Ginny még sosem aludt ennyire jól és sosem érezte magát ekkora biztonságban. Annyira szerette ezt a férfit, hogy az már szinte fizikai fájdalmat okozott. Úgy érezte, mintha visszakapta volna rég elveszettnek hitt másik felét, ami nélkül nem tudott volna tovább élni. Óvatosan körberajzolta ujjával a férfi ajkának körvonalait és nézte markáns arcélét, ami a hajnali fényben még szigorúbbnak tűnt, mint egyébként. Most látta csak be, hogy már évek óta csak ezt az embert szereti. Talán a roxforti hatodik évében kezdődött, mikor annyit csatároztak. Mosolyogva gondolt rá vissza mennyi gondot okozott is az akkori igazgatónak. Akkor még azt hitte gyűlöli, mert Voldemort hű csatlósának tartotta, de ma már belátta hogy már akkor is érzett valamit iránta, aminek köze sincs a gyűlölethez. Talán csak annyi, hogy ugyanolyan mély és emberi érzés, mind a kettő.
Bárcsak tudnál egy kicsit is szeretni – gondolta vágyakozva és csókot lehelt a férfi mellkasára, ami a szétnyílt ing alól kilátszott.
- Ha sokáig folytatja, nem állok jót magamért – dörmögte a férfi rekedten, mire a lány kis híján felsikoltott rémületében. Perselus kinyitotta szemét, és mosolyogva nézte a lány bíborszínben tündöklő arcát. Ginny nem tudta mit tegyen, hisz még sosem feküdt ilyen meghitt közelségben férfi mellett, aki ráadásul ilyen behatóan tanulmányozza minden porcikáját.

Perselus ekkor fölé hajolt és olyan gyengéden csókolta meg, hogy könnyek szöktek a szemébe.
- Buta kislány – korholta nevetetve a férfi. – Tényleg azt hitte, csak úgy garázdálkodhat, minden megtorlás nélkül? Szívesen megtanítanám a felnőttek játékszabályaira.
Újra fölé hajolt, de nem csókolta meg, csak finoman beleharapott a fülcimpájába, amitől a lánynak elakadt a lélegzete.
- Majd ha egyszer kettesben leszünk, újra átvehetjük a régi tanár-diákszokásokat. Én majd parancsolok, maga pedig kivételesen szót fogad – kacsintott rá és óvatosan felkelt.
Ginny csalódottan tekintett utána, aztán mosolyogva fúrta fejét a párnába, ami még őrizte a férfi illatát és újra elaludt.

Ginny arra ébredt, hogy valaki megfricskázza az orrát.
- Éhes vagyok, de te csak alszol – motyogta keresztanyja fölé hajolva a fiúcska. – Ha nekem lesz gyerekem, én már palacsintával fogom kelteni minden reggel.
Ginny magában jót nevetett azon, hogy akkor bizony rendszeres látogatók lesznek a fogászaton, de továbbra is úgy tett mintha még mindig aludna.
- Nem elég, hogy horkolsz, még felkelteni sem lehet – folytatta monológját a gyermek. Na erre Ginny szeméből már végképp kiillant az álom.
- Horkolok? – kérdezte, miközben megcsiklandozta a gyereket.
Teddy már sikongatott, de ő folytatta tovább.
- Szívd vissza, amit mondtál, vagy sosem hagyom abba – fenyegetőzött a lány. – Még hogy én horkolok? Ki kérem magamnak!
- Ki is kérheti, de attól még úgy hortyog, mint egy másnapos ogre – mondta a belépő Piton, miközben cinkosan a gyerekre kacsintott.
Ginny felháborodottan ugrott ki az ágyból és mit sem törődve a hahotázó fiúkkal kiszáguldott a szobából, de azért az ajtóból még visszakiáltott.
- Leshetitek a palacsintát – morogta az orra alatt. – Száraz kenyeret és vizet kaptok reggelire.
Ginny rosszkedve még akkor is tartott mikor belépett a konyhába, ahol két fekete szempár meredt rá kérlelően. Próbálta magát tartani, de mikor Teddy elé állt és hűséges kiskutyaszemekkel ránézett, már kezdett omladozni az ellenállása.
- Te mondod mindig, hogy csúnya dolog hazudni – motyogta a fiúcska és szeméből csak úgy sütött a harag. – Ilyenkor bezzeg nem lenne csúnya mi?
Ginny nem nevetett, míg meg nem látta az asztalnál ülő férfit, ahogy próbál komoly és méltóságteljes maradni, akkor aztán kirobbant belőle a kacagás. Boldogan ölelte magához a durcás kissrácot.
- Na, ki milyen palacsintát kér? – kérdezte.

- Olyanok vagyunk, mint egy igazi család – sóhajtott reggeli közben a kisfiú. Boldogan nézett a két felnőttre, majd majszolta tovább kedvenc áfonyás palacsintáját. Perselus kezében megremegett a kávés bögre, de egy szót sem szólt, csak mogorván bámult a tányérjába és egy falatot sem evett többet. Ginny szinte látta szétdurranni azt a kis buborékot, ami ez alatt a két napban megóvta a csúf valóságtól. Próbált jókedvet tetetni, amíg leszedték az asztalt, de mikor látta a férfit kirohanni a kertbe, minden tartása elhagyta és megtörten kapaszkodott a mosogató peremébe. Az ablakból figyelte, ahogy a sűrű hóesésben rója a köröket, talárja már megszokottan lobogott utána.
Idióta vagy Ginny Weasley – szidta magát a lány, miközben magára kapta bélelt talárját és kiment a férfi után.
Piton rá se hederített, csak futkározott tovább, mint pók a falon. Ginny egy ideig tűrte, hogy levegőnek nézze, majd úgy találta, legjobb védekezés a támadás és a férfi elé perdült.
- Nincs kötelezve semmire – kezdte. – Az hogy egy árva gyerek családra vágyik teljességgel normális. Az már kevésbé, hogy pont egy ilyen mogorva, magának való és undok Gyászhuszárt szemelt ki magának apának. De hát sajnos nincs előtte apa példa, talán ez rá a magyarázat.
Perselus szeme már szikrákat hányt, ám a lány zavartalanul folytatta tovább.
- Elmegyünk a családomhoz, aztán megbeszéljük hogyan tovább. Hajlandó vagyok elköltözni, hisz ez mégiscsak a maga otthona.

Ezzel otthagyta a zavarodott professzort. Perselus ámulva nézett az elsiető lány után. Ginny rögtön átlátta a helyzetet és kiutat is talált neki, ám ez valahogy mégsem tette boldoggá. Halálra rémült mikor a fiúcska családot emlegetett és megkondult benne minden vészharang. Eszébe jutott saját, keserves gyermekkora is, amitől aztán végképp nem nyugodott meg. Valaha ő is vágyott családra, mikor még azt hitte Lily rájön, mégsem abba az agyalágyult Potterbe szerelmes. Milyen bolond is volt akkoriban… Most felnézett a házra, amit annak idején azért vett meg, hogy távol legyen a varázsvilágtól. Mindig élvezte a magányos órákat, amiket itt töltött, de be kellett látnia, hogy most sokkal jobban az otthonának érzi a házat. Lehetséges, hogy erről egy pimasz kis boszorkány és egy szemtelen kis kölyök tehet? – töprengett, míg meg nem fájdult a feje.

Ginny elhatározta, hogy csak azért sem fog sírni. Átkozta magát, amiért elhitte, hogy meg tudja változtatni a férfit. Erre még Dumbledore sem lenne képes – morfondírozott, miközben összecsomagolta a legszükségesebb holmijaikat. Majd azt mondja a szüleinek, hogy nem bír egy fedél alatt maradni ezzel a mogorva Bőregérrel. Ezzel még csak nem is hazudna nagyot, hisz tényleg nem bír úgy mellette maradni, hogy a férfi nem érez iránta semmit.
Valamit mégis csak kell éreznie irántad, ha ennyire fel tudtad izgatni – suttogta egy hang a fejében.
- Teddy gyere, indulunk – kiáltott a kisfiúnak, aki könnyes szemmel jött elő a szobájából.
- Nem akarok Mollyéknál lakni! – kiáltotta durcásan. – Miért nem maradunk itt? Perselus nagyon szomorú lesz, ha megtudja.
Ginny lenyelte a nyelve hegyére kívánkozó, nem éppen nőies választ.
- Perselus is velünk jön, hogy beszéljen a többiekkel – nyugtatta meg a gyereket. – Sőt ha szépen megkéred, talán máskor is eljön látogatóba.
- Erre mérget vehetsz kisöreg – szólalt meg az említett a lépcső tetejéről.
Teddy boldogan nézett fel rá és már megnyugodva ment a kandallóhoz. Ginnyben fortyogott a méreg, ahogy a férfira nézett.
- Hogy képes hazudni egy gyereknek? – sziszegte mikor a férfi mellé lépett.
- Több éves gyakorlatom van benne – vigyorgott rá kajánul, majd hopp port szórt a tűzbe és eltűnt.

Mire Ginny a kicsivel az Odúba ért, már mindenki a férfi körül csoportosult. Akkora lármát csaptak, hogy észre sem vették az újonnan érkezetteket. Egymást túlharsogva kérdezgették, hogyan élte túl és hol volt ennyi időn keresztül.
Perselus nyugodtan válaszolgatott, ami a lányt is meglepte, mert neki semmit sem volt hajlandó elárulni. Elmondta, hogy semmire sem emlékszik, ami valószínűleg annak a következménye, hogy megkínozták. Erre még nagyobb zsibongás támadt és mindenki egymást szavába vágva kérdezősködött.
- Nahát, nahát, csak nem igaznak bizonyulnak a pletykák? – dörrent egy mély hang, mire mindenki elhallgatott.
- Harry! – kiáltotta Teddy és örömmel futott keresztapjához.
Ginny gyomra görcsbe rándult, ahogy a férfi átölelte a gyereket és legszívesebben kirántotta volna a kezéből. Piton észrevehette, mi megy végbe benne, mert mellé lépett és átkarolta a holtsápadt lány derekát.
- Milyen idilli kép – mosolyodott el gonoszul, a Kis Túlélő. – Nem zavarja, hogy az apja lehetne?
Molly csodálkozva pillantott a lányára.
- Terhes vagy? – kérdezte megtörten.
Ginny felháborodottan rázta meg a fejét.
- Akkor mondd, hogy ez csak egy rossz vicc – kérlelte lányát.
Ginny már épp szóra nyitotta a száját, de a mellette álló férfi belé fojtotta a szót.
- Tudod Molly, a gyereket csak későbbre tervezzük – mosolygott lefegyverzően az asszonyra. – Ugye szólíthatlak mamának?

Ginny ebben a pillanatban kételkedni kezdett a férfi épelméjűségében. Lehetséges, hogy teljesen elment a prof esze? Luna ragadta ki komor gondolataiból, mikor túláradó örömmel gratulált nekik.
- De mi nem is… - kezdte volna, ám a férfi újfent a szavába vágott.
- De mi nem is számítottunk ilyen boldog fogadtatásra, ugye drágám? – mosolygott szerelmesen a lányra.
Ginny szíve kihagyott egy pillanatra, ahogy a csillogó, éjfekete szemekbe nézett. Ez a pasi elveszi a maradék eszemet is.
Feltűnés nélkül bokán rúgta a férfit és negédesen rámosolygott, mikor összerándult a fájdalomtól.
- Bizony drágám, ez a nap tele van meglepetésekkel.
Piton óvatosan odébb sántikált és csak messziről csodálta leendő aráját, azt is csak olyankor mikor figyelték. Néha megeresztett egy dühödt pillantást, mire a lány mindig kedves mosollyal válaszolt.
Edd meg, amit kifőztél – gondolta Ginny és teljes átéléssel alakította a boldog szerelmest. Nem is nagyon kellett színészkednie, de ezt senkinek sem kellett tudnia.

Már késő délután volt, mire kezdtek lenyugodni a kedélyek. Ginny családja, úgy ahogy megbékélt a helyzettel, egyedül Harry bámult zordan maga elé. Teddy volt az egyetlen, aki valóban boldognak tűnt. Egész nap a tanáron csüngött és boldogan kérkedett vele, hogy az egész az ő ötlete volt. A lány kezdte megelégelni a helyzetet, ezért feltűnés nélkül kiment a télikertbe. Ott aztán megállt és nagyokat sóhajtott. Nem értette a férfit. Akárhányszor próbálta elmondani az igazat, mindig belé fojtotta a szót, és még meggyőzőbben alakította a hős szerelmest.
- Miért nem vagy a drágáddal? – kérdezte Harry a lányt, aki nem vette észre mikor jött utána. Rögtön az ajtóhoz indult, de a férfi elállta az útját.
- Tényleg azt hiszed, hogy szerelmes beléd? Az eszedbe sem jutott, hogy így akar bosszút állni? Apám elvette a nőt, akit szeretett, ő pedig elveszi azt, akit én szeretek.
Ginnynek hányingere lett mikor a férfi magához rántotta és gondolkodás nélkül kimondta az első átkot, ami az eszébe jutott.
- Obstructo!
Harry métereket repült és hatalmas csattanással ért földet. A zajra odasereglett mindenki és ámulva nézték az eléjük táruló látványt. Piton ért oda utolsónak, de rögtön megértett mindent.
- Nem a szádba rágtam már a múltkor is, hogy a nemet elfogadjuk? – üvöltötte, miközben fölrángatta a földön fekvő férfit. – Ha még egyszer meglátlak a mennyasszonyom közelében azt nem éled túl.
Ezután átkarolta a lányt és a fülébe súgta.
- Most már érti miért szükséges ez az egész komédia? Végre eszembe jutott minden, ha kettesben maradunk elmesélem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés