Amit a reggel hozott, az egy forgószél volt. Hermione átváltozott lágy, csábító szirénből fürge üzletasszonnyá. Fürge mugli üzletasszonnyá, ami azt illeti. Lucius kissé zavart volt, hogy a farka még efféle előnytelen ruhában is érdeklődött a lány iránt, ahogy a boszorka sürgött-forgott a szobában, öltözködve, átfutva a jegyzeteit és reggeliről intézkedve, hogy felhozzák azt nekik.

A muglik különösek voltak, ehhez kétség sem férhet, de sajnálni kellett őket. Ésszerű intézkedés helyett, hogy felfogadjanak házimanókat, akik lesik az ember minden igényét, egy készüléket kellett használni a rendeléshez, és időbe telt, mire az megérkezett, amit aztán egy tálcán hozott be valami alacsony, rosszul öltözött személy, aki a borotválkozáshoz se nézett ki elég idősnek, és aki nagyon különösen nézett Hermionéra.

Az étel megfelelő volt, éppen hogy: csak rántotta volt, nem buggyantott tojás, bár az ég tudja, milyen rosszul hajtották volna végre a feladatot, és a pirítós petyhüdt volt, ami róla nem volt elmondható, mikor Hermione lehajolt, hogy felvegye a cipőjét. A mugli ruhák nem csak előnytelenek voltak, de illetlenek is.

– Rohannom kell – mondta a lány, kisajátítva a férfi gondosan megvajazott pirítósát, és kiharapott belőle egy darabot. – Ez az átkozott dolog tíz perc múlva kezdődik, és szerezni akarok egy kávét, mielőtt bemegyek. Az egyetlen mód, hogy ébren maradjak.
– Szabad vagy ebédre?
– Igazán itt kéne maradnom a szállodában, és unalmas emberekkel beszélgetnem érdekes statisztikákról – mondta –, de úgy vélem, szélnek fogom ereszteni az óvatosságom, és meglógok. Még sose csináltam ilyet, szóval nyilván itt az ideje. Mégis, nagyon rossz hatással vagy rám. – Feltette egyik térdét az ágyra, és megcsókolta a férfi arcát, s ajkai ottmaradtak még, ahogy torokhangon hozzátette: – Bár, hogy hogyan kéne itt hagynom téged, ilyen kinézettel, talpig istenien dekadensen, azt nem tudom.

Lucius elég sokáig volt házas, hogy tudja, mikor irányították. És elég érett is volt hozzá, hogy kegyesen fogadja; ezek a kis előzékenységek voltak azok, amik lehetővé tették egy kapcsolatnak, hogy az virágozzon.

– Akkor később találkozunk - találkozunk itt egykor?
– Pompásan hangzik. Gondolom, azt akarod, hogy átöltözzek ezekből a borzalmas ruhákból, mielőtt elmegyünk?
– Tulajdonképpen, kedvesem, szeretném lehámozni rólad, és meglátni, hány fejezeten tudjuk magunk átdolgozni, mielőtt elájulunk a fáradtságtól, de megelégszem az ebéddel.

A lány pupillái kitágultak, kicsit gyorsabban lélegzett, és egy enyhe pír öntötte el az arcát, valamint nyakát.

– Ebéd után – mondta úgy, hogy az ígéretnek hangzott. – A délutáni napirendem hirtelen üres lett.

Aztán egyszer csak elviharzott. A férfi elmosolyodott, és szemügyre vette a megfelelő reggelije maradék részét. Igazán szüksége lesz rá, hogy jó erőben legyen.
Lucius mindig vigyázott a megjelenésére. Épp ezért nem volt szokatlan tőle, hogy tetemes időt tölt el azzal, hogy biztosítsa, olyan varázslónak nézzen ki, mint akinek az ő pozíciójában kellene, de két óra valami rendkívülinek számított. A fogai tiszták voltak, körmei rendezettek, keze puha és sima, és a haja a leomló tincsek művészien elrendezett mesterműve volt. Még a füle mögött is megmosdott.

Most pedig unatkozott, több elütnivaló órája volt, és nem állt szándékában mugli szállodai szobák körül lógni, mint valami szerelmes udvarló. A varázsló Párizs körül fog sétálni, így esély van rá, hogy megcsodálják a pompáját, kávét igyon valami bájos kávézóban, elolvasson egy újságot, és figyelje a világ folyását.

Ezért aztán nagyon szerencsétlen volt, hogy a sors szeszélye - megbízhatatlanabb, mint egy hatalomhajhász Mardekáros - épp abba a kávézóba vezette, amit egykori felesége és barátja választana a késő reggelijükhöz.

Ő a kávézó előtt választott egy helyet, a kirakatban, ahol legjobban láthat - és látszódhat -, megrendelte a tejeskávéját, és átböngészte az újság pénzügyi rovatát.

– Lucius?

Évek megszokása miatt válaszolt így:

– Igen, kedvesem?

Aztán az agya felfogta, mit hallott, és rájött, hogy Narcissához beszél, hogy ő már nem volt többé házas vele, és nem volt joga kedvesemnek hívni őt. Egy vélemény, amit úgy látszott, osztott Perselusszal, aki vadul ráncolta rá a szemöldökét.

– Oh, csatlakoz…tok hozzám? – kérdezte, elég sokáig megtorpanva, hogy Perselus szemöldökráncolása elmélyüljön.
– Mit csinálsz itt? – Narcissa leült az asztalhoz, anélkül, hogy megvárta volna, amíg Perselus kihúzza neki a székét. Perselus csatlakozott hozzájuk, bár az egyértelmű volt, hogy bárhol máshol szívesebben lett volna. Mindig is olyan lelkesítően könnyű volt őt provokálni.
– Oh, egy kis üzlet – felelte, magához hívva a pincért, hogy rendeljen deux cafes au lait-t(1). Ha már nem töltheti a napját az ágyban Hermione különböző élvezeteinek felfedezésével, legalább kínozhatja a férfit, aki ellopta a feleségét. Semmi nem volt jobb a vérnyomás növelésére, mint egy kis ördögi szurkálódás.
– Nem tudtam, hogy vannak üzleti érdekeltségeid Párizsban. – Narcissa cukrot tett a kávéjához, és lassan megkeverte. Valószínűleg azon gondolkodva, hogy valamit kihagyott a válóperes egyezségen.
– Most van. – Nem adott ki önként több információt, annak biztos tudatában, hogy ez irritálni fogja a társaságát. – Bár keverem az élvezeteket az üzlettel – tette hozzá, tűzvésszé szítva a szikrát.
– Oh? – Perselus szemöldökráncolása egy pillanat alatt megenyhült.
– Talán te emlékszel rá? Hermione Granger. Úgy hiszem, a diákod volt. – Lucius ellazult a biztos és bizonyos tudásban, hogy annyi célt ért el, amennyit csak lehetséges egyetlen csapással: Narcissa aggódott a kora, a mugliszületésűekkel szembeni ellenszenve, neheztelése a pozíciója elvesztése felett, és Perselus múlt iránti érzékenysége miatt.
– Granger? Az a bozontos hajú… Meg vagyok döbbenve. – Perselus hasonlított egy gyerekre, aki először fedezi fel, hogy a mugliknak nincs farkuk.
– Megérett… elragadóan – mormolta Lucius. – Úgy találom, a fiatalabb nők annyira… értékelik a tapasztaltabb férfiakat, nem igaz? Oh, sajnálom, Perselus, milyen tapintatlan vagyok.

Narcissán volt a sor, hogy ráncolja a szemöldökét. Lucius örült, hogy észrevette, hogy újabb két szarkaláb volt a szeme körül. Perselus ránézett szeretőjére, és sietve biztosította őt, hogy ő jobban kedveli a tapasztalt nőket, amivel pont a rossz dolgot mondta.

Narcissa visszafogta irritációját, eltökélten megtagadva, hogy megadja neki az elégedettséget, de ő biztos volt benne, hogy szegény Perselus kapni fog a fejére ezért a kis hibáért az elkövetkező hetekben.

– Igazán, ez a kávé csodálatos – mondta Lucius, ezzel adva magyarázatot a nyilvánvaló elégedettségére, amivel egy hugrabugost sem tévesztett volna meg.

Narcissa a múltban sosem volt képes tíz percnél tovább kontrollálni az indíttatását zsémbeskedésre, és ő most még inkább irritáló volt, mint általában, még Perselus segítségének beszámítása előtt is. Hátradőlt, belekortyolt a kávéjába, és várta a robbanást.

Hermionénak sikerült egy csésze kávét szereznie, ahogy besuhant az előadásra, de ez csak azért volt, mert az előadó késett.

Szüksége volt rá, mert az ébren maradás trükkös lesz.

Az előadás unalmasabb volt, mint a mágiatörténet, ha kivesszük a Koboldlázadások minden vicces részletét. Unalmasabb volt, mint Ron, mikor a kviddicsről beszél. Unalmasabb volt, mint… nem, semmi nem volt unalmasabb, mint Ron, mikor kviddicsről beszél, kivéve az előadást.

Felsóhajtott.

Most épp ágyban lehetne, eszméletlenné dugva, vagy eszméletlenné dugva Luciust. Lassan. Leleményesen. Ismétlődően. Csípője enyhén megmozdult, épp ahogy őhozzá is mozdulna, mikor odaszegezi valahová, ahová akarja.

Az előadó felrajzolt egy magas haranggörbét. Ha kancsalítva nézi az ember, úgy nézett ki, mint egy farok. Egy kicsit. Talán. Ha az ember szexéhes, és Isten a tudója, ő az volt.

Cseszd meg a statisztikát, gondolta. És baszd meg Luciust. Ami annyira jó ötletnek hangzott, hogy meg fogja keresni. A férfi abszolút elviselhetetlen lesz, mert ő ilyen könnyen elgyengül, szóval az egyetlen dolog, amit tehet, hogy biztosra megy, és biztosítja, hogy nem marad ereje, hogy elviselhetetlen legyen.

Nem volt valami nagy stratégia, de ebből kellett gazdálkodnia.

Elmotyogott egy bocsánatkérést a szomszédjának, és kislisszant az ajtón. Félig-meddig remélte, hogy Lucius a szobájukban fog várni rá, még mindig alvás-kócosan, és olyan támadhatóan kinézve, amennyire csak neki lehet, de a szoba üres volt. Nem állt meg átöltözni, egy gyors Tájolóbűbáj, és már el is hoppanált.

Elég könnyedén megtalálta a kávézót, és őt még könnyebb volt kiszúrni azzal a fényes, leomló hajával, mint egy jelzőfény, felkérve a világot, hogy nézzék és csodálják. De semmit a kéznek, az egyedül az ő privilégiuma volt.

Észrevette, hogy társasága van, de mire kivette, kikkel is osztja meg az asztalát, Lucius már észre is vette, és felállt, hogy köszöntse.

– Hermione, drágám, hát itt vagy.

Jellemző volt, hogy az első alkalom, mikor a férfi drágámnak hívja, az azon okból lesz, hogy bosszantson valaki mást, és olyankor, mikor nem tudja kikérni magának.

– Lucius, kedvesem, azt hittem, a szállodában fogsz várni rám – szidta meg kedvesen, és megcsókolta a felajánlott arcot.
– Megvan az a hajlandósága, hogy elkószál – mondta Narcissa szárazon. – Egy idő után megszokod.

Piton professzor Hermionét bámulta, sötét szeme csillogott. A haja elegánsabb volt és kevésbé zsíros, amiről Hermione feltételezte, hogy Narcissa befolyása volt.

– Minerva mindig elkönyvelte a házas életét Weasleyvel.
– Mint sokan mások – vont vállat Hermione. – Tévedtek.
– Szóval, helyette Luciust szedted fel? Valami késleltetett tizenéves lázadás? – folytatta állhatatosan.
– Perselus, kedvesem, tudjuk, milyen elbűvölő tud lenni Lucius. Nem vagyok meglepve, hogy egy kevésbé tapasztalt nő beveszi a varázsát. – Narcissa nyugtatóan megpaskolta Perselus karját.

– Az se baj, ha csodálatos az ágyban – tette hozzá Hermione hűvösen.

Lucius majdnem belélegezte a kávéját, amire Perselus elmosolyodott. Hozzáérintette a szalvétáját az ajkaihoz, és óvatosan az ölébe helyezte.

– Kedvesem, nem udvarias büszkélkedni.

Narcissa beharapta az ajkait.

– Egy idő után rájössz, hogy Lucius elismert szakértelme a hálószobában - általa elismert, amúgy - inkább eltörpül a többi hibája miatt. Sok más hibája miatt.

Perselus mosolya kiszélesedett, de teljesen eltűnt, mikor Lucius megkérdezte:

– Ez a csalódás az oka, hogy nem vagy hajlandó újraházasodni, vagy pusztán a nyugtalanság, hogy talán mások nem felelnek meg alapvető területeken?

Narcissa meg se rezzent, de habozás nélkül viszonozta a tüzet.
– Kétlem, hogy te fontolóra vetted volna az újraházasodást, kedvesem, bár talán Miss Granger rejteget bizonyos vágyat, hogy a kúria úrnője legyen?
– Én mindig jobb szerettem magam kiérdemelni a dolgokat – válaszolta Hermione, mielőtt Lucius mondhatott volna bármit. Ő nem lesz eszköz valamiféle hatalmi harcban. Valami Narcissa arcán megragadta a figyelmét, valami, amit elmulasztott volna, mielőtt ismerte Luciust. A kemény külső alatt, a nő még mindig vonzódott némileg Luciushoz, valószínűleg még aggódott is a hibák miatt, amit a férfi elkövethet. Csak már nem tudott többé vele élni, és ez olyasmi volt, ami Hermionénak ismerős volt.

És ha Lucius felhagyna a szemétkedéssel elég sokáig, hogy észrevegye ezt, a dolgok sokkal simábban mennének. Bár ez olyan lett volna, mint megkérni a havat, hogy ne legyen hideg.

Narcissa Perselusra nézett, aki bólintott, és megfogta a kezét, gyengéden megszorítva, mielőtt elengedte. Elkapta Hermione pillantását, és egy kemény, kihívásokkal teli pillantást küldött felé, aztán pislogott, mikor ő visszamosolygott rá.

– Miss Granger értelmes lány volt; hogy ezt a leírást lehet-e alkalmazni rá most, hogy összeállt veled, Lucius, nem tudom megmondani.
– Vagy az voltam-e valaha, de tényleg, figyelembe véve mindent, amit kiálltunk Harryvel – válaszolta, újra megelőzve Lucius okos megjegyzését.
– Valóban. – Piton egyik ujját a szájára helyezte, és az ajkaihoz érintgette. – Talán azt kéne mondanunk, hogy értelmesnek tűnt.

Hermione nyugodtan elmosolyodott, nagyon is tudatában, hogy Lucius és Narcissa figyeli az eszmecserét.

– Lucius elég, hogy bárkit az őrületbe kergessen – mondta Narcissa. – Bár biztos vagyok benne, hogy ezt valamiféle bóknak fogja venni. – Lucius gúnyosan oldalra döntötte a fejét. – Bár nem azért jöttem, hogy kötözködjek – folytatta. – Tudni akarom, hogy ment a fiunk esküvője.
– Nem volt verekedés és az étel szörnyű volt. – A férfi félretette a szokásos, kissé gúnyos hangsúlyt, és úgy folytatta. – Próbáltam velük egyezkedni, hogy az esküvő Franciaországban legyen, és így részt tudnál venni. Hallani sem akartak róla - a Foltozott Üstben kellett lennie, vagy sehol, és egyre érdekeltebb voltam abban, hogy inkább sehol se legyen. A rohadékok behúztak minket a csőbe, ha megbocsájtod a közönségességem.

Narcissa tekintete Hermionéra villant: családi ügyek, nem kibeszélendő idegenek előtt.

Ő elegánsan vette a célzást.

– Ha megbocsátanak, visszamegyek a szállodába, és hagyom, hogy beszélgessenek – mondta.
– Később csatlakozom – mondta Lucius. – És köszönöm.
– Ne tartson sokáig, kedvesem. – Megcsókolta a férfi arcát, egyértelműen jelezve ezzel a birtokviszonyokat, ahogy azt Lucius is szerette volna. Narcissa éles szeme észreveszi majd a szórakozottságát, ha nem is az okot.
– Önnel tartok, ha nem bánja. – Perselus felállt és megcsókolta Narcissát, kétség kívül, hasonló motivációval.
– Ha nem kerül miattam túl nagyot – válaszolta Hermione –, örülnék a társaságnak.
– Nincs elég nagy kerülő, összehasonlítva az hallgatás örömével, mikor ez a kettőt szeretett Dracójuk felett turbékolnak. Az egész sokkal meggyőzőbb lenne, ha én történetesen nem tanítottam volna a fiút. – Szeretőn Narcissára mosolygott, kivéve az élt a szavaiból. Lucius nem mondott semmit válasznak; nyilvánvalóan Draco életének megmentése jogot ad bizonyos szabadságra, még akkor is, ha az nem igazán terjed ki az ember feleségének elszeretésére.

A lány lefelé sétált egy kicsit az utcán, aztán visszanézett, és látta Luciust és Narcissát élénken beszélgetni, mély megértésben afelől, hogy nem szeretik a Weasleyket, valamint a kölcsönös meggyőződésükről, miszerint a világ Draco körül forog. Zavaró volt, hogy szeretettelin mosolyogni találta magát a látványra.

– Akkor úgy néz ki, a kávézó ma este még mindig állni fog? – szólt Perselushoz.
– Oh, még mindig van idejük, hogy veszekedni kezdjenek, de úgy tűnik, most kitört a béke. – Piton szintén elnézőnek hangzott, és a lány osztozott az érzésben.

Csendben sétáltak tovább, néha szünetet tartva, hogy benézzenek kirakatokba. Piton nem sóhajtott, mikor a boszorka megbámulta a cipőket, és társult hozzá, mikor bekíváncsiskodott a könyvesboltba. Hermione kivárta, hogy kibökje, amit mondani akar, bármi is az, és épp, mikor befordultak a szállodája előtti sarkon, megszólalt.

– Kíváncsi vagyok, hogy sikerült kiegyeznie a lelkiismeretével Lucius miatt.
– Narcissa hogy egyezett ki a lelkiismeretével maga miatt? Önök, szintén ellenkező oldalon voltak – mondta a lány.

Piton megállt, és megragadta őt a karjánál fogva.

– Ez nem egészen ugyanaz, nem igaz? Emlékszik a Rejtély- és Misztériumügyi Főosztályra.
– Nem egészen, de vannak hasonlóságot mutató pontok. – Nehéz volt összeegyeztetnie ezt a férfit a tanárával és Dumbledore gyilkosával. Teljes egészében másik embernek tűnt, egy idegennek, és ez volt az, úgy tippelte, amiért Luciust vonzónak találta. – Nem vagyok többé tizennégy éves kislány, és ő sem ugyanaz az ember többé, mint akkor volt – vont vállat.
– Ez egy szellemes kis elmetorna.
– De igaz – mosolygott a lány fanyarul. – És nem szabad elfelejteni, hogy Luciusnak ugyanezen keresztül kellett mennie, hogy elfogadja a tényt, hogy egy mugliszületésűhöz vonzódik. Mindkettőnknek vannak leküzdésre váró előítéleteink; de végül, talán kiegyenlítődnek.
– Talán. – A férfi ellazította a markát, a lány fanyar mosolyát leutánozva. – Lucius képes rá, hogy nagyon bűbájos legyen; ezt megértem. Csak ne hagyja, hogy mindig az ő akarata érvényesüljön. És ha túlságosan bosszantóvá válik, tudassa velem. Tudja, vannak bájitalok, amik kimutathatatlanok.

Hermione felnevetett.

– Itt hagyom önt. Narcissának szüksége lesz nyugtatásra ma délután, és ez talán Párizs legjobb habos-süteményének alkalmazását igényli. – Gúnyosan elhúzta a száját, és a lánynak az volt a benyomása, hogy az alkalmazás nem teljesen ortodox lesz. – Sok szerencsét kívánok, Miss Granger.

Hermione biccentett, és Piton bólintott, mielőtt befordult volna egy cukrászdába, aminek egy szép bemutatója volt az említett süteményből a kirakatában.

Továbbsétált, és elgondolkozott az elmetornáján, ahogy Piton nevezte őket. Feltételezte, hogy az általános elvárással szemben cselekszik, de gyakran érezte a közös elvárást inkább fojtogatónak. Egy dolog bizonyos, ő és Lucius igazán igényelték, hogy inkább megegyezzenek, mint megfizessenek. Ez egy olyan játék volt, amit Hermione könnyedén tudott játszani, de vajon meddig? Ha más nem is, tudta, előbb-utóbb rá fog unni, és ott volt a tény, hogy kedvelte Lucius Malfoyt. Szeretett vele lenni, beszélgetni, valamint szexelni vele, és folytatni akarta ezt önmagáért is. Az egyetlen akadály az volt, hogy ráébressze Luciust ugyanerre, vagy legalább, hogy azt olyan egyezségként értelmezze, ami nem fizetség.

Tovább sétálva hallott egy visítást. Megfordult, és látta Pitont, amint dobozzal a kezében, megfogja egy nevető Narcissa karját. Lucius egy kicsivel volt lemaradva. Hermione nézte őt, ahogy egykori feleségének és társának jó napot kíván, mielőtt végignéz az utcán, és megtalálja, hogy ő hol áll. Hermione biccentett neki, majd visszafordult a kirakathoz, ami egy gyönyörű, gránátszínű ruha együttest mutatott.

– Ez egy szép szín – mondta Lucius. – Tökéletesen jól állna rajtad.
– Talán – mondta Hermione. Elfogadta a felajánlott kart, de a férfi a kirakat előtt maradt.
– Fel kéne próbálnod őket.

Hermione ránézett.

– Miért?
– Jól állna.
– Vannak ünnepi ruháim – mondta. – Nagyon szépen néznek ki.
– Sose lehet túl sok garnitúrád – válaszolta Lucius. Próbálta bevezetni a lányt az üzletbe.
– Én úgy vélem, az ebéd jobban illene hozzám – rántott a férfi karján.
– Visszautasítod az ajándékom?

Hermione a szőke varázslóra nézett. Valóban összezavartnak tűnt.

– Nem, drágám – mondta. – Az okot utasítom vissza mögötte. Most már ebédelhetünk? Van még egy előadás, amin részt kell vennem, mielőtt visszatérünk a beszélgetésünkhöz egy bizonyos könyvről. – Ezúttal képes volt elhúzni a férfit a kirakattól. – Hova javaslod? Régi stílusú steakhez és hasábkrumplihoz van hangulatom.

Lucius nem szólt semmit, és Hermione tudta, hogy a beszélgetést elemzi. Pár perc sétával és egy üres gyomor figyelemelterelésével később, társa feltette a kérdést.
– Megengeded, hogy meghívjalak ebédre? Rocard steakje és hasábburgonyája el fog olvadni a szádban.

– Ez jól hangzik. Vezess. – Luciusra mosolygott, és örömmel látta, hogy a szája elvesztette a gúnyosságát. A szeme ráncolódott, és felemelte a lány ujjait a szájához.

– Most már képben van Narcissa?
– Valóban. Igazán meg volt lepve, miszerint a mi társulásunk annak volt a következménye, hogy te leitattál engem, aztán eltüntettél engem a szobádba.

Hermione szívből felnevetett.

– Biztos vagyok benne, hogy igazán elképedt, és most azt gondolja, hogy az a szemérmetlen ringyó vagyok, aki lenni vágyok.
– Valóban. Mindig is állítottam, hogy én vagyok az ártatlan fél ebben az egészben.

A beszélgetés abbamaradt, mert elértek egy karcsú téglaépületet egy kis táblával, amin az állt, Rocard. Lucius röviden szót váltott az ajtónállóval, és máris gyorsan beengedték őket. Hermionénak a Rocard sztereotip bordélyháznak látszott; mindenhol sötét faburkolat és vörös bársony, de nő nem volt a láthatáron. Minden asztal ebédelő varázslókkal volt tele. Ahogy körbenézett, Hermione észrevette a döbbent pillantásokat az asztaluk felé.

– Mivel kifejezted kívánságod steakre és hasábburgonyára, úgy gondolom, eltekinthetünk az étlaptól. – A férfi töltött neki egy pohár vörösbort az üvegkancsóból, ami feltűnt az asztalukon.
– Lucius, miért néz minket mindenki?

A varázsló huncutul vigyorgott rá, és Hermione zavartan jött rá, hogy az ugyanaz a vigyor volt, ami olyan gyakran díszítette a Weasley ikrek arcát.

Lucius felemelte a kezét, és megcsókolta minden ujját.

– Azért, édesem, mert ez egy nagyon régi, létesített férfiklub, ami a legjobb aranyvérűeket szolgálja ki. – Magához rántotta a lányt, és megcsókolta a száját. – És te, különösen ebben az illetlen nadrágban, nyilvánvalóan egy boszorkány vagy.

Hermione vagy meg fogja ölni, vagy eszméletlenre keféli, ezen a ponton az volt a kérdés, hogy melyiket előbb. Ha a steak olyan jó lesz, mint ígérte, fontolóra veszi a szexet a halál előtt.

A steak kiváló volt, ahogy a bor is, valamint a krumpli, és Hermione úgy gondolta, életben hagyja társát -- legalábbis a dugásért.

– Legfeljebb három órát leszek el. – Ismét a szálloda előtt álltak. – Aztán visszatérhetünk a könyvünk megvitatásához.
– Mi történt azzal, hogy kiveszed a délutánt? – A férfi próbált nem duzzogni.
– A vezető előadót elhalasztották délutánra – mondta Hermione. Áttúrt a táskáját a résztvevők kitűzőjéért. – Plusz, ennek a beszédnek sok köze van Sarum befektetéseihez. Csak gondolj arra, hogy sokkal hamarabb visszakapod a pénzed.
– Mmmmm, úgy hiszem, inkább téged akarlak visszakapni, fent, abban a mugli szobában.
– Igen, nos, elég hamarosan eljön az is. – Felnyújtózott és megcsókolta a férfit. – Próbáld meg kerülni a bajt. Köszönöm a csodás ebédet. – Bevetette magát a tömegbe, az előadóterem felé véve az irányt.

A beszéd nem igazán olyan volt, mint ahogy azt Hermione Luciusszal elhitette, de határozottan szükségét érezte, hogy újrahúzzák a határvonalakat, különösen a rövid beszélgetés után a ruhákról. Nem egy általános elvárás váratlan esete volt; mégis, a lány úgy gondolta, bölcs dolog, ha Luciusnak van egy kis ideje egyedül, hogy feldolgozza a nap korábbi eseményeit. Tudta, hogy a férfi megérti, az ebédjük nyilvánvalóvá tette. Nem hitte, hogy Lucius ismét megpróbálná megvenni őt, de azt se hitte, hogy komolyan vette volna Narcissa kérdését a kúria úrnőjévé válásról. Nem mintha Hermionénak kifejezett célja volna; nos, ha őszintének kellett lennie, a könyvtár úrnője akart lenni, ami a kúriával járt. Megrázta a fejét; visszafordította figyelmét a beszédre a sztochasztikus folyamatokról(2) és valószínűségekről.

Lucius várt rá, mikor kijött az előadóteremből, és valami keményet érzett a gyomorszájában. Meg volt lepve, hogy a muglik nem tudták megmondani, csak a kinézetéből, mi is volt a férfi; volt valami finoman rossz a ruházatában, bár kifogástalanok voltak, vagy talán csak a haja volt az, ami annyira más volt, mint a „normál” embereké.

Azon töprengett, hogy ha a férfi ránéz, ugyanúgy kirívónak érzi, mint amilyen ő, vagy azt gondolja, úgy néz ki, mint aki hazaugrott a mugli cimborák közé.

– Kedvesem. – Lucius megfogta a kezét és végigfuttatta egy ujját rajta. – Magamnak tudhatom végre az osztatlan figyelmed? Egy nő, aki annyira érdeklődik a könyvekért…
– Mindig tied az osztatlan figyelmem – válaszolta, tisztában vele, hogy a hangja mennyire zihálónak hangzott.
– Úgy érzem magam, mint akit a szobájába küldtek, mert rosszul viselkedett.
– Ha ez lenne a helyzet, csatlakoztam volna.

Lucius a karjára hajtotta a kezét, majd elindultak az ajtó felé.

– Most, hogy megállapítottuk a feltételed - nem lehet megvásárolni, és nem merülsz el hatalmi harcokban, amit én hihetetlenül perverznek találok, ha mondhatom -, talán továbbléphetünk…?
– A hatalmi harcok a hálószobában elfogadhatók, feltéve, ha felváltva kerülünk sorra – mondta komolyan.
– Ez nem annyira egy harc, mint az egyenlőség, és Malfoyok generációi remegnek meg a gondolatra. Az ő életük célja az volt, hogy felette álljanak bárminek, ami felett csak lehetett.
– Akkor nem tapasztalták meg annak az előnyeit, hogy milyen időnként hagyni a partnerüket felülkerekedni.

Lucius szeme elsötétült és félig lecsukódott, ahogy megvizsgálta az információ lényegét.

– Elismerem, hogy megvan a vonzása. Akkor, mehetünk az ágyba?
– Milyen üdítő közvetlenség… Azt hiszem, talán rossz hatással vagyok rád – mosolygott, és szíve fandangót(3) dobolt. – De… Igen.
– Fenntartva az újonnan létrehozott nyitottságot, észrevetted, hogy a mai este után elérjük a tizenegyedik fejezetet?

A módból, ahogy a férfi rábámult, Hermione tudta, hogy Lucius nem saját magát képzelte el láncokkal és bőrökkel lebilincselve.

– Igen – mondta és nyelt. – Számon tartom.

Túl sok ember volt körülöttük a hoppanáláshoz, így vártak a liftre. És ahogy a véletlen, vagy egy diszkrét kis varázslat úgy akarta, övék volt az egész kabin.

Hermionénak volt egy pillanata, hogy a mellette álló férfi felé forduljon, és máris határozottan a faburkolatú falhoz lett tolva. Lucius a hajába túrt, hogy a kellő pózba billentse a fejét, de nem nyomta a száját az övéhez. Ehelyett a lány a szürke szemekbe bámult, amik fegyver-metál szürkévé sötétedtek. Egy rövid pillanatig egy kérdő pillantás futott át a férfin, de el is múlt, hogy visszatérjen egy bizonyosság, hogy végre meg fogja kapni, amit akart. Mielőtt a szája lejjebb ereszkedet volna, hogy megízlelje az övét, Hermionénak volt egy gyors gondolata arról, hogy is néznek a férfiak, amikor tudják, hogy szexet fognak kapni. Ron mindig izgatottnak és lelkesnek látszott. Victor sötéten komolynak. Lucius vadnak és birtoklónak, olyan módon, ami egykor sértette volna, de abban a zárt térben Hermione gyomra a lábujjáig süllyedt.

A férfi nyelve túlnyomult az ajkain egy nyomással, amit a lány a lábai közt is érzett, nem csak a szájában, és elvárta tőle, hogy válaszoljon annak követelésére. Lucius ajkai és fogai marták és nyugtatták a száját, míg már tudta, hogy duzzadt és vörös. A boszorka feljött levegőért, csak hogy aztán zihálni kezdjen a nyakát ért csókoktól. Kabátja és blúza gyorsan ki lett gombolva, és a selymen, csipkén át egy kéz simult a mellére. Bimbója és teste felismerte, hogy a játéknak vége, és ennek megfelelően reagált. A férfi keze a melltartója csipkéjét dörzsölte az érzékeny bőréhez, és Hermione felnyögött.

– Ah, igen, kedvesem, ezt szereted, nem igaz? A játéknak vége. – A elsuttogott gúnyolódások érzéshullámokat küldtek a lány ölébe. – Tudod, mi következik, igaz, szépségem? – Egy kéz csúszott a lábai közé, hogy izgassa és dörgölje. – Üresnek érzed, igaz?

Hermione nyöszörgött és lefelé nyomult azon a kézen, ami az öléhez szorult.

Sose gondolta volna, hogy Lucius Malfoy tud mocskos dolgokat mondani, de a fenébe is, elolvasztotta a csontjait. A férfi csípője köré emelte az egyik lábát, és próbált belé mászni. Egy szédítő zavar csapta meg, és aztán a hátán találta magát az ágyba süppedve a szállodai szobájukban. Egy kemény férfitest egy erekcióval nyomult ingerlőn a két lába közé.

Lábait Lucius dereka köré kulcsolta és próbálta összedörzsölni az ölüket.

– Még nem, szerelmem. – A gyengéd szavaktól elakadt a lélegzete. – Először ki kell hámoznunk téged ebből a szégyentelen nadrágból. Azért hordod, hogy engem gúnyolj? – Kezét a nadrág derekán lévő gombokhoz simította, és gyorsan kiszabadította őket. – A varázslók nem engedik a boszorkányaiknak, hogy illetlen ruhákat hordjanak. Senki másnak nem kéne látnia a szép formád. – Keze becsusszant a nadrág nyílásán és bugyijának nedves selymét nyomta a csiklójához.

Hermione fellökte a csípőjét.

– Azt hittem, azt mondtad, a játéknak vége – zihálta.
– Számomra, kedvesem, számomra. – A vágy felcikázott a lány gerincén és ívbe feszítette a hátát, a férfihoz emelkedve.

A selyembe burkolt ujj most mozogni kezdett. A nedves anyagot őrjítő súrlódással dörgölve a csiklójához. Combjai szélesen kitárultak, ezzel csapdába ejtve a férfi kezét a nadrágja és öle közé. Hermione az ágyon kotort a lábával, próbálva támaszt szerezni, de a paplan túl csúszós volt neki, hogy szilárdabb talajt találjon. Az az ujj továbbra is őrjítően lassan mozgott, előre és hátra, alig érintve a csiklóját az átázott szövettel.

– Lucius – nyöszörgött. Lábai összezárultak, ahhoz a kínzó simogatáshoz feszülve.
– Hmmmm, édesem – mormolta a férfi a torkának. – Szükséged van valamire? – Megcsókolta az arcát, a homlokát, orrával simítva az arcát. Keze mindvégig folytatta az észvesztően egyenletes simításokat a lábai közt.

Előre és hátra, előre és hátra, minden simítás mámorrohamot küldött mélyen a lány agyába.

– Kérlek, szükségem van… – zihálta. Megragadta a férfi csuklóját próbálva rávenni őt, hogy azt tegye, amit ő akart.
– Igen, szerelmem, mire? Mire van szükséged? – Körbeölelte a boszorka vállait a másik karjával, és így a lány feje most a bicepszén támaszkodott. Lehajolt és élesen beleharapott a fülébe, a nyakába és a mellébe. – Mondd el, és megadom neked. Akarod, hogy megálljak?
– Nem! – kiáltotta Hermione. – Ne állj meg, kérlek! – Gerince elhajlott az erőfeszítésben, hogy közelebbi kontaktust szerezzen. Csípője egyszerre mozdult a simításokkal.

Előre és hátra - a lány gyomra összeszorult - egyik oldalról a másikra - a combjai még szélesebbre tárultak -- a nedves selyem leheletnyi simítása a pontnyi hús felett -- nyávogott és nyöszörgött -- minden érintés felszáguldott a gerincén, hogy az agyában robbanjon – bárcsak a férfi megtenné, de nem -- előre és hátra -- lebegett, remegett -- simít, simít -- a gyönyör fokozódott, míg azt nem gondolta, meg fog őrülni -- aztán a gerince megremegett -- a leheletnyi érintés is százszorosára nagyította -- a remegés begörcsölt -- még egyszer -- hátra -- csípője felemelkedett -- simítás -- és -- egyszer -- még --

Lehuppant, teste a férfi mellett remegett. Vadul a válláért nyúlt, bármi támaszért, ahogy a gyönyör hullám hullám után söpört át rajta.

Lihegve az ágyba omlott, és érezte, hogy a varázsló lehúzza nadrágját élettelen lábairól. Egy pálcasuhintás megszabadította őt a gyűrött blúzától és melltartójától.

Az ágy megsüllyedt, majd egy meleg és meztelen férfitest ölelte közel.

– Látod? – suttogta Lucius a fülébe. – Illetlen. Elvonta a figyelmem.
– Akkor törekednem kell, hogy hordjam, amikor csak lehet.

Lucius felnevetett, aztán magához húzta a lányt egy bódító csókra.

Még akkor is, ha elégedett bágyadtság lepte el a végtagjait, Hermione még mindig érzett egyfajta kielégítetlen szükséget. Szerette, amit Lucius a kezeivel tudott művelni, de ami elég, az elég. Megragadva a férfi vállát, erősen meglökte, és a hátára nyomta őt. Mielőtt akárcsak gúnyosan elmosolyodhatott volna, lovagló ülésben a csípőjére helyezkedett.

– Elég – lehelte a fülébe. – Magamban akarom a farkad. Eszméletlenre akarlak kefélni.
– Nem vitatkozom, szerelmem.

A kedveskedés ismét meglepte őt. Megbillentette a fejét és lebámult rá. A férfi félig lehunyta a szemét és a szája felfelé kunkorodott abba az éppen csak ott lévő mosolyba. A férfi felfuttatta egyik kezét Hermione karján és lehúzta a fejét egy csókra. Nyelveik bágyadtan köröztek egymás körül, míg Lucius odébb nem fordult, hogy végigcsókolja a füléhez vezető utat.

– Azt hittem, valaki kefélést említett.

Megemelte csípőjét, merev pénisze a csiklójához lökődött, és érzés-szikrákat küldött fel Hermione gerincén, aki azzal torolta ezt meg, hogy csípőjével és medencéjével körözött rajta. Lucius megragadta a lány combjait, próbálva kontrollálni a mozdulatait, de Hermione nem engedett. Hozzácsúsztatta nedves bőrét, egyszer, kétszer. Aztán, csípőjének egy mozdulatával, magába fogadta a farkát.

Mindketten felnyögtek.

Hermione felült és levegő után kapott, mikor Lucius megemelte a csípőjét. Újra megtette, a lány pedig csavart egyet a csípőjén. Pénisze megbökött benne egy pontot, míg keze visszasettenkedett a csiklójához. Az ujja a csípője mozgásával ellentétesen simította meg az ágaskodó kis húst.

Hermione kezdett hozzáolvadni.

– Érj a melleidhez a kedvemért, édes. – A parancsoló hangsúly még több forróságot küldött a lány majdnem túlstimulált ölébe.

A boszorka felnyögött és hátravetette a fejét, de kezeit felemelte, hogy engedelmeskedjen. Melleit nehéznek érezte és duzzadtnak. Átsimította a hüvelykujját a fájdalmasan érzékeny bimbókon. Szája egy torokhangú nyögésre nyílt. Hátának ívbehajlása a férfiéhoz nyomta a csípőjét, és a hús benne a férfi farkának súrlódásával lüktetett.

– Ez az, szívem, csípd meg a bimbóid. – A lány ugyanakkor tette meg, mikor a péniszének feje erősen ütközött vaginájának elejéhez. A hasa megfeszült. Két ujj csippentette meg a csiklóját és Hermione sikoltva omlott bele egy még intenzívebb orgazmusba.

Nem volt ideje gondolkozni, ahogy Lucius alá lett fordítva, és a férfi heves iramba kezdett. Hermione, érzésekben úszva, erősen a vállaiba kapaszkodott. Lábai megfeszültek és a háta ismét ívbe feszült, ahogy újabb intenzív mámorhullám öntötte el.

Lihegve felnézett, és meglepődött szeretője vad kinézetén. A férfi fogai csupasszá váltak egy vicsortól, és épp úgy zihált, mint ő. Lökései kizökkentek a ritmusból, és Lucius hátravetette fejét, gerince megfeszült és elélvezett; egy sor érzéki nyögés szakadt ki a torkából.

Hermione felkészítette magát a fulladásra a rázuhanó test miatt, hogy a matracba lesz nyomva, de sosem következett be. Ehelyett a férfi oldalra dőlt és magához fordította őt, az ölelésébe.

Elégedettnek és kimerültnek érezte magát.

– Azt hittem, egyetértettél, hogy nincs több hatalmi játék.
– Igen, édesem – csókolta meg a lányt. – De sosem mondtam, hogy nem veszem el, ami önként fel van kínálva. – A nyakába harapott. – Különben is, én hívtalak meg a „könyvbe”, az csak természetes, hogy gondoskodom az élvezetedről.
– Önelégült gazember – viszonozta a boszorka a csókot csókkal.
– Ez egy panasz? Igazán, igényes vagy. Aggódom az egóm miatt. Szükségem lesz Dracóra, hogy kihívjon téged?

Hermione elvigyorodott a férfi panaszos hangjára.

– Valahogy kétlem, hogy bizonytalan lennél a teljesítményedben.
– Valóban, nem vagyok. – Lucius elhallgattatta a lány visszavágását egy újabb alapos csókkal, ami levegő nélkül hagyta őt. – Most csitt. Hagyd ezt a szegény embert pihenni. – Elmosolyodott a boszorka kuncogásán és lenyúlt, hogy felhúzza magukra a takarót. – Talán később érvényesítheted az akaratod. – Az oldalához ölelte Hermionét, és kényelembe helyezkedett egy kis alváshoz.

Hermione egyáltalán nem érezte magát álmosnak, inkább energikusnak és késznek arra, hogy szembeszálljon a világgal. Ha ez lesz az általános reakciója a szexre Luciusszal, úgy gondolta, a világ kegyelemért fog könyörögni. De Hermione figyelmes ágypartner volt, és mivel szegénykének szüksége volt pihenésre, így még kényelmesebben elhelyezkedett, és elkezdte átdolgozni magát néhány negyedrendű egyenleten, ami leírná a kapcsolatot a szőlőszüret és a Dél-Franciaországi időjárás közt.

Az megelégedettségére megoldódott, és szintén meglehetősen gyorsan elkezdett dolgozni néhány egyszerű harmadrendű egyenleten, hogy megjósolja a gyakori és kielégítő szex hatását az életére. Csendesen felkuncogott magában.

Lucius megmozdult, majd kinyitotta a szemét és ránézett.

– Meg merjem kérdezni, mi szórakoztat ennyire?
– Kielégítően bizonyítottam, hogy a képességeid a hálószobában olyanok, aminek az ismételt alkalmazása oda vezetne, hogy a kellő időben Mágiaügyi Miniszterré válnék.

A férfi a nyakához dugta az orrát, majd kicsit lejjebb csúszott, hogy a megjegyzését a melleinek címezze.

– Számításba vetted azt az időt, amit ágyban fogsz tölteni?

A lány kuncogott, annak legcsekélyebb felfogása nélkül, hogy a kuncogás az ő korában helytelen volt egy érett, értelmes személynek.

– Ez hiba lehet a számításomban, bár nem tölthetjük minden időnket ágyban.
– Én kedves boszorkám, a kombinációja annak a gyakorlatnak, amit úgy hívsz, szobaszerviz, és a kétségtelen, kiváló állóképessége még az átlagos varázslónak is, és hadd emlékeztesselek, hogy nem vagyok átlagos, azt kéne jelentenie, hogy majdnem minden időd le lesz foglalva szibarita(4) és hedonista(5) tevékenységekkel. – Lustán megnyalta a mellbimbóját, aztán gyengéden megszívta.

Hermione jóváhagyóan hümmögött, és a férfi a másik bimbóra fordította a figyelmét.

– Leckéket ígértél nekem kertészetből, ne feledd.

Lucius kuncogott.

– Létfontosságú, hogy megfelelően ellássuk a bimbókat – mondta, egyik kezébe fogva az egyik mellét, a hüvelykujját dörzsölve az egyik kiálló bimbóhoz. – Bár nem tudom, hogy alakítsam ezt a hasonlóságot, anélkül nem, hogy behoznám a trágyát a dolgokba, és az egyáltalán nem romantikus.
– Körbefoghatlak, gyöngéden, mint az indák – ajánlotta Hermione.
– Ez érdekesen hangzik, bár nem vagyok benne biztos, hogy az indák gyöngédek; tapasztalatom szerint gonosz kis dolgok.

Hermione vigyorgott.

Lucius gyöngéden harapdálta a lány mellének domborulatát, aztán felnézett, hogy kérdezzen.

– És miről beszéltetek te meg Perselus?
– Rólad, természetesen. – Átfésülte ujjait a férfi haján, csodálva, milyen puha és egyenes is volt.
– Akarom tudni?

Hermione elfojtotta az okos megjegyzést, hogy nyilvánvalóan akarta, vagy nem kérdezte volna meg; végtelenül bonyolultabb volt, mint Ron, mégis, ez nem a komolytalankodás ideje volt. A fiúk finom érzéseit tiszteletben kellett tartani.

– A rövid verzió az lenne, hogy javasolta, hogy nem kéne engednem a nyilvánvaló - nem, evidens, mert semmi nyilvánvaló nincs körülötted, drágám - az evidens varázsodnak, hogy megsemmisítse a józan eszem, és hagyjalak mindig győzni.
– Értem – mondta, és a lány úgy gondolta, talán úgy is volt, mert szélesen elmosolyodott, nem másra emlékeztetve őt, mint Csámpásra, miután elkapott egy egeret. – Nem tudtam, hogy ennyire ellenállhatatlan vagyok.
– Nem vagy, természetesen; de átkozottul közel állsz hozzá. Könnyen egy lány fejébe tudsz szállni, mint egy nagyon drága pezsgő.
– Jobb szeretek úgy gondolni magamra, mint egy jó burgundi - tartós, és egyre jobb lesz minden kóstolással.

Hermione gyengéden megrántotta a hajtincset, amit fogott.

– Miért nem teszteljük ezt le?

A varázsló feljebb mozdult, míg a boszorkány lejjebb, és találkoztak valahol középen. Az első csókjuk puha volt és szelíd, még egy kicsit ügyetlen is, ahogy Hermione túl sokat mosolygott ahhoz, hogy koncentrálni tudjon az adott feladatra, de az a fajta lány volt, aki mindig próbálta a legjobbat adni, akármilyen feladat is akadt a keze ügyébe, szóval koncentrált, hogy megtalálja a megfelelő szöget, hogy csókolhassa Luciust. Ez az a fajta dolog volt, amit egyesek az egész életükben tanulmányoznak - jobb volt-e picit félredöntött fejjel, a férfi kezével a nyakán, vagy a nyelvével körözve a szájában, vagy akkor, amikor Hermione beszívta a férfi alsó ajkát a szájába, amire Lucius kiadta azt a kis hangot elismerésként, ami még nem igazán volt nyögés.

Lökött egyet rajta, próbálva maga alá fordítani őt, de a férfi ellenállt.
– Lucius – mormogta –, azt mondtad, hogy én…
– Azt hiszem, igen. – Bár még mindig nem mozdult.
– Te nagylelkű szerető vagy – mondta a lány, tudatosan utalva a szavakra, amit előző este használt. – Szeretnék én is nagylelkű lenni.

Nem említette a tizenegyedik fejezetet, és a férfi bizalomhiányát. Túl voltak a szolgáltatáscserén, és el kellett fogadnia, hogy Lucius talán soha nem lesz képes bízni benne azon a módon. Az élete különbözött az övétől, és oka volt rá, hogy óvatosabb legyen, mint ő.

– Légy velem gyengéd – mondta a férfi, ajkainak egy fanyar ferdítésével, de nem igazán szórakozottan, és végre megengedte neki, hogy átvegye az irányítást.
– Természetesen. – Hermione nem mosolygott.

Lucius még mindig feszült volt, mikor fölé hajolt, de az ellenállása enyhült, ahogy a lány nem tett semmi szörnyűbbet, mint megcsókolta, lassan és alaposan.
– Természetesen, tudod, hogy a hajad gyönyörű – mondta Hermione tárgyilagos hangon, majd újra megcsókolta őt. – De figyelembe vetted, hogy a profilod tökéletessége megmarad ebben a helyzetben? Őszintén, egy kicsit kampós orrúnak látszol alulról.

– Te ugratsz engem – mondta a férfi meglepettnek hangozva.
– Egy kicsit. Ne mondd nekem, hogy senki nem mer ugratni téged? – Kezeivel lustán körözött a mellkasán, és végigcsókolta az állának mentén, ezzel beléfojtva, bármit is akart mondani.
– Nem, az incidens óta a zsupszkulccsal Tibetbe és az éhes jetivel, nem – mosolygott gúnyosan.
– Mindig is látni akartam egy jetit.
– Akkor el kell majd vinnem téged, hogy láss egyet. – A szeme összeráncolódott abban a finom mosolyban, majd határozottan megragadta a lány fenekét. – Most pedig, neked kéne kihasználni a helyzeted felettem; elég a beszéd, több kihasználást.

– Ezek szerint igazán szépen sikerült legyőznöd a félénkségedet.
– Biztos vagyok benne, hogy el tudod intézni, hogy kipiruljon az arcom; ha próbálkozol.

Becsületével elégedetten, a férfi jelképes ellenállását leküzdve, mintha egy leány volna, akinek udvarolnak, kész volt együttműködni, teste puhává és rugalmassá vált a lány ujjai alatt.

Hermione megcsókolta a férfi torkát, feltérképezve annak hosszú inait a nyelvével, és rávéve, hogy élvezettől sziszegjen. Megszívta lapos mellbimbóit, mindkettőt egymás után, míg Lucius gerincét hátrafeszítve fel nem nyomult a mohó szájához. Pihekönnyű érintéseit lefuttatta a férfi combjaihoz a farka mentén, majd le a golyóihoz, lassan görgetve őket az ujjai közt.

Ahol a varázsló kényszerített, ott a boszorka hízelegve rávett; ahol a férfi elárasztotta az érzékeit, a lány még lassabban táplálta a tüzet, de sose addig a pontig, hogy rávegye Luciust a könyörgésre. Hermione tudta, hogy az véget vetne a kis kísérletének.

Mire két lába közé zárta őt, és lassan ráereszkedett a farkára, a férfi valóban felhevült rózsaszín volt. Lassan mozogtak együtt, Lucius kezei gyengéden a lány csípőjén, nem azért, mert versenyeztek egymással, hanem mert együttműködtek, hogy olyan sokáig húzzák, amíg csak lehet. Hermione élvezett el előbb, egy intenzív, hömpölygő orgazmussal, ami úgy tűnt, a lábujjaiból indul ki, felszáll a gerince mentén, fel a fejébe, majd az ölébe a mámor éles szúrásaival, amitől csillagokat látott.

Lucius hevesen lökött felfelé, amitől a lány nyöszörgött, és a varázsló keze szorosabban fogta a csípőjét, keményen magához húzva, ahogy fejét hátravetve, szinte vicsorogva elment. Hermione egy vad pillanatig büszkeséget érzett, hogy sikerült ezt elérnie, de mire a férfi szeme ismét kinyílt, óvatosan félretolta a gondolatot egy másik alkalomra.

Lucius magához húzta őt, hogy feküdjön rá, és határozottan elcsitította, mikor tiltakozott, hogy túl nehéz lenne neki.

– Még mindig azt gondolod, hogy ki akarsz valaha kelni az ágyból? – kérdezte végül Lucius.
– Mmmm. Soha.
– Bár elismerem, hogy remekül bebizonyítottad az álláspontod. – A lány az álla alá dugta a fejét és a mellkasának mosolygott. – És ne gondold, hogy nem tudom, milyen önelégülten is nézel ki most.

Hermione újra felnézett, és melegen rámosolygott.

– Köszönöm.

Nem sokkal ezután elaludt, miközben a férfi az elégedettség majdnem puhány állapotában simogatta a haját.

Nem volt meglepő, hogy Lucius egy elkötelezett szibarita volt. Ami meglepné Ront - egyszer, ha abbahagyná a vörösödést, és hogy megpróbálja kiszúrni a szemét a saját pálcájával - az az volt, hogy Hermione annyira beleegyező volt a javaslatával szemben, hogy nem is keltek ki az ágyból a kiruccanás hátralévő idejére.

Hermione végre talált valamit, amit jobban élvezett, mint az aritmetikát.

Mikor Lucius ezt a megfigyelést szóvá tette, a lány elmosolyodott és rámutatott, hogy az mugli statisztika volt és nem aritmetika, amit félretett a társaságának öröméért.

– Sosem engedsz egy hüvelyknyit se, igaz? – mondta.

Hermione gúnyosan elmosolyodott, és tett egy nagyon vulgáris megjegyzést arról, hogy mihez is tud kezdeni egy hüvelykkel, ami kiprovokált egy nagyon elégedett választ Luciustól, amitől a lány kimerült és kellően óvatosan megerősítette, hogy végül is jobban szereti őt, mint az aritmetikát.

GY.K.:
(1) deux cafes au lait: két tejeskávé
(2) Sztochasztikus folyamatok: (ne akard tudni…) Sztochasztikus folyamat alatt időben végbemenő véletlen folyamatot értünk. Precízebben: egy sztochasztikus folyamat idő szerint indexelt valószínűségi változók serege. (én mondtam…)
(3) Fandango: Dél-amerikai eredetű, 6/8-os, később 3/4-es, élénk, mimikus szerelmi tánc.
(4) Szibarita: Csak az élvezeteknek élő, pompában elpuhult ember. /www.idegen-szavak.hu/
(5) Hedonista: Élvhajhász; Olyan ember, aki azt vallja, hogy az emberi élet célja az érzéki örömök, gyönyörök átélésére való törekvés. /www.idegen-szavak.hu/

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2011.09.27. 15:20 Megy Elek haaat ahogy olvastam majdnem lefordultam a szekröl, az egyetlen dolog ami viszatartott h hell van a kezemben es nem akarom kiloccsantani:D