- Harry szívem! – Mrs. Weasley már repült is a férfi kitárt karjaiba. – Szokás szerint sovány vagy mint a kisujjam. Ülj le máris reggelizünk. Harry kaján vigyorral helyet foglalt a lánnyal szemben és türelmesen megvárta a többieket. Hermione boldogan ugrott a nyakába, Ron pedig vidáman veregette hátba legjobb barátját. Arthur is nagyon örült a váratlan látogatónak ahogy Ginny többi fivére is. Egész reggeli közben az új jövevényről társalogtak és arról, hogy a lány bábáskodott.
- Igaz is gyógyító lettél. Tiszta haszon lett volna, ha már a háború idején is az vagy hisz akkor velünk jöhettél volna.
Ó igen a szokásos téma – sóhajtott magában a lány és próbált némi érdeklődést színlelni miközben Harry az egekig marasztalta hármuk, de főként saját érdemeit. Az egykori kedves és szerény fiúból egy meglehetősen nagyképű férfi lett.
Meglehetősen nagyképű? – suttogta egy gonosz hangocska a lány fejében. – Elől megy az egója ő pedig méterekre kullog utána…
- Hé, húgi ne aludj! – zökkentette ki Ron a gondolataiból – Harry épp a legújabb könyvéről beszélt téged nem is érdekel?
Ginny elfojtott egy ásítást és fürkésző pillantást vetett a Kis Túlélőre.
- Új regényt írsz? Ezúttal miről?
- Legyen meglepetés, de annyit elárulhatok, hogy nagy durranás lesz. Lerántom a leplet az eddigi titkokról.
Van még titok, amit nem teregettél ki? – kérdezte volna legszívesebben, de inkább a nyelvébe harapott és csöndben maradt. Harry már hat regényt jelentetett meg és több lapban is sorozatot írt hősiességéről. Ez több ezer oldalnyi öntömjénezést jelent, amit a sok millió rajongó kívülről fúj. Harry Potter a kis árva, akinek sanyarú sorsát rengetegen megkönnyezték, majd a Griffendél hőse, aki évente megküzdött a gonosszal és a felnőtt férfi, aki megölte Voldemortot. Ginny tudatában volt, hogy mindez a valóság, de nem vette be a gyomra ezt a cukormázas tálalást, ahogy Harry beállította a dolgokat. Nem és nem akarta elhinni, hogy ez a férfi az ő egykori kedvese.

Harry egész nap ott maradt, ami kezdte idegesíteni a lányt hisz tudta, hogy akar valamit. Nem akart újra kapcsolatba kerülni vele hisz ezt az új Harryt nem ismerte. Talán valami gonosz bűbáj tette ilyenné? – töprengett magában miközben figyelte, ahogy hevesen gesztikulálva magyaráz legújabb kalandjairól. Kezd olyan lenni, mint Lockhart. Tudta, hogy bármit is próbálna, mágikusan tenni a férfi észrevenné, ha a fejébe kukucskálna, így csak a remény maradt, hogy valaki megbabonázta. El is határozta, hogy amint tud kapcsolatba lép McGalagony professzorral és elmondja neki a gyanúját. Addig pedig marad a remény. Nemsokára elnézést kért és felment Lunáékhoz. Sógornője fáradt volt ugyan, de ragyogott a boldogságtól, ahogy kisfiát nézegette, aki mélyen aludt a bölcsőben. Ginny némán mellélépett és könnyes szemmel pillantott a kicsire. Luna átölelte legjobb barátnőjét és próbálta vigasztalni.
- Tudom, mit érzel – mikor Ginny kétkedve ránézett folytatta. – Tudom milyen egy elérhetetlen embert szeretni. Azt hiszed nekem könnyű volt úgy élnem George mellett, hogy nem vallhattam be mennyire szeretem? Szerencsére a bátyád nem is olyan ütődött, mint amilyennek sokszor tűnik. De a te esetedben még a remény sem marad, mert nem Harrybe vagy szerelmes igaz?
Ginny eddig is tudta, hogy nem szereti már a férfit, azonban más szájából hallva vált valósággá, de hogy valaki másba lenne szerelmes?
- Harry már rég a múlté. De kire gondoltál… - nem tudta befejezni, mert kopogtak az ajtón és George lépett be Harryvel a nyomában, akinek az arcára volt írva, hogy hallotta a beszélgetés végét. Ginny bátran állta a férfi dühös pillantását és a közben ébredező Fred fölé hajolt, aki érdeklődve pislogott a lányra, de mikor Harry is odalépett hangos ordításba kezdett.
- Hát pajtás, úgy látszik nem igazán komál a fiam – hahotázott George –, és akkor még finoman fogalmaztam.
Ginny kitessékelte a zúgolódó férfit a szobából, hogy Luna meg tudja etetni a kicsit. Mikor már a lépcsőn bandukoltak lefelé hirtelen átkarolta a lányt, aki csak arra eszmélt fel, hogy forog körülötte a világ aztán egyszer csak a saját házában találta magát.

- Lehetetlen az Odúból hoppanálni! – kiáltotta feldúltan és rémülten meredt a gonoszul vigyorgó férfira. – Mit akarsz Harry?
- Mégis mit akarhat egy férfi egy nőtől, aki elutasítja őt? Na, kitalálod édesem?
Ginny elsápadt és a pálcája után kapott.
- Ugyan! Azt hiszed neked menni fog, ami eddig senkinek sem sikerült?
A férfi egyetlen intésére kirepült a pálca a lány kezéből és hanyatt vágódott a nappali kemény padlóján.
- Ezt te sem akarhatod! – kiáltott a férfira mikor az fölé hajolt és elkezdte vetkőztetni. – Te nem vagy ilyen.
- Honnan tudod milyen vagyok? - kérdezett vissza flegmán Harry. – Tudsz te rólam bármit is? Van róla fogalmad mit tesz egy emberrel az ha megöl valakit? Mintha önmagából is elvesztene egy darabot. Te pedig nem voltál mellettem, mikor szükségem lett volna rád, de most végre velem leszel.
Ezek után lekapkodta a ruháit, felemelte a hevesen tiltakozó lányt és felszaladt vele az emeletre.
- Nem értem miért kellett pont ennek a Gyászhuszárnak a házába beköltöznöd, de így talán még élvezetesebb is lesz. Képzeld el, milyen képet vágna, ha meglátna egy Pottert a hálószobájában, sőt a saját ágyában. Biztos nem támadnának kellemes emlékei.
Rögtön megtalálta a hálószobát, amit a lány igencsak furcsának talált.
Nem vagy normális Ginny Weasley! – korholta magát. – Tényleg ez a legnagyobb gondod ebben a pillanatban?
- Harry térj észre, nem akarhatsz erőszakkal magadévá tenni. Emlékezz arra a fiúra, aki mélyen megvetette az olyan embereket amilyen most vagy.
Mintha egy pillanatra kitisztult volna a férfi agya, értetlenül meredt az fehérneműben előtte álló lányra. Ginny már azt hitte megmenekült mikor hirtelen magához rántotta és rátapasztotta száját az ajkára. Veszetten csókolta, mint valami őrült, amivel csak még jobban megijesztette a lányt, aki inkább meghalt volna, mint hogy ezt elviselje.
- Holtan nem lennél ennyire csábító – búgta rekedten a férfi és lesimította a melltartó pántját a lány válláról. – Vajon mi rejlik ez alatt a csipkecsoda alatt?
Már tapogatózott is a kapcsok után, amitől Ginnynek hányingere lett.
Kérlek, szépen hagyd abba! – fohászkodott szemeit szorosan lehunyva, hogy legalább látnia ne kelljen a férfit.
- Nem tehetem kicsim – súgta a fülébe majdhogynem bocsánatkérően. – Évek óta várom ezt a pillanatot és most már nem vagyok képes lemondani arról, amit csak te adhatsz meg nekem.
Lenyomta az ágyra és ráfeküdt. Ginny moccanni sem tudott és segítségért is hiába kiabált, hisz nem hallhatta senki. Már kezdett beletörődni a sorsába mikor egyszer csak újra kapott levegőt és nem nehezedett rá a férfi sem.

Felpillantott és egy idegen férfit fedezett fel, aki épp ököllel verte Harry arcát.
- Mondd csak Potter nem tanították meg neked, hogy ha nemet mondanak abba illik beletörődni? Pedig már kezdtem azt hinni mégsem vagy akkora féreg amilyennek hittelek, de szerencsére rácáfoltál.
Az idegen ekkor undorodva a falhoz lökte Harryt majd a lányhoz fordult talárját nyújtva neki.
- Jól van? – kérdezte a didergő lányt és óvón magához ölelte, miközben a hátát simogatta. – Próbáljon kicsit megnyugodni Miss Weasley.
- Ki maga? – tette fel az első kérdést a lány, ami eszébe jutott. – Honnan ismer engem?
Az idegen azonban már nem tudott válaszolni, mert Harry ebben a pillanatban pálcával a kezében rárontott és átkokat kezdett szórni rá, ő azonban némán csupán egy apró pálcaintéssel hárítgatta miközben védelmezően a lány elé állt.
- Na jó Potter elmegyünk, mielőtt nagyobb hülyét csinálsz magadból. – ezzel galléron ragadta a tiltakozó férfit és dehoppanáltak a házból, mielőtt a lány egy szót is szólhatott volna.
Ginny miután egyedül maradt szabad folyást engedhetett a könnyeinek, amik záporoztak is, míg csak úgy nem érezte már nem is maradt több. Épp megidézte patrónusát, hogy értesítse a családját, de ekkor eszébe jutott amit Harry mondott, hogy nem volt mellette.
- Talán ez tette ilyen kegyetlenné? - morfondírozott hangosan és elhatározta, hogy nem szól senkinek.

Próbált úgy tenni mintha semmi sem történt volna, de szinte mindenkinek feltűnt mennyire megváltozott. Épp azon kezdett töprengeni, hogy elköltözik Angliából, hogy még véletlenül se találkozzon össze Harryvel mikor egyik reggel egy bagoly zörgetett a konyhaablakán. Mikor beengedte lehuppant elé az asztalra és fejét félrehajtva méregette a lányt, majd mikor az egy tál eleséget varázsolt elé nagyot szusszantva felemelte lábát és odatartotta, amíg megszabadította csomagjától. Azután jókedvűen csipegetni kezdte a magokat és többé ügyet sem vetett a lányra. Ginny érdeklődve hajtogatta szét a pergament tekercset.

Tisztelt Miss Weasley!

Potter nem fogja többé zaklatni. Tudom, hogy nehéz, de próbálja meg elfelejteni azt az estét és kezdjen új életet. A Fonósor nem megfelelő egy ilyen fiatal lány számára, keressen a családja közelében egy új házat ott biztonságban lesz. Próbáljon nem a múltban élni. A taláromat nyugodtan kidobhatja úgyis kifakult már. Vigyázzon magára!

S. S.

Ginny megfordította a tekercset hátha a hátoldalán van még valami, de csalatkoznia kellett.
- Mondd csak ki ez az S. S. ? – pillantott érdeklődve a lakmározó madárra, az pedig mintha nem akarna válaszolni kitárta szárnyait és hangosan vijjogva elrepült.
Ginnyt furcsamód megnyugtatta a levél és kezdett ténylegesen túllépni a dolgon. Hálát adott Merlinnek és az idegennek hogy megmenekült. Szép lassan visszatért belé az élet és újra a régi lett, noha sokkal elővigyázatosabbá vált. Átolvasta egykori tanára régi könyveit, amikből sokat tanult és rengeteg védőbűbájt vont a háza köré. Nem volt hajlandó elköltözni, bár nem értette a történtek ellenére miért nem menekült el hanyatt-homlok. Itt biztonságban érezte magát bármi történt is.

December elején épp egy elő karácsonyi partyt tartottak a Mungóban, amiről késő este ért haza és rögtön ágyba bújt. Már majdnem elaludt mikor hangos csörömpölésre riadt, ami a pincéből érkezett. Pálcáját maga előtt tartva lábujjhegyen osont le a lépcsőn vigyázva nehogy bármilyen zajt csapjon. A bájitalteremben aztán földbe gyökerezett a lába. Az a férfi kutakodott egykori professzora cuccai között, aki megmentette Harrytől. Több sebből vérzett és látszott, hogy alig áll a lábán.
- Mit keres? – kérdezte a lány miközben eltette pálcáját és közelebb lépett a férfihoz. Érezte, hogy nem kell félnie tőle.
- Itt kell lennie – motyogta a férfi a lányról tudomást sem véve. – Tudom, hogy ide raktam.
Ginny most jobban szemügyre vette megmentőjét. Talán száznyolcvan centiméter magas, izmos férfi állt előtte. Rövid barna haja és kék szeme volt, ami elhomályosult a fájdalomtól.
- Nem hiszem, hogy bármit is tehetett volna ide, hisz ezek egy halott ember tárgyai.
Ebben a pillanatban a férfi összerogyott és elterült a padlón. Ginny rögtön mellette termett és jobban szemügyre vette a sérüléseit. Érezte, hogy ezek nem átlagos sebek, ahogy maga a férfi is különleges embernek tűnt. Fellebegtette a nappaliba és a kanapéra fektette ahol jobban meg tudta vizsgálni. Próbálkozott varázsigékkel és bájitalokkal is, de nem használtak.

- Édes Merlin! – suttogta maga elé. – Ki használhatta ezen a szerencsétlenen a tiltott átkot?
Rögtön felismerte a Crucio által ejtette mély sebeket, holott szerencsére eddig még sosem látott ilyen sérüléseket.
- Nyugodjon meg, rögtön a Mungóban leszünk – simított végig a férfi forró homlokán.
Ebben a pillanatban az idegen megragadta a kezét és rekedten kérlelte, hogy senkinek se árulja el, hogy itt van. Ginny nem tudta mitévő legyen, de engedett a kérésnek. Saját szobájában fektette le a férfit és újra csak elővette Piton professzor könyveit és jegyzeteit miközben végig a férfi ágya mellett ült.
Tartozom neki azzal, hogy meggyógyítom, hisz ő is megmentett – töprengett és még eltökéltebben bogarászta a tanár macskakaparását. Már pirkadt mikor rátalált a varázsigére amit keresett. Pont ott volt egy kis noteszben ahol éjjel kutakodott a férfi.
- Vajon egy rokona vagy a proffnak? – méregette a férfit, aki még mindig öntudatlanul feküdt.
Halkan elmormolta a varázsigét páciense fölé hajolva. Már nem szivárgott vér a sebekből és könnyebben is lélegzett. Ginnynek ezek után már csak várnia kellett. Elaludhatott a fotelben, mert később a férfi érdes hangjára ébredt amint egy nevet ismételgetett.
- Lily, Lily, Lily…
Ginny meghökkenten meredt rá majd feltette a kérdést, ami motoszkált benne.
- Lily Potterre gondol?
A férfi kinyitotta a szemét, amely most nem kék, hanem fekete volt, bár lehet, hogy csak a fény játéka volt az egész. Felült és esdekelve nézte a lányt, aki megértette, hogy bizony rá gondolt.
- Őt húsz éve meggyilkolta Voldemort, nem tudta?
A férfiból állatias üvöltés tört elő majd hátrahanyatlott és nem mozdult többé.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés