A visszatérés Londonba konfliktus, vagy jelentős megbeszélés nélkül ment. Mindketten feltételezték, hogy majd újra találkoznak. Hermione nagyon meglepett volt, és kissé zavarba jött, mert Lucius a tudomása nélkül valahogy rendezte a szállodai számlát, de további gondolkodás nélkül úgy döntött, hogy neki ez volt a megszokott, és nem hozta szóba. Mikor kinyitotta a lakást, igazán jó szívvel gondolt a varázslóra, különösen, mikor megérkezett Feathersby munkabértartozása teljes összegben, sőt, még némi jutalékkel is megfejelve.

Néhány nap eltelt anélkül, hogy szót váltott volna a szeretőjével, vagy a barátaival. Találkozott Weimarral, valamint számos más ügyféllel, és a kezdő szaktanácsadása határozottan virágzott. Épp egy különösen tisztázatlan problémán dolgozott Weimar ötletével, hogy Oroszországból importál vasat egy új típusú üsthöz, ami meg lenne bűvölve korrózió ellen, mikor egy nagy ragadozó madár passzírozta át magát a nyitott ablakán, amit a bagolypostának használt. Hermione nem tudta, hogy kuncogjon, vagy a szemét forgassa. Luciusnak nincs szabványos postabaglya. Nem, ő egy sast használ, és abból is egy hatalmasat.

– Helló – köszöntötte a sast, aki megbillentette a fejét és rámeredt. Hermionénak az volt a benyomása, hogy fel lett mérve. Mikor a sas megfordult és lehetővé tette, hogy hozzáférjen a hátán lévő tasakhoz, úgy gondolta, kiállta a próbát. Aztán ott találta magát egy lekicsinyített virágcseréppel és egy viaszpecsétes tekerccsel. Felnagyítva a cserép egy miniatűr kis bokrot tartalmazott, citrom illatú, sötétvörös rózsákkal. A tekercs utasításokat és egy beszélgetés ígéretét tartalmazta, másnap ebéd mellett.

– Biztosan nem hisz a mesémben a kétbalkezes kertészkedésemről, ha egy rózsát küld nekem – jegyezte meg a sasnak, aki, mint megtudta, egy rétisas volt, Maude-nak nevezve. – És én nem emlékszem erre a holnapi ebédmeghívásra. Remélem, addig életben tudom tartani ezt a szépséges dolgot. – Maude összecsattintotta a csőrét. – Ezek szerint válaszra vársz. – A madár felborzolta tollait, és megmutatta Hermionénak lenyűgöző szárnyszélességét. – Hát jó – mondta, és egy pergament tett a tasakba. – Mondd meg a gazdádnak, hogy boldogan megyek holnap ebédre. – A rétisas tetőtől talpig végignézett a boszorkán, mielőtt átpréselte magát a nyitott ablakon, és elrepült Wiltshire felé. – Úgy vélem, méltónak ítéltettem – kuncogott a lány.

Megvizsgálta az ajándékát. Körülbelül hatvan centi magas, és határozottan egy kisebb rózsabokor volt. Az utasításokat átvizsgálva megtudta, hogy új szerzeménye egy Fekete Jáde(1), és nem kell csinálnia vele mást, csak találnia a cserépnek egy napos pontot a lakásában. Ha a talaj kicsit száraz volt, akkor egy korty vizet volt tanácsos neki adni a gyökerei köré, de csak hogy megnedvesítse a talajt, ne elárassza azt. Úgy tett, ahogy az elő volt írva. Úgy látszott, a rózsa felfrissül a napon, és a levelei megzörrentek, mikor vizet kapott. Hermione leült, hogy nézze, ahogy a virágok sütkéreznek, és azon töprengett, vajon több van-e benne, mint ami látszik belőle.

Merengését megzavarta, hogy kopogtak az ajtaján.

– Szóval akkor, hol voltál? – kérdezte Ron. Harry mögötte volt és félénknek látszott.
– Nem voltam vele tisztában, hogy be kell számolnom neked, Ronald. Szervusz, Harry, nem tudtam, hogy a városban vagy. Milyen Kalifornia? – Félreállt, ahogy Ron becsusszant a lakásba. – Kérlek, gyere be, Ronald.

Tudod, milyen, tátogta Harry.

– Szóval akkor, mi ez? – Ron a rózsára nézett, ami úgy tűnt, elhúzódik a nyurga vörös hajútól.
– Hermione, nem becsmérlem a tehetséged, de egy Fekete Jáde? – kérdezte Harry.
– Honnan tudsz te, Harry Potter, a rózsákról? – kérdezte a lány.
– Marcus termeszti őket – válaszolta a fiú. Mind Harry, mind Hermione felkészült az általános Weasley tirádára Harry szeretője ellen. – Santa Barbara tökéletes bizonyos fajta rózsáknak. Valójában, Flint épp küldött egyet Malfoynak, az idősebbnek, alig egy hete. Marc azt mondta, hogy egy hölgynek akarja. – Most Hermione felkészítette magát egy kombinált tirádára. – Szóval igaz?
– Látod? – kiáltotta Ron. – Mondtam neked.

Harry a barátjára nézett, és döntött.

– Ha tudtam volna, hogy neked lesz, mondtam volna Marcusnak, hogy egy filodendront küldjön.
– Oh, ha, ha – mondta Hermione. – Nem vagyok olyan rossz.
– Várj egy kicsit, Harry – szólt közbe Ron. – Nem fogod hagyni, hogy a görény apjával kezdjen ki, ugye?
– Hermione, boldog vagy? – kérdezte Harry.

A lány gondolkozott egy pillanatig. Kertészeti inkompetenciáját félretéve…

– Igen – mondta. – Igen, az vagyok.
– Akkor ez minden, ami számít. – A fiú figyelmen kívül hagyta Ron köpködését, és leült a díványra. – Mit szólnál némi teához, és ha elmondanád, hogy milyen jól halad az aritmetika világa?

Hermione rávigyorgott a barátjára, mielőtt kiment a konyhába, hogy teát készítsen. Míg a vízre várt, hogy felforrjon, indulatos suttogást hallott, amit figyelmen kívül hagyott. Egyáltalán nem számított, Ron mit gondol, de a tény, hogy Harryt nem zavarta, sokat jelentett neki. Természetesen feltételezte, hogy Harrynek nem sok joga volt megszólalni, mivel ő összejött Marcus Flinttel egy látványos, nyilvános szakítás után Ron húgával. Ő és Flint most Kaliforniában éltek, ahol Marcus csinált valamit az Abraxas Petroleumnak(2), Harry pedig kviddicsjátékos és -edző volt a LA Gringotts Gengsztereknél.

– Szóval, mit keresel itt Angliában? – kérdezte Hermione, ahogy letette a teáskészletet, és megtöltötte a csészéket.
– Marcus igazgatói gyűlésen van, én pedig úgy gondoltam, beugrok és megnézem, hogy vannak a régi barátok – mondta.
– Én jól megvagyok – mondta Hermione. – Pár napja értem vissza egy párizsi konferenciáról, és úgy tűnik, érdeklődöm a rózsák iránt.

Ron egy széken ült és duzzogott, de nem utasított vissza egy csésze teát és néhány csokis süteményt.

– Kétbalkezes vagy – motyogta keksszel teli szájjal, úgy döntve, hogy Hermione tehetségtelensége a növényekkel biztonságos téma.
– Mint megtudtam, bármit meg lehet oldani a megfelelő utasítással és iránymutatással – válaszolta Hermione. Mindkét barátjára rábámult, mikor kuncogni kezdtek. Visszanézett a kis bokorra. – Valójában, fogalmam sincs, mit kezdjek vele. Életben kéne tartanom holnap ebédig.
– Holnap Malfoyjal ebédelsz? – kérdezte Ron.
– Igen.
– Ahogy én is – mondta. – Az ikrekkel megyek. Draco finanszírozni akarja az ikrek terjeszkedését a kontinensen. – Ron nyilvánvalóan nem látott problémát Malfoy üzleti tevékenységével, noha a gondolat, hogy Hermione lefekszik az idősebb Malfoyjal, dühös vörösödésre sarkallta.
– És én – harangozta be Harry. – Marcusszal megyek. Ez valami üzleti dolog.
– Semmi Lavender? – kérdezte a lány.

Ron megrázta a fejét, és a boszorka nem kíváncsiskodott. Az arckifejezése mindent elmondott neki, amit tudnia kellett.

Hermione elgondolkodott. Abból, amit a barátai elmondtak, a másnapi ebéd egy üzleti találkozó lesz, nem egy romantikus találka. Ő és Lucius visszatértek volna a fizetési feltételekhez? És ha igen, miért?

A délután hátralévő része kellemes beszélgetéssel telt, mielőtt Hermione udvariasan kitessékelte barátait a lakásából és leült, hogy kicsit dolgozzon. Még mindig azokon a tekercseken dolgozta át magát, amik még akkor érkeztek, míg ő Párizsban volt -- ki gondolta volna, hogy egy háromnapos távollét alatt így összegyűlik a levelezése -- és talált egyet Sarum Parkinsontól, amiben meghívja a holnapi ebédre, remélve a tanácsát a Kanári szőlő ügyben. Hermione elmosolyodott, és érthetetlenül megkönnyebbült volt, mikor összehasonlította a levelet, ami a rózsával jött, és Parkinsonét. Luciusénak hangvétele nyilvánvalóan feltételezte, hogy Sarumtól tud az ebédről, és nem tért vissza a korábbi magatartáshoz.

A következő nap a Malfoy kúriához hoppanált Wiltshire-be, ahol Sarum Parkinson fogadta és egy házimanó, aki elvette a cserepes rózsáját és könnyű köpenyét.

– Remélem, Miss Granger, hogy nem bánja, ha én kísérem kezdetben körbe? – kérdezte. – Lucius az elnézését kéri, de Weimarral és az orosz partnerével foglalkozik.
– Cseppet sem – válaszolta Hermione, és elfogadta a felé nyújtott kart. – Említette a Kanári szőlőt a meghívásában. Épp olvastam egy érdekes cikket róluk a Times-ban. Ismeri a mugli Times-t?
– Nem – válaszolta Sarum. – Lucius mindig korhol engem, hogy olvassak mást is, mint a Prófétát. Mit tud mondani nekem?

Hermione hagyta magát kivezetni a teraszra, ahol hozzá és Sarum Parkinsonhoz hamarosan csatlakozott egy francia borász Côtes Noire-ból és egy importőr Spanyolországból, akik mindketten kíváncsiak voltak az ötletre, hogy megpróbálják újra termeszteni a Kanári szőlőt. A francia szőlősöket megtizedelte egy importált amerikai parazita, ami majdnem megsemmisítette az iparágat. Ugyanazon szőlősök megmenekültek amerikai immunis szőlőoltványok által, de évtizedek óta a francia borászok kétségbeestek a helyi változások miatt. Mindig tudták, hogy a Kanári szőlő létezett, de egészen mostanáig a borászok, akik a behozatalt ellenőrizték, megtagadták a tárgyalást Európával, amíg a Voldemort-problémák fennálltak. Most, egy nagyon hosszú és elhúzódó tárgyalás után, a Kanári szőlők végre rendelkezésre álltak, hogy újra bevezessék az eredeti tájukon.

– Úgy hiszem, van néhány térkép Monsieur Malfoy irodájában – mondta Villatade. Megpróbált egy izzó térképet rajzolni a pálcájával, de az nem maradt fenn, és tovább lebegett, fel a tölgyre, ami őket árnyékolta a kerti úton. – Talán átvonulhatnánk abba a terembe?
– Sarum bácsi – szólt egy női hang. – Atia néni téged keres. Épp felszolgálják az ebédet.

A csoport megfordult, és megláttak egy fiatal nőt kifogástalan, világoszöld ruhába öltözve, ami illett zöld szeméhez és feketésbarna hajának tökélyéhez.

– Ah, az én kedves unokahúgom, jó, hogy értem jöttél. Engedd meg, hogy bemutassalak a többieknek. – Sarum végigment a bemutatásokon, és Hermione meg volt lepve, hogy a fiatal Beatrice Parkinson kiszemelte őt.
– Remélem, nem bánja az arcátlanságom, Miss Granger – mondta, de Hermione legnagyobb örömére nem mesterkélten mosolygott. – Van egy úriember, akinek remélem, hogy bemutat.
– Igazán? – kérdezte Hermione. – Nem lenne a bácsikája sokkal alkalmasabb, hogy ilyen ügyben intézkedjen?
– Oh, nem, ő nem kedveli a Weasley ikreket, szóval sose egyezne bele, hogy bemutasson engem a testvérüknek – válaszolta Beatrice. – Pedig micsoda történeteket hallottam a bátorságáról, és az új Mrs. Malfoy magasztosan beszélt róla. Ha jól értettem, önök barátok?
– Nem akarom felmérgesíteni a bácsikáját – mondta Hermione.
– A mi titkunk lesz – mondta Beatrice. – Nagyon hálás lennék önnek. Próbáltam meggyőzni a bácsikám, hogy az elrendezett házasságok és ilyesmik annyira elavultak, de nem hallgat rám. Igaz ez? Ronald igazán szembenézett a Sötét Nagyúrral? A Próféta olyan csodálatos történetet publikált róla és a bátorságáról.

Egyfelől Hermione élvezte az üzletet, amit elkezdett, hála az ő új aranyvérű kapcsolatainak, másfelől viszont nem segíthetett rajta, de oda akart vágni bizonyos aranyvérű eszméknek, amik egyszerűen csak hülyeségek voltak.

– Rendben van – mondta Hermione. – Jöjjön velem, és bemutatom önnek Ronaldot. Biztos vagyok benne, hogy egész boldog lesz, hogy megismerheti.

A két nő átballagott a kerten, be a bálterembe, mielőtt megtalálták zsákmányukat a nyilvánosan elérhető könyvtárban.

– Ronald – szólt Hermione, és megveregette barátja vállát. Ő, az ikrek, Harry és Marcus Flint elmerülten beszélgettek a kviddics szponzorálásáról. – Van itt valaki, akivel szeretném, ha találkoznál.
– Oh, hát ki az? – Ron megfordult, hogy a nőknek szentelje teljes figyelmét. Mellőzte testvérei könyökléseit és vigyorgásait.
– Ronald Weasley, szeretném bemutatni Miss Beatrice Parkinsont – mondta Hermione. Rámosolygott az újonnan bemutatott párosra. – Miss Parkinsont érdekli, milyen bátran néztél szembe a Sötét Nagyúrral.
– Tulajdonképp, Mister Weasley, egy kicsit füllentettem Miss Grangernek. – Beatrice egy bocsánatkérő mosolyt villantott Hermionéra. – Sokkal inkább érdekelnek a tervei a Weasley Vállalat bővítésével. Ha jól értettem, ön a vezető stratéga. Van egy ajánlatom, amit nem akar kihagyni.

Hermione, látva, hogy nincs rá tovább szükség, kivonult a beszélgetésből és kisétált a szobából. A teremmel szemben, az úr dolgozószobának ajtaja úgy tűnt, nyitva volt. Merje? Annyira belemerült Sarum üzletébe és barátaiba, és aztán Miss Parkinson bemutatásába, hogy nem is gondolt a házigazdára. Elhatározva magát, élénken bekopogott az ajtón és belépett.

A szoba kizárta a vendégek beszélgetéseit. Körbenézve, Hermione kiszúrt egy nagyon ismerős szőke fejet egy köteg pergamen és tekercsek fölé hajolva.

– Remélem, Weimar nem beszélt rá téged az orosz üstökre – mondta a boszorkány.

Rámosolygott a homályos szürke szemekre, amik rá fókuszáltak.

– És a Kanári szőlők? – kérdezte a férfi, és felkelt az íróasztala mellől. – Kezdtem azt hinni, hogy elfelejtettél engem.
– Cseppet sem – mondta Hermione. – Én is ugyanezt mondhatnám rólad.

A varázsló kinyúlt, és egy ölelésbe vonta a lányt. Ajkaik egy érzéki üdvözlésben találkoztak.

– Sarum egyértelművé tette, hogy ne sajátítsam ki a figyelmed, mint az tőlem megszokott minden gyönyörű és intelligens nővel – mondta Lucius. Végignézett a boszorka vászonszoknyáján és kimonó-stílusú tunikáján. – Bájosan nézel ki, drágám. Hiányolom a nadrágot; bármilyen erkölcstelen is.
– Ah. Nem akartam Sarumnak szívrohamot okozni. – Újra megcsókolta a férfit, mert megtehette, és megrészegült az illatától. – Ummmm. – A nyakához dugta az orrát. – Isteni illatod van. – Hermione engedett a kísértésnek, és végignyalt az állkapcsán, örömmel nyugtázva, hogy a férfi közelebb húzza magához. A külön töltött napok megnövelték az étvágyát a varázslóra. – Az ebéd kötelező?
– Gyanítom, hogy a hiányunk feltűnne – válaszolta Lucius. A lány felnézett rá, de az arca ellazult volt. Szeme nem rejtett mást, csak enyhe szórakozottságot és a szája csókjainak nyomát őrizte. Hermione felnyúlt, hogy ismét megcsókolja.
– Apósuram – zavarta meg őket Ginny hangja. – A vendégeid kíváncsiak, merre vagy.
– Ginny, mondtam, hogy hagyd – követte Draco hangja. – Tudod, hogy nem engedélyezett, hogy itt legyél. Ez apa dolgozószobája.
– Oh, Hermionénak megengedett, hogy itt legyen – mondta Ginny ingerülten –, de a feleségednek nem. Ez szép, bár úgy hiszem, nem akarom megfizetni a belépőjegyet.
– Ginny, hagyd. – Draco kinyúlt, hogy kivezesse a feleségét a dolgozóból.
– Nem! Nem hagyom! – Ginny kirántotta karját Draco markából. – Ahogy illetlenül viselkednek. Az szégyenletes. Ron…
– Ronald épp a Weasley Varázsvicc Vállalat bővítéséről tárgyal egy bizonyos Beatrice Parkinsonnal – mondta Hermione. – Mi folyik itt, Ginny?
– Tényleg? – kérdezte Lucius. – Gyanítom, akkor most én tartozom Sarumnak.

Hermione horkantott.

– Igen – mondta. – Szépen működik, nem igaz?
– Úgy tűnik, mindketten megértitek egymást – mondta Draco.

Ginny kinyitotta a száját, készen, hogy folytassa a vitát még akkor is, ha veszíteni fog. Ez lehet a griffendéles bátorság, gyanította Hermione, de az ő szemszögéből inkább hülyeségnek látszott. Valószínűleg minden griffendéles bátorság annak látszott.

– Nem, kedvesem, a vendégeink hiányolnak minket – mondta Draco acélos hangon, sokkal inkább úgy hangozva, mint az apja. Ginny döbbenten nézett; valószínűleg ez volt az első alkalom, hogy a férfi így beszélt hozzá. A fiatalabb Malfoy megállította őt, és az ajtó felé húzta. – Semmi közöd ehhez. – Visszapillantott és bocsánatkérőn vont vállat apjának. – Emlékezz, Hermione, semmi játék az érzésekkel.
– Álmodni sem mernék róla – válaszolta a lány.
– Nos – mondta Lucius. – Ez régen esedékes volt. Talán most már lehet egy kis béke és nyugalom errefelé.
– Nem hiszem, hogy Dracónak sok békéje lesz később, nem, ha Ginny hasonlít az anyjára.
– Amíg nem kell hallanom – intett kezével Lucius elutasítóan. – Draco van önként adakozó természetében, és csak magát hibáztathatja. Én nem kértem ebből. Nekem bőven elég volt az önkényuralomból a legutóbbi alkalommal.

Hermione nem kérdezte, hogy Narcissára, vagy a Sötét Nagyúrra értette-e.

– Oh, szegény sokat szenvedett ember – mondta melegen, és megpaskolta a férfi arcát.
– Te megint ugratsz engem.

Hermione a férfi testének támasztotta fejét, semmi mást sem akarva, mint ott maradni és fütyülni az ebédre.

– Nem bánod, igaz? Csak így kettőnk közt.
– Nem, nem igazán – sóhajtotta, és a lélegzete felborzolta a lány haját. – Talán fel kéne adnom a házigazda szerepét Ginevra javára, így tán élvezhetném a társaságod ebéd helyett. Remélem, megbocsátod a szentimentális kedvem. Neked tartogattam ezt a megtiszteltetést, de nem hiszem, hogy kibírok a társaságában még tíz percet.

Hermione felnézett; a varázsló valóban egy kicsit megviseltnek látszott, feszültnek, és egyáltalán nem annak a férfinak, akitől Párizsban elvállt. Bosszúság hullámát érezte. Lucius nem egy kényes virág volt, és minden bizonnyal emlékeztette saját magát, hogy durva dolog családtagot megátkozni, aztán megsértődni bármin, amit Ginny mond. Mégis, képes volt elviselni a terrorizálást, épp úgy, ahogy őt meg Molly terrorizálta - mindketten túl udvariasak, hogy bármit is mondjanak, amivel megtörik a békét, és nélkülük végeznék.

– Sokkal szívesebben ülnék melletted – mondta a lány. – Ez csak egy hétköznapi ebéd. Biztos vagyok benne, hogy mindenki azt hinné, az engedékeny apát játszod, vonakodva, hogy szétválaszd az ifjú párt.

– Egy kis mellékes haszonhúzással – ragyogott fel az arca.
– Természetesen – mosolygott a lány. – Aminek így is kell lennie. Különben is, hiányoztál.

A férfi szemhéja egy kicsit lejjebb ereszkedett azon a ragadozó módon, amit Hermione már megismert.

– Ebéd – mondta Lucius egyszerűen, és felajánlotta a karját.

Az utolsók közt voltak, akik az ebédlőbe érkeztek, és csak a legfigyelmesebb vendég vette volna észre a mágia halvány vibrálását, ami megcserélte a névkártyákat, vagy a pillantásváltást apa és fia közt.

Ginny nem épp elégedetten nézett a férjére, ahogy az új helyére vezette az asztal végénél. Általában élvezte volna a háziasszony szerepét, de nem, mikor háttérbe szorították - minden szem Hermionén és Luciuson volt, akik, annak ellenére, hogy nagyon illedelmesen viselkedtek, nyilvánvalóan mindenek voltak a közelmúltban, csak illedelmesek nem, és a határán voltak annak, hogy a közeljövőben botrányosan viselkedjenek.

Hermione megpróbálta figyelmen kívül hagyni a jeges és szemrehányó pillantásokat, és az érdekes és rágalmazó információkra koncentrált, amit Lucius osztott meg vele a Minisztérium általi keresésről az új Wizengamot tagra.

– Az egész dolog nevetséges – mondta Lucius. – Percy Weasley annyira szeretné, hogy magáénak tudja a támogatásom, hogy odáig ment, hogy valami jelentéktelen kapcsolatra hivatkozott Ginevra házassága kapcsán. Megadom a nőnek, ami jár neki, ő majdnem olyan irritált volt, mint én. – Lucius megtörölte a szalvétával a száját, ahogy a fogások varázslatosan lecserélődtek.
– Bizonyosan túl fiatal. Azt gondoltam, hogy az embernek hosszú szakállat kell növesztenie és tiszteletreméltóan kell kinéznie, mielőtt csatlakozhatna abba a válogatott csoportba – jegyezte meg Hermione.
– Vagy elég zsarolási anyagnak kell lenni a többi tagról, így figyelmen kívül hagynak bármilyen hiányosságot – mosolygott gúnyosan Lucius.
– Ah. – Hermione figyelmesen megszemlélte a következő fogást, próbálva kitalálni a legjobb módját, hogy átverekedje magát a zöldségen anélkül, hogy az asztalra terítené azt. – Bármikor növeszthetsz egy kis szakállat; talán az a helyes irányba segítené a mérlegelésüket.

Lucius nevetett.

– Nem hiszem, hogy…
– Draco elmondta, hogy összetalálkoztatok Narcissával Párizsban – mondta Ginny, átvágva a többi vendég moraján.

Teljes csend volt, és kezek rándultak meg, hogy reflexszerűen a pálcáikért nyúljanak.

– Úgy van – válaszolta hűvösen Lucius, és Draco összerezzent. Feltartotta a kezeit; nem fog beleavatkozni egyik oldalon se. Hermione sajnálta őt, két konkurens hatalom közé szorulva, akik eltökéltek, hogy eltöröljenek minden ellenállást és elfoglaljanak minden területet, és ő képtelen az állásfoglalásra.
– És mit gondolt rólad, hogy egy olyan nővel kezdesz, aki elég fiatal ahhoz, hogy a lányod legyen? – Ginny nyeregben érezte magát, mint aki győztes érvvel jött elő, mintha Lucius hirtelen eldöntené, hogy ő egy piszkos öregember, akinek a hátralévő életét csendesen élve kéne eltöltenie valahol egy padláson, ahol senkit nem zavarna.
– Narcissának aligha van olyan rossz modora, hogy megvitasson ilyen ügyet.

Ginny elvörösödött dühében, és kinyitotta a száját, készen, hogy folytassa a harcot.

– Ginny, kérlek, hagyd abba – mondta Hermione. – Nem halaszthatnánk el ezt későbbre?
– Miért, tettél valamit, amit szégyellsz?
– Egyáltalán nem. – Hermione az ajkába harapott, elfojtva a késztetést, hogy hozzátegyen egy megjegyzést arról, hogy nincs rá szükség, hogy eldicsekedjen mindenkinek a hódításairól.
– Szóval, úgy gondolod, hogy jól bántál a bátyámmal? – kérdezte Ginny, egészen ijesztően mézesmázosan és tele méreggel.
– Hé, nézd, engem hagyj ki ebből – tiltakozott Ron. – Nem tetszik, hogy Hermione kivel kezdett ki, ööö, nem sértéséként, de ha azt gondolod, hogy egész idő alatt epekedtem utána, akkor tévedsz. Én dobtam őt, ha muszáj tudnod.

Lucius felhorkant. Hermione nem volt benne biztos, hogy hitetlenségből vagy humorból, de legalább a dolgok visszavonultak a tűzvonalból. Némiképp Ronnak igaza volt - ha valaki dobásán azt lehet érteni, hogy ágyba bújt egy másik nővel, akkor igen, dobta őt.

– Köszönöm, Ron – mondta Hermione. – Biztos vagyok benne, hogy mindketten boldogan lépünk tovább, igaz?

A fiú bólintott.

– Ja, bár… – Vállat vont. – Nincs miről beszélni, mikor a szívedet teszed valamibe. Bár nem kell szeretnem.
– A barátok támogatják a barátokat – mondta a lány.
– Még akkor is, ha vitáznak?
– Különösen, ha vitáznak – szúrta közbe Harry.

Ron elvigyorodott, mindarra gondolva, miken mentek keresztül az iskolában, és később.
– Jah, ott a pont. Különösen akkor.
– Most, hogy megállapítottuk, hogy a fiatal Mr. Weasley nem ápolgat egy törött szívet, talán továbbléphetnénk a halfogáshoz? – kérdezte Lucius, hozzátéve valami cseppet sem hízelgőt az orra alatt a griffendélesekről és modorukról.
– Nem vagyok éhes – mondta határozottan Ginny, és felállt. Hezitált, félig remélve, hogy Draco megpróbálja megállítani, aztán az ajtóhoz vonult, és testének minden mozdulatából felháborodás sütött.

Ron Hermionéra nézett, aggódva, és várva, hogy ő megoldja, ahogy mindig meg is oldotta.

– Jó, de tartozol nekem – mondta, elfogadva a fiú könyörgését a jóindulatáért. – Bocsáss meg, kedvesem – mondta Luciusnak. – Most lesz egy tüzes vitám Ginnyvel. Egy kis szerencsével, mindent rendezünk a desszert előtt. Ha nem, tedd félre az enyémet, különösen, ha van benne csokoládé. Draco, jobb, ha te is így teszel Ginnyével; majdnem hogy nincs olyan belső krízis, amit ne lehetne megoldani csokoládé alkalmazásával. Megdöbbentő mód, tudom, de mit várhat az ember griffendélesektől? Gyakorlatilag farkasok neveltek minket.

Lucius halványan elmosolyodott, nem bánva bűnét.

– Én biztosan – mondta Harry. – Egyébként vérfarkas, de az majdnem ugyanaz, nem?

Az asztal egy emberként fordult Harry felé, aki ártatlanul mosolygott, majd felkészült, hogy megbotránkoztassa a vendégeket Remus Lupinnal való barátságáról szóló történetekkel. Esély volt rá, hogy egyikük se fog emlékezni egy átkozott kis részére sem Ginny kis kitörésére, nem azután a megjegyzése után, hogy milyen nehéz is volt „megtanulni, hogyan igyon pohárból, mikor a tálból annyival sokkal könnyebb”.

Ginny az ajtón kívül állt, várva, hogy valaki jöjjön és lenyugtassa. Nem számított Hermionéra, és leesett az álla.

– Oh, te vagy az.
– Én vagyok, szóval, hova menjünk, hogy megejtsük ezt a vitát?

Ginny összevonta a szemöldökét.

– A konyhába?

Hermione szinte hallotta Lucius zúgolódását a fülében, hogy milyen megfelelő is, hogy Ginny egy ilyen vulgáris helyiséget választ egy vulgáris megnyilatkozáshoz.

– Jól hangzik – mondta. – Ellophatunk egy pudingot, és elmondhatod, mi is folyik itt igazából.

A konyha nagyobb volt, mint a barna hajú boszorkány lakása, és elég rézserpenyő volt benne, hogy konyhaboltot nyissanak. Házimanókkal is tele volt, akiknek sikerült elég egyértelműen a tudomásukra hozni, hogy a két nő nagyon is útban volt. Hermione figyelmen kívül hagyta őket, és rendelt maguknak egy üveg bort és egy nagy adagot a csokoládés sütiből.

– Nos? – kérdezte, mikor elhelyezkedtek az asztalnál.
– Gyűlölöm őt – felelte Ginny. – Gyűlölöm őt, és ti csak ott ültök az asztalánál, és beszélgettek vele, mintha ember lenne, mintha nem kéne az Azkabanban rohadnia. És te? Te vagy mindközül a legrosszabb.

Hermione erre nem számított.

– Megértem, hogy miért gyűlölöd őt – hozta fel.
– Milyen kedves tőled. Emlékszel rá, hogy meg akart ölni mindannyiótokat.
– Ginny, Draco halálfalókat hozott Roxfortba, ami Dumbledore megöléséhez vezetett, és mégis, nem volt vele problémád, hogy hozzámenj feleségül.
– Az más.
– Igen – válaszolta Hermione. – Te Draco múltját hagyod figyelmen kívül, én Luciusét. A különbség, hogy Lucius és én ténylegesen összecsaptunk a múltban. Nem hiszem, hogy emiatt tied lenne az erkölcsi magaslat.
– Mindig is túl okosnak gondoltad magad – grimaszolt Ginny, de úgy tűnt, egy kicsit lenyugodott. – Azt hiszem, így csavartad a kisujjad köré.
– Nem vettem észre.
– Draco gyerekeket akar – bökött Ginny a pudingba komoran.
– És te nem?
– Most nem, még nem - alig volt vége a nászútnak, és elkezdett beszélni róla, hogy Luciusnak unokákat adjunk. Egy kicsit utazni akarok, dolgozni, kezdeni valamit az életemmel, és aztán - talán - letelepedni pár kölyökkel. Draco nem tudja elhatározni magát, hogy a kúria úrnőjének akar engem, amit megtarthatsz, köszönöm, vagy csak szüljek minden évben egy babát az elkövetkező években.

Hermione átgondolta mindezt, és valami nyilvánvaló következtetést vont le - Draco egy seggfej volt, amit már eddig is tudott, és Ginny a semmiért hozta magát lehetetlen helyzetbe.
– Szóval, kitalálod, hogy mit akarsz csinálni, és aztán kitalálod, miért is jó ez mind Dracónak és Luciusnak, aztán elmondod nekik ezeket a részleteket és nem az igazi okot, hogy bizonyos dolgokat akarsz csinálni. Vagy legalábbis elmondod előbb az őket illető részleteket, mielőtt teljesen összezavarodnak. Nem akarsz még gyerekeket - vedd rá, hogy vigyázzon valamelyik unokaöcsédre, vagy unokahúgodra, hozd el a bátyáid, hogy mondjon neki rémtörténeteket magukról, hogy nem szexeltek, mióta a legidősebb megszületett, és mondd el Luciusnak mindazt, amit tenni akarsz. Meg leszel lepve. Ha az nagy, mutatós és úgy néz ki, mint ami több presztízst és hatalmat ad a Malfoyoknak, támogatni fog, és támogatni fog mindennel, amije van - pénz, hatalom, és befolyás -, mert most egy család vagytok. Csak ragadd meg a saját életed grabancát, és kezdd el szorítani; mind Lucius, mind Draco annál jobban fog tisztelni érte. Ez az, amit elvárnak.

– És ez az, amit te teszel? – nézett kíváncsian Ginny. – Elmondod Luciusnak, mit akarsz?
– Lényegében, de sokkal tekervényesebb módon, és sokkal kevesebb eséllyel, hogy egyetért. Draco bolondul érted; Lucius csak kedvel engem. Ha túl ügyetlen vagyok, esély van rá, hogy úgy dönt, valaki más kevesebb gonddal jár.
– Sóvárog, mióta csak visszaért Párizsból.

Hermione felhorkantott.

– Rendben, nem sóvárog, de alig aljaskodott egyáltalán. Vagy ellágyul, vagy sóvárog egy kicsit. Óvatos leszel, igaz? – kérdezte Ginny. – Tudom, hogy egy kicsit én… de aggódom.

Hermione elég idős és okos volt, hogy tudja, Ginny gondoskodó volt vele, de ez a gondoskodás irigység sebét hordta és még más, kevésbé kellemes dolgokat is. Gyakran a barátság olyan, mint a szerelem - nem egyszerű, nem mindig szép, és ki kell hozni belőle a legjobbat, és mellőzni a többit.

– Én rendben leszek, és te is. Most pedig, úgy hiszem, vissza kéne mennünk, te pedig visszaülsz az asztal végébe, mintha mi sem történt volna, és senki nem fog semmit se szólni. Mert te most már Malfoy vagy, és mindannak a feléhez képest, amire képesek…? Egy kis hisztit nem vesznek észre, nem igaz? Csak emlékezz rá, nincs sötét varázslat a halfogás előtt, és ne tedd a könyököd az asztalra vacsoránál.

Ahogy visszafelé mentek az ebédlőbe, Ginny kuncogott.

– Mielőtt elkezdtem Dracóval randizni, fogalmam se volt, hogy speciális kés van a hal evéséhez. Látnod kellett volna az arcát, mikor arra használtam, hogy megkenjem a zsemlém.
– Na látod - ha még mindig veled van azok után, egyértelműen mutatja, hogy összeilletek.
– Soha senki nincs egymásnak rendelve, nem igaz? – Ginny öregebbnek látszott egy pillanatig, és látható lett a nő, amivé válásának küszöbén állt. – Dolgoznod kell rajta. Néha átkozottul nehéz munka is. Anya ezt sosem említette, mikor tanácsokat osztogatott.
– Alig merem megkérdezni.
– Kötelességtudó feleségnek lenni, és nem támasztani igényeket a férjem felé, és alávetni magam bármilyen… vágyaknak, amiket csak érez; a szex nem valami szép, de az valami olyasmi, amibe bele kell nyugodni.
– Mert az anyád mindig a saját tanácsát követi, nem igaz? – Hermione megtorpant, kezében a kilinccsel. – És belenyugodni a szexbe? Nem vagyok benne biztos, hogy kit sajnáljak jobban, őt, vagy Arthurt.

Ginny ismét kuncogott, és még mindig kuncogott, mikor besétáltak az ajtón. A legtöbb vendég kissé csalódottnak látszott, hogy jó viszonyban látják őket, és hogy megvolt minden végtagjuk, de Harry és Ron szélesen mosolygott rájuk. Draco, Malfoy lévén, csak akkor vigyorog, ha privátban van, vagy ha az ellensége legyőzését ünnepli, csak ránézett a feleségére, mintha ő lenne a legértékesebb dolog a szobában.

– Akkor minden rendeződött? – kérdezte Ron, azzal a fajta tapintattal, ami miatt vagy elvált, vagy halott lesz, mielőtt negyven lenne.
– Mmm – mondta Ginny, elfoglalva helyét. – Épp arról meséltem Hermionénak, hogy a Holyheadi Hárpiák felkértek. Professzionális kviddicset fogok játszani a következő évadban; hát nem remek?

Draco gyorsan elrejtette az első reakcióját - hogy eltátsa a száját. Lucius még csak nem is pislogott.

– Akkor kijár a gratuláció. Kellemes lesz egy régi családi tradíció folytatását látni - azt hiszem, a nagy nagynénikém, Tollye Malfoy volt, aki fogó volt ugyanabban a csapatban. Úgy emlegették, mint a gonosz banya, akit semmi nem állíthatott meg, hogy győzelemre vigye a csapatát.
– Ez úgy hangzik, mint Ginny – mondta Ron vigyorogva. – Jó neked. Talán rá tudjuk venni Harry csapatát egy játékra, lássuk, hogy állnak ki egymás ellen.
– Oh, az jó móka lenne. – Ginny elég szépen kezdett beletanulni a Malfoy féle önelégült mosolyba.
– Támogatom a feleségem – mondta Draco. – Egy kis fogadást is köthetnénk, hogy érdekesebbé tegyük.
– Úgy gondolod, hogy sikeres lesz ott, ahol te elbuktál? – kérdezte Harry.
– Oh, igen – vigyorgott Draco. – Te egyre kövérebb és lassabb leszel a nyugdíjas éveidben, Potter. És nekünk itt a titkos fegyverünk - Hermione segíteni fog nekünk a seprűtervezésben, nem igaz?
– Ezt nem teheted! – tiltakozott Ron. – Ő a mi barátunk, nem a tied.
– Ő gyakorlatilag most családtag, nem igaz, Hermione? És a Malfoyok összetartanak.
– Azt hiszem. Nem akarom, hogy elvegyék tőlem a könyvtár-kiváltságom – mondta a boszorkány, alig állva ellen a késztetésnek, hogy megfojtsa.
– Úgy hiszem, kedvesem, hogy a Feathersbyra vonatkozó tanácsok ebben a helyzetben is alkalmazhatóak – lépett be Lucius a csetepatéba.

Hermione felé fordult, és rájött, hogy a férfi arckifejezése lélegzetelállító volt. Olyan volt, mintha most először az igazi Luciust látta volna. A mosoly, bár csak az ajkak apró görbülése volt, nyitott volt és meleg. A szeme ezüstté vált, de érezte a finom simításait a bőrén mindenütt. Megborzongott.

– Tényleg?

A férfi bólintott. Felkelve, Lucius meghajtotta fejét Dracónak, aki bólintott. Ezzel a kommunikációval végezve, kitartotta a kezét.

A nap igazán meleggé változtatta a délutánt, és Hermione kigombolta tunikájának első pár gombját, ahogy beléptek a rózsakert végénél lévő pavilonba. Illatos szirmok telítették aromájukkal a levegőt, és a lány megcsodálta Lucius karjainak és vállainak mozgását, ahogy ő is levette a talárját és kabátját.

– Neked csak nézned és tanulnod kell ezt a leckét. Az ingujjaid veszélyt jelentenek – figyelmeztette, miközben feltekerte a sajátját. – A tövisek képesek megragadni a selymet.

Összezavarodottan, Hermione felcsapta kimonójának selyem ujjait.

– Tényleg rám fogod bízni a rózsáidat?
– A Fekete Jáde biztonságosan megérkezett. Hacsak nem voltál képes helyette egy másikkal szolgálni?
– Nem, nem. – Megvizsgálta a metszőollót, amit a férfi a kezébe adott egy kosárból a pavilon padjáról. – Azonban bölcs dolog volt tőled csupán egy napra rám bízni a gondozását.
– Vannak kesztyűim, de úgy találtam, hogy útban vannak. – Felkínált a lánynak egy párt.
– Nem, követem a Mester technikáját. – Elmosolyodott Lucius megdöbbent pillantására.
– Szemtelen vagy. – A boszorka dereka köré csúsztatta egyik karját, és levezette a bokrok közé.
– Sajnálom. – De nem sajnálta.

Mivel nyár közepe volt, a kert színek és illatok kavalkádjával volt tele. Öt sor nyúlt ki egy csomó rozmaringtól a pavilon aljánál, és visszavezetett a teraszhoz, ahol jó néhány héttel ezelőtt reggeliztek.

– Minden nap megmetszed az összes sort? – kérdezte Hermione. Ha ez volt a helyzet, akkor bizonyosan szüksége lesz egy kalapra és naptejre.
– Egyáltalán nem – válaszolta a férfi. – Ma csütörtök van, szóval a Damaskok(1) és a Bourbonok vannak soron. – Lesétált az első soron, és megállt egy bokor előtt, aminek rózsaszín virágai épp csak elkezdtek hervadni. – Ez egy Ispahan(1). – Végigsöpört a zöld lombon. – A dédnagyanyám ültette ezt a fajtát. Általában csak egyszer virágzik, de rájöttem, hogy gondos metszéssel – megmutatott a lánynak több ágat, ami a növény szíve felé nőtt – rá tudom venni egy másodikra.

Hermione nézte őt, ahogy megmetszette az ágakat, amit mutatott, és egy kosárba dobta őket, amit egy házimanó tartott.

– Ez gyönyörű – mondta. – Meg tudom érteni, hogy tud ez nyugtató lenni. – Egészen pilledtnek érezte magát a meleg napsütésben, belélegezve az illatos levegőt és hallgatva a szél suhogásának hangját a leveleken át.
– Ginevra bejelentése egészen drámai volt. – Továbbhaladt egy igazi vöröses virágzó bokorhoz. – Ez egy Gruss an Teplitz(1). Egyike a legrégebbi igazi vörös példányoknak. – Átadta a metszőollót a manónak, és átvett egy permetező palackot. – Míg ez ismétlődően virágzik, hajlamos a fekete foltokra. – Elkezdte permetezni a leveleket. – Draco aggódott miatta.
– Valóban? – Hermione rácsodálkozott a beszélgetés hirtelen második vonalára, amit kapott. – Ginny úgy véli, a férje azt hiszi, hogy neked unokákra van szükséged.

Lucius megdöbbent és zavartan nézett fel rá.

– Azt gondolnám, hogy a kérdéses gyerekeket, legyenek akárhányan, a szüleiknek kéne akarni. – A lány oldalra döntötte a fejét. – Felteszem, a menyem nem vágyik utódokra?
– Jelen pillanatban nem – felelte Hermione.
– Kitűnő. Aggódtam, hogy az anyja nyomdokaiba lép.
– Ez volt az ő félelme is.

Hermione leült egy padra és nézte, ahogy Lucius elhervadt fehér virágokat metsz le egy másik bokorról.

– Gyanítom, most sokkal boldogabb lesz. Néha bizonyos griffendéleseknek nehezükre esik kezelni az elvárásokat.
– Tényleg? – A férfi szemügyre vette a lány ellazult testtartását a padon, és átadta a vágóollót a manónak, elküldve azt kezének egy legyintésével. Leült a másik végére. – Van valami, ami miatt aggódni kéne?
– Szeretjük az egyértelműséget – válaszolta Hermione. – A sorok között olvasás gyakran fárasztó.
– Elbűvölően festményien mutatsz a kerthez képest. De a kőpadokat meglehetősen keménynek találom, különösen, mikor van ott a pavilonban egy szép pihenőszék.

Hermione pislogott.

– Ez túl egyértelmű volt? – kérdezte Lucius. Felhúzta a lányt a padról, és visszafelé vezette a pavilonhoz, ahol leültette a kérdéses székre.
– Csak három rózsa?
– Most. – Magához karolta a lányt egy ölelésbe, és elkapta a száját az övével.
– Draco, mi történt a pavilonnal? – kérdezte Ginny. A francia ajtóban állt és kifelé nézett a rózsákra.
– Gyanítom, hogy apám és Hermione elfoglalta – mondta az asztaltól, ahol átnézte a holyhead-es szerződést.
– Nem zavar téged, hogy az apád hancúrozik… – Draco kuncogni kezdett. – Mi van?
– Ginny, szerelmem, az apám nem hancúrozik.
– Persze, hogy azt teszi. – A kert felé intett, mielőtt lehuppant volna egy székre az asztal előtt.
– Hagyd őket. Végre talált valakit, akit igazán kedvel és csodál. Jó őt Hermionéval látni. – Megkopogtatta az előtte lévő pergament. – Vissza kell utasítanunk a fizetési ajánlatot. Jobban is meg tudnak fizetni. Gyanítom, Apám segíteni akar majd a tárgyalásokkal. Szereti az ilyesmit.
– Nem bánod, ha játszok?
– Miért bánnám? Nem akarsz játszani? – A felesége egy rejtélyes lény volt -- hirtelen bizonytalanná vált.
– Ez késleltetni fogja az örökösöket – mondta Ginny.

Draco ránézett az elégedetlen arckifejezésére. Mi a Merlin zöld földje folyik itt? Elgondolkozott egy pillanatig.

– Anyád hívott kandallón? – A lány arca bűnössé vált. – Értem. – Felállt az asztaltól. – Szükség van rá, hogy beszéljek vele?

Ginny csodálkozva nézett a férjére.

– Viccelsz?! Te?! Megküzdenél az anyámmal?
– Ha apám helyre tudta tenni Druella Blacket, bizonyosan meg tudom tenni ugyanazt Molly Weasleyvel.

Ginny ajkai megrándultak.

– Tudsz róla, hogy Hermione az ujja köré csavarta Luciust, igaz?

Draco elvigyorodott.

– Tudom. A bátyád végre rájött. És úgy hiszem, Potter, akármilyen ostoba is, szintén egyetért.
– Gondolod, Lucius tudja?
– Nem – felelte Draco. – Vagy jelenleg figyelmen kívül hagyja ezt a szempontot. Apának csodálatos képessége van a vakságra. – Átirányította feleségét a kialudt kandalló előtti kanapéra. – Sőt, gyanítom, szükség lesz egy párbajra. – Megcsókolta Ginnyt. – Nincs miért aggódnod, szerelmem. Nem vagy se tenyészkanca, se trófea. Kviddicsezhetsz, míg le nem esel a seprűdről. Csak ne hallgass többé anyádra. – Maga alá fordította őt. – Addig fogom ezeket a tényeket a nehéz felfogású koponyádba verni, míg bele nem mennek. – Nekilátott a ruhája gombjainak.
– Lucius tényleg szerez nekem jobb fizetést? – A lélegzete már lihegéssé vált, hála a férje figyelmének a meztelen mellei felé.
– Szerelmem, valószínűleg Luciusé lesz a Hárpiák, mire végez. Most pedig elég az apámból. Egy fura komplexust fogsz nekem okozni, vagy mi.
– Valószínűleg hagynunk kéne, hogy a kert visszakapja a pavilonját – mondta Hermione. Bár utált volna elmozdulni a helyzetéből, ahogy Lucius oldalához bújt.
– Tekintettel arra, hogy ez az én kertem és az én pavilonom, bármikor visszaadhatom – válaszolta, és lesimította egyik kezét a lány karján. Igazán meghökkent, mikor rájött, hogy szereti őt megérinteni, szereti maga mellett érezni a testét, és szereti a párnabeszédeik intimitását. Narcissa sosem akart igazán beszélgetni szex után. Vagy csak nem adott neki rá lehetőséget? Nem emlékezett.
– Én csak azon tűnődtem, hogy ki leszek téve a jeges átható pillantásoknak és egy elutasításnak. – Hermione megfordult a férfi ölelésében, így vele szemben volt. Leutánozta a kényeztetést, felsimította a kezét a Lucius karján, és beletúrta a kezét a hajába. – Imádom a hajad. – Átfésült a tincseken. – Mindig kísért, hogy alkalmatlan pillanatokban érintsem meg.
– Milyen megpróbáltatás ez neked.
– Szörnyű, hogy nem érzel együtt velem a kellemetlen helyzetekben – zúgolódott.
– Le kéne vágnom?
– Ne butáskodj, csak vedd észre, hogy tán egy ponton le leszek győzve – nevetett Hermione. Lehajolt, hogy megcsókolja a férfi ajkait, és hirtelen alatta találta magát. – Tudod, haza kéne mennem. Holnap reggel van egy találkozóm Weimarral.
– Még nem. – A székhez szegezte a lányt a csípőjével és hálás volt, mikor a lábai körülölelték, megengedve neki, hogy könnyedén visszacsusszanhasson a csúszós, forró húsába.

Mindketten felnyögtek.

– Lucius. – A zihálása panaszossá vált a férfi csípőjének lökésével egy időben. – Én… – A varázsló lehajolt, hogy megcsókolja, elhallgattatva a további kommentárt.
– Még – egy következő lökéstől Hermione felnyögött – nem – sziszegte, ahogy a lány megremegett, és ő követte az orgazmusba.

A levél Holyheadből jött és Maude szállította, aki ledobta a pergament az ölébe, egyenesen a számításaira, amelyekben a Côtes Noires időjárásával foglalkozott.

Hermione tudta, hogy Lucius elkísérte Dracót és Ginnyt, hogy megtárgyalják ez utóbbi szerződésének véglegesítését a Hárpiákkal. Azt mondta, hogy visszatér a hétvégére, szóval nem várt semmi további kommunikációt.

Kedvesem,

Draco és Ginevra Holyheadben marad hétvégére. A tárgyalások nagyon jól mentek.

Örömmel fogod venni, hogy a Hárpiák lesz az első csapat, akik kiállnak a barátod, Potter Gringottsi csapatával. Csatoltam több elképzelést is egy lehetséges új kviddicsligáról, ami tükrözné valami úgynevezett UEFA és mugli futball struktúráját. Döntsd el, mit gondolsz, és talán ha a számok a megelégedésedre vannak, meggyőzhetnéd Weimart és Zolovskoyt, hogy a kviddics jobb befektetés lenne, mint az orosz üst? Természetesen a belátásodra bízom a dolgot.

Mivel kísérő nélkül leszek, mikor visszatérek, talán a szombat este kényelmes időpontnak bizonyulna, hogy folytassuk az irodalmi társulásunkat.

Hermione a könyvre pillantott, ami asztalának túlsó sarkán feküdt. Még nem olvasta el a tizenegyedik fejezetet részletesen, mivel a domináció különböző eszközeit és díszleteit ábrázoló illusztráció egyszerre zavarta és izgatta. Ha őszinte volt magával, Lucius és a dominanciájának elképzelése a testén minden képzeletet felülmúlóan felizgatta. Ennek az izgalomnak a ténye azonban mérhetetlenül zavarta őt.

Nem vagyok biztos a tapasztalatod szintjében ezekben az ügyekben. Így javaslom a 110. és 120. közti oldalak kombinációját, semmi több a 120. oldalon túl nem szükséges a tevékenységünkhöz. Valamint, amennyiben bármikor kényelmetlenül érzed magad, a ’Bilius’ szó megállít majd minden tevékenységet.

Ha elfogadod, nincs szükség válaszra, és vasárnap este várlak nyolc órára. Úgy készülj, hogy a hétvége hátralévő idejében maradsz, mivel Draco és Ginevra nem tér vissza, csak legkorábban kedden.

Remélem, hogy ez a levél egészségesen talál. Nagyon várom, hogy láthassalak szombaton. Mint mindig, maradok…

A tiéd,
Lucius

Az oldalak 110-120-ig? Hermione a Scrace-ért nyúlt. Hmmmmm, azok magukba foglalják a fenekelést és anális behatolást, de nem a korbácsolást, láncokat vagy rudakat. Oké, valószínűleg kezelni tudja a kérdéses oldalakat. Ami még jobban meglepte, mint a szexuális rész, az a meghívás volt, hogy maradjon, míg Ginny és Draco vissza nem térnek, sőt, ha igazán kötetlen akar lenni, akár tovább is.

Álmodozását egy kopogás zavarta meg az ajtaján. Hermione átnézett a kukucskálón, és meglátta a túloldalon Ron Weasleyt. Ez annyira nem az volt, amivel ma foglalkozni akart. Nem, inkább ülne az asztalánál és felülvizsgálná a mérkőzéseken való részvételeket, seprű beszállítókat és lehetséges helyszíneket egy nemzetközi stadionnak, míg próbálna nem arra gondolni, hogy elfenekelik. A kopogás ismét felhangzott.

– Hello, Ron – nyitotta ki az ajtót, és felkészítette magát.
– Hé, Hermione – lépett be a fiú, és megpuszilta az arcát. – Remélem, nem bánod, hogy elhoztam Beatrice-t.

A kicsi boszorkány a magas barátja takarásában volt. Hermione egy rövid pillanatig elszórakozott a Weasleyk változékony természetén.

– Miss Granger – lépett előre Beatrice kinyújtott kézzel. – Visszaélek a családi kapcsolatokkal. Remélem, nem bánja.
– Hogyan? – kérdezte Hermione, de Beatrice Parkinson válaszát eltörölte Fred és George Weasley érkezése, akik egy rekesz tekercset cipeltek kettőjük közt.
– Szia…
– Hermione…
– Szépséges Bea és az öcsénk itt…
– úgy gondolják, hogy szükségünk van…
– …egy aritmetikusra…

Hermione feltartotta egyik kezét, hogy megállítsa az iker beszédet. Beatrice-ra nézett, aki a szemét forgatta és vállat vont. Úgy tűnt, Miss Parkinson járatos volt az ikrek bohóckodásában.

– Bejöhetünk? – kérdezte Ron. – Frednek és George-nak van néhány ötlete a Weasley Varázscuccok bővítésére, és szeretnénk, ha átfutnád őket. Beatrice és én úgy gondoljuk, hogy működnének.
– Értem – mondta Hermione. – Alá kell írnotok az általános szerződésem, és biztosítékra van szükségem, hogy Miss Parkinson forrásai el vannak különítve a nagybátyja pénzétől.
– Megértem – mondta Beatrice. – Hoztam is a számlakivonatom a Gringottsból. – Előhúzott egy kis mappát a kézitáskájából, és megkoppintotta a pálcájával. Mikor az a megfelelő méretűvé változott, Hermione látta, hogy a portfólió valóban gringottsi gyártás, és csak az ikrek szörnyű számlázásán kell átvergődnie. Talán most meg tudja őket győzni, hogy inkább vegyenek fel valaki szakértőt, mint hogy maguk végezzék a számlázásukat.

A délután eltérő okból, mint a kettős számvitel, vagy az ikrek esetében könyvelés a Foltozott Üst szalvétamaradékain, gyötrelmessé vált. Nem, úgy tűnt, Fred és George felfedezte a mugli varázsmutatványokat, és az új termékeik vonalának alapjai Houdini szabaduló trükkjein és más bűvészkedésen és kézi átveréseken alapultak.

A beszéd kötelekről és selyemsálakról képeket idéztek Hermione elméjébe, ami fészkelődésre késztette a székében.

– Látod, a kötelek olyanok lennének, mint egy Ördöghurok…

A férfi minden bizonnyal lekötné őt, de hova? Nyilván nem az irodájában? Igen, az egy rendkívül kényelmes szoba volt, olvasásra. Szóval talán Hermione hálószobájában? Nem, nem, ha egyszer meghívta őt a kúriába. A férfi hálószobájában? Az elméje csikorogva állt meg. Fogalma sem volt, hogy is néz ki Lucius Malfoy hálószobája.

– Szóval, ha küzdesz, szorosabbak lesznek…

Oh, Merlin… nem fog kötelet használni, ugye? Hermione selyemzsinórt képzelt el tekeregve és kúszva a teste körül, a feje fölé húzva a karjait és szélesre széttárva a lábait. Áthelyezkedve a székében elfojtotta a nyöszörgést, ami azzal fenyegette, hogy kiszabadul a torkából.

– Tudnod kell a megfelelő szavakat, hogy kioldhasd a csomókat…
– És aztán ott vannak a tollak…
– Ne felejtsük neki megemlíteni a kesztyűket…

Basszus. A tollakat Scrace kimerítően részletezte, ahogy a jeget és a kesztyűket is. Látta Lucius kesztyűit. Egy szép pár galambszürkét hordott az esküvőn. Oh igen, neki vége volt, mikor elképzelte egy galambszürke bőrbe öltözött kéz kínzását gúzsba kötött testén egy jégkockával.

– És aztán ott vannak az ütők…

Óh, édes Isten. Nem tudnák csak befogni?

– Szóval mit gondolsz, Hermione?

Vagy gyűlölni fogom, vagy soha nem akarom majd elhagyni.

– Hermione?
– Mi? – Rápislogott a várakozó arcokra. – Remek ötletnek hangoznak. Hagyjátok rám a számításokat, majd végignézem őket és lefuttatok pár egyenletet.
– Köszi! – ugrott fel Ron és megpuszilta az arcát. – Te vagy a legjobb. Visszajöjjünk hétfőn?

Nem, gondolta. Nem tudom, hogy addigra kiszabadulok-e a kötelekből.

– Mit szólnátok a csütörtökhöz? Küldtök egy baglyot?
– Hát persze – mondták a férfiak kórusban. Az ikrek elhoppanáltak és Ron súgott valamit Beatrice fülébe, majd elhagyta az irodát.

Hermione bizonytalanul intett búcsúzóul.

– Gyanítom, hogy Ronald nem lesz kész Scrace-re a következő évig.
– Mi?! – nyögte Hermione.

Beatrice elvigyorodott.

– Sajnálom. Nagyon szemtelen vagyok. – Ráfektette a kezét a kötetre Hermione asztalán. – Mamának és papának van egy példánya. Nem tudják, hogy elolvastam. Túl sok lenne Ronaldnak, nem gondolod? – Felvette és átpörgette az lapokat. – Talán két év múlva. – Kinyújtotta a kezét. – Nagyon köszönöm az idejét, Miss Granger.
– Hívj Hermionénak. Végtére is, most már üzletelünk.
– Akkor Hermione.
– Beatrice, jössz? – hívta Ron. – Azt hittem, beszélni akarsz Sterne-el a Kviddics a Javából-nál.
– Igen, drágám – válaszolta Beatrice. – Köszönöm, Hermione.
– Szívesen. – Felállt az asztalától, hogy kikísérje a nőt a barátjához.
– Nagybátyám azt mondja, Lucius sosem volt boldogabb – mormolta Beatrice és biccentett.

Hermionének fogalma sem volt, hogyan válaszoljon. Kábultan nézte, ahogy az egykori barátja figyelmesen kísérőt alakít a fiatal Miss Parkinsonnak, aki egy másik arckifejezéssel rákacsintott, mielőtt mindketten elhoppanáltak.


GY.K.:
(1)Fekete Jáde; Damask; Ispahan; Gruss an Teplitz: ismét rózsafajtákat sorakoztatunk…
(2)Abraxas Petroleum: Létező cég. www.abraxaspetroleum.com

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.