Hermione nagyon sok őrült dolgot tett a maga idejében, beleértve, de nem kizárólagosan, hogy felvette a harcot baziliszkuszokkal, Sötét Nagyurakkal, Molly Weasleyvel, és ott volt az a kínos eset a Lethifolddal(1). Egészében véve, nem volt benne biztos, hogy elvinni a (remélhetőleg) ex-halálfaló, (remélhetőleg leendő) szeretőjét egy piszkos hétvégére Párizsba, muglik közé, nem a legnagyobb dilis dolog, amit valaha tett.

És mégis, úgy gondolta, hogy Lucius kisebb probléma lesz, mint Ron lenne.

Ron a rossz dolgot viselné, duzzogna a kijavítás miatt, duzzogna az elhanyagoltság miatt, és duzzogna, amiért kihagy egy kviddicsmeccset.

Biztos forrásból tudta, hogy a Malfoyok nem nyafognak, szóval ez haladás volt. Abban is biztos volt, hogy a közbeeső időben Lucius elhoppanál a szabójához, és szigorú utasításokat ad egy sornyi alkalmas mugli-barát öltözet azonnali elkészítésére, és valószínűleg intézkedik egy vacsoráról valami felvágós helyen.

A férfi felnőtt volt, és bár néha ez azt jelentette, hogy ő magára lett hagyva a mély vízben evickélve, kellemes változás volt, hogy nem kellett helyette gondolkoznia. Csak annyit kellet tennie, hogy felfrissíti a bőröndje tartalmát alsóneműkről fehérneműkre, és hozzátesz néhány drága, elegáns ruhát, arra az esetre, ha Lucius el akarna ugorni a Varázsló Párizsba.

A tény, hogy Lucius készen állt rá, hogy muglitársaságba merészkedjen, meglepő volt és aggasztó, körülbelül egyenlő arányban. Volt egy kis része, amelyik azt gondolta, hogy ez egy abszolút mocskos katasztrófa lesz, de egy jóval nagyobb része úgy vélte, megéri megpróbálni, hogy netán valami tartósabbra is képesek, mint egy gyors taperolás. Nem mintha Lucius akár csak megközelítőleg is tenne valaha olyasmit, mint egy gyors tapogatózás; egy lassú, megfontolt izgatás inkább az ő stílusa.

Elcsomagolta a könyvet is.

A férfi pontban délután ötkor visszatért - ismét, jobb, mint Ron - kicsípve magát, minden ízében egy mugli plutokrataként(2).

– Gyönyörűen nézel ki, kedves – mondta a lány, és megcsókolta őt az arcán.
– A játéknak nem ez a módja – válaszolta Lucius meleg tekintettel. – Én mondom neked, hogy gyönyörűen nézel ki, és aztán te mondasz valamit erről az ócskaságról, és rebegteted rám a pilláid.
– Ezt megjegyzem, bár fenntartom a jogot, hogy dacoljak a szabállyal. Talán itt az ideje, hogy a Varázsló Világ belekóstoljon a feminizmusba.
– Hermione. A boszorkányoknak van pálcájuk, és a varázslóknak vannak golyóik - a boszorkányoknak nem kell feminizmus, már van hatalmuk.
– Erre nem is gondoltam. – Hermione, mindig készen rá, hogy eltérítse egy új ötlet, dermedten állt a nappalija közepén, és próbálta feldolgozni ennek a következményeit.
– És ez attól a nőtől, aki megütötte a fiamat – sóhajtotta Lucius.
– De akkor miért Bellatrix volt az egyetlen női halálfaló? – kérdezte, majd elsápadt a rémülettől.
– Valószínűleg – mondta szárazon a férfi –, mert a boszorkányoknak több eszük van.
– Oh, azt hiszem, épp most cáfoltam átfogóan ezt az elméletet.
– Egy kicsit ügyetlen volt, de láttam már rosszabbat. Például Caramelt, mikor még miniszter volt, egyszer azon kaptam, hogy egy cserepes növénybe könnyített magán a télikertemben. Ez tönkretette a rózsákat, és bármilyen esélyét, hogy a hölgyek kedvencének tartsák. Na most, elhalaszthatnánk az unalmas beszélgetést arról, miért lettem halálfaló egy másik alkalomig, és elindulhatunk Párizsba. – A hangja könnyed volt, de figyelmeztette, a kérdés erőltetéséről.
– Nem hiszem, hogy számít – mondta határozottan a lány. – Dumbledore szokott egy csomó marhaságot beszélni arról, hogy a választásunk mutatja meg, kik vagyunk, kivéve, hogy neked nem igazán volt választásod, nem, ha beleszületsz egy adott szemszögbe. Ami számít, hogy hogyan bánsz velem és másokkal most. A többi a te dolgod, nem az enyém, hacsak nem döntesz úgy, hogy beszélsz róla.

A férfi arca olvashatatlan volt, nem válaszolt semmit, és Hermione úgy gondolta, jobb, ha ejti a dolgot. Megbűvölte a lány táskáját, valószínűleg, hogy könnyítsen rajta, és felvette a sajátjával együtt.

– Mehetünk?

A konferencia talán mugli volt, de az odautazásuk nem. Hermione elrendezett egy Hop-hálózatos csatlakozást a Francia Minisztériummal, ami csak háromutcányira volt a szállodától. A taxisofőr, akit épp a Minisztérium épületén kívül intett le, meghökkent, mikor elmondta neki a címet, de kész volt megfizetni a furcsaságot, hogy gyorsabban elérjék a céljukat.

Lucius csendes volt, buzgón megfigyelve a környezetét, bár teljesen nyugodtnak tűnt. Mindig annak tűnt. A lány úgy gondolta, hogy ha levágnád a lábát, alig rezdülne. Ez adott némi érdekes betekintést, hogy mit jelent halálfalónak lenni, és hogy mennyire bízhatsz bárki másban, valaha is.

– Nagyon izgulok – mondta Hermione. – Sose voltam ezelőtt Párizsban. Felteszem, te már rengetegszer.
– Van itt üzleti érdekeltségem, de ez lesz az első alkalom, hogy ezen a részen leszek. – A karjára hajtotta a boszorkány kezét, aki rájött, hogy meg lett neki bocsájtva. – Gyanítom, hosszú listád van azokról a dolgokról, amit látni akarsz, míg itt vagy.
– Van egy listám, de kész vagyok a vezetésedre bízni magam, mivel neked annyival több tapasztalatod van, mint nekem.
– Kacér – mondta elismerően a férfi.
– Köszönöm; próbálkozom.

A taxisofőr beállt a szálloda elé, Hermione kinyitotta az ajtót, és minden eleganciát nélkülözve kikászálódott. Luciusnak sikerült stílusosabban kiszállni a kocsiból, de teljesen zavart volt, mikor a sofőr odament hozzá a viteldíjért. A boszorka közbelépett, és átadott egy köteg eurót, míg Lucius kivette a csomagokat. A sofőr rákacsintott a lányra, és ő majdnem kuncogott - azt hitte, hogy fizet Luciusnak a társaságáért.

A szálloda modern volt, acélból, üvegből és csiszolt márványból épült, és az előcsarnokot egy hatalmas tábla kő uralta, aminek az egyik végén víz folyt, a másik oldalán a recepciós pult állt.

Ugyanaz a furcsa, félig-meddig csodáló nézése volt, mikor kérte a szobáját, bekönyvelve egyedül az ő nevét, és átadta a kártyáját, hogy megterheljék.

– Azon gondolkodtam – mondta –, lehetséges lenne-e elcserélni valami nagyobbra? Tudom, hogy szörnyen későn szólok, de… – Nem fejezte be a mondatot, de egy pillantást vetett Luciusra.

Az ügyintéző, a lány szégyentelenségétől szórakozottan, elmormogta, hogy talán lehetséges, és hogy a madamnak megfelelne-e egy lakosztály fürdővel.

Madamnak megfelelt, így az üzlet megköttetett, és megért minden egyes eurót, mikor a szobába értek.

Hermione elmagyarázta Luciusnak a liftet és a szobájukhoz való mágneskártyát. Rövid ideig elgondolkodott, hogy odaadja-e neki az egyik kártyát, de aztán úgy döntött, hogy megbűvöli az ajtót, hogy inkább felismerje a jelenlétét.

A szoba igazán fényűző volt a mugli szabványokhoz képest -- mindenhol furnérozott fa és hozzá illő ágynemű, lágy fénnyel a fali gyertyalámpából. A berendezés része volt egy nagy kád és egy elkülönített zuhanyzó. Hermione nézte, ahogy Lucius a kapcsolókkal játszik és elforgatja a csapokat, aztán megbűvölt mindent, hogy működjön a jelenlétük szerint, vagy egy kimondott szóra. A férfi kegyeskedett megvetően nézni a pamut ágyneműre, mielőtt puhává változtatta. Mikor végzett, kényelmesnek ítélte a szobát, majd meglengette a pálcáját még utoljára, hogy kinyissa az ablakot, ezzel beengedve a szelet az utcáról. Lenézett a járdára. A piac néhány háztömbnyire éppen bezárt éjszakára, és az emberek igyekeztek hazafelé vacsorázni.

Hermione Lucius mögé lépett, és a dereka köré fonta a karjait.

– Nem vagy éhes? Elmenjünk?

Egy kicsit aggódott, hogy a sok mugliság nyomasztja a társát. Amiatt is aggódott, hogy a férfi esetleg újabb kört akar a korábbi tevékenységükből, és nem volt benne biztos, hogy a pszichéje kiállná-e a próbát. Megkönnyebbült, mikor Lucius maga elé húzta az ölelésébe.

– Egy séta és vacsora igazán remek ötletnek hangzik. Hol vagyunk, a hetedik utcában?
– A hatodik, épp Szent Germain-en túl. Sétálni akarsz?
– Mmmm, ha Rómában vagy, és annak minden következménye. Van egy kedves olasz étkező a Saint-Louis szigeten(3).
– Jól hangzik. Mehetünk? – Kitartotta a kezét és úgy érezte magát, mint egy szeleburdi iskolás lány, mikor a férfi megfogta.

A hotel szemben volt a Rue des Saint-Peres-rel az Egyetemtől, ahol Hermione részt vett a konferencián, kicsit feljebb. Elfordultak a folyótól a Saint-Germain felé. A boszorkány megállt, hogy itt-ott benézzen kirakatokba, és még be is húzta szórakozott társát a La Hune-be, hogy könyveket böngésszenek. Vitézül próbálkozott, hogy maga fizesse ki a köteteit, de tiltakozását elhallgattatta egy határozott csók. A könyvek megvásárlása után tovább mentek, majd befordultak a Saint-Micheal Boulevardra, a folyó felé.

– Kéne vennem neked egy szuvenírt? – kérdezte a lány a társát. Megálltak, hogy megcsodálják az egyik boltot a sok közül, ami csecsebecséket árult, mint a miniatűr „Made in China” Eiffel-tornyok és a golyóstollak, amiben mozgó képek vannak a Bateaux Mouche-okról(4).
– Milyen nagyvonalú ajánlat. Hogyan válasszak? Talán majd később elkényeztethetnél egy fagylalttal. – Magához fogta a lány karját és átmentek a hídon a Cité-szigetre. – A rózsáknak virágozniuk kéne – mondta, és elvezette a boszorkányt a Notre Dame mellett egy kertbe.

Hermione nem tehetett róla, de összehasonlította a jelenlegi helyzetet a múltban történt romantikus sétákkal. Kétség kívül igen csak korlátozott mennyiségű statisztikai érték állt rendelkezésére, amire építhette a modelljét, de az agya nem hagyta abba, míg nem analizálta és katalogizálta a tapasztalatait. Ebben a pillanatban nagyon nehéz volt kitalálnia, hogy ez a Párizs utcáin való séta hova tartozik. Ott volt a „Soha az Életben” kategória, de az nem tűnt túl fairnek a kísérőjével szemben, és inkább használta volna ezt a titulust a sok tapasztalatára a Weasleykkel, akárcsak a tényre, hogy Ron soha nem jött volna el vele egy statisztikai elemzésről szóló konferenciára.

– Nem figyelsz, kedvesem – tört be Lucius hangja a gondolataiba.
– Mi? Oh – pirult el. – Sajnálom, mit mondtál?
– A Bourbon rózsák történelmét ecseteltem – felelte Lucius.
– Nem is. Nem mondtál semmit. – Hermione csodálkozva nézett rá. Ugratta őt? – Igaz?
– A gondolataid nagyon elterelődtek. Honnan tudhatnád?
– Mert nem tudom elképzelni, hogy tudj bármit is a rózsákról. – A lány átkozta az egyenességét. Minden kapcsolatban eljött egy pillanat, mikor a szája és a kényszer, hogy hangot adjon a véleményének emberekről vagy dolgokról, bajba sodorta. Gyanította, hogy ez a pont elérkezett ebben a kapcsolatban. – Tudsz a rózsákról? – próbálta menteni magát.

– Elég tisztességesen, megtanultam sok évi beszélgetés során a reggelik közben.

Narcissával, gondolta Hermione. Most ugrik a majom a vízbe.(5)

– Akkor mi van itt ezzel? – fordult egy látványosan fehér fajtához.
– Ez a példány tulajdonképp egy Alba(6) – válaszolta Lucius. – Nem egy Bourbon(6).
– Tényleg?
– Valóban, ha hinni lehet a táblának a tövénél, de sose bízhatsz a mugli információnak.

Hermione ajkai megrándultak és a talajra nézett, ahol valóban ott volt egy tába, amin ott állt: „Armide, Alba, Videt, 1818”.

– Úgy érzem, elnézést kell kérnem – mondta a lány.
– Mi a csudának?
– Én itt elemezni próbáltam a jelenléted. – Megtorpant és szégyenlősen nézett. – Összehasonlítottalak egy Weasleyvel.
– Biztos vagyok benne, hogy egy hiábavaló erőfeszítés.
– Az volt. Na most, hol van ez az étterem? Éhes vagyok.
– A hídon át és a sarkon túl.

És ott volt. A lyuk a falban egy brit kivándorló varázsló tulajdonában volt, aki emigrált, hogy elkerülje a lojalitás kinyilvánítását a Minisztériumnak vagy Voldemortnak, és a szigeten telepedett le, hogy főzni kezdjen. Mikor megérkeztek, Hermione csalódott volt, mert minden asztal foglalt volt, és kész volt továbbállni, hogy másik éttermet keressenek. Azonban Luciusnak volt egy rövid, szótlan beszélgetése a tulajjal, aki a szőkére meredt, és Hermionéra pillantott, de mielőtt a lány kibogozta volna, mi történt, egy kétszemélyes asztalhoz lettek ültetve a sarokban az ablak mellett.

– Lucius – köszöntötte a tulaj a társát. – Rég találkoztunk.

Barátságtalan hangjából és pillantásából Hermione úgy érezte, hogy ez az ember azt kívánta, bár még régebben lett volna.

– Valóban. Hallottam, hogy letelepedtél Párizsban, Robert. Remélem, nem bánod, hogy úgy döntöttünk, meglátogatunk.
– Egyáltalán. Egyáltalán. – Robert Hermione felé fordult. – Régi barátok vagyunk, Lucius és én. És ön?
– Hermione Granger – nyújtotta ki a kezét Robertnek.
– Üdvözlöm, kedvesem. – Robert arcán felvillant egy rövid felismerés, mielőtt ellazult, és Hermione megértette, mit jelent a jelenléte Luciusnak. – Mit hozhatok nektek ma este? Kiváló puttanescánk(7) van, vagy borjúhúsos piccata(8). Bornak, úgy hiszem – Robert Luciusra nézett –, egy Sangiovese(9), egy új helyről, Toszkánából. Kipróbáljátok?
– A hölgynek kell döntenie – mondta Lucius, és hátradőlt a székében. – Mit mondasz, Hermione?
– Igent mondok – felelte.

Az üveg át lett adva Luciusnak ellenőrzés céljából, eltávolították a dugót, egy kortynyi kiöntve a poharába, és be lett mutatva az egész borkóstoló hanta - a pohár lögybölése, a buké szippantása, az ízlelés -, mielőtt elfogadhatónak lett nyilvánítva és a poharaik meg lettek töltve.

A lány belekortyolt a borba, hogy megfontolja, mit rendeljen; mind a borjú, mind a tészta jól nézett ki. Végül mindkettőt választotta, a borjút, mint első, a puttanescát, mint főfogást. Valószínűleg túl sok lesz, de úgy érezte, joga van hozzá, hogy egyszer mohó legyen.

– Nem vagyok benne biztos – mondta Lucius, mikor megkapták a rendelésüket –, hogy nem kéne sértve lennem, hogy egy másik férfira gondoltál, miközben velem sétáltál át egy rózsakerten.
– Pontozással vezettél – mondta szárazon. – Ha ez vígasztal.
– Némileg. Talán. Bár ez nem meglepő.
– Úgy vélem, az – mondta a lány, visszaesve az elemzés szokásába, és majdnem magában beszélve. A férfi gúnyosan felhúzta az egyik szemöldökét, felkérve, hogy folytassa. – Nos, elméletileg, azt mondhatnád, hogy Ron és bennem több közös van, de ez nem igaz… és, nem tudom, hogy magyarázzam ezt meg, de mindig sablonokat keresek, arra, ahogy a dolgok összeillenek. Mint az aritmetika, mint a statisztika, ez az egész arról szól, hogy a rend legyőzze a káoszt, és oly sok múlik a nézőponton, vagy hogy hogyan elemezzük a dolgokat, de…

Elhallgatott, és újabbat kortyolt a borból; Luciusnak nem volt olyan üveges tekintete, mint amit Ron viselt mindig, mikor megpróbált ilyesmi dolgokról beszélni, még csak az udvarias változata sem, amit a férfin látott, mikor Sarum Parkinsonnal beszélgetett. Hallgatta őt, várva őt, hogy elmondja a véleményét.

– Szóval, Ron hozzám hasonlónak tűnik, és te különbözőnek, és azt gondolhatnád, hogy a hasonlóság jobb, mivel több a metszéspont és a közös dolog, de nem így volt. Rászoktam, hogy megmondom neki, mit gondoljon és tegyen, és ő megtette, kivéve, mikor duzzogott. Ellenállt, de nem tárgyalt. Te viszont, mivel te más vagy, elvárod a tárgyalást, mert mi nem vehetünk semmit készpénznek. És úgy gondolom, ez jobb.

A lány pislogott, átgondolva újra az elemzést.

– Tetszik ez a különbözőség. Gondolkodnom kell rólad, mert sosem az vagy, amire számítok – mondta Hermione. – Értesz? Attól tartok, a fejemben jobban hangzott.
– Úgy vélem, arra utalsz, hogy érdekes vagyok. – A férfi nevetett rajta, egy kicsit.

Bólintott.

– Évekig próbálkozhatnék, hogy megtaláljam a megfelelő egyenletet, hogy leírjalak. Valószínűleg az aritmetika teljesen új formáját kell kitalálnom, hogy megtegyem.
– Na, ez egy ritka bók.

A lánynak volt egy olyan érzése, hogy így is gondolta. Elvigyorodott.

– Legalább egy negyedrendű egyenlet lenne. Valószínűleg több.
– Hízelgéssel mindent elérhetsz – mondta Lucius felemelve poharát a tiszteletére.
– Remélem – felelte még mindig mosolyogva, és majdnem annyira el akarta kezdeni írni azokat az egyenleteket, mint amennyire meg akarta csókolni őt. Csak Luciusszal tudja az aritmetikát flörtölésre használni, és ez nevetségesen boldoggá tette, mintha nem tagadná meg többé saját maga egy fontos részét.

A pincér kihozta az előételüket és bon appetitet(10) kívánt nekik, mielőtt eltűnt volna, ahogy azt egy jó pincérnek kell. A borjú tökéletes volt, és a lány nem könnyedén használta ezt a szót. Néhány perc némán telt el, ahogy mindketten az étkezés élvezetének szentelték magukat.

– Korábban nem gondoltam volna, hogy a különbség az valami… értékes – mondta végül a férfi, elgondolkodva nézve.
– Feltételezem, nem is – válaszolta Hermione olyan semlegesen, amennyire csak lehetséges. – Sok ember ijesztőnek találja. Én úgy gondolom, önmagában is egy érték. Vegyük a mágiát például. Különböző módon értjük meg. Te mindig ismerted és elfogadtad; olyan módon birtoklod, ahogy én nem, és, ha akarnám, se tudnám. De, ezzel szemben, neked soha nem volt meg a csoda első pillanata, megtudni, hogy oka van, amiért más vagy, és meg tudsz tenni dolgokat. Nem tudlak elképzelni, amint ott ülsz a Roxfortban az első napodon, a legegyszerűbb varázslatokat gyakorolva, csak hogy tudd, milyen érzés. Te csak természetesnek vetted.
– Szinte iriggyé teszel.
– És én irigyellek téged – vont vállat a lány. – Olyan módon vagy része a varázslóvilágnak, ahogy én nem tudok - sose békülök ki a seprűn repüléssel, például -, de össze tudok tenni két szót, és kihozni a legjobbat mindkettőből. Egyik mód se jobb; csak… más.
– De te, végül is, egy boszorkány vagy – mondta a férfi, és egy különös jelentés volt a hangjában, amit Hermione nem tudott hová tenni.
– Az vagyok. – A lány megette az utolsó falat borjút is, majd szépen elhelyezte együtt a kését és villáját. – Találkoztál már Duphrayne teóriájával, miszerint a boszorkányok és a varázslók különböző módon használják a mágiát? Személy szerint azt gondolom, hogy ez képtelenség, mert őszerinte nekem kéne annak lennem, aki a földdel van kapcsolatban, aki kijön a zöld dolgokkal, és ezt sose vettem észre. Mindegyik cserepes virágom meghal.
– És nekem van tehetségem a rózsákhoz – válaszolta a férfi valamivel a régi elvárás levegőjével, hogy a világ a Malfoyokat mindenki másnál előnyben részesíti.

A lány a szép virágokra gondolt a teraszon, és sóhajtott.

– Akkor ez még egy dolog, hogy irigy legyek.
– Megmutathatom, hogyan neveld őket, ha szeretnéd, bár biztos vagyok benne, hogy a talajtakarók és trágyák tárgyalása egy idő után elég unalmas. – Tétovának tűnt, majdnem vágyakozónak.
– Lucius, kedvesem, ha ki tudsz gyógyítani az átkomból, csak hálás lehetek.
– Talán érdemesebb valami kevésbé bonyolulttal kezdeni? Aszfodélosz, talán? – Elhallgatott, hogy megszemlélje a lányt, míg a pincér kicserélte a tányérjaikat a tésztás tálakkal. – Aztán meg, lehet, hogy élveznéd a rózsák kihívását. Nagyon ingerlékenyek tudnak lenni.
– Oh? – A boszorkány feltekert némi ízletes tésztát a villájára. – Például?

A vacsora folytatódott, ahogy a pár elfogyasztotta a tésztát, miközben Hermione megtanult mindent, amit Lucius szerint tudnia kell a rózsákról és a gondozásukról. Megtudta, hogy a férfi mugli fajtákat termesztett. Nyilván, a rózsák ellenállóak voltak bármilyen varázslattal támogatott keresztezéssel szemben. Egy Macoboy nevű varázsló jól dokumentálta, hogy a rózsák negatívan reagálnak a mágia felé. Valójában egy átváltoztatási kísérlet után, hogy megpróbáljon egy éneklő Edith Piafot(6) létrehozni egy Empress Josephine-ből(6), Macaboy ehelyett megalkotta az ördöghurok egy virágzó fajtáját.

– Szóval, minden héten meg kell őket metszeni? – kérdezte Hermione.

Lemondtak a desszertről egy fagyi kedvéért Berthillontól(11). Hermione betartotta a szavát, és ahogy ezt tette, felfedezte, hogy társa határozottan odavan a whiskys kávé jégkrémért, ami a kóstoló alapján úgy tűnt, hogy lényegében fagyott ír kávé. Miután kifizette a desszertjüket, visszafelé indultak a Notre Dame mögötti kerteken át.

– Valóban. – Lucius megállt a gyönyörű fehér rózsa előtt. – Ez a fajta, a Blanc de Vibert(6), szakértő bimbóritkítást igényel.
– Oh?
– Igen, gyakran túl sokat növeszt ahhoz, hogy megfelelően kinyíljanak teljes virágzáshoz.
– Gyönyörű. – A férfi nézte a lány göndör fejét leereszkedni, hogy beszippantsa az illatot. Belélegezte. – Ez egy szédítő illat.
– Az.

Hermione ismét megfogta Lucius kezét, aki megengedte magának, hogy meglepődjön a boszorka fogása miatt. Csodálkozott a képességén, hogy megérinti őt minden habozás nélkül. Úgy tűnt, hogy az ő sá… mugliszületésűje hátrahagyta a tartózkodását. Nem volt benne biztos, hogy szerette a tényt, hogy a lány analizálta a különbözőségeiket. Bár, hogy fair legyen, biztos volt benne, hogy nem egyszerűsítette túl erre a fokra. Ahogy megkönnyítette a bejutásukat Robert létesítményébe, azt nem lehetett tagadni. Robert sose szerette Narcissát, túl hidegnek érezte a volt feleségét; és ez zavaró volt. Narcissa volt a tökéletes aranyvérű feleség, mindenben elfogadható, de Robert nem kedvelte őt, és megtagadta volna, hogy belépjen az éttermébe, mint ahogy megtagadta, hogy az esküvőjükön részt vegyen. Az a visszautasítás megbántotta Luciust, és eltávolodtak.

Persze, a férfinak igaza volt. Ő és Narcissa nem illettek össze, és Hermione vitája a különbségekről és hasonlóságokról egy húron pendült vele. Nekik hasonló hátterük volt, hasonló hiedelmekkel és hasonló elképzelésekkel arról, hogyan is kéne élniük, és a végére semmi közös nem volt, csak Draco.

Megrendezte a házasságukat, és csak az ő börtönben töltött ideje engedte Narcissának, hogy szabad legyen, egyenként lebontva a korlátait. Piton volt az árulás kulcspontja, de csak egy tünet, és nem az ok.

Hermione lehajolt, hogy megszagoljon egy másik rózsát, és felmosolygott rá.

– Visszamehetünk?

Az egy tökéletesen ártatlan mosoly volt, és mégis, nagyon bűnös gondolatokra vette rá.

– Hamar nyugovóra kell térned. Kétségkívül, holnap nagyon hosszú nap áll előtted.
– Ez nagyon igaz. Milyen figyelmes tőled, hogy észreveszed, hogy a lehető leghamarabb ágyba kell kerülnöm. – És az a mosoly cseppet sem volt ártatlan.
– Emlékezz a könyv korlátaira – mondta halkan a lány fülébe. – Nincs csalás.
– Én egy szegény, ártatlan kis griffendéles vagyok, nem csalok – szélesedett ki a mosolya még inkább. – De ha jól emlékszem, én következek játszani.

Lucius valami borzongását érzett, nem félelemét, mert mit árthatna neki egy csitri? Inkább izgalom.

– Szeretnéd folytatni a sétánkat? – Elérték a rózsakert kapuját és a fagylaltjuk végét. – Úgy gondolom, hoppanálhatunk a Bateaux-k közt, ha szeretnéd. – A lány megragadta a kezét, majd az árnyak felé húzta, és mielőtt dehoppanált volna, lehúzta a fejét egy csókra.

A nyelve az ajkainak szélét simogatta, engedélyt kérve a bejutásra, amit a férfi készséggel megadott. Karjaival a nyaka körül közelebb húzta magához. Lucius úgy döntött, hogy felméri a helyzetet, és egy szoros ölelésbe vonta, mielőtt a katedrális falához nyomta, ahol átvette a csók irányítását, az övéi közé csúsztatta az egyik lábát, és hozzádörgölte a lány lágyabb testéhez. Örömmel hallotta a nyögését, de a boszorka elszakította a száját az övétől, és suttogni kezdett.

– Ilyen könnyen nem vagyok megzavarható.

Hermione ellökte őt egy vigyorral, és dehoppanált, hátrahagyva az ámulatba ejtett szőke varázslót, aki a megfeketedett köveket bámulta.

Hátravetette a fejét és felnevetett, ezzel megriasztva egy csókolózó párt egy padon mögötte. Aztán dehoppanált a mugli szállodai szobába.

– Szépen fogsz játszani? – A lány hangja mögüle jött. Megfordult, hogy ott találja őt teljesen meztelenül. A szeme itta a rózsaszín bőrét, meglehetősen kicsi melleit a kihegyesedett bimbókkal. Fel akarta kapni őt és a mögötte lévő ágyra hajítani. Elindult érte, kezét kinyújtva. A boszorka lebukott alatta, de előtte még megsimította a farkát, ami, hála az együttes vizuális és fizikai stimulációnak, már egészen felállt. Hermione nem menekült el teljesen, hanem közvetlenül mögé lépett és a dereka köré fonta a karjait.

– Ez szép – dorombolta, nadrágja elejét dörgölve. – Tiéd a megtiszteltetés? – A keze az övén pihent. – Vagy az enyém? – Kezei felszaladtak a mellkasára, kabátjának hajtókájához és lehúzta a vállairól.

Lucius nem tudta elhinni, hogy milyen hatást gyakorolt a libidójára a lány doromboló, rekedt és mély hangja. A nadrágja egyre inkább szűkké vált és nagyon nehéz volt emlékeznie rá, hogy a Malfoyok sose hódolnak be, nos, majdnem soha, senkinek.

Hermione ujjai az ingje gombjaival játszottak. Újra megmozdult, visszaállt vele szembe.

– Megengeded, hogy levetkőztesselek? – Fogak csíptek az állába. Felemelte a fejét, hogy jobb hozzáférést biztosítson. – Vagy te akarod megtenni? – A keze visszatért a férfiasságához, megtartva és dörgölve azt. – Lucius – zümmögte –, gombold ki az inged. – Újabb éles harapás az állára és egy csók, hogy enyhítse a fájdalmat. – Kérlek? – Hozzápréselte magát, egy láb emelkedett fel, hogy körbeölelje az övét, és egy csípőmozdulattal több súrlódást okozott, ami miatt Lucius majdnem helyben elélvezett.

A férfi felemelte a kezét a lány csípőjéhez és elkapta a száját az övével; valami kellett, hogy megzavarja ezt a fürge boszorkányt, akinek a tettei az őrületbe kergették.

– Az hiszem, több mint alkalmas vagy rá, kedvesem. – Elkapta Hermione kezeit és az ingje gombjaihoz húzta őket. Majdnem elnevette magát az ajakbiggyesztésén, de a lány elkezdte kigombolni. Szétnyitva őket, csókokat hintett a mellkasára. A bimbóit éles fogaival, valamint kinyújtott nyelvével kínozta, és úgy vélte, hogy végül a boszorka előtt, a térdein fogja végezni.

A lány felemelte a fejét a csókjáért, és a kezei a derekához vándoroltak -- öv és nadrág, cipők és zoknik, mind el lett tüntetve egy kis pálca nélküli varázslattal, ami majdnem kizökkentette őt a vágyából. Aztán Hermione térdre ereszkedett, és Lucius Malfoy könyörögve nyögte a nevét.

– Nem vagyok benne biztos, hogy megérdemled ezt – mondta a lány, és forró lehelet áramlott át a farkán, ingerelve őt.
– Meglehetősen biztos vagyok benne, hogy nem – válaszolta, próbálva fenntartani az udvarias hangját, és majdnem sikerrel is járt. – Ennek ellenére…

Hermione szelíden megérintette őt az ujjaival, és a férfiassága válaszul megrándult. Semmi méltóságos nem volt benne.

– Nagyon nagylelkű szerető voltál, és úgy gondolom, meg kell hálálnom neked.

Nem igazán tudta hova tenni a hangsúlyt, de nem volt idő rejtett jelentést keresni, mert Hermione ajkai körbezárták farkának csúcsát, és koncentrálnia kellett, hogy állva maradjon. A térdei elgyengültek, aztán még inkább, ahogy a nyelve körbetáncolt a csúcson, és az ujjai a golyói körül mozogtak. Beszívott egy lélegzetet, majd még egyet, nézve a fejét, ahogy előre és hátra mozog.

Gondolkodás nélkül, elveszve a forró, nedves súrlódás érzésében, Lucius a puha, göndör hajba temette a kezeit. Finoman lenyomta, próbálva oda irányítani a szenzációt, ahol akarta azt. Aztán minden megállt. Hermione leejtette a kezeit a heréitől és a nyelve elhagyta a farkát. Nem húzta el a fejét, de egy finom karcolás a fogaival fel, az erekciója hosszán, visszahozta őt a valóságba. Egy másik, hangsúlyosabb csippentés után elvette a kezeit a lány hajából.

Várt, azon gondolkodva, hogy mondania kéne valamit. Aztán majdnem összerogyott megkönnyebbülésében, mikor megérezte a boszorka kezeit visszasimulni a lábain a golyóihoz. Nyelve felfelé haladt, majd átsöpört erekciója fején, és ő visszazuhant a nedves hő szenzációjába.

Szája és nyelve minden simítása és szívása fokról fokra növelte gyönyörét. Hőség gyülekezett gerincének alján, mielőtt továbbmozdult a golyóiba. A tűz és nyomás nőtt, de többre volt szüksége, szívásra, súrlódásra, valamire -- érezte a lány torkát, ahogy nyel egyet, aztán a nyelvét, és a feszültség túl sok lett. Egy sor torokhangú nyögéssel és a nevének kántálásával a szájába élvezett. Kimerülten az ágyra omlott, de nem azelőtt, mielőtt megpillantott volna egy elégedett női vigyort.

A vigyor volt, ami okozta.

A lánynak nem lett megengedve, hogy arra gondoljon, győzött. A meglepett kiáltása örömteli volt. A férfi lenyúlt és felhúzta őt maga mellé, aztán saját teste alá pördítette. Hermione hajába temette a kezeit, hogy helyben tartsa és az övéhez nyomta a saját száját egy zúzó csókra. Borzongás futott végig rajta, mikor szeretője lemásolta tettét és viszonzott minden csippentést és nyelvcsapást a saját óhajaival.

Ajkaikkal harcoltak, mindketten próbálva legyőzni a másikat, de végül szétváltak levegőért, zihálva egy döntetlen miatt.

Lucius csodálkozva állapította meg, hogy a lány köré fonta magát, a bőréhez kapaszkodva, mint az egyik kúszó rózsája. Továbbá meg volt lepve, hogy úgy találta, szereti a lábait a sajátjai körül. Szerette, ahogy a karjai közelebb húzzák, hogy végigcsókolhassa az állát, megcsippentve azt az egy pontot a torkán, amire egy elsuttogott nyögés szabadult ki a szájából. Abban viszont nem volt biztos, hogy örül annak, hogy ez tetszik neki, de az elhúzódás minden bizonnyal tönkretenne minden kiérdemelt lehetőséget bármilyen további figyelemre.

Lesimította egyik kezét a lány hátán. Még egy dolog, amit szeretett; a bőre tapintása selymes és sima. Tenyerébe rejtett egy mellet és megpöckölt egy bimbót. Egy apró harapás a nyakának kezdetén, és ő önelégülten elmosolyodott. Lejjebb haladt szájával Hermione nyakán és beszívta ugyanazt a hetyke húst a szájába. A boszorkány benntartotta a levegőt, aztán egy magas nyikkanással levegő után kapott. Gondolt rá, hogy kárörvendve tekintsen fel, de aztán elveszett a kezeit érezve, ahogy magához húzta a fejét, és a csípője megemelkedett, ellent tartva az övének. Az erekciója nekiütközött a lány öléhez.

– Kérlek! – suttogta a boszorka a fülébe, és ő úgy gondolta, győzött, de aztán a lány keze végigsimított a férfiasságán, és a gondolat feloldódott az érzés pezsgésében.
– Még nem, édesem. – A kitartó simogatása Hermionéhez húzta, és ő, kivételesen, küzdött az azonnali kielégülés vonzása ellen. – Emlékezz a könyvre.
– Cseszd meg a kibaszott könyvet.

Lucius elvigyorodott.

– Shhhh – nyugtatta a férfi a melleinél, mielőtt végigsimította a testét lefelé, hogy megdörgölje a nedves húst a lábai közt. Fél kézzel átkarolta a lány derekát, hogy feljebb húzza az ágyon, mielőtt lehajtotta a fejét hogy egy nyitott szájas, szívó csókot adjon a combjának belső felére. Meg akarta jelölni őt, és meg is tette. Ajkai és fogai egy virágzó piros rózsát hagytak a sápadt bőrén.
– Kérlek, Lucius, kérlek. – Hermione lábai szétnyíltak, és a férfi ráfújt duzzadt külsőajkaira. Felnyúlt, hogy megállítsa a nyugtalan fejdobálását. Kinyitotta a szemét, és a varázsló elmerült az erőtlen, fókuszálatlan tekintetében. Elmosolyodott, ajkai enyhén görbültek fel. – Kérlek – mondta újra, és Luciusnak nem volt szüksége több elemzésre vagy ösztönzésre.

A férfi szája szívott és nyelve csapkodott. Egy gondolat erejéig elmerengett, vajon beadta-e a derekát, de ismét félretette az elemzést, látva szeretője szép arcának reakcióját a tetteire. A lány lenyúlt a fejéhez, de jobban érdekelte, hogy simogassa és játsszon a hajával és fejbőrével, minthogy irányítsa. Lucius nyelve átsuhant a csiklója felett, mire Hermione felmordult és megemelte a csípőjét, további figyelmet keresve. Újra megtette, és a boszorka a nevét kezdte kántálni. Úgy döntött, kideríti, milyen hangokat tud kihozni belőle.

A gyengéd fogak sziszegést okoztak.

Nyelvének nyugtató simogatása egy sziszegő mormolással lett megfizetve.

Ha azt tűzte ki feladatul, hogy ajkaival megcsippentse picit és végigcsókolja a belsőcombját, kérlelve nyöszörgött és végigfuttatta a körmeit a fejbőrén. Azonban neki tetszett ez az érzés, és úgy döntött, hogy ingerli még kicsit, amíg fel nem mordult.

Felvonta a szemöldökét az utóbbira, de visszatért a csiklójához. Nyelvének néhány simítása, és a neve visszatért Hermione ajkaira. Végigfuttatta a kezeit a feszes lábain, amik készültek az arcához nyomni a lány húsát. Még néhány nyelvcsapás, és érezte az inak megfeszülését, mielőtt megugrott egyszer, kétszer. Egy gyengéd szívás, valamint harapás a fogaival, és a boszorka megrázkódott, remegett és rángatózott. Feljebb ment, mellé fekve, hogy tartsa őt a vonaglása közben, míg kezével a nedves húsát simogatta, elnyújtva és enyhítve az orgazmusát.

Azonnal arra gondolt, hogy mond valami okosat, de sose kapta meg rá a lehetőséget, mivel Hermione álmosan megcsókolta az állkapcsát, és bebújt a karjaiba, hogy mély álomba zuhanjon. Valaki mással talán elcsodálkozott volna, hogy a boszorka eltervezte-e ezt. Ahogy a dolgok álltak, a helyzet döntetlenre állt - a lány talán még le is hagyta pár ponttal -, és az elalvás taktikailag egyenértékű volt a cikesz elkapásával, így befejezve a játékot.

Elképzelhetetlen volt, hogy Hermione képes lenne a játékszabályokat ellene fordítani: annyira ártatlan volt és bízó. Összevonta a szemöldökét - az ártatlan és bízó nem volt helyes. Csak nem volt érdekelt azt a játékot játszani, amit ő szokott. A lány nem akart veszíteni, de nem akart győzni sem. Nagyvonalú, talán; az esetleg jobb szó.

Átok belé, amiért így összezavarta őt.

Hermione mormolt valamit álmában, és közelebb húzódott, s a dús haja majdnem úgy simogatta, mintha élő lenne. Megcsókolta a vállát, és hátradőlt, hogy megpróbáljon aludni. A reggel talán új ötleteket hoz.

GY.K.:
(1)Lethifold: (más néven Élő Szemfedő-Szörny) Mágiaügyi Minisztérium által meghatározott osztály: XXXXX (bizonyítottan varázslót ölt / idomításra, szelídítésre alkalmatlan).
A lethifold — szerencsére — ritka bestia, s csak a trópusokon fordul elő. Fekete köpenyhez hasonlít, vastagsága kb. l cm (Legendás Állatok és Megfigyelésük).
(2)Plutokrata: Olyan személy, akinek vagyona folytán befolyása, politikai hatalma van.
(3)A séta útvonala képen: ITT. A piros az oda út, a sárga a vissza. Mivel a kép nagy, nem teszem ide. A link új ablakban nyílik meg. Önszorgalomból csináltam a képet. Mikor olvastam a történetet, kíváncsi voltam, valójában merre jártak, és megnéztem.
(4)Bateaux Mouche: (ejtsd: bató mús) Sétahajó. Városnéző hajó. Egy cég üzemeltet több ilyen hajót, azokat hívják így.
(5)”Most ugrik a majom a vízbe.”: Eredetiben ez van: „Here be dragons.” Ez annyit tesz: „Itt sárkányok vannak”. Ezt („Hic sunt dracones.”) írták térképeken azokra a helyekre, ami még nem volt feltérképezve, vagy épp veszélyes lehetett. Szószerinti fordítással itt nem mentem semmire, így azt írtam, ami leginkább kézenfekvőnek tűnt.
(6)Bourbon, Alba, Edith Piaf, Empress Josephine, Blanc de Vibert – Mind rózsafajták.
(7)Puttanesca: valószínűleg spagetti, de mindenképpen tésztaétel (pl.: Penne alla puttanesca = Penne örömlány módra)
(8)Piccata: A rántott hús olasz mása. Itt borjúból.
(9)Sangiovese: Olaszország legkedveltebb szőlőfajtájából készült bor. Kiváló tésztákhoz, nyúlhoz, rizottóhoz… és még ki tudja, mi mindenhez.
(10)Bon appetit! = Jó étvágyat!
(11)Berthillon: Legendás. Párizs leghíresebb fagyizója. Nyáron hatalmas sor várakozik előtte. A fagylalt különlegessége abban rejlik, hogy kizárólag természetes összetevőket tartalmaz, nem használnak hozzá mesterséges anyagokat, édesítőket, stabilizátorokat, vagy színezőanyagokat. Több mint 100 féle fagylaltjuk van.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.