A Malfoyok nem olyanok voltak, mint a többi halandó, és nem lettek idegesek. Esetleg, alkalmanként, nehéz időkben, tudatosan beismerik, hogy olyan helyzetben vannak, ami stresszt okozna egy alantasabb lénynek, de ez mindig a halvány hitetlenség levegőjével történt, hogy bárki képesnek gondolta őket efféle gyengeségre.

Lucius viszont ideges volt már több alkalommal is: az esküvőjekor, a hoppanálási tesztjénél és mikor felvette a Sötét Jegyet. A későbbi években nem látott semmit, ami megzavarta volna saját fölényének tudatát - mindig győzelmet várt, még Voldemort ellen is. Az csak szimpla előtervezés kérdése volt, és várni a legmegfelelőbb pillanatra, mikor egy gyengeség lelepleződik.

Mégis, szembenézni egy hétvégével, amit ő tervezett, bonyolult forgatókönyveket kieszelni, és ami majdnem oda vezetett, hogy Ginevra majdnem kevesebb fizetést kapott, mint kellett volna, elbizonytalanította. Ez egy olyan helyzet volt, ami alapvetően mások gyengeségén alapult, ami lelepleződött… de mégis volt valami halvány borzongása, amit vonakodva azonosított idegességnek.

Nem mintha kételkedett volna a képességében, hogy leredukálja Hermionét egy extázisban remegő állapotba, ezt már mindkettőjük elégedettségére bebizonyította, csak épp tudatában volt annak, egy kapcsolathoz több kellett, mint ez.

Ah.

Kapcsolat.

Rendben. Jó.

A fia házassága magával hozta azt is, hogy ha nem is kifejezetten magányos volt, mert társaságot nem volt nehéz találni, de hiányolt bizonyos előnyöket, ami a házassággal járt. Például, hogy képes legyen arról panaszkodni valaki megértőnek, milyen irritáló is volt Ginevra viselkedése. Vagy hogy képes legyen az üzletet megbeszélni valakivel, aki intelligens érdeklődést tanúsítana a pénzügyek iránt. És, most őszintén, hogy képes legyen felvágni. A nők, akiknek alkalmilag csapta a szelet, méltányolták a pénzét, a megjelenését, és a képességeit az ágyban, de csak Hermione kérdezett a rózsáiról. Lucius a szíve mélyén egy megszelídített állat volt.

Csak remélte, hogy nem változik hugrabugossá az… érettebb éveire.

Hermione pontos volt, ahogy várta. A hoppanálási szobában várt a lányra, ahogy az illett, rákényszerítve magát, hogy várjon tíz percet a megbeszélt időpont előtt, mielőtt elfoglalta a helyét. Rántott egyet a kézelőin, a helyükre igazítva őket, majd előre lépett, hogy köszöntse őt.

– Hermione, kedvesem, milyen jó téged látni.

A boszorkány finoman és kicsit elidőzve csókolta meg az arcát.

– Nem vagyok benne biztos, hogy mit kéne egy nőnek magával hoznia egy buja hétvégére – mondta, felmutatva egy könnyű táskát. – Szóval hoztam pár dolgot, a biztonság kedvéért. Remélem, ez nem merész?
– Nem merész, csak felesleges. Nem valószínű, hogy szükséged lesz bármi másra, mint egy könnyű ruhára, amit hordhatsz, és vettem a bátorságot, hogy gondoskodjam neked egyről. Remélem, az ízlésednek való…
– Akkor nagyon buja – mondta a lány, és elmosolyodott.
– Valóban. Habár, előbb a vacsora. – Átadta Hermione táskáját egy manónak, azzal az utasítással, hogy vigye a szobájába, majd a kezét a boszorkány derekára tette, az ajtó és étel felé vezetve őt. – És hogy telt a heted?
– Szorgalmasan. Utánanéztem a kviddics javaslatoknak, és van értelmük, és volt egy Weasley küldöttség is. – Megrázta a fejét. – Sose fogod elhinni, mi az ikrek új vállalkozása.
– Ki vele.
– Kötelek. Kötelek, és tollak, és ütők… és én ott ültem azzal az átkozott könyvvel magam mögött, és semmi másra nem tudtam gondolni, csak… – torpant meg a folyosón, majd a férfi felé fordult, tágra nyílt és álmodozó szemmel – … rád.
– Éhes vagy?
– Oh, igen – válaszolta. – Éhezem.
– Ahogy én is. – Magához húzta a lányt, durván a testéhez szorítva őt, egyik kezével a hajában, stabilan tartva a fejét, ahogy megcsókolta. Semmi udvarias vagy finom nem volt a csókban, csak a dominancia kinyilvánítása. A boszorka kiadott egy hangot, félig nyöszörgőst, félig bátorítót, és felemelte a kezét, hogy megragadja a férfi vállát. – Azt már nem, Hermione. Nem kaptál engedélyt az érintésre. – A nevezett ismét nyöszörgött, de leengedte a karját az oldalához. – Ez az. Azt teszed, amit mondok, ahogy mondom, amikor mondom, és semmi többet. Értetted? – A lány bólintott. Ő pedig a füléhez hajolt és halkan folytatta. – Emlékezz Biliusra. – Aztán beleharapott a fülcimpájába, sziszegésre késztetve a másikat.

A testét a sajátjához feszítve, Lucius a szobájába hoppanált.

Már háromszor ellenőrizte, hogy biztos legyen benne, hogy a manók elrendezték a helyet a megelégedésére. A párnákat többször elrendezték és átrendezték - képtelen volt eldönteni, hogy melyik elrendezés mutatná Hermionét a legelőnyösebben. Végül emlékeztette magát, hogy előttük áll az egész hétvége, és minden elrendezést kipróbálhatnak idővel. Kezdetnek eggyel a csípője alatt, gondolta, arccal lefelé. A kerek popsija a levegőben, szinte könyörögve, hogy elfenekeljék, és tökéletes pózban neki, hogy…

– Most pedig – mondta. – Úgy gondoltam, kezdhetnénk a száztizenkettedik oldallal. – Mielőtt tovább mennének kalandosabb javaslatokra. Nem akarta hallani a Biliust a hálószobájában; az annak a jele lenne, hogy elbukott.
– Igen, Lucius – mondta a lány. – Hacsak nem akarod, hogy valami másnak hívjalak?
– A hangsúlyod, kedvesem, nem olyan, ami illik valakihez, aki kezdi beleélni magát az alkalomba. Azonban, ez egyszer megengedem, hogy megúszd, mivel a kérdésed értelmes volt - hívhatsz Luciusnak. – Nem kívánta, hogy Mesternek, vagy Lordnak hívják, és emlékeztessék múltjának pillanataira, amit jobb volt eltemetni. – Végtére is, senki nem tagadhatja, hogy Malfoynak lenni a létezés csúcspontja.

Hermione ajkai megrándultak.

– Nem, Lucius – válaszolta, próbálva megfelelően hódolatteljesnek hangozni.
– És ez határozottan úgy hangzott, mint a lázadás hangja. Ragyogó. Pontosan tudom, hogy mit kezdjek vele. – A hangja egy pillanat alatt változott izgatóról keményre. – Gombold ki a ruhád. Lassan.

Alaposan megfigyelte a lány reakcióját, mérlegelve, milyen messzire és milyen gyorsan haladhatnak a dolgok; csinálta már ezt korábban, egy széken ülve a saját lakásán, és tudta, hogy a késlekedés csak a büntetést fokozza. A boszorkány feltűnően nem sietett engedelmeskedni, minden gomb kiszabadulásával feltárt egy szívfájdítóan falatnyi húst, aztán tovább haladt a következő gombra, míg mind kinyílt és ott állt, szabadon lógó ruhával, és mégsem tárva fel többet a testéből, mint egy keskeny csíknyit és valami mást… az alkalomra öltözött.

– Le vele – mondta egyszerűen, és a lány kisimult belőle.

Hermione eltűnődött rajta, hogy vajon mi a megfelelő viselet egy ilyen alkalomra, és fehérneműs fiókjának tartalmát teljesen alkalmatlannak találva, elköltött egy kisebb vagyont, a Feathersbytól kapott teljes fizetséget, valami speciálisra. Egy fűzőre, ami alakította a formáját, hogy vékonyabbnak mutassa bizonyos helyeken, és magasan fenn tartsa a melleit, majdnem felajánlásként, a harisnyája a legfinomabb selyemből volt, bűbájjal ellátva, hogy megakadályozza a leszaladó szemeket, és a bugyija alig felelt meg az elnevezésnek, lévén alig volt több mint egy selyemháromszög és szalagok.

Lucius arckifejezése, egyszerre ragadozó és élvezettel teli, megmutatta, hogy jól választott, és kicsit lecsillapította az idegeit.

– Nagyon szép, kedvesem. – Lucius mögötte állt, ő pedig nagyon is tudatában volt neki is és a kettőjük közti távolságnak is. Egy ujj a tarkóján megugrasztotta. – Úgy gondolom, hogy megérdemelsz egy kis jutalmat ezért a bemutatóért, nem igaz?

Hermione nem mondott semmit; bizonytalanul, mit is vár tőle.

– Ez az a pont, ahol valami olyat kell mondanod ’ha neked így tetszik’, de ezt most elengedjük. Ez nem igazán a te stílusod, igaz?

Gyengédnek tűnt, nem csupán tolerálva, hogy a lány képtelen más lenni, mint független, de értékelte is azt.

– Nem egészen – mondta –, de élvezettel okoznék neked örömet. Ezért vagyok itt.
– Okos válasz, de nem is vártam kevesebbet tőled. – Hermione elpirult. Senki sem dicsérte még az intelligenciáját, magától értetődőnek tekintve azt, vagy inkább meg voltak ijedve miatta, minthogy élvezzék.
– Lépj hátra – mondta Lucius. Ő pedig úgy tett, és most a teste az övéhez simult, a gombjai a gerincébe nyomódtak, és ruhájának finom gyapjúja bizsergette a bőrét. Megfogta a hajának tömegét és elmormolta a bűbáj szavait, amit a boszorkány még évekkel ezelőtt talált a Scrace-ben. Haja saját maga köré tekeredett, összekötve, egy ügyes kontyba formálva magát a Hermione feje tetején, csak pár finom tincset hagyva, hogy keretezze az arcát. – Bármennyire is élvezem a hajad, látni akarom a hátad vonalát, mikor kifeszülsz keresztben az ágyamon.

A lány megborzongott, elméje részletes képet festett az elmúlt hét alatt arról, hogy a férfi mit tud tenni, és mit tehet vele esetleg.

– És, persze, ez lehetővé teszi nekem, hogy megtegyem ezt. – Lucius megcsókolta a nyakát, egy nyitott szájas csókkal, nyelvével körözve a bőrén, és erősen megszívva, beleharapva, míg a lány levegő után nem kapkodott. Egyik kezét becsúsztatta a fűzőbe, megcsípve egyik mellbimbóját, csak egy kicsit erősebben, mint általában, nem annyira, hogy fájjon, de eléggé, hogy a boszorka tudja, nem tervezte, hogy gyengéd lesz. Másik keze, súrolva a csípőjét, áthaladt lefelé, és megállt a selyem szélén, ami alig takarta a boszorka szemérmét. – Jutalmat ígértem neked – mondta, aztán bedugta az ujjait az anyag alá. Megváratta őt; a lány tudta, hogy így lesz. Aztán még lejjebb csúsztak, egyik ujj a csiklóján pihent. – Látom, gondoltál rám.
– Egész héten – mondta a lány. – Mióta megkaptam az üzeneted.
– Jó. – Begörbítette az ujját, és a plusz nyomás izgató volt, de nem kielégítő. – El kell mondanod majd később, pontosan mire is gondoltál, részletesen. De most azt akarom, hogy állj nagyon-nagyon mozdulatlanul. Ha megmozdulsz, abbahagyom.

Hermione az ajkába harapott, nagyon is tudatában a testével, oly módon, ahogy sose ezelőtt, most, hogy meg kellett magát tartania ebben a pózban. Érezte az izmait a lábaiban, az inakat a karjaiban, mellének emelkedését és ereszkedését minden légvételnél, és a férfi kezének finom, lassú mozgását. Túl lassú. Meg akarta mondani neki, hogy csinálja gyorsabban, előre akarta mozdítani a csípőjét abba a kínzó érintésbe, de leginkább el akart élvezni.

– Közel vagy, igaz? – állapította meg a varázsló, hangja hirtelen hangos volt a fülében, és Hermione egy panaszos hangot adott ki a torka mélyén. – Akkor engedd el; tartalak. – Átsöpört ujjával a lány csiklóján, keményen és gyorsan, és a tempó változása, a paranccsal társulva, átküldte őt a peremen egy riadt kiáltással, és a tűzijátékkal a lehunyt szemhéja mögött.
– Ezt vehetjük úgy, mint tipikus megszerezhető jutalmat a szolgálatkészségért. Bár, hogy korrektek legyünk, tipikus büntetés is lehet. Milyen érdekes filozófiai kérdés, nem gondolod?
– Ha neked így tetszik, Lucius – válaszolta a lány, és ő kuncogott.
– Ami nekem tetszik… Úgy hiszem, ez a ruha tetszik nekem, kivéve ezt. – Kikötötte a szalagot a boszorka csípőjén, és a bugyi lelibbent a földre. Hermione sokkal meztelenebbnek érezte magát, mint valaha, mikor szintén csak a saját bőrét viselte. – Most pedig úgy gondolom, meg kéne köszönnöd nekem a nagylelkűségem.
– Hogy? – kérdezte a lány, és hangja reszelős volt.
– Túl vagyok öltözve hozzád képest, bontsd ki a ruháim.

Hermione megfordult a férfi karjaiban, és az első gombhoz tette a kezét, hezitálva abban az esetben, ha nem ez lenne az, amit tennie kéne. Mikor a varázsló nem mondott semmit, folytatta a feladatát, gyorsan kibontotta az első három gombot.

– Szabad megcsókolnom téged? – kérdezte.
– Szabad.

Lepkekönnyű csókokat nyomott a mellkasára, ahogy a gombok sorra kiszabadultak, féltérdre ereszkedett, ahogy a gombok lejjebb haladtak, arca a hasához, a farka az állának nyomódott.

– Maradj ott – mondta Lucius. – Ülj hátra a sarkadra, hátratett kézzel. Nincs érintés.

Hermione idegesen nyelt. A kilátás, hogy valaki a mandulái körül lökdösődik a farkával egy kicsit ijesztő volt; amit a férfi kért tőle, az inkább volt bizalomjáték, mint az ágyhoz kötözés, és hétféleképp szeretkezni vasárnapig, de úgy tett, ahogy mondta.

– A fejezet vége felé van egy illusztráció valakiről felfüggesztve fejjel lefelé, amint ezt a szolgáltatást nyújtja; mindig szerettem volna tudni, hogy az milyen lenne – jegyezte meg társalogva. – Talán legközelebb? – Hermione csak tágra nyílt szemmel nézett rá. A lány álla alá tette a kezét, kissé megemelve azt. Farka a lány előtt mozgott, hirtelen sokkal nagyobbnak tűnve, mint amire a boszorka emlékezett, bár sose gondolt rá úgy, mint ami kicsi. A férfi egy ujjával megérintette az arcát, és ő kinyitotta a száját, bekapva farkának a csúcsát. Nem tett további mozdulatot, csak ott pihent. A boszorka mindig használta a kezeit szopáshoz, de most minden, amit használhatott, az a nyelve volt és az ajkai. Felhajlította a nyelvét, és megérintette farkának alsó részét, mire a férfi élesen beszívta a levegőt. Ezen felbátorodva, Hermione körbenyalogatta Lucius makkját, oda-vissza járatva a nyelvét egy állandó ritmusban, amitől a varázsló csípője vele egy időben ringott, először finoman, majd tovább, de sose erőltetve magát olyan mélyre a szájában, hogy a lány aggódjon.

Lucius erős ízű volt a boszorka szájában, és az orra tele volt a pézsmaillatával, ahogy dolgozott rajta, a férfi ujjai átsodródtak a tincseken, amik a feje tetején voltak felhalmozva, vezetve őt, hogy mozogjon gyorsabban. Hallotta a légzését, érdes zihálásként a szoba csendjében, ami morgásokká és sóhajokká vált, és aztán a nevének hangzása, figyelmeztetve őt, hogy el fog élvezni, elárasztva a száját a keserűséggel. Folytatta rajta a nyalogatást, ahogy a varázsló elpuhult a szájában, míg el nem engedte a markából a haját és hátra nem lépett, kiszabadítva a farkát.

Hermione alig tíz perccel ezelőtt élvezett el, és mégis ismét sóvárgott.

Lucius a kezét nyújtotta neki és lábra segítette. Még mindig fogva a kezét az ágy irányába irányította őt: egy gazdagon faragott, sötét fából készült baldachinos ágyhoz, egy kék takaróval és párnák tömegével rajta. Volt ott két darab hosszú kötél a két fejrésznél lévő oszlophoz kötve, de a többin nem.

– Azt akarom, hogy feküdj arccal lefelé az ágyra – mondta. – Ha megtennéd.

A férfi kiutat ajánl neki, gondolta a lány, de noha a két fa ütő látványa az éjjeliszekrényen kiszárította a torkát, nem állt szándékában megálljt mondani. Ő az elefánt gyermeke volt, és a kielégíthetetlen kíváncsisága tán egy nap bajba keveri, de kételkedett benne, hogy ma ez mást okozna neki, mint földrengető orgazmust. Lefeküdt, a takaró hideg volt a bőréhez képest, lábai összezárva, karjai az oldalánál, és várt, hogy helyre legyen igazítva. A férfi gyengéd volt, nem téve semmi többet, mint finoman megérintve őt, hogy megmutassa, hol is akarja a karjait. Amint megérintette a köteleket, azok körbetekeredtek a karjain, biztosan tartva, de szabadon hagyva a kezeit; erősen megragadta a köteleket. Úgy gondolta, szüksége lesz valamire, amibe kapaszkodhat.

Egy kéz combjának belső felén arra késztette, hogy széttárja lábait. Hihetetlenül védtelennek érezte magát, ami csak súlyosbodott, mikor a férfi egy párnát gyűrt a csípője alá, hogy jobban megdöntse felfelé a medencéjét.

– Kényelmes? – kérdezte. – Eltarthat egy ideig.

Az öle összeszorult erre; nem tudta, hogy fenyegetés, vagy ígéret volt, és bólintott.

– Jó.
– Lassan fogom kezdeni. Ha bármely ponton azt akarod, hogy megálljak, tudod, mit kell mondanod.

Hermione újra bólintott.

– Tényleg nem kell ezt tenned, ha nem akarod.

Volt egy mögöttes aggódó üzenet a varázsló hangjában, amitől a boszorka elmosolyodott.
– Lucius, kedvesem, nem azért töltöttem az egész hetem ezt a pillanatot elképzelve, hogy most visszalépjek. Most pedig, biztos vagyok benne, hogy valahol menet közben egy nagyon neveletlen lány voltam, és kész vagyok miatta megbűnhődni. Lázadó, azt mondtad, és tudod, hogy ez igaz.

– Ez plusz tíz csapás lesz az ütővel – válaszolta, szeretettel megpaskolva a fenekét.

A kezével kezdte, egy érintés itt, aztán ott, végig a hátán, akárhol, ahol a bőre szabadon volt a fűzőtől, így sose tudhatta biztosra, hol fogja legközelebb megérinteni. Aztán keményebbé váltak, az érintések paskolássá, aztán a paskolások csapásokká, határozottan elhelyezve a fenekén.

Hermione agya keményen dolgozott, hogy analizálja az érzést, mielőtt feldolgozza a megnevezett és definiált érzésekbe. Tudta, hogy Scrace tizenegyedik fejezete részletezett tevékenységeket, amik arra irányultak, hogy lerombolják a szeretők elemző gondolkodási folyamatát. Megértette ezt, de a tényleges tapasztalat nem egyezett a mentális képekkel, amit felépített az olvasottak alapján. Feneke bőrének lüktetése ellenpontozta a szenzációs pulzálást a csiklójában és a puncijában. Az ütések a fenekére meg-megszakadtak csapásokkal a két lába közt, ezzel elérve, hogy a reszkető idegei arra próbáltak koncentrálni, hogy megpróbálja előre jelezni, hova kapja a következő csapást. Lucius azonban, úgy tűnt, tudta, hogy az analitikus agya hogy próbálja megtalálni a mintát a tetteiben és épp elég szünetet hagyott az ütések közt, hogy az agya feladja, és csak érezzen. Hermione mást sem tudott tenni, csak fogta a köteleket, amik erősen tartották a férfi ágyához, és zihálva várt a következő rátörő érzésre.

A mentális kontroll kikapcsolásával a hangszálai szabad kezet kaptak és hangot adott egy kérlelő és könyörgő litániának. Ha legalább Lucius félretette volna a játékokat és tovább haladtak volna… de nem, a határozott, szabálytalan ütések az ütővel, társulva a kezének simításaival a forró bőrén arra szolgált, hogy a szakadék szélén tartsa őt.

Aztán egy ujj simított végig a farpofái közt. Ösztönösen merevedett meg, kezeivel a köteleket húzva.

– Nyugalom, édes. – A mormogás mély volt a fülében. Egy kéz simított végig az oldalán, majd fel a combjai közt, hogy finoman érintse meg az átázott rést. Egy ujj, aztán kettő, belé csúszott, hogy begörbüljön a vaginája elejéhez egy puha simító érintésekkel, amik arra a pontnyi húsra fókuszálták az agyát, így, mikor a másik keze visszatért, hogy megérintse az ánuszát, a két érzés bódító dédelgetéssé olvadt össze, ami tovább pusztította a képességét, hogy bármi mást tegyen, mint kielégítetlen szükséggel nyöszörögjön, és hátranyomja a csípőjét a kínzójához, még többet kérve ugyanabból.

Aztán, egy gyors mozdulattal ki lett töltve.

– Mi?! – Hermione felemelte a fejét és megpróbált körbepillantani a mögötte lévő férfira.

Lucius gyengéden végigsimított a kezével a lány hátán. Ahogy azt várta, a reakciója megmutatta, hogy soha nem volt része anális tevékenységekben.

– Kényelmetlen? – kérdezte. Csípőjének egy gyengéd lökésével becsúsztatta a farkát, hogy kitöltse puncijának duzzadt járatát.
– Mi a…? – Újra felnyögött, mikor a varázsló egy ujját végighúzta a fenekének húzódó húsa körül.
– Egy varázslat, ami a száztizenötödik oldalon van tárgyalva – mondta és ismét meglökte, örömmel hallva a ziháló légzését. – Egy javaslat az avatatlanoknak. Az érzékelések és érzések felfokozódnak a tényleges penetráció bekövetkezése nélkül.

Hermione káromkodott és meghúzta a köteleket, amik szorosan tartották a karjait. A lábai remegtek.

– Nem válaszoltál. – A legrövidebb érintéstől a csiklóján nyöszörgött, teste megfeszülve nyúlt el, élvezésre készen. – Kényelmetlen?
– Lucius, ha nem dugsz meg most, meg foglak ölni.
– Még mindig olyan lázadó. – A férfi ismét gyengéden fordított a csípőjén.

Hermione nyögött és vinnyogott, valamint eredménytelenül húzta a köteleit. A férfi által kreált érzések fogságban tartották. Lucius kezei visszatartották, hogy hátranyomuljon felé. A kötelek a saját kezén visszatartották, hogy enyhítsen magán és a szemét, ott mögötte, megtagadta, hogy megadja neki a lökéseket, amiket annyira kétségbeesetten akart. Ehelyett lassú ringásba kezdett a csípőjével, amitől alig mozdult benne a farka. Amit tett, azonban, az egyenesen őrületbe kergette. Érezte a kemény húsát gyengéden a G-pontjához simulni, lassan csúszkálva a duzzadt húshoz, míg a bűbáj a fenekében létrehozott egy ellentétes nyomást hátulról. Egyik sem volt elég, hogy felrobbantsa, csak erőlködésben tartotta, hogy találjon rá módot, hogy megsürgethesse az átkozott szeretőjét, hogy siessen megdugni.

– Elfelejtetted a kérdést, amit feltettem az elején? A büntetés jellegéről?

Hermione eltöprengett, hogy vajon meddig fog tartani, míg teljesen megbolondul és teljesen elveszti a gondolkodás képességét. Teste a benne mozgó farok minden apró mozdulatát érezte. A nyomás a fenekében pulzált. A gerince ívbe hajlott és a combjai feszültek.

Agya könyörgött azért az egy kemény lökésért, hogy kizökkentse az érzéki túlterhelés tehetetlenségéből.

– Oh, kérlek, Lucius, kérlek – nyöszörögte lihegő kántálásként. – Csak kérlek. El kell élvezzek. Kérlek, engedd, hogy elélvezzek.
– Legdrágább szívem – zümmögte a férfi. – Mivel ilyen szépen kérsz. – Kezével megtartotta a lány csípőjét és a sajátja keményen lökött belé.

A rándulások mélyen a boszorka gerince aljánál kezdődtek és lassan terjedtek, az intenzív gyönyör egyik hulláma a másik után feltekergett a gerincén, fel bénult agyába. Hermione teste megmerevedett, majd összerázkódott. Elfordította a fejét és felnyögött, hosszan és mélyen, kezei és karjai a kötelékeinek feszítve, meglovagolva az orgazmusának erejét az öntudatlanságba merülve. Mielőtt a tudata elhalványult, érezte, hogy a kötelek elengedik a karjait, Lucius magához húzza, semmiségeket mormol, és megcsókolja az arcát.

Mikor a tudatos gondolkodás visszatért, Hermione Lucius karjaiba burkolva találta magát. Egy ponton eltüntette a fehérneműit, a bőrét részesítve előnyben.

– Menny’a ’dő? – Végtagjai bágyadtsága átterjedtek a nyelvére is.
– Mmmmm? – Lucius megcsókolta őt. Ajkai és nyelve lassan, nedvesen simogatta.
– Idő? – pihegte a lány.
– Egy kicsivel éjfél után. Félek, lekésted az Esti Skótot(1).

Hermione felnevetett, lágy levegőt fújtatva a férfi mellkasára.

– Javasolhatok ételt és fürdőt?

A boszorka megpróbálta felemelni a fejét és kinyitni a szemét, de ezek a szinapszisok még nem igazán indultak be, és a feje visszahullt Lucius mellkasára.

– Perc – mondta, és visszadőlt szundikálni, imádva az erőt, amit a karokban érzett, amik közelebb húzták őt.

Volt néhány perce, gondolta, mielőtt Luciusnak sikerült újra felrázni.

– Gyerünk álomszuszék, szükséged van egy fürdőre, mielőtt az izmaid befeszülnek.

Úgy gondolta, volt valami a fürdőben, valami több, mint az illat, ami tett róla, hogy kevésbé legyen álmos, bár még mindig Luciushoz bújt, nem akarva elszakadni tőle. Falatokkal etette, amik talán a zsúrszendvics nevet érdemelték, és a vacsora első fogása lett volna, amit kihagytak; tésztaburok, valamilyen lágy sajttal, fűszerekkel töltve, és művészien elrendezett falatkák, amik elolvadtak a nyelven.

– Mmm, ez jó volt. – Többet értett ez alatt, mint az ételt, de félénknek érezte magát, hogy konkrétabban mondja.
– Rejtegetsz bármilyen vágyat, hogy kipróbáld a fordított verziót? – kérdezte Lucius hirtelen, természetes hangon.
– Mmmm, nem – válaszolta a lány.
– Nem érzed becsapottnak magad, ha nem viszonzom?
– Te magad mondtad: bizonyos dolgokat nem kell visszafizetni. Különben is, ha ott lennél nekem lekötözve, és teljesen az én kegyelmemben, halványlila gőzöm se lenne, mit kezdjek veled. – Megcsókolta a férfi nyakát és hozzátette: – Kérdezz meg pár év múlva, hmmm? Ha meggondolnád magad.
– De…

Hermione rápislogott Lucius Malfoy látványára, amint bizalmi kérdések miatt aggódik, bár talán még nem fogalmazta meg azokat ilyen pontosan. Valószínűleg ez megmagyarázza a zavarát - nem volt szaknyelve hogy analizálja, mi miatt is izgul. A varázsló nem köszönte meg neki, hogy észrevette, vagy kommentálta, és semmiképp nem kuncogott.

– Lucius, szerelmem, úgy vélem, rossz hatással vagyok rád, vagy mindez a szeretkezés megolvasztotta az agyad - az én szerepem ezekben a forgatókönyvekben lényegében, hogy ott feküdjek művészien elrendezett pózokban, míg te eljuttatsz engem az orgazmushoz újra és újra. Te csinálod az összes munkát, és én kapom a fizetést. Őszintén szólva, meg vagyok lepve, hogy megengeded nekem, hogy ezt megússzam.

Lucius felnevetett, és közelebb húzta őt magához, megcsókolva a feje búbját.

– Nos, ha így veszed.
– Nem akarom ezt csinálni mindig, ne feledd; ez nagyon egyoldalú, és nem vagyok benne biztos, hogy ezzel ki vagyok békülve. Szeretek megosztozni, szeretlek megérinteni, hmmm?
– Higgy nekem, mikor azt mondom, nekem ugyanannyi öröm származik ebből, mint neked – mondta a férfi olyan hanggal, ami magába foglalt mindenféle ígéretet a jövőre nézve. – Habár egyetértek vele - nem minden nap. Talán egy születésnapi mulatságnak?
– Tied, vagy enyém?
– Mindkettő?

Hermione elvigyorodott.

– Nos, ez túltesz a könyvutalványokon, ez biztos.
– Talán kipróbálhatnánk a felfüggesztést is, amit javasoltam.
– A századik szülinapodra…
– Hatvanadik – ellenkezett a varázsló. – Vagy te magad is túl öreg leszel.
– Hát jó. Hatvanadik, legyen. De ne hibáztass, ha megölöd magad az izgalommal.

A férfi kíváncsian nézett.

– Nem hiszem, hogy ez lehetséges lenne, de hajlandó vagyok vállalni a kockázatot.

És aztán, mert alapvetően ő még mindig Lucius volt, olyan módon, hogy se kedves se teljesen megbízható nem volt, kicsábította a lányt a fürdőből az ágyra, ahol újra az ágyhoz kötötte, ezúttal arccal felfelé, és olyan sokszor hozta el neki az orgazmust a szájával és ujjaival, hogy a végére a boszorkány nem volt benne biztos, hogy azért könyörögjön, hogy abbahagyja, vagy folytassa. Mikor a férfi végre elengedte, Hermione, gyengén, és megtagadva, hogy valaha újra megmozduljon, szemétnek nevezte. A varázsló adott neki öt percet, hogy kiheverje a dolgot, mielőtt rámutatott a helyzetük egyenlőtlenségére, felhozta a lány jó természetét és igazságérzetét, és rábeszélte őt egy újabb körre, ahol ő volt felül, kezei a háta mögé kötve, így nem tudta megérinteni őt.

– Tényleg szemét vagy – jelentette ki Hermione, mikor rendezte a légzését, az izmok a combjában még mindig égtek, és a csontjai cseppfolyóssá váltak, erőtlenül hagyva őt.
– A legédesebb dolgokat mondod. – A férfi maga sem volt jobb állapotban, ezt a lány örömmel látta, kicsavarva az élvezettől egy olyan pontra, ahol nem maradt benne semmi abból a Malfoy élből.
– Mmm. Alvás. Kaja – mondta a boszorka, a varázslóhoz fészkelődve, egyik karját átvetve a mellkasán, képtelenül rá, hogy a vágyait bonyolultabb formában megfogalmazza.
– Alvás. Kaja. Még több szex? – kérdezte a férfi reménykedve.
– M’jó. Telhetetlen. – Megcsókolta Lucius vállát. – N’szerelmem. – Aztán elaludt.
– Ez igazán egy nagyon bosszantó szokásod – mondta halkan a varázsló. – Ez azt jelenti, hogy mindig a tiéd lesz az utolsó szó, és az az én kiváltságom.

Lucius figyelme az asztala felé terelődött, ahol a mágia derengése jelezte a Scrace érkezését. Ah, befejezték a könyvet.

A boszorkány hozzáfészkelődött, próbálva mélyebben a bal oldalához bújni. Karja lecsúszott a válláról, hogy a derekára tekeredjen. Elmosolyodott, hátrasimította a vad fürtöket a lány arcából és egy csókot adott a halántékára.

Átköltöztek a hálóból a dolgozószobájába, mikor Lucius tesztelni akarta Hermione reakcióit a sastoll penna kényeztetésére, de nem találtak egyet se a hálóteremben. Azonban, most azon töprengett, hogy vajon képes lesz-e valaha elvégezni bármilyen munkát a hajlékony lábak képei nélkül, ahogy végignyúlnak az asztala bőrborításán.

Kezével a lány karjának bőrét simogatta. Puha és sima tapintású volt, és úgy tűnt, nem tudja visszafogni magát. Végigsimította kezét a selyemborítású vállához. Nem, a bőre határozottan lágyabb tapintású volt. Nem remélt ilyen pillanatokat, mint ez a csendes, meghitt gubó. Narcissa sosem aludt el köré tekeredve, mint a borostyán, és úgy találta, még többet akar belőle. A tűzbe nézett, ami a naplementekor gyulladt, és csendesen pattogott az estében.

Egy puha kopogás és egy kattanás zavarta meg a nyugalmat, és Lucius megemelkedett, hogy lássa a fiát belépni a szobába.

Mozdulatai megzavarták társát, és Hermione halkan mormogott, szemöldökét zavartan összeráncolva.

Lucius az ajkára tette egyik ujját, mielőtt simogatni kezdte a lány hátát, hogy visszanyugtassa a szundikálásba.

Gúnyosan rámosolygott fia nagy szemű ábrázatára, és tett egy hirtelen döntést. Pálcájának egy intésével a nemrégiben visszaérkezett példányt az asztaláról a fia kezébe küldte. Draco átpörgette az oldalakat. Egy nagyon ismerős, önelégült mosoly tűnt fel az ifjabb Malfoy arcán, amit ha a boszorka, aki épp csak most lépett be a dolgozószobába a férje mögött, meglátott volna, talán seprűre pattan, és visszasietett volna Holyheadbe. Épp ezért, a fia rendezte vonásait, hogy leutánozza apja nyugodt arckifejezését.

– Draco? – Ginny szólítása egy gyors suttogássá vált. Megállt épp Draco mögött, hogy megnézze apósát fekete talárba és nadrágba öltözve, karjaival a mélyen alvó, selyemruhás barátja körül.

Férje megmerevedett mellette, várakozva, hisz a lánynak állítólag negatívan kellene reagálnia, de Ginny úgy döntött, ideje volt hagyni az egészet.

– Meg fogom mondani a manóknak, hogy négy főre számítsanak holnap a reggelihez – suttogta, mielőtt megfordult és elhagyta a szobát.

Másnap reggel az étkezés egy igazán csendes esemény volt.

Hermione óvatosan fészkelődött a székében, próbálva mellőzni, hogy Luciusra nézzen, mert minden alkalommal, mikor pillantásuk találkozott, a férfi önelégülten mosolygott, és ő elpirult, úgy érezve, lábujjáig élénkvörössé vált. Ginny és Draco Hollyheadről és kviddicsről beszélgetett, Hermione pedig úgy gondolta, sikerülne lelépnie az étkezésről anélkül, hogy bebizonyítaná a spontán emberi öngyulladás létezését.

De aztán Draco felhozott egy kérdést.

– Mondd, apám, gondolod, Borgin találna egy hasonló asztalt, mint a tied?

Ginny kíváncsian nézett Hermionéra, akinek arca kezdett rózsaszínné válni.

– A tied nem megfelelő? – kérdezte Lucius a Próféta kviddicsrovata mögül.
– Gyanítom, nem elég erős – válaszolta Draco. – Ginevra elmondta nekem, hogy az új karrierje valószínűleg sok pergamennel jár majd. Ajánlatok jóváhagyása meg ilyesmi, mind egy hozzáértő szem felülvizsgálásra várva. Biztos vagyok benne, hogy megérted. Előre tervezek. – Draco felkapta felesége kezét és elidőzve megcsókolta.

Ginny egyszerre volt zavart és hálás a hirtelen figyelem miatt.

– Ez valószínűleg bölcs dolog. Egy jó asztal egy széles felülettel lehetővé teszi, hogy kiterítsd, és lásd az egész képet. – Apa és fia gúnyosan egymásra mosolygott. – Nem gondolod, Hermione?

Hermione köhögni kezdett. Félrenyelte a teáját.

– Felvennéd a kapcsolatot a papírbolttal is, még több sastollért? – kérdezte Lucius. Átadta a kviddicsrovatot a fiának. – Kerestem egyet az egyik nap és kifogyóban vagyunk.

Hermione szorgalmasan koncentrált a tányérjain lévő tojásaira.

– Hacsak, kedvesem – sajátította ki Lucius a lány kezét, aki kénytelen volt a szemébe nézni –, nem gondolod másképp?
– Nem – zihálta.

Lucius arckifejezése csintalanná vált.

– Talán szánhatnánk neki egy napot? Egy forduló az Abszol úton, hogy asztalokat nézzünk? Végül is, mellé kell ülnöd, hogy biztos legyél benne, hogy kellő felületet biztosítanak, és megfelelő hely van a lábaknak.
– Úgy gondolom, hogy ez egy nagyszerű ötlet – mondta Draco. – Szeretnék beugrani a Czikornyai & Patzához is. Valaki kölcsönadta nekem Scrace egyik példányát. Szeretném megszerezni a sajátom.

Ginny Hermionéra nézett, aki vállat vont; a vörös hajú elég hamar rá fog jönni, miről van szó.


GY.K.:
(1)Esti Skót: Egy Londonból, a King’s Crossról este 10:25-kor, Edinburgh-be induló vonat. (Reggel 7:15-kor érkezik.)

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.