Tényleg vége? Ez az egy mondat keringett a levegőben, ez fogalmazódott meg minden fejben. Roxfortban megállt az élet. Nem voltak már ellenségek csak fáradt emberek, akik nem mertek hinni a szemüknek, az évek óta tartó csatározás mindenki idegeit felőrölte. Minden szempár a terem közepére vetődött, nézték a lehajtott fejjel álló magas fekete hajú fiút, aki az előtte elterülő halott testre meredt.
Lord Voldemort halott volt. A világ leggonoszabb varázslója nem volt többé, legyőzte egy alig tizenhét éves varázslótanonc. Harry Potter végül győzedelmeskedett, bár ez a győzelem keserű szájízt hagyott maga után. Ölnie kellett, amit ez az érzékeny lelkű fiú nehezen tudott feldolgozni, bár ezen nincs is mit csodálkozni, nincs ember a földön, akinek ez könnyen menne. Talán még a kezdetek kezdetén a Nagyúr is érzett valamit, mikor kioltott egy életet.

Harry bűntudatát csak tetézte amit Perselus Pitonról megtudott. Ott a szellemszálláson miután a kígyó megmarta, feltárult a mogorva Denevér igazi valója. Éveken át hűséges maradt egyetlen barátjához és egykori szerelméhez. Ha ő nincs, sosem tudják legyőzni Voldemortot. Bátor volt? Igen. De kiábrándult is, aki nem akart élni Lily Potter halála után. Talán ez indította el azon az úton, amit végül bejárt. Csalatkoznia kellet abban az emberben, akit a barátjának hitt mesterében, akitől nem hazugságot várt. De ő becsapta és megölette szerelmét így örökre az ellenségévé és Dumbledore leghűségesebb társává téve. A professzor nagyságát az is bizonyítja, hogy Voldemort egészen addig nem jött rá a csalásra, míg Harry fel nem világosította. Akkor ott a teremben egy pillanatra megfagyott a levegő. Halálfalók meredtek értetlenül urukra, aki nem akarta elhinni, hogy becsapták. De nem csak ők nem értettek semmit, hanem a többiek sem. Nem sokkal később Dumledore régi irodájában Harry beleöntötte a merengőbe az emléket, amit mindenki megnézett. Ettől a pillanattól fogva változott meg Ginny Weasley élete is.

Kezdte más szemmel nézni az embereket, nem ítélt el senkit sem azonnal bármit is mondtak mások. Harry iránti gyerekes rajongása is elmúlt. Talán nem is őt, hanem a mesebeli hőst szerette?! Ginny felnőtt, elköltözött a szüleitől és a gyógyításnak szentelte magát. Anyja eleinte próbálta visszatartani, de mintha megérzett volna valamit végül már nem noszogatta lányát, hogy maradjon otthon. Egyedül akkor adott hangot aggályainak mikor megtudta hol is vásárolt házat a lánya. Senki sem értette miért akar pont ott élni, de ő nem is kívánta felvilágosítani őket. Még Draco Malfoy is furcsán méregette mikor felkereste, hogy meg akarja vásárolni a keresztapja házát, de mivel épp pénzügyi nehézségekkel küzdött nem sok választása maradt. Új otthona tehát a Fonósor lett. Draco semmit sem akart megtartani így Ginny a tanár dolgai közé költözött be. Napokat töltött a rendrakással és a védőbűbájok feloldásával. Piton professzort nem lehetett éppen rendszerető embernek nevezni, egyedül a pincében berendezett bájital laborban uralkodott pedáns rend és tisztaság. Ginny jót kacagott mikor felfedezte az alagsorban kialakított termet. Ron jól mondta, tényleg Pinceszörny volt egykori tanáruk.

Nagy hévvel vetette bele magát az önálló életbe. Sokat találkozott régi barátaival és újakra is szert tett mikor gyógyítónak tanult, majd később a Szent Mungóban is. Természetileg nem változott sokat még mindig az a kedves, de kissé vadóc lány volt, mint régen. Egyedül új kapcsolatot nem volt hajlandó kialakítani, amit a legtöbben a Harryvel való szakítás számlájára írtak, ami kapóra is jött neki. Senki sem tudta, hogy ő sem érti, miért nem tud megnyílni egy férfinak sem. Pedig sok kedves fiú vette körül, akik finoman célozgattak is rá, hogy szívesen találkoznának vele munkán kívül is. Ginny ilyenkor úgy tett mintha nem értené el a célzásokat és kerülni kezdte ügyeletes lovagját. Nem érzett olyan elemésztő szerelmet még sosem, mint legjobb barátnői pedig tudta, hogy kevesebbel nem éri be. Elég volt csak ránéznie Hermionéra mikor Ron átölelte, vagy Lunára mikor George megsimogatta gömbölyödő pocakját. Erre vágyott ő is. Szülei jó példával jártak elöl így a testvérek is mind azt a szeretetet akarták megkapni párjuktól, amit otthon láttak. Ginny is szeretett volna tartozni valakihez, szeretett volna gyerekeket. Gyakran vigyázott Billék kislányára is, aki imádta nagynénjét és már nagyon várta Lunáék babáját is. Bízott benne hogy idővel neki is lesz saját családja.

Kezdett hűvösre fordulni az idő ezért felment a szobájába és bebújt az ágyba. Úgy érezte mintha csak perceket aludt volna mikor hirtelen éles pukkanásra riadt.
- Ejnye, hugicám hát nem megmondtam, hogy védd le a házat? – zengte egy mély hang közvetlenül a füle mellett.
Ginny kis híján leesett az ágyról ijedtében mikor George tovább folytatta biztonsági tanácsainak osztogatását, miközben éles fénycsóvák kíséretében többet üzembe is helyezett.
- Mit pattogsz itt nekem hajnalok hajnalán? Takarodj a házamból! – üvöltött a lány félálomban bátyjára, aki mit sem foglalkozott egyre dühösebb testvérével.
- Több eszed is lehetne – morgott tovább a férfi – bár jobban belegondolva, ha egy csöpp is lenne nem itt laknál. Mégis mi késztet arra, hogy ebben a muglifészekben lakjál? Mi lesz, ha lebuksz? Gondolod, apa el tudja simítani a minisztériumban, csak mert te is részt vettél a háborúban? Már akkor is megszegtél minden tanácsot. Majd megállt bennünk az ütő mikor megjelentél a Nagyteremben és nem bújtál el, ahogy megbeszéltük.
George egyre jobban belelovalta magát húga kioktatásába, aki kezdte elveszíteni maradék türelmét is, de tartotta magát egészen addig a pontig, míg el nem érkeztek a család vesszőparipájához.
- Hozzámehettél volna Harryhez akkor nem kellene aggódnunk miattad.
Ezzel pedig betelt a pohár. Ginny előkapta pálcáját és testvérére irányítva elmormolt egy Silenciót. George némán tátogott tovább, míg fel nem fogta mi is történt vele, akkor aztán vérvörös fejjel karjaival gesztikulálva mutogatta el mit is gondol a lány tettéről. Ginny ebben a percben örülhetett, hogy nem olvas bátyja gondolataiban, mert valószínű, hogy még ő sértődött volna meg.
- Most pedig elárulnád végre miért zargatsz az éjszaka közepén?
George gonosz vicsor kíséretében méregette húgát, aki még mindig a válaszra várt. Ginny agyában kezdett feloszlani a köd, amit a hirtelen ébresztő okozott.
- Luna! Jön a kicsi? – bátyja karját megragadta és rángatta magával a kandallóhoz, amibe hopp port szórt. Pár pillanat múlva az Odú nappalijába léptek ahol már az egész család rájuk várt. Ginny már száguldott is az emeletre ahol Luna vajúdott. Már hónapokkal ezelőtt megegyeztek, hogy ő fogja világra segíteni a kicsit és nem fekszik be a Mungóba, hanem otthon szüli meg gyermekét.

Molly Weasley a maga szokásos tyúkanyó módján mindenütt ott volt. Menyének mesélt George születéséről, fiát nyugtatgatta és mindenkit tömött finomabbnál finomabb sütikkel. George még mindig nem tudott beszélni, amin felesége jót derült és megígértette Ginnyvel hogy majd csak a pici világra jötte után oldja fel a némító bűbájt. Jól ismerte párját így tudta, hogy idegességében idétlen tréfákkal próbálná oldani a feszültséget, amivel a végén mindenki idegeire menne. George ezután duzzogva járkált a szobában, amit a lányok meguntak és kitessékelték. Luna egészen jól bírta csak a vége felé kérette magához férjét, aki falfehéren szorongatta szerelme kezét és némán hallgatta annak átkait. Ginny vidoran megfenyegette, hogy feloldja az átkot, de George boci szemeket meresztgetve kérte húgát, hogy essen meg rajta a szíve. Nem tudott mit kezdeni sárkányszerűvé vált feleségével. Ginny óvatosan belekukkantott a gondolataiba és a nevetéstől elejtette pálcáját, amivel épp kapcsolatot tartott a magzattal. George már a végső kétségbe esés határán volt és azon töprengett mi történt azzal a tündérrel, akit ő elvett. Ez a szitkozódó boszorkány nem az ő neje! Nem értette, hogy is káromkodhat egy ogrét megszégyenítően az ő édes kicsi arája.
- Na ha rajtatok múlna, kihalna az emberiség – dünnyögte Ginny és kárörvendően kapcsolatot teremtett a házaspár között. George levegő után kapkodott mikor testét átjárta az ismeretlen fájdalom, ami minden porcikájába bekúszott és majd szétfeszítette a bensőjét. Az egész nem tartott tovább egy pillanat törtrészénél, de a férfi hozzáállása rögtön megváltozott.
- Tarts ki szívem, tudom, hogy egy büdös ogre vagyok, de szeretlek és szeretem a kicsinket is.
Lám megint csak megmutatkozik, hogy a szeretet még a mágiát is legyőzi – töprengett Ginny miközben a leendő szülőket figyelte. George anélkül, hogy a testvére bármit is tett volna önmaga feloldotta az átkot mikor úgy érezte, hogy Lunának szüksége van rá.
- Nekünk lesz a legszebb kisbabánk a világon – folytatta miközben gyengéd csókot lehelt párja ajkaira. – A te eszedet és az én szépségemet fogja örökölni. Luna nevetésébe egy vékony kis cincogó hangocska vegyült, ami egyre erősödött és végül betöltötte az egész házat. Fred Weasley világra jött, amit rögtön tudatni is akart. Egészen addig üvöltött torkaszakadtából míg nénikéje édesanyja mellére nem fektette. Abban a pillanatban mintha egy kis angyal szállta volna meg kék szemeit lehunyva édesdeden elaludt. Az ifjú szülők könnyes szemmel csókolták meg egymást majd kicsi fiukat is. Ginny csendesen behúzta maga után az ajtót és fáradtan ballagott le közölni a jó hírt szeretteivel. Percy és Charlie épp egy féltve őrizgetett palackot adtak körbe, amit mindenki meghúzott és mondott valami jókívánságot az ifjú családtag számára.
- Én csak azt kívánom, hogy legyen legalább olyan boldog egész életében, mint a szülei ebben a pillanatban – mondta a lány és belekortyolt az italba. A családi legenda szerint még maga Merlin készítette ezt az italt és a Weasleyk ősének ajándékozta mikor annak felesége gyermeket szült. Különleges ízét nem lehetett semmihez sem hasonlítani mindenki szerint másra hasonlított, de konkrétan nem tudták megfogalmazni mihez is. A palackra is különös cirádákat véstek, amit eddig senki sem tudott megfejteni. Másik furcsasága a családi lötty tartójának – ahogy egykor Fred elnevezte -, hogy sosem ürült ki. Ezért aztán biztosak lehettek benne, hogy ükunokáik is ezzel fognak koccintani az új családtag érkezésére ugyanúgy, ahogy egykoron őseik is tették.

Nemsokára aztán megjelent az újdonsült apuka és kérte őket menjenek és ismerkedjenek meg az új családtaggal. Molly sírva nézegette unokáját és máris megígérte neki, hogy mindig a legfinomabb ételekkel fogja csak etetni, Arthur pedig egy minisztériumi kirándulást helyezett kilátásba miközben azt ismételgette, hogy valami belement a szemébe. Charlie imádott sárkányaihoz akarta vinni a csöppséget, amivel általános nemtetszést váltott ki családjából. Bill és Fleur pedig együttesen megígérték, hogy majd ők korrepetálják, ha netán nem édesanyjára, hanem apjára ütött volna. Percy máris távoli egyetemeket emlegetett, amivel csak egy nyaklevest arathatott a büszke apától. Ron kviddicsezni akarta tanítani unokaöccsét míg Hermione a mugliismeretekre, az alig pár perces gyermeket. Ginny ígéretet tett, hogy mindig meggyógyítja, ha netán ugyanolyan kétbalkezes lenne, mint az apukája. George erre kiöltötte a nyelvét, amivel nem igazán festett úgy, mint egy érett felnőtt, akinek már családja van. George karjára vette fiát az ablakhoz sétált vele és megmutatta neki a csillagokat.
- Fred a nagybátyád is nagyon szeretne. Ő sajnos már nem ismerhet meg. Megtanítana mindenre, amit csak tudott és belevinne minden csínybe amit kitalál. De mindig melletted lenne és vigyázna is rád. Sosem unatkoznál, mindig lenne egy barátod. Ígérem, te sem leszel egyke, hogy megismerd az érzést milyen amikor testvéreid vannak.
Gyengéden megrázta elbóbiskoló gyermekét és mosolyogva folytatta.
- Nézz csak körül kisfiam, ezek az emberek a családod, akik segítettek abban, hogy te már egy békés világot láthass meg. Mindig számíthatsz majd rájuk, ahogy a barátainkra is, akikkel majd később megismerkedsz. Most pedig aludj hisz nagy utat tettél meg azért, hogy velünk lehess.
Óvatosan befektette fiát az ablak elé állított bölcsőbe és kitessékelte népes rokonságát mondván, hogy anyának és gyermekének ki kell pihenniük magukat.

Ginny az nap már nem ment haza, hanem régi szobájában aludt, reggel aztán úgy ébredt, mint akin végigcsörtetett egy óriás. Félálomban lesétált a konyhába ahol édesanyja már serényen készítette a reggelit. Lánya elé lebegtetett egy nagy bögre kávét majd folytatta teendőit. Ginny élvezettel kortyolgatta a jó erős feketét mikor nyílt az ajtó és egy magas jóképű férfi lépett be és vidáman köszöntötte őket. Ginny abban a pillanatban, ahogy meglátta félre nyelt és köhögő rohamot kapott.
- Ejnye Ginny csak bele ne halj a nagy örömbe, hogy láthatsz – veregette hátba a férfi a még mindig levegő után kapkodó lányt. – Ugye nem képzelted, hogy nem akarom megismerni a legújabb Weasleyt?
Pedig a lánynak eszébe sem jutott ezért is lepődött meg ennyire. Nem gondolta, hogy a férfit még érdekli a család sorsa. Tudta, hogy a testvéreivel még tartja a kapcsolatot, de nem hitte, hogy eljön a házukba. Három éve találkoztak utoljára mikor a férfi végre megértette, hogy nem fog visszatérni hozzá. Akkor aztán elmondta mindennek amiben Ginny talált is némi igazságot, még ha fájtak is
neki a szavai. Abban reménykedett, hogy nem találkoznak többé erre Harry Potter képes beállítani mintha mi sem történt volna.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.