kedveskedett, míg egy mosolyt nem csalt az ajkára. – Ez az Napsugár kisasszony, így sokkal szebb vagy.
Az esküvőjén nevezte el így a lányt, mikor nevetve végigmérte rikító ruháját. Akkor még ő is vele nevetett, később jutott csak eszébe, hogy a férfi kigúnyolta. Akkor határozta el, hogy ő is „normális” lesz, mikor látta, milyen imádattal néz Bill a feleségére. Fleur tökéletes volt, a lány pedig szeretett volna ráhasonlítani, hogy a férfi ne nevesse ki többé. Nem beszélt imádott lényeiről, akikben a többiek nem hittek, lecserélte a ruhatárát és hátat fordított álmodozó természetének is. Most tudatosult csak benne, hogy egész lényét feladta, csak azért, hogy tessen egy számára elérhetetlen férfinak. Naivan azt hitte, hogy Bill kedvessége a szerelem jele, ezért Voldemort legyőzése után, egy este meglátogatta, mikor tudta, hogy Fleur nem lesz otthon. Csábosan felöltözött és szó szerint, az ajtót nyitó férfi karjaiba vetette magát.

Bill szóhoz sem tudott jutni, a lány rátapasztotta az ajkát a férfi szájára és addig ingerkedett vele, míg egy mély sóhajjal ölbe nem vette, és a nappaliba vitte. Ott letette terhét a kanapéra és fölé hajolt. Luna a mennyországban érezte magát, boldogan viszonozta a férfi csókjait és biztosra vette, hogy mostantól, örökké együtt lesznek.
Bill ekkor megmerevedett és üveges tekintettel nézett a lányra. Ő nem értette mi történt, míg meg nem hallotta a keserves sírást, mely az emeletről hallatszott. A férfi ekkor felpattant és felszaladt a síró gyermekéhez. Lunában abban a pillanatban tudatosult, hogy mit tett. Reszketve gombolta be a blúzát és úgy rohant ki a házból, mintha ezer sárkány üldözné. Gyorsan elhoppanált a házába és a legszükségesebb dolgait becsomagolta, majd elhagyta az országot. Egészen a mai napig csak járta a világot, menekült az emlékei elől, sajnos mindhiába. Valahányszor behunyta a szemét, Bill arca körvonalazódott előtte.
Ilyenkor a munkába menekült, a Hírverő, ma már több országban jelent meg, nagy sikerrel. A szakmai sikerek azonban nem tudták kárpótolni. Az évek során annyi első találkán volt túl, melyet sosem követett második, hogy meg sem bírta számolni. Minden alkalommal abban reménykedett, hogy végre, el tudják majd feledtetni vele Billt, ám mindig csalatkoznia kellett.
Egy alkalommal sírva fakadt, mikor az aktuális hódítója megcsókolta. A magas, szőke férfi először megsértődött, majd felajánlotta széles vállát a lány számára, aki végre ki tudta önteni valakinek a szívét. Egész éjszaka beszélgettek, melynek végén, a férfi bevallotta, hogy ő a saját neméhez vonzódik, ám a külvilág előtt titkolni kénytelen, ezért is akart a laptulajdonos lány társaságában mutatkozni, nehogy gyanút fogjanak a pletykaéhes újságírók.
Ekkor egyeztek meg, hogy a külvilág előtt, mint egy pár mutatkoznak, hisz ez mindkettejük számára előnyökkel járt.
Luna tudta, hogy ha Greg nincs, nem bírja ki ép ésszel az elmúlt négy évet. A férfi rengeteget segített neki, lelket öntött belé és a legjobb barátja lett.
- Már mindenütt kerestelek – csendült fel a lány mögött Ginny hangja. – Nem értem mi ütött a bátyámba, úgy vonszolt magával, mint valami ősember…
Luna elmosolyodott és úgy tett, mintha valami érdekes dolgot fedezett volna fel a cipője orrán.
- Victoire-nak anya kell – szólalt meg újra a lány, mire Luna felkapta a fejét és a mindentudóan csillogó, barna szemekbe nézett. – Billnek pedig feleség, aki szereti, minden körülmény között.
Ginny nem szólt többet, csak a barátnőjébe karolt és a ház felé terelgette.

Az egész Weasley család egyöntetűen örült Luna érkezésének, akinek bűntudata támadt, amiért ennyi ideig elhanyagolta őket. Mrs. Weasley addig tukmálta a vacsoránál a lányt, míg azt nem érezte, hogy szétdurran. Vacsora után leültek a kandalló elé, és nagyokat nevettek egymás történetein, mikor csengetés szakította félbe a társalgást.
Bill, aki egész eddig csak mogorván meredt maga elé, felpattant és az ajtóhoz sietett. Nemsokára egy szőke férfi robogott be és úgy kapta fel Lunát, mint valami tollpihét.
- Drágaságom, csakhogy végre a karomban tarthatlak – Luna szóhoz sem bírt jutni, csupán némán vergődött a férfi karjaiban. – Édesem, hát megnémultál a nagy örömtől?
Greg olyan olvatag pillantásokat vetett rá, hogy Hermione és Molly Weasley is, csak áhítatosan sóhajtva meredtek a szőke fiatalemberre.
- Hát nem tüneményes az én kincsecském? – pillantott a nőkre a romantikus filmek gyakori főhőse, akikből csupán egy tócsa mutatta egykori helyüket. – Egyszerűen imádnivaló.
Greg mély átérzéssel játszotta a szerepeit, ám Lunát most mégis meglepte, mennyire jó színész.
- Ó, milyen modortalan vagyok – csapott színpadiasan a homlokára és rögtön cuppanós kézcsókokkal üdvözölte a nőket. Egyedül Ginny előtt állt meg egy pillanatra, akinek szeméből annyi megvetés tükröződött, hogy egy troll is sikkantva menekült volna az útjából. Greg azonban nem volt szívbajos, a lányhoz hajolt és a füle mögül előhúzott, egy szál fehér rózsát és mélyen meghajolva átnyújtotta, a most már mosolygó lánynak.
- A gyönyörű menyasszonynak – áradozott a férfi, majd Harryre kacsintva megjegyezte:
- Ámbár, nem olyan gyönyörű, mint az én életem virága.
Luna nem tudta, sírjon, vagy nevessen. Greg mindig is szerette a mókát, ám ez túlment minden határon. A férfi épp lehuppant mellé, mikor Victoire lépett be, kezében egy plüssmackót szorongatva és az édesapja mögül pillantgatott az idegen felé.
- Ebben a házban, csak ilyen csodaszép tündérhercegnők élnek? – tudakolta meglepetten és a kicsihez lépett. – Bár kétségtelenül, te vagy a tündérkék, tündérkéje.
Victoire hangosan felnevetett, apja azonban mogorván ragadta vállon a férfit.
- El a mancsokkal bájgúnár – dörrent rá és szemmel látható volt, hogy nehezen türtőzteti magát. – Maradj meg a kis barátnőcskédnél, a lányomat hagyd békén.
Ezzel felemelte a kicsit és felvitte a szobájába.
Luna elsápadt, mikor a férfi a „barátnőcskét” mondta, annyi megvetés színezte a hangját, hogy a lány teljesen kétségbeesett.

- Szóval ilyen durci a szíved hőse – pillantott rá Greg és kicsit megrázta a semmibe bámuló lányt. – Gyerünk picinyem, most vagy soha! Ha nem kellenél neki, nem akart volna nyílt színen kasztrálni.
Luna csak elnézően elmosolyodott, de nem moccant.
- Merlinre, nem könnyű Ámort játszani – sóhajtott fel Greg és a vállára kapta a tiltakozó lányt, de mielőtt kimet volna még Ginnyhez fordult. – Magyarázz meg mindent a maminak, mielőtt szívinfarktust talál kapni…
Mrs. Weasley valóban falfehéren meredt rájuk, ám most düh színezte vörösre az orcáit. A férfi még idejében kislisszolt, mielőtt az asszony kifakadhatott volna.
Greg hamar megtalálta a gyerekszobát és vidáman a kislány mellé pottyantotta Lunát az ágyba.
- No, kicsinyem, mit szólnál, ha kapnál egy anyukát Greg bácsitól? – tudakolta és ölbe vette a kislányt. Mielőtt még kiment volna, az egyre vörösödő fejű Billhez fordult.
- Ne baltázd el öregem, ennél a csajnál jobbat úgysem találsz – jókorát a férfi hátára csapott, majd az ajtóból még a lányra kacsintott. – Jó ízlésed van szívem, ám ha mégsem jönnek össze a dolgok, nem haragszol meg, ha én is próbálkozok nála, ugye?
Az ajtó becsapódott és halk mormogás hangjai hallatszottak.
- A barátod…
Luna csak bólintott a ki nem mondott kérdésre és hátát a falnak vetve, átkarolta felhúzott lábait. Sokáig csak hallgattak, Luna azonban érezte a férfi fürkész tekintetét. Mikor felpillantott, Bill halványan elmosolyodott.
- Olyan vagy, mint egy kislány – dörmögte és leült az ágy szélére. – Mindig elbűvölt ez a kettősség benned. Az ember először teljesen hibbantnak hisz, majd mikor jobban megismer, rádöbben, hogy a dilis felszín alatt, egy bűbájos nő lakozik.
Luna szemeiből potyogni kezdtek a könnyek, és fejét, a térdére hajtva próbált megnyugodni. Egyszer csak, erős karok szorítását érezte maga körül, mire hangos zokogásban tört ki. Bill lefeküdt az ágyra és maga mellé húzta a lányt is. Luna a széles mellkasra borulva siratta az elmúlt évek fájdalmát, a tehetetlenséget, melyet érzett és a magányos órákat. A férfi olyan erősen szorította magához, mintha soha többé nem akarná elengedni.
- Ne sírj kicsim – suttogta és apó csókokat lehelt a feje búbjára. – Most már minden rendben lesz, ígérem.

Luna azt hitte rosszul hall. Tényleg kicsimnek szólította, vagy csak a képzelete tréfálta meg, mint annyiszor az eltelt időben? Felemelte a fejét és kutatva pillantott a mosolygó férfira. Bill sosem volt helyes, még a támadás előtt sem, de a lányt, megmagyarázhatatlanul foglyul ejtette, ez a sebhelyek tarkította, markáns arc. Ujjbegyét gyengéden végighúzta az egyiken, mire a férfi tekintete elkomorult és lefogta a kezét.
- Tudom, hogy csúnya vagyok – mormolta és egész teste megfeszült. – Fleur is épp eleget hajtogatta.
Luna megrázta a fejét, és ajkával követte végig az egyik mély sebhely vonalát.
- Tény, hogy nem vagy szép – suttogta két csók között -, ám nem is ezért szeretlek.
Bill olyan hirtelen kapta fel a fejét, hogy összekoccant a fejük. Mindketten felnevettek és azzal a biztos tudattal néztek egymás szemébe, hogy végre egymásra leltek.
- Tudod-e, hogy én is szeretlek? – kérdezte a férfi, szélesen elvigyorodva.
Luna elpirult és arcát a férfi mellkasára hajtotta.
- Annak ellenére, amit akkor este tettem? – suttogta alig hallhatóan.
Bill a lány fölé gördült.
- Pont azért, nekem nem lett volna bátorságom megtenni, pedig nagyon régóta vágytam már rá – a férfi tekintete olyan tisztán tükrözte az érzéseit, hogy Luna szíve őrülten meglódult. – Nem is lett volna szabad, hisz mikor nálunk laktál, még gyerek voltál, annak ellenére, hogy lélekben már rég felnőttél.
A lány kérdő tekintete folytatásra ösztökélte a férfit.
- Fleur nem szeretett, csak azért maradt velem, mert félt a pletykáktól, hogy milyen embernek tartanák, ha elhagyná a súlyosan sérült vőlegényét – Bill gyengéden megcsókolta a lányt, majd folytatta. – Ő tökéletes férjet akart, nem egy eltorzult arcú rémet…
Nem tudta folytatni, mert Luna a szájára tette a kezét, így fojtva belé a szót.
- Nem vagy rém – suttogta, és óvatosan követte az egyik sebhely ívét a férfi orrán keresztül az álláig. – Bátor ember vagy, aki végigharcolta a háborút, ezek a hegek ennek a tanújelei, melyeket, én egytől-egyik szeretek.
Bill gyöngéden megcsókolta, majd átölelte és csak szorosan tartotta. Luna hatalmasat ásított, mire magukra húzták a takarót, és mély álomba szenderültek, tudván, hogy bármit hoz is a jövő, ők örökké együtt maradnak.

Kicsivel később halkan kinyílt az ajtó és két szőke kobak kukkantott be.
- Látod, mondtam, hogy kapsz tőlem egy új anyukát – kacsintott Greg a kicsire, aki boldogan figyelte, ahogy az édesapja és a leendő anyukája szorosan összebújva alszanak az ő szívecske formájú ágyában.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés