December huszonnegyedikére hófehér takarót kapott a város. Az év egyik legvarázslatosabb napján friss porhó hullott Londonra. Az Odú névre keresztelt, furcsa kinézetű házban, egy fiatal boszorkány ébredezett, élete legszebb éjszakája után.
Ginny kinyitotta a szemét és egy éjfekete szempárba tekintett, mely fürkészve méregette.
- Jó reggelt – suttogta és jólesően nyújtózkodott.
Perselus elmosolyodott a lány kéjes ábrázata láttán.
- Olyan vagy, mint egy macska, aki belekóstolt a tejfeles bödönbe – vigyorgott rá szemtelenül, majd birtoklóan magához húzta. – Ha nem lennék köztudottan szerény, még azt merném állítani, hogy valami csodás dolgot tanítottam a kedvenc diákomnak.
Ginny felnevetett és a férfi mellkasán nyugvó kezére támasztotta az állát.
- Tudja professzor, mivel semmi összehasonlítási alapom nincs, nem tudok érdembeli értékelést adni, az éjszakai különórára – sóhajtott fel sajnálkozóan. – Talán másoktól is kellene vennem néhány órát…
Nem tudta befejezni, mert a férfi hirtelen fölé kerekedett és olyan szorosan nyomta az ágyra, hogy érezte a hátába fúródó rugókat.
- Azt próbáld meg – sziszegte a férfi és olyan szenvedéllyel csókolta meg, hogy a lány szája szinte perzselt a másik ajka alatt. – Ha csak rá mersz nézni valaki másra, bezárlak a pincémbe, és életed végéig ott fogsz raboskodni.
- Sejtettem, hogy ha egy pinceszörnyhöz megyek feleségül, előbb utóbb ott lyukadok ki – kacagott fel a lány. – De azt ígérd meg, hogy te és Teddy velem lesztek. Akkor nem is akarok másutt lenni.
Olyan tisztán nézett a férfi szemébe, hogy Piton védőburkán egy újabb repedés támadt, a többi közvetlen szomszédságában.
- Ilyen kevéssel is beérnéd? – tudakolta Perselus, majd miután még egy apró csókot lehelt a lány ajkára felkelt és elkezdett öltözködni. – Nos hölgyem, köszönöm a csodás órákat, de ma még el kell vennem egy kibírhatatlan nőszemélyt, úgyhogy örülnék, ha ez a kis közjáték köztünk maradna.
Ginny felnevetett, mikor a férfi meghajolt, mint egy középkori lovag.
- De ha jobban meggondolom, lehet, hogy magával kellene megszöknöm – a lány hozzávágott egy kispárnát, de ő könnyedén elkapta, és úgy szorongatta, mintha egy értékes kincs lenne. – Ó inkább mégsem, ahogy látom kegyed sem egy férfiálom. Ezt a csekélységet azért megtartom a becses órák emlékére.
Ginny már hangosan kacagott a férfi átszellemült arca láttán, ahogy a párnát az arcához simítva sóhajtozik nagyokat.
- Ezen nincs semmi nevetni való – háborodott fel a férfi. – Ha nem hagyja abba, sajnos meg kell, hogy büntessem.
Ginny sejtette, mi lenne a „büntetés”.
- Na elég a tréfából, gyerünk öltözködni – dobta vissza a párnát Piton. – Előre szólok, nem vagyok hajlandó egész nap várni. Ha nem jössz időben, otthagyok csapot-papot.
A lány tudta, hogy amilyen mocsok még meg is tenné.
- Ne várjalak inkább én az oltárnál? – tudakolta gúnyosan és sóhajtva kikecmergett az ágyból. Akkor döbbent rá, hogy nincs rajta semmi, mikor meghallotta a férfi mély sóhaját. Az arca egy árnyalattal vörösebb lett, mint a haja és sikkantva tekerte maga köré a takarót.
Piton odasétált a szobormerevvé vált, szemlesütve álló lányhoz és a fülébe súgta:
- A legutolsó porcikádat is ismerem, nem kell szégyenlősködnöd.
Ginny ha lehetséges, még vörösebb lett és zavartan pillantott a férfi szemébe. Perselus gyengéden lefejtette a takaró csücskeit szorongató ujjait, és élvezettel nézte, ahogy a lassan végigsiklik a testén.
- Tényleg jobb, ha elkezdünk készülődni – motyogta rekedten. – Rettentően messze van még az éjszaka…

Ginevra Molly Weasley az édesapjába karolva lépett be az apró kápolnába. Előtte Victoire szökdécselt, apró virágszirmokkal hintve tele a padlót. Mellette Teddy sétált, sokkal méltóságteljesebben, felelőssége teljes tudatában, egy kis bársonypárnán víve a gyűrűket.
Mindig is ilyen tökéletes esküvőről álmodtam – gondolta a lány boldogan. Ebben a pillanatban Victoire megbotlott és ijedtében elhajította a kosárkáját, mely hatalmas ívben repült el a vendégek feje fölött, teleszórva a hajukat az illatos szirmokkal. A kislány mikor észrevette, hogy Teddy hangosan nevet odatrappolt és kiütötte a kezéből a párnát. A gyűrűk elgurultak és az összes meghívott a földön kúszva kereste az ékszereket. Mikor végre meglelték az igencsak megtépázott fiúcska nyelvet öltött a kislányra, de mikor az dühödten üldözőbe vette, ijedten rohant az oltárnál álló, fekete taláros férfihoz. Végre elcsitultak a kedélyek és folytathatták útjukat az oltár felé. Ekkor jutott a lány eszébe a fogadalma, hogy próbára teszi a ruhát. Behunyta a szemét, de mivel édesapja ezt nem vette észre, húzta maga után, mire majdnem orra bukott. Épp mielőtt szégyenszemre elhasalt volna, egy erős rántást érzett és eltűnt a szeme elől a vészesen közeledő vörös szőnyeg.
- Átkozott gönc – sikította hisztérikusan. – Selejtes vacak. Ócskapiaci rongy.
Nem folytathatta, mert zuhanni kezdett, és ha nem kapja el két erős kar, tényleg közelebbi ismeretségbe kerül a templom padlójával. Meglepetten pillantott egy szintén kérdő, fekete szempárba.
- Hol jártál báránykám? – tudakolta a férfi mosolyogva.
Ginny gyorsan elmormolta a ruha sajátos tulajdonságát, mire a terem „vörös szektorában” általános vihogó hangok törtek fel.
- Szóval hugi, te csak a leendő sógor karjaiba vágysz – összegezte George nevetve, majd a félúton, tanácstalanul álldogáló apjára pillantott. – Úgy tűnik, hogy nagyon hamar ismét nagypapa leszel.
- Ha befejezték a mutatványaikat, akár el is kezdhetnénk – dünnyögte a pap, rosszallóan.
Ginny átszellemülten hallgatta a pap szavait.
- Ha van valaki, akinek ellenvetése lenne, most szóljon, vagy hallgasson örökké – mikor senki sem szólalt meg, az atya megkönnyebbülten dünnyögte az orra alatt. – Hála Merlinnek.
Ebben a pillanatban kivágódott a kapu és egy tejfelszőke férfi sietett feléjük.
- Bocsánat a késésért – kiáltotta Draco Malfoy. – Ugye nem maradtam le semmiről?
Mikor a párhoz ért, a férfihoz lépett és cinkosan a fülébe súgta:
- Ha meggondoltad magad, még leléphetünk.
Piton erre úgy hátba vágta keresztcsemetéjét, hogy az még a szertartás végén is csak akadozva tudott levegőt venni, pedig neki nem a meghatottságtól állt el a lélegzete, mikor a vörös hajú nő könnyes szemmel simult a férjéhez.

Ginny Piton megállt a gyerekszoba ajtajában és párás szemmel figyelte férjét, ahogy a bölcső fölé hajolva mesél a lányuknak. A három hónapos csöppség nem igazán érthette apja szavait, de a férfi minden este elmondott neki egy történetet. Ginny boldogan gondolt vissza az eltelt évre. Perselus visszatért tanítani a Roxfortba a nászútjuk után, és ha hinni lehet a pletykáknak, már nem volt annyira részre hajló a mardekárosokkal, bár még mindig a legrettegettebb tanár ő volt. Az esküvő után kilenc hónappal megszületett a lányuk Elieen Molly Piton, ma pedig az első házassági évfordulójukat ünneplik. Ginny életének legszebb évét tudhatta maga mögött és minden egyes nap hálát adott Merlinnek, amiért a szeretett férfival lehet. Piton nem sokat változott az eltelt időben, még mindig az a mogorva denevér volt, de ő pont ilyennek szerette.
- Nos kincsem vége a mai mesének, tessék aludni – dünnyögte a férfi, de a kicsi, mintha tiltakozni akarna, keservesen felsírt. Piton a karjába véve a csöppséget, gyengéden ringatni kezdte.
- Ha csöndben maradsz, mutatok neked valamit – suttogta lánya fülébe a bájitalmester, de ő továbbra is csak itatta az egereket. Az asszony már épp oda akart menni, mikor a férje előhúzta a pálcáját, és egy éles fénycsóva kíséretében megidézte a patrónusát.
- Nézd csak, mije van apunak – fordította a gyermeket, a szobát átszelő párduc felé. A kislány elhallgatott és csillogó szemekkel figyelte az állatot. Perselus ekkor vette észre a feleségét, aki a szobaajtóban állt megkövülten. Szemeiből csak potyogtak a könnyek, ahogy a férfit figyelte. Elieen eközben elaludt, tudomást sem véve a szülei közt lezajló néma párbeszédről. Perselus visszafektette a bölcsőbe, majd nejéhez lépett és csak figyelte a mogyoróbarna szemekben egymást váltó érzelmeket. A nő szeméből továbbra is csak peregtek a könnyek, mikor magához húzta, és úgy ringatta, mint nemrég a gyermeküket.
- Ne sírj szívem – mormolta elérzékenyülten ő is. – Azt hittem örülni fogsz…
Ginny erre ütni kezdte a mellkasát, de továbbra sem bírt megszólalni. Piton megelégelte és karjába kapva átvitte a dühödt boszorkát a szobájukba. Még le sem tette a nőt, mikor abból előtört a szóáradat.
- Te mocsok, mikor változott meg a patrónusod? Képes voltál abban a hitben hagyni, hogy nem szeretsz! Az esküvő után, vagy legalább Elieen születése után illett volna közölnöd velem is, nem gondolod? – Ginny úgy rótta a köröket, mint nemrég a párduc. – Egyszer sem jutott eszedbe, mennyire vágyom rá, hogy megtudjam, érzel irántam valamit a vágyakozáson kívül? Van fogalmad róla, milyen egy másik ember árnyékában élni?
Ginny fáradtan rogyott az ágy szélére és arcát a kezébe temetve próbált megnyugodni. Az a határtalan boldogság, ami ellepte, amikor meglátta az ezüstös állatot, hamar haragba csapott át. Ruha suhogását hallotta, és nemsokára megérezte a férfi kezét a combján. Perselus leguggolt elé, majd megfogta a kezét és gyöngéd csókot lehelt rá.
- Édes kis vadmacskám, mégis mit hittél? Hogy csak azért vagyok veled, hogy legyen, aki véresre karmolja a hátamat, minden éjszak? Bolond némber – mormolta, miközben megcsókolta a feleségét. – Az után a csoda után, ami a szomszédban alszik, hogy hihetted, hogy nem szeretlek? Ti hárman vagytok a mindenem.
Ginny felzokogott és úgy kapaszkodott a férfiba, mintha az élete függne tőle. Perselus mellé ült, majd az ölébe húzta a nőt, és rekedten suttogta a fülébe:
- Szeretlek Mrs. Piton. Talán attól a pillanattól kezdve, mikor magamhoz tértem és te olyan szépen elküldtél a sunyiba. Mostantól nem lesznek titkaink egymás előtt, esküszöm.
Ginny elmosolyodott a könnyein keresztül, majd bal tenyerét felfelé fordította, miközben elővette a pálcáját és egy apró kört írt le fölötte.
- Most már tényleg egy sincs – kacagott fel férje sápadt arca láttán, mikor megpillantotta az apró, kék kis cipőket a felesége tenyerén.

Tizenegy évvel később…

Perselus Piton a Roxfort igazgatója, feldúltan rohangált az irodájában és mindent tűvé tett egy szakadt, poros kalap után.
- Ha megtalállak, apró darabokra szaggatlak – üvöltötte miközben minden polc és fiók tartalmát a földre szórta. – Hova bújtál te egérrágta cafrang?
Ebbe a pillanatban hatalmas csattanással vágódott ki az iroda ajtaja és egy vörös hajú nő csörtetett be, legalább olyan dühödten, mint amilyen a férfi volt.
- Mit műveltél, te megátalkodott mardekáros? – csípőre tett kézzel állt meg a férfi előtt és a szeme szikrákat hányt. – Te nevezed magad iskolaigazgatónak? Hogy tehetted ezt? Megbűvölted a süveget mi?
- Én? Gondolod, hogy akkor a Hollóhátba kerül a lányunk mi? – üvöltötte az igazgató magából kikelve. – Ha én megbűvölöm a Mardekárba kerül. Mit rontottál el drágám? Biztos vagyok benne, hogy te vagy a dolog mögött. A Griffendélbe akartad juttatni, mire az okostojások között lyukadt ki. Gratulálok.
Ginnyt nem sok választotta el attól, hogy egy csattanós pofonnal törölje le ezt a lesajnáló vigyort a férfi arcáról.
- Persze, mert én vagyok nap, mint nap összezárva azzal a molyrágta sapkával ugye?
- Nem mintha nem lenne szabad bejárásod az egész Roxfortba – torkolta le a férje. – Bármikor bejöhettél, mikor nem voltam itt.
- Én griffendéles vagyok, nem csaló mardekáros – fonta össze karjait a melle előtt a nő. – Jövőre mit csinálsz, mikor Arthur beosztási ceremóniája lesz?
- Nem én voltam – tagolta a szavakat a férfi. – Így elveszítettem a fogadást nem?
- Ez igaz – sóhajtott az asszony és férjéhez simult, majd lábujjhegyre állva megcsókolta. – Nem baj, a fiunk griffendéles lesz.
Perselus felültette a nőt az íróasztalára és szenvedélyesen megcsókolta.
- Ne is álmodj róla szerelmem.
Eközben a szemközti fal mögött fojtottan felnyögött az ősrégi süveg, egy tizenegy éves kislány hóna alatt.
- Jövő ilyenkorig el kell bújtatnod – rimánkodott. – Ha az apád megtalál, biztosan zoknit varr belőlem.
A fekete hajú lányka kuncogni kezdett, ahogy elképzelte az apját, ahogy varrogat.
- Csöndesebben, mert ha lebukunk, itt kő kövön nem marad – suttogta egy édes fehér nyuszi, a lányka előtt topogva. – Gyere, Elieen, felkísérlek a hálókörletedbe, ideje aludnod.
- Jaj Teddy, mikor tudsz már valami más állattá is átalakulni? – sóhajtotta lemondóan a lány, aki elég ravasz volt, hogy megkérje a süveget, hogy máshova ossza be, mint ahova a szülei akarták és elég bátor ahhoz, hogy megvalósítsa tervét.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés