Lucius nem volt kéjsóvár egyén. Ez talán meglepné a legtöbb embert, akik elkönyvelnék őt fő kéjhajhászként, de sokkal inkább izgatta a hatalom megszerzése és megtartása, elérni a céljait és úgy általában, Nagykutyának lenni. A kéjsóvárgás olyasmi volt, amit amatőrök csináltak, mert azt gondolták, mikor elértek valamit, hogy a sikerük magától értetődő, mintha egyenesen joguk lett volna rá.

Azonban, mivel jelenleg elkötelezte magát valakivel egy elhúzódó flörtben, akire a csinos lány leírást lehetne alkalmazni - ha valakinek rossz ízlése és halálvágya volt - és akit sosem lehetne bárki jogaként nevezni… Csak most az egyszer megengedhette magának, hogy kéjsóvár legyen.

Draco visszatért a nászútjáról Ginevrával. A boszorka haja még mindig vörös volt, és egy kicsit leégett a naptól, de egy hét nyaralás visszaállított valamit a vérmérsékletén, ám Lucius még mindig arra számított, hogy az évek múlásával egyre inkább olyanná válik majd, mint az anyja. Úgy döntött, hogy a helyes dolog, amit tehet, az az, hogy rendez egy meghitt kis összejövetelt, úgy ötven vendéggel, hogy megünnepeljék a visszatérésüket, és az már csak természetes volt, hogy meg kell hívnia Hermionét, hogy csatlakozzon hozzájuk.

Ginevra meghívta Ronaldot, ahogy a szüleit is, tehát úgy nézett ki, nem bocsájtotta meg neki a naplós incidenst, és valószínűleg emiatt élete végéig megőrzi neheztelését. Azonban csúnyán elszámította magát, ha azt feltételezte, hogy nem fogja meleg mosollyal, még ha nem is tárt karokkal fogadni a bátyját.

– Mr. Weasley – mondta, átszelve a parkettát, hogy üdvözölje vendégét. – Milyen jó, hogy eljött, még ilyen rövid határidővel is.

Ronald rápislogott, majdnem egy birka kábultságával, aztán elfogadta Lucius felajánlott kezét, megpróbálva olyan kicsit érinteni, míg megrázta, amennyire csak lehetséges volt, és motyogott valamit arról, hogy nem akarta cserbenhagyni a húgát, ami olyasmi volt, amit jobban meggondolhatott volna, mielőtt kiválasztott egy rozsdavörös talárt.

– Hermione, hát itt vagy. – Oly módon söpörte félre a Weasley fiút, hogy az már durvának számított volna, ha a fiúnak lett volna esze, hogy megértse, és megcsókolta a lány arcát. – Remélem, sikerült felzárkóznod az olvasással.

Hermione észrevette, hogy a férfi csókja kicsit tovább tartott, mint az szükségszerű volt, hogy még mindig boróka illatot visel, és hogy a keze még mindig a könyökén volt. Ragyogón rámosolygott.

– Valóban, sikerült.
– Mindent el kell mondanod nekem róla vacsora közben – mosolygott rá egy tökéletes házigazda arckifejezésével, majd lehajolt hozzá, csendesen a fülébe beszélve. – Mr. Weasley ismét vörösesbarna lett?
– Te egy nagyon rossz ember vagy – válaszolta a lány.

A férfi tekintete láthatóan ellágyult.

– Mások is mondták már korábban, de tőlük sokkal erkölcsösebbnek hangzott. Tőled egyértelműen bíztatóan hangzott.
– Talán így van, feltéve, ha az a jó féle rosszaság, ami valószínűleg a kifejezések ellentmondása. – Hermione a varázsló ingujjára tette a kezét, és tisztában volt vele, hogy Ginny a horror és a csodálat kombinációjával nézi őt.
– Kedvesem, csak a leghétköznapibb elme értékelné a kiszámíthatóságot. Az a buták erénye.

Aztán a férfi otthagyta, hogy a többi vendégét köszöntse, így esélyt adva Ginnynek, hogy csatlakozzon hozzá.

– Szóval, akkor te és Lucius?
– Nem tudom, miről beszélsz, Ginny.
– Fogdos téged – sziszegte barátnője.
– Nem, ő tökéletes házigazda, és Feathersbyről érdeklődött.
– Arról, aki nem fizette ki a számláját? Miért érdekelné?
– Mert van modora? – vetette fel egy halvány mosollyal, ami még egy Malfoyon sem rítt volna ki abban a környezetben.

Arra fordult, ahol Lucius épp egy újonnan érkezett párt köszöntött. Mosolygott és megrázta a férfi kezét. Hermione azon gondolkozott, miért hív meg olyan embereket, akiket nem kedvel. Oldalra döntötte a fejét, miközben azon morfondírozott, mennyire is lát át a férfin; legalábbis a köszöntéséből olvasni tudott.

– Oh, ne.

Hermione visszafordította a figyelmét Ginny elsziszegett megjegyzésére.

– Mi az?
– Meghívta Parkinsonékat. Miért ragaszkodik ezeknek az embereknek a meghívásához? Tudja, hogy se Draco, se én nem kedveljük őket.
– Ő sem – mondta Hermione, de barátnője már odébbállt, hogy megtalálja a férjét és panaszkodjon. Ahogy a társalgó felé sétált, hogy szerezzen egy italt, elgondolkodott Parkinsonék jelenlétén.

Megkóstolta a Sidecart(1), és visszaemlékezett, hogy Mr. Parkinson új Aritmatikust keresett, hogy tanácsot adjon neki a befektetéseihez. A legutóbbi tölgyből készült seprűk miatt vesztette el az állását, amik szilánkokra törtek, amint egy gurkóval találkoztak. Az erdő, ahonnan a tölgyek származtak, túl sokszor lett aszály áldozata, és a fa túlságosan kiszáradt a kemencében, ahol a nyelet hevítették. Hermione ennyit tudott meg az Algiersben elköltött vacsora alatti beszélgetéseik egyikéből. Átnézett a szobán, ahol házigazdája egy kövér, kopaszodó varázslóval beszélt, akit ő maga nem ismert fel, de Lucius arckifejezése meglehetősen higgadt volt.

– Ha nem kedveli azt a férfit, miért hívja meg? – Ron odasompolygott, míg ő darabokra törő seprűnyelekről merengett. Ez a második megerősítés a Weasley együgyűségről kíváncsivá tette a család sorsa iránt. Mind ilyen tompák voltak? – Nem szeretem, ahogy rád néz – folytatta Ron.
– És az milyen is? – kérdezte kíváncsian, hogy megtudja, ezúttal milyen mesével jön elő.
– Mint aki tud – kapott különös hangsúlyt a tud szó – valamit.
– Talán tud is?
– És Ginny azt mondta, hogy megérint téged.
– Természetesen azt tette, Ron – mondta. – Ez a második fejezet. – Letette az üres poharát egy elhaladó tálcára és odébbállt, hogy csatlakozzon a szóban forgó férfihez, ahol a nem kedvelt Parkinsonékkal állt. Lassú mozgása, ahogy átsétált a társalgón, ahogy megállt köszönni emitt és hozzászólni amott, zihálást váltott ki Ronból és vörösesbarnává vált - még vörösesbarnábbá, igazán, ha volt ilyen szó -, de képtelen volt követni őt, hála Lavendernek, aki úgy döntött, hogy Won-won túl sok időt töltött beszélgetéssel egykori osztálytársával.

Hermione megérkezett Lucius és Sarum Parkinson beszélgető kettőséhez, ahol Lucius oldalához lett húzva a férfi, oldalán körbesimuló keze által. A nevek bemutatásán és az aszály hatásai a fákra és seprűnyelekre témák közben a kéz felsimított Hermione gerincén, ami szabadon maradt ünnepi ruhájának mély kivágású hátának köszönhetően.

Tudta, hogy az ördögöt csábítja a ruhaválasztásával; örvendetes volt, hogy a visszajelzés pozitív lett.

Több, mint örvendetes.

A fejezet részletezett lehetséges érintkezési pontokat a qi-vonalak(2) mentén, amik ingerelhetnek és kínozhatnak, de azt nem említette, hogy az érintés a tarkóján még hosszan fogja bizsergetni, még ha a cirógató ujjak már tovább is vándoroltak, vagy hogy úgy tűnt, egy simogatás a derekán összeköttetésben áll a térdével, ami hirtelen gyengének tűnt, vagy hogy ha a férfi szimplán a vállára teszi a kezét, feszültté válik, ahogy azon gondolkozik, mit tervez következőnek.

És mindeközben sikerült összeszedettnek hangoznia, és képes volt elbeszélgetni a Harmadik Hálózat Eljárásainak finomabb pontjairól.

Végül Mr. Parkinson - kérlek, hívd Sarumnak - odébbállt, egyedül hagyva őket egy rövid pillanatra.

– Mint mondtam, egy nagyon rossz ember – mondta a lány. – Bár azt hiszem, hátrányban vagyok ebben a játékban.
– Talán, de leleményes nő vagy; biztos vagyok benne, hogy kitalálsz valamit. Sőt, számítok rá.

Hermione mindig kész volt egy kihívásra; a trükk most az volt, hogy meg kellett győződjön róla, hogy Lucius is.

Vacsoránál egymás mellett ültek, ami Dracót szemöldökráncolásra késztette, Ginnyt pedig arra, hogy a fülébe súgjon valamit, amitől csak elmélyültek a ráncok. Egyikük, vagy mindkettőjük megpróbál majd értelmet beszélni a lányba vacsora után.

Lucius legtöbb idejét Molly sajátította ki, aki a bal oldalára lett ültetve, valószínűleg azon célból, hogy Lucius pálcás keze szabad legyen vészhelyzet esetén. Hermione nem tudta elcsípni, miről is beszélgetnek, és habár megvolt a kísértés, hogy megidézzen valamiféle lehallgató bűbájt, fogalma sem volt róla, hogy egy óvatos Malfoy milyen védelmet tart szükségesnek.

Szerencsére a jobbján ülő vendég egy nagyon bonyolult projekten dolgozott, amihez szüksége lenne egy Aritmetikus közreműködésére; így a három fogást azzal töltötte, hogy meggyőzze őt, hogy pont ő az az Aritmetikus, akire szüksége van.

Ez, valószínűleg, szintén több volt, mint véletlen egybeesés.

Hermione kényelembe helyezte magát a frissen begyújtott kandalló előtti székben. Remélve, hogy elkerülhet egy komoly beszélgetést, csendben kiosont a szalonból, ahova a legtöbb vendég visszavonult különböző digestifekért(3) és édességekért. Tőle jobbra ott volt az ajtó, ami Lucius dolgozószobájába vezetett, de nem volt benne biztos, hogy szívesen fogadnák. Így továbbment egy kis nappaliba a ház hátsó része felé. Feltűnt egy lelkiismeretes manó egy egész kanna teával és egy tányér mandulás keksszel, amivel tele volt az első szalon. Vendéglátója eltűnt a kopaszodó úrral az est kezdetéről. Biztos volt benne, ha Luciusnak szüksége van rá, tudni fogja, hol találja meg.

– Hát itt vagy. – A legújabb Malfoy volt az. – Roppant otthonosnak tűnsz a házban.
– Nem igazán – mondta Hermione. – Csak körbenéztem és találtam egy kényelmes széket.
– Teával és keksszel?
– Hajlandó vagyok elismerni, hogy a házimanóknak megvannak az előnyeik. – Ivott egy kortyot a teájából. – Élvezted Normandiát?
– Nagyon szép volt. Fogyasztottunk némi finom bort és ételt. – Ginny leült Hermionéval szemben. – Nem azért vagyok itt, hogy a nászutamról beszéljünk.
– Nem? Pedig szívesen hallanék róla. Láttatok valamit délebbre is? Kíváncsi vagyok, hogy a szőlőültetvényeknek valóban annyi gondjuk van a penésszel, mint hallottam.
– Hermione, mit művelsz Lucius Malfoyjal?
– Igen, Hermione, elmondanád? – mondta Draco, ahogy belépett a szobába. – Te és a jó öreg atyám igazán összeismerkedtetek.

Hermione felvonta a szemöldökét az ifjabb Malfoyra és hangsúlyára. A fiú próbálkozott, de nem rendelkezett olyan hanggal, mint az apja. Draco vontatott beszéde kuncogásra késztette; olyan együgyű volt. Másrészről Lucius vontatott beszéde, kunkorodtak fel ajkai egy mosolyra, nos, az a mód arra késztette, hogy mindenféle csintalan dolgot műveljen. Észrevételei a hangi ingerlésről elgondolkodtatták, vajon Scrace miért nem áldozott egy fejezetet a hangoknak. Vagy megtette, csak még nem érték el?

– Tisztában vagy vele, hogy akar majd valamit cserébe? – zavarta meg Ginny Hermione hangalapú fantáziáit.
– Akar valamit? – visszhangozta.
– A kapcsolatért, az üzletért Parkinsonnal és a némettel – magyarázta Draco.
– Úgy gondolod? – kérdezte Hermione. – Mi van, ha már megkapta azt a valamit? És milyen valamiről beszélünk? Először Ron, és most ti ketten is egy sötét és titokzatos valamire utaltok. Van ennek a valaminek neve? Elismerem, hozzá vagyok szokva, hogy változókkal dolgozzam, de előbb vagy utóbb meg kell nevezned a dolgokat.
– Bizonyára nem gondolod, hogy hosszútávon lesz érdekelt? Végül is, Lucius Malfoy… – Ginny megtorpant és a férjére nézett.
– Ginny azt próbálja elmondani, hogy tán tökéletesen kellemes volt az esküvőn, de… – próbálta Draco folytatni.
– Hát itt vagy! – Ron Weasley csatlakozott a partihoz. – Már mindenütt kerestelek téged. – Hogy ki a „te”, azt nem fejtette ki. – Anya és apa mennek, Gin. Hazavihetlek, Hermione? Későre jár.

Talán meg kéne kockáztatnia a dolgozószobát, gondolta Hermione. Felmérte a távolságot a széke és az ajtó közt.

– Csak egy perc, Ronald – mondta Ginny. – Épp megpróbáljuk visszatartani Hermionét, hogy csináljon valami – és itt volt ismét az a szó – meggondolatlant, amit megbánhat.

Oh, ez most már túl vicces volt, mivel Hermione nem bánt meg egy pillanatot se az életében. Nos, ott volt egy harmadévében, mikor el kellett volna törnie Draco orrát ahelyett, hogy csak összevérezte. Valamilyen oknál fogva az utolsó pillanatban visszafogta az ütését. Azt megbánta.

– Tényleg, Ginny, nem kell aggódnod – mondta. – Jól vagyok.
– Nyilvánvalóan nem, ha Lucius Malfoyjal kezdesz kapcsolatot – válaszolta Ginny. – Minden bizonnyal elvakított a, a, a…
– Kezd kapcsolatot?! Hermione, nem! Ginny, bolond vagy. Hermione sose tenne ilyesmit – tette hozzá Ron.

Most már bármelyik pillanatban jöhetett a rettegett rövidített neve…

– Igaz, Mione? – Igen, itt is volt.
– Akár kezdek valakivel kapcsolatot, akár nem, az senki más dolga, csak az enyém – mondta Hermione. – Az aggodalmatok se nem indokolt, se nem értékelt.
– Neked adta Parkinsont, nem igaz? – kérdezte Draco.
– Tanácsot adtam Sarumnak egy bizonyos kérdésben – válaszolta Hermione. – Megköszönte és ez minden.
– Talán, de most Sarum ismer téged, és Weimar is – mondta Draco. – Lucius miatt, ők most tartoznak neki, és hozzáférnek a legjobb Aritmetikushoz a varázslóvilágban, és folyamatos utánpótlásod lesz kliensekből, mivel Parkinson nem tudja tartani a száját és dicsekedni akar majd.
– Igazán? Milyen kedves – mondta Hermione. Felvett még egy mandulás sütit. – Jól működik, nem igaz?
– Ginevra, Draco és Ronald – Lucius hangja megakadályozott mindenkit, hogy válaszolhassanak. – Molly és Arthur szeretnének hazatérni.
– Hazavihetlek, Hermione? – kérdezte Ron.
– Nem, köszönöm, Ronald – utasította vissza Hermione. – Valamit még meg kell beszélnem Luciusszal.

– Kedvesem, szükséged van segítségre? Kész vagyok megváltoztatni a dolgok megszokott rendjét és a megmentésedre sietni, ha úgy érzed, alulmaradtál. – Luciusnak sikerült rosszallását továbbítania fia és menye felé, kétségbe vonnia Ron bátorságát és gúnyosan mosolygott kivétel nélkül mindenkire. Ez a lenézés magasiskolája volt.

Draco a vörös egy sajátos árnyalatát öltötte fel. Egy Malfoy sose váltana valami olyan közönséges színre, mint a vörösesbarna, de közel volt.

– Gyerünk, Ginny – mondta. – Nem akarjuk megvárakoztatni a szüleid.

Ginny tiltakozásra nyitotta a száját, aztán meggondolta magát.

– Rendben – mondta lábra állva. – De ne gondold, hogy most hallottál erről utoljára, Hermione – motyogta.
– Nem maradsz itt igazából, ugye? – köpködött Ron. – Nem hagylak itt magadra.
– Hermione nem marad magára – mondta Draco. – Ami eléggé az átkozott lényeg.
– Ha bántja őt… – folytatta Ron, figyelmen kívül hagyva Draco felszólalását.
– Tudom, megfizetteted velem. – Lucius a körmeire nézett és ciccegett kissé, mikor egy koszfoltot talált, ami rontotta a tökéletességüket. – Miért nem siet senki az én védelmemre? Draco, neked egy kicsit tényleg jobban ki kéne állnod jó öreg apád érdekeiért.
– Apám, megígérem, ha kiderül Grangerről, hogy szórakozik az érzéseiddel, ki fogom hívni egy varázslópárbajra. – Apa és fia egymásra mosolyogtak, azonos Malfoy-mosolyokkal, és Draco illedelmesen a karját és kíséretét ajánlotta a feleségének a bejárati ajtóhoz, hagyva, hogy Ron még mindig köpködve kövesse őket.
– Úgy tűnt, hogy jól érezted magad ezen az estén – mondta Lucius, mikor a hangok gügyögése is elhalt.
– Nagyon, köszönöm. – Hermione a tűzbe bámult és hallotta, hogy a társasága kényelembe helyezte magát a vele szemben lévő székben. – Tudod, hogy Dracónak esélye sincs.

Lucius arca láthatóan ellazult. Félig lehunyta a szemhéját, és a maszk elúszott.

– Gondolod? Ne felejtsem el visszakérni a párbajedzője fizetségét.
– Azt mondták, hogy Sarum szeret hencegni – kommentálta Hermione. Elvett egy kis itókát egy arra kószáló házimanótól.
– Valóban.
– Neked ebből mi a hasznod?

Egy mosoly, egy igazi mosoly díszítette a nemesi vonásokat, míg a férfi fekete selyemmel takart mellkasa kuncogástól rázkódott, amitől Hermione megesküdött, hogy átkutatja azt a könyvet a hang-stimulációról szóló fejezetért.

– Ha megfogadja a tanácsod, lesz pénze, hogy kifizessen egy fennálló tartozást. – Tósztra emelte poharát egy ugyanolyan itókával, mint a lányé.
– Draco és Ginny meg vannak győződve róla, hogy bajban vagyok.
– A legkevésbé sem, inkább az ellenkezője. A fiam nem oszt ki haszontalan fenyegetéseket. Ezt a térdemen tanulta meg. – Elfordította a fejét, így a tűzbe nézett a boszorkány helyett.

Hermione továbbra is meglepődött, hogy milyen könnyen tudja olvasni a varázslót, aki vele szemben ült. Míg Scrace az erőt úgy jegyezte le, mint könyve alapja, és igaz volt, hogy ennek a férfinak vonzása jelentős hatalmat jelentett felette - még most is, a tenyere viszketett, hogy a testét simogassa és az ajkai megrándultak a szükségtől, hogy az övéhez simítsa őket -, de azt is tudta, hogy a bizalom, amit Lucius említett, éppolyan erős. A másodiktól az ötödikig minden fejezet az érintésről szólt, és mint a csókolózásnak, az érintésnek is sok fajtája volt. Az ötödik fejezet még varázslatok sorának használatát is javasolta, hogy elindítsa a cirógatások egyre meghittebb folyamatát. Hermione számára a bűbáj rettenetesen személytelenül hangzott, és ő rendkívül személyes akart lenni ezzel a rendkívül erős és vonzó varázslóval. Intett a pálcájával, hogy végrehajtson egy varázslatot, és magában kuncogott, mikor Lucius elmotyogott egy meglepett szitkot, ahogy a széke egy heverővé nyúlt.

Éles, szürke tekintet és egy szórakozott kifejezés követte a lányt, ahogy kilépett ezüstös szandáljából. A heverő lábánál állva Hermione felhúzta szoknyájának pezsgőszínű selymét, és elégedetten látta a félig leeresztett pillák visszatérését és az arisztokrata ajkak ellazulását a szórakozott gúnyos mosolyból. Egyik térdét a heverőre helyezve megtámasztotta magát, és megragadta az egyik lábszárat.

– Az őrületbe kergettél ma este – mondta. Másik térdét is feltette, a szoknyája meggyűrődött, ő előredőlt, majd kezével felsimított a férfi lábán és combjain. Lucius félreintette az itókáját egy asztalra, és elkapta a lány vállait.
– Valóban?
– Igen, körbemutogattad magad, teljesen begombolva ebbe a szép sötét selyembe. – Hermione lefuttatta az ujjait a mellkason lévő sujtáson. – Ez nem igazságos. – Mutatóujja követte a férfi mandarin gallérjának vonalát. – Egész éjjel meg akartalak érinteni. – Keze a vállán át leszaladt a karjához, hogy megragadja a kezét egy gyengéd szorítással. Az állkapcsához dugta az orrát, belélegezve az illatát. – Szeretem az illatod. Boróka és még valami – lélegezte be. – Mi az?

Moraj hallatszott a torkából. Dorombolt?

– Immortelle(4).
– Ah. Nagyon jó – vált rekedtté a hangja. Ujjai becsusszantak a galléron belülre, amit meglazított. – Nagyon udvariatlan volt olyan hirtelen otthagyni a vacsora után a múltkori estén.
– Bocsánatot kérek. Nem akartam tiszteletlen lenni.
– Biztos vagyok benne, hogy nem, de kárpótlást követelek. – Mutatóujja követte a férfi ajkainak nyomát, fel az orrán az egyik szemöldök vonalát, finoman az egyik füle körül.
– Parancsolj velem.
– Mmmmmm. – Egy nyalintás az állkapocs mentén. Hermione úgy döntött, hogy felül Lucius karjainak körébe, ismét felemelte szoknyáját, hogy átvethesse egyik lábát a férfi kinyújtott lábain, és kényelembe helyezkedett az ölében. Borzongás futott fel a gerincén, ahogy Lucius egyik kezét a csípőjére helyezte, a másikat pedig szoknyájának hasítéka által feltárt combjának meztelen bőrére. – Tetszik, ahogy ez hangzott. De mielőtt elkezdjük, rá kell mutatnom, hogy egyáltalán nem játszom. Arról vagyok híres, hogy nem játszom, ami azt illeti. Az emberek mindig azt mondják, hogy ne legyek olyan komoly, hogy hagyjam abba a sok olvasást, hogy éljek egy kicsit, bár észrevettem, hogy nem boldogok, ha azt teszem – mosolyodott el szélesen, jól derülve. – Én az a fajta lány vagyok, aki figyelmesen tanulmányozza a dolgokat, kellő figyelemmel a részletekre.

– Egy csodálatos vonás.
– Gondolom. – Megérintette a férfi torkát, végigfuttatva egy ujját az ádámcsutkáján, mire ő nyelt egyet. – Tudod, az emberek olyanok, mint a könyvek. Némelyikük csak egy gyors olvasásra érdemes, mások megérik, hogy visszalátogatassunk hozzájuk; néhányuk kiszámítható, és vannak, amiket nem lehet megfejteni a végén. Én szeretem a rejtvényeket.
– Törekedni fogok rá, hogy ne legyek soha nyilvánvaló – felelte Lucius.
– Erre még gondolni sem szabad!

Hermione úgy döntött, eleget beszéltek. Egy dolog az ingerlés, aminek a célja a másik elcsábítása, megint másik az élvezet megtagadása saját magunktól, amit megérdemlünk. Kibújtatott egy újabb gombot a lukjából, aztán még egyet, hogy felfedjen egy háromszögnyi húst, amit ő gondosan feltérképezett az ujjaival. Lucius becsukta a szemét, hátradöntötte a fejét és egy félmosoly játszott az ajkain. Hermione érezte, ahogy a feszültség elhagyja a férfi felsőtestét, habár a fogása erősödött.

Még több gomb következett, és be tudta tenni a kezét az ingén belülre, érezte a bordáit, és azt is, ahogy a bőre megrándult, mikor egy különösen érzékeny pontot érintett meg.

– Tényleg bámulatos vagy – mondta, aztán elpirult, meglehetősen bolondnak érezve magát, amiért ilyesmit mond. Tökéletes helyzetben volt, hogy lássa a meglepettséget és jegyezze az örömöt a férfi arcán. Egyik ujját az ajkaira tette, mielőtt valami okosat tudna mondani. – El fogod fogadni a bókot, ami kaptál, mert az alternatíva az, hogy elismered, hogy tán hétköznapi vagy. És ez minden bizonnyal nem igaz.

Visszatette a kezét a Lucius mellkasára, és fölé hajolt, míg az ajkai majdnem megérintették az övét.

– Ginny nagyon szerencsés lesz, ha Draco tized olyan varázslóvá nő, mint amilyen te vagy.
– Sose vennék el senkit vörös színekkel – mondta a férfi, mielőtt elvesztette a türelmét és bele nem túrt a lány hajába, hogy helyben tartsa.

Ez nem egy udvarias csók volt -- nem egy szemérmes csippentés az ajkon hogy kimutassa a szeretetet. Ez a csók elsodort bármilyen gondolatot, kivéve a behódolásról szólókat. Hermione felmordult, és az életéért kapaszkodott, ahogy egymás száját falták. Nyelvek küzdöttek egymással, és azt gondolta, bármit megad ennek az embernek, csak csókolja tovább. Brandy íze volt és ő többet akart.

Feljött levegőért, csak hogy felfedezze, hirtelen egy kemény férfitest alá került. Egy kéz megragadta a combját, hogy a varázslóéhoz húzza, ami az övéi közé lett szorítva. A kemény lökések attól a lábtól kombinálva az egész esti ingerlésekkel előhoztak egy fájdalmasan üres lüktetést egy csöppnyi megkönnyebbülésért. Annak érdekében, hogy ezt elérje, a lábait a férfié köré kulcsolta, és súrlódást keresve megemelte a csípőjét. Felmordult, mikor Lucius megadta neki combja újabb lökésével. A morgás torokhanggá vált, mikor egy kéz a mellén fájdalmasan belecsípett a mellbimbóba, aztán egy simítással nyugtatta, és aztán újra megcsípte. Mindezek egybeolvadtak azzal a finom súrlódással a lábai közt, hogy keveredjenek a kitartó csókokkal. Feladott minden gondolatot Scrace könyvéről és barátai helyesléséről egy egyszerű gondolatért, miszerint „Még! Most!”

– Kérlek, még.

A férfi combja túl lassan mozgott. Egy keményebb nyomásra volt szüksége, egy gyorsabb simításra, de Lucius figyelmen kívül hagyta a könyörgését a lassú, állandó nyomás kedvéért. A „kérlek”, a felszabadító enyhülésért, kántálássá vált. Tekintete csak az előtte lévő szájra és személyre fókuszált. Lelki szeme a lábai közti pulzálásra összpontosított. Érzékelése még jobban csökkent, ahogy a vágya nőtt Lucius combjának lassú és tartós nyomása alatt. Minden csípés a mellbimbóján a csiklójában rezonált. Minden lökés az öléhez felhatott a melleihez. A pozitív és negatív töltés egymás körül ívelt, az izmok a hátában és a combjaiban feszültségtől remegtek. Elszakította a száját a férfiétól és kieresztett egy vad hörgést, ahogy megfeszített izmokkal feküdt kinyúlva, kifeszülve, hiányolva még egy kemény lökést a combjától, amit egyszerre kapott meg egy éles csavarással az ujjaitól a mellbimbóján, és érezte, ahogy mélyen benne elkezdődő -- remegések, rázkódások, görcsök -- érzések mosnak végig és át rajta -- folyamatos gyönyörhullámok, míg ott nem maradt kicsavarva és lihegve, Lucius alatt fekve, aki közben a füléhez dugta az orrát, majd a homlokához, arcához, elszórva finom csókokat az arcán és a nyakán.

– Ejha – mondta, és beletemette arcát a férfi nyakának és vállának hajlatába, hirtelen teljesen tisztába jőve azzal, mennyire leengedte a védelmét. – Ez… – Nem találta a megfelelő szavakat, így megcsókolta a pulzáló pontot Lucius torkán.

– Ha leredukáltalak téged egy olyan szintre, ahol a szókincsed cserbenhagyott, akkor azt hiszem, ezt hívhatjuk sikernek.

Hermione bólintott, még mindig érezve a vágyat, hogy elrejtőzzön. Most egy etikett könyvre lett volna szüksége inkább, mint egy szerető útmutatójára. Hogy érdeklődöd meg finoman, hogy a partnerednek van-e szüksége segítő kézre, hogy úgy mondjam? Olyan sok réteg volt köztük, nehéz volt megmondani, hogy… Megemelkedett alatta, próbaképpen, és a beszívott levegő sziszegése arra utalt, hogy ő egyedül utazott.

– Mégsem elég sikeres? – kérdezte, és felnézett. A férfi szeme elvesztette azt az álmos, félig lehunyt pillantását, amit tettetett. Ezek szerint ő is leengedte a védelmét, és ez erős és magabiztos érzetet adott a lánynak. – Szeretnéd, hogy tegyek valamit ez ügyben?

A csók, amit a boszorkány egyetlen válaszként kapott, ezúttal kevésbé volt könnyed: Lucius átadta az irányítást és hagyta, hogy ő diktálja az iramot. Végigfuttatta kezeit a testén, azt kívánva, hogy a varázslók ünnepi viselete olyan feltáró volna, mint a boszorkányoké, míg el nem érte a nadrágja derekát.

– Emlékezz a fejezet korlátjaira – mondta a férfi, mikor az első gombjához nyúlt.

Hermione sóhajtott és kuncogott.

– Legközelebb – mondta és odasimította a kezét, hogy ráfogjon Lucius hosszára, nyögésre késztetve őt. – Legközelebb nem lesz semmi a kezem és a farkad közt. Képes leszek megérinteni és simogatni. – Összeszorította kicsit a kezét, épp csak annyira, hogy az ujjai a gyapjún és pamuton át is érezhetőek legyenek, és a varázsló belenyomult a tenyerébe. – Ez az – ösztönözte. – Ismételd meg.

A férfi kiengedett egy reszketeg sóhajt és ismét megmozdult, aztán ismét, imitációjaként annak, ami felé dolgoznak. Egy megfigyelőnek kifinomultságot nélkülözőnek látszott volna, de a lánynak csak elképesztő volt, hogy Lucius megengedte magának, hogy ennyire sebezhető és emberi legyen. A szeme becsukódott, a szája kinyílt, és minden mozdulatát egy elismerő moraj kísért. Három, vagy négy kemény, éles lökés, és ott volt, keményen magához húzva a boszorkát, és a fülébe nyögve.

Hermione a pálcájára tette a kezét és elvégzett egy gyors tisztító bűbájt, mielőtt a férfinak esélye lett volna kényelmetlenül éreznie magát, és ő a fülébe mormogta a köszönetét, majd álmos elégedettséggel kényelembe helyezte magát mellette. Ott feküdtek, együtt, néha csókokat és érintéseket váltva, míg az óra harangozása nem emlékeztette a lányt, hogy milyen késő van.

– Mennem kell – mondta sajnálkozva.

A férfi meredten nézte őt, ahogy visszavette a szandálját, aztán lesimította a ruháját, hogy ne úgy nézzen ki, mint egy tini, akit smároláson kaptak a Csillagvizsgáló toronyban, és semmit nem akar jobban, mint kipróbálni még egy-két fejezetet azon az éjszakán.

A varázsló kísérete a hoppanálási ponthoz minden volt, amit egy házigazdától el lehet várni, bár közelebb álltak egymáshoz, mint amit az udvariasság elvárt. A csókjuk a hoppanálási pontnál inkább volt ígéret, mint búcsú, de a férfi még mindig túl összeszedett volt a lány ízlésének. Lucius észrevette a halkan elsuttogott mágiát, ahogy a boszorka végrehajtott egy bűbájt, de nem kommentálta, érdeklődve várta, hogy mit adott neki búcsúajándékként.

Hajnalban rájött, mikor kellemes álmaiból anyagtalan kezek ingerlő, izgató érintései ébresztették fel.

A házimanók voltak az egyedüliek, akik hallották a nevetését, és meglepte őket annak őszinte élvezete.

Jóval később azon a reggelen, Hermione Granger lakásában, az élvezet rövid életű volt.

– Hermione, neked elment az eszed. – Ginny hangja még harsogóbb szintre emelkedett. – Ő gonosz.
– És te hozzámentél a fiához. – Hermione összerakta a kávégépét, hogy az annyira szükséges koffeint kifőzze. – Ő nem gonosz.
– Elfelejtetted a naplót? – Ginny megrázta az ujját barátnője arca előtt. – Majdnem megölt engem. És megütötte apát, és megvásárolta a szabadulását egy perről.
– Az mikor is volt, majd’ húsz éve? – Hermione eltolta a barátja ujját, hogy leüljön az asztalhoz. – Most úgy tűnik, remek formában vagy. Azon kívül miért ne használja az ember a gazdagságát legjobb előnyére?
– Ez szégyenletes – mondta Ginny. – Körbeparádézni egy olyan halálfalóval, mint ő. Az újság az Algiersben mutatott titeket, egymást etetve.
– Igazán? Remélem a jó oldalam kapták el. – Barátja felfújódott, hogy újra kezdje. Hermione feltartotta a kezét. – Ginny, kérlek, felnőtt vagyok. Nincs szükségem az anyáskodásodra. – A gurgulázó kávéfőző jelezte a lány megmentőjének elérhetőségét. – Voldemort halott; már közel tizenöt éve. Nincsenek halálfalók, többé nincsenek. Mindamellett tudom, hogyan gondoskodjak magamról.
– Te egy háborús hős vagy, példát kéne mutatnod.
– Ismét emlékeztetnélek, hogy hozzámentél a fiához, nem kevesebb, mint egy hónapja – jegyezte meg Hermione. – Tudod, ha nem tudnám jobban, azt mondanám, féltékeny vagy.
– Nem vagyok féltékeny.

Én úgy vélem, túl sokat is tiltakozol, gondolta Hermione.

– Különben is, mi van Ronnal? Búslakodik mindenfelé, kétségbe van esve.

Hermione felnevetett.

– Ezt nem mondod komolyan, ugye? Ron és én nem vagyunk többé. Soha többé. Túl sokat hajkurászta Lavendert.

– Csak mert nem szánsz neki elég figyelmet. Mit kellett volna tennie? Olyan sok időt töltöttél az ügyfeleiddel; csak gondoskodni akart rólad.
– Nincs rá szükségem, hogy gondoskodjanak rólam – mondta Hermione. – És a kliensekről szólva, bármennyire is élveztem a beszélgetésünk, mennem kell dolgozni. – Hermione megragadta barátnőjét a karjánál fogva, és kikísérte a lakásából. Fejét rázva töltötte újra a kávéját és leült az asztalához, hogy utánanézzen az üzemtervének.

Megint látni akarta Hermionét -- különösen az előző esti bájos meglepetése után. Egy erotikus álomból ébredt, amiben a barna boszorka alatta vonaglott, arra, hogy az ő valódi teste vonaglik fantomkezek törődésétől. Ezúttal, nem több öltözékkel, mint a takaró, ami gyorsan félre lett lökve, bármennyire fantom érintések is voltak azok, a lány kényeztetése gyorsan a csúcsra jutatta, az ő boszorkánya nevét lihegve.

Megtorpant, szájához emelt villával… Az Ő(?) boszorkánya. És ez micsoda gondolat volt -- egy gondolat, amit nem ismerne be senkinek, nemhogy neki, mivel nyilván megátkozná érte, ami még kínzóbbá tette az egész gondolkodást. Biztos volt benne, hogy a könyv következő fejezetei felfedték magukat, és azon gondolkodott, vajon a lány gondol-e a következő bemutatóra. Ha őszinte volt magához, és időnkén az volt, a következő lépések megborzongatták és zavarba hozták. Nem mintha kétségbe vonta volna a bátorságát, de most először elgondolkodott, vajon a partnere mit gondol az ő képességeiről.

A gondolkodás nem vezeti őt sehová, kivéve önelemzéshez, és az értelmetlen. Ki kell használnia a sikerét, és azt személyesen teheti a legjobban, mégpedig épp ezen a reggelen, ami kényelmes ürügyet szolgál arra, hogy menjen, látogassa meg, és ne érezze magát szerelmes kamasznak.

Lucius Hermione lakása elé hoppanált és bekopogott az ajtón.

A lány néhány pillanattal később kinyitotta, kissé meghökkenve, hogy a férfit látja. Nem a szokásos eleganciával volt felöltözve, és sokkal megközelíthetőbbnek látszott, mint valaha. Vagy legalábbis megfoghatóbbnak. És kissé zavarban volt, bár közelről kellett nézni, hogy ezt kiszúrja valaki. Ha Ron vagy Harry lett volna, cukkolta volna őket emiatt, de a varázslóval csak segíteni akart, hogy elsimítsa a pillanatot egy meleg köszöntéssel.

– Lucius, milyen kellemes meglepetés.
– Remélem, nem zavarlak.
– Nem, egyáltalán - gyere be. Épp most csináltam némi kávét.

Lucius túl nagy volt a lakásához képest, a kanapéján ülve, ami hirtelen sokkal kisebbnek tűnt, mint emlékezett rá, mint valami egzotikus orchideafajta átültetve egy közönséges növényszegélyre. Legalább a kávé olyan szintű lesz, mint amit a házimanók fel tudnak szolgálni. Nekik volt mágiájuk; neki volt egy olasz kapucsínó gépe.

– Látom, már volt vendéged – mondta a férfi, mikor visszajött a lány a konyhából egy tálcával a kezében. Két csésze volt rajta, a porcelánkészletből, amit a nagymamájától örökölt, egy tányér keksz - és hogy várta, hogy lássa őt legyűrni a csokoládés digestive-t(5) - mind szépen elrendezve egy terítőn.
– Igen, épp elkerülted Ginnyt.

Megfogta a poharát és megpróbálta letenni a levegőben, megszokva, hogy van egy házimanó, aki előre látja a szükségét egy asztalra. Hermione közelebb tolta hozzá a dohányzóasztalt, és kekszet kínált neki. Visszautasította, de óvatosan figyelte a lányt, ahogy egy kekszet egyensúlyoz a csészealja oldalán, elraktározva az információt az „Etikett”, „mugliszületésű”, „keksz” címszavak alatt.

– Biztos vagyok benne, hogy sok megvitatnivalója volt.

Hermione bólintott.

– Leginkább arról, hogy kéne Ronaldnak egy újabb esélyt adnom. Van ez az elképzelése arról, hogyan kéne lennie a dolgoknak, és nehéz elfogadnia, hogy az élet és én mást terveztünk. Ami fura, tényleg, ahogy ő tini éveinek legtöbbjét azzal a meggyőződéssel töltötte, hogy Harryvel fog letelepedni, és lám, milyen jól alakult az.
– De nem akarsz visszamenni?
– Nagyon is szeretem Ront; csak ezt könnyebb megtenni, ha ő nem ugyanabban a szobában van, mint én. Láttad a Weasleyket - mindig versengenek dolgokért, mindig küzdenek egymással, és… – vont vállat. – A szüleim mindig támogatták egymást és engem. Mi teret adtunk egymásnak. Ezt nem lehet egy Weasleyvel, mert ők elveszik, majd még többet, és sose adják vissza. Tizenhét évesen ez izgalmasnak tűnt, de húszévesen…
– Milyen tiszteletre méltó kor.
– Milyen tiszteletre méltó kor – ismételte a lány és elvigyorodott. – A huszadik tiszteletreméltó korban már fárasztó volt. Csak egy kicsit sokáig tartott rájönnöm, hogy sose leszünk képesek megoldani a dolgokat, mert egyikünk se fog megváltozni. És, természetesen, újabban teljesen képtelen volt a hűségre, és ebbe nem akartam beletörődni.
– Valóban nem – A férfi arca megszigorodott és Hermione elgondolkodott, Narcissa kapcsolata Pitonnal vajon már a válás előtt elkezdődött-e.
– Különben is, nem szeretnék felelős lenni érte, hogy még több vörös hajú gyereket hozzak a világra. Szerintem több szőkének kéne lennie. – Elpirult, ahogy rájött, hogy hangozhatott ez.

Lucius felvonta az egyik szemöldökét, csupán azzal a fénnyel a szemében, hogy észrevette a boszorkány elszólását.

– Jóleső érzéssel tölt el, hogy megfelel az ízlésednek a hajszínem.
– Neked szép hajad van, ahogy azt jól tudod.
– De mindig öröm megerősítést kapni. Bizonyára te sem unod meg, hogy gyönyörű nőnek mondanak?

A lány elvörösödött.
– Nem hallottam elég gyakran ahhoz, hogy megunjam.
– Akkor miért nem teszed le a kávéscsészéd, majd jössz és ülsz mellém erre a kanapéra? És emlékeztetni foglak, hogy én mennyire is talállak vonzónak.

Hermione úgy vélte, hogy kell lennie valami okos és szellemes dolognak, amit mondhatna erre, de semmi nem jutott eszébe. Ez, végül is, nagyon jó ötlet volt - az okosságoknak és a szellemességnek megvan a maga helye, de megkapni, amit akarsz, az sokkal fontosabb.

Ami az emlékeztetést illeti, az hatásos lett. A varázslónak keserű kávé íze volt alatta azzal az meghúzódó Malfoy eszenciával, amit kezdett megismerni. A vékonyabb, lágyabb ruhák megengedték, hogy többet érezzen a hozzá simuló testből, az izmok mozgását a hátán, és a feszültséget a karjaiban. Hamar ugyanabban a helyzetben találta magát, mint előző este, a férfi alá fordítva, miközben a kezét becsúsztatta a blúza alá, hogy végigsimítsa a bordáit.

– Szigorúan véve – mondta a férfi hosszú, lassú csókok közt –, nem tudom, hogy ez mennyire számít egy kicsit a következő fejezet megelőlegezésének, de…

Kigombolta a blúzát végigfuttatva ajkait a torkán, át a szegycsonton, és le a két melle közti völgybe, mire a lány ívbe feszült hozzá.

– Talán – mondta Hermione. – Sőt valószínűleg, de nincs ellenvetésem.
– Milyen szolgálatkész – kuncogott, és a lélegzete libabőrössé tette. – De igazán terveznünk kéne a következő fejezethez - szabad vagy holnap?
– Párizsban leszek – mondta zavartan.
– Csatlakozhatom.
– Nem hiszem, hogy szeretnéd – válaszolta.

A férfi felemelte a fejét, egy udvarias közöny maszkját viselte az arcán.

– Biztos vagyok benne, hogy jobban tudod.
– Lucius, egy konferenciára megyek a statisztikai elemzés alkalmazásáról összetett adatokhoz, és igen, az estéim szabadok lennének, de ez egy mugli konferencia egy mugli hotelben, ebből következően sok muglival.

Ha bármi, az arca megkeményedett, felvéve a megszokott gőgös Malfoy álarcot.

– Értem. Tökéletesen értem. – A következő dolog, amit a lány tudott, az volt, hogy száj, kéz és test eltávolodott tőle, és Lucius fölötte állt, lesimítva ruháját saját megelégedésére. – Nincs rá szükség, hogy kikísérj; kitalálok magam is.

Hermione rápislogott, képtelenül arra, hogy rájöjjön, mi az ördög történt. Mielőtt a férfinak esélye lett volna továbbállni, kilőtt a kanapéról, és megragadta őt a karjánál fogva.

– Nem tudom, mire gondolsz – mondta. – Bár el tudok képzelni belőle valamennyit. Nem, nem érdekel a múlt, nagyon nem. Nem hinném, hogy ámokfutásba kezdesz a vendégek közt és cruciózni kezded az ártatlan muglikat. Én csak azt gondoltam, hogy unatkozni fogsz, épp úgy, ahogy én is elunnám magam némelyik üzleti körödben. Elunt, semmi több.

Lucius félreérthetetlenül lenézett a lány kezére, és ő ellenállt a késztetésnek, hogy elengedje. Átkozott legyen, ha hagyja neki, hogy megússza ezzel a taktikával.

– Most pedig, ha akarod, csatlakozhatsz hozzám, de ez azt jelenti, hogy nincs nyafogás arról, hogy unatkozol.
– A Malfoyok nem nyafognak. Ők esetleg, alkalomadtán, jelzik, hogy nincsenek megelégedve a helyzettel, de nem nyafognak.
– El kell hinnem neked, bár emlékeztetnélek, hogy ismerem Dracót…

Lucius elégedetlenül nézett, ami azt jelentette, hogy Hermione megnyerte a vitát. Már nem a teljesen zárt, nyilvános személyiségét mutatta neki.

– És most, pakold vissza a feneked arra a kanapéra, hogy folytathassuk a smárolást, és nem akarom hallani, hogy a Malfoyok smárolni sem szoktak – mondta a lány megrántva a férfi karját.
– Griffendéles taktika? – De újra leült.
– Amibe csak kerül – mondta. – Szóval jobb, ha hozzászoksz.

A varázsló elmosolyodott, azzal a különlegesen pusztító, édes mosollyal, amit már látott, mikor ittas volt, és lehúzta őt magára.

– Parancsolgató vagy, igaz?
– Igen, és jobb, ha ehhez is hozzászoksz.

Hermione azt hitte, hogy talán túl messzire ment, ahogy Lucius arca számítóvá vált. Ült, próbálva nem mocorogni a nagyon alapos vizsgálódás alatt.

– De azon tűnődöm – nyúlt ki egy kézzel, hogy ujjaival birizgálja a lány tincseit a halántékán –, milyen jól fogadod az utasításokat? – A kéz lesimított az arcán, hogy nyomon kövesse a blúza nyakvonalát. – Hmmmm?

Hermione beszívta a levegőt a hangjára, ami kemény volt és hideg. Ismerte azt a hangot még régről, de most, ma, a vágy intenzíven nyilallt le tőle a gerincén, egyenesen az ölébe.

– Nem… – suttogta. Nyelt egyet és újra próbálta. – Nem ugrottunk előre? – Francba, még mindig ziháló.

Az önelégült mosoly visszatért, és Hermione egy pillanatra megijedt, míg meg nem látta, hogy a szeme meleg volt és a kezével folytatta a lágy érintéseket a nyakán és a combján. Azzal a tudattal helyezkedett el, hogy ki tud törni az ölelésből, ha szükségét érzi.

– Biztos vagyok benne, hogy előreolvastál – mondta Lucius.
– Csak a hetedik és nyolcadik fejezetet.
– Akkor meg fogod érteni a következő kérésem. – Az arca parancsolóvá vált és a kezével arra késztette, hogy előtte álljon. – A ruhád nagyon szép, de azt hiszem, tovább kell mennünk. Párizs furcsa hatással lehet a pszichére. A gátlások gyakran elvesznek. – Körbejárta őt a beszéde alatt. Egy simítás a mellén megkeményítette a mellbimbót. Egy hüvelykujj körme lefelé a gerincén majdnem berogyasztotta a térdeit. – Talán egy kis gyakorlás van soron. – Megcsókolta őt, de mikor Hermione felemelte a kezét, hogy megfogja a vállát, hátralépett és visszaült a kanapéra. – Vedd le a blúzod.

Az utasítás vágy és kétségbeesett szükség gyors hullámát okozta, és a lány felemelte a kezét, hogy engedelmeskedjen. Barna tekintet találkozott a szürkével, és Hermione egy lusta, ingerlő mosolyra húzta ajkait, mikor meglátta a villanásnyi meglepetést a férfi tekintetében. Eltöprengett, vajon milyen üres is lehetett a házassága.

– Attól tartok, rá fogsz jönni, hogy újonc vagyok a sztriptíz és az engedelmesség művészetében – mondta. Ujjai kicsúsztatták a gombokat a helyükről, míg a blúz ki nem nyílt, ezzel adva a közönségének egy pillanatra felvillanó selymet és csipkét, valamint pirulástól rózsaszínű bőr látványát. Hermione hálát adott akármilyen ösztönnek érte, amiért rávette, hogy selymet és csipkét vegyen fel a fehér pamut helyett… Kibújt a blúzából és megállt a barátja? -- túl semmitmondó --, szeretője? -- még nem, Lucius Malfoy előtt szoknyában és melltartóban. – Folytassam? – kérdezte. A férfi jóváhagyóan intett.

Fekete vászonszoknyájának zipzárjához nyúlt, és lehúzta azt. Az anyag lecsúszott csípőjének lágy ívén, hogy a padlón végezze. Kilépett belőle, megfordult és lehajolt, hogy felvegye a ruhát, mielőtt menthetetlenül összeráncolódik. A kanapéra fektetve azt, megpillantotta Lucius kezét, ahogy kanapéjának karfáját és háttámláját szorongatta. Elmosolyodott és visszatért, hogy elé álljon.

– És most? – kérdezte, szórakoztatónak találva, hogy „Mestere” nem jutott szóhoz az alakja láttán, amit ő túl vékonynak és fiúsnak tartott, krémcsipkébe és selyembe öltöztetve. – Lucius? – nógatta.

– Hmmmmm? – volt a mormogott válasza. Aztán ismét felkelt a kanapéról.

Hermione elhátrált tőle és elcsapta a férfi kezét. Majdnem felnevetett a sértett arckifejezésén.

– Nem – korholta. – Neked irányítanod kellene engem.

Duzzogott, röviden, de már tudta, Draco honnan örökölte a hasonló kifejezést.

– És most? A melltartó? – A kérdése visszahozta a varázslót a feladathoz.
– Igen – vágta rá. – És lassan, csinálj belőle előadást. – Visszafordult a kanapéhoz, de előtte Hermione még látta, ahogy diszkréten megigazította a nadrágja elejét. Lehajtotta a fejét, hogy a vállának vigyorogjon.

Megfordult, kikapcsolta a melltartóját és megpördült, hogy szembenézzen az ő földbegyökerezett társával. Egyik kezét a melleinél tartva karjain lecsúsztatta a pántokat a könyökéhez. Leejtette a másik kezét, megrázta magát, és Lucius arcát nézte, mialatt a selyem és csipke levált a bőréről.

Hermione soha életében nem gondolta, hogy látni fogja Lucius Malfoyt elámulva, de valóban szép látvány volt. A szája majdnem töprengővé enyhült, a teste a kanapénak dőlve, kezei az ölében, de a tekintete, borzongott meg, elragadtatott volt, az ő lábától a göndör feje búbjáig barangolva, megállva, hogy alaposabban megfigyelje a combjait és a kis területnyi bőrt, ami még mindig átnedvesedett selyembe volt csomagolva, aztán a dereka vonalát követve feljutott a mellkasához. Megnyalta az ajkait a mellei látványára. Hermione sose vallotta magát szexuálisan erősnek, de ezzel a férfival látta azt az erőt és a hatásait. Agya egy része, amelyik folyamatosan analizált és katalogizált, tudta, hogy sose csinált volna ilyesmit Ronnal, vagy bármelyik másik lehetséges kedvesével. Nem hagyták volna neki, túl kényelmetlenül érezték magukat az általános intelligenciájától és irányítást átvevő személyiségétől ahhoz, hogy teljesen ellazuljanak. Azt hitte, hogy a baj vele volt, mivel képtelen ellazulni mellettük, de most megértette, hogy az ők tudatalatti bizonytalanságuk táplálta a sajátját.

– Lucius – szólította. – Folytassam? Vagy szeretnél megállni egy pillanatra? – Lucius felriadt. A figyelme visszatért, hogy a szavaira koncentráljon. – Folytassam? – Kezei a bugyijának pántjaival játszottak. Becsúsztatta az egyik ujját a rugalmas anyag alá, és tovább simította a hasához. Ugyanaz az ujj visszatért, hogy egy vonalat húzzon fel a hasán át, a köldöke fölött, a mellei között. Megragadta az egyik mellét. – Talán ennyi elég? – Ujjaival megcsípte a bimbót. – Nem tűnik fairnek, hogy folytassam. – Megnyalta egy ujját és körbefuttatta a bimbóudvaron. – Mikor nem érintheted meg, amit látsz – gúnyolódott.

A férfi elmosolyodott, egy vad és ragadozó kifejezéssel, Hermione pedig pontosan tudta, mennyire is kezdő még.
– Úgy tűnik, remekül elvagy nélkülem is – állt fel a kanapéról, hogy körbejárja őt. – Kérlek, folytasd. – Lecsapott, és ugyanakkor harapott a vállába, mikor egyik kezével végigsimított a mellein és a másikkal le a hasához hogy megragadja a szemérmét. – Igazán remek, de megvan a bátorságod, hogy folytasd? Hmmmm? – Odahívott egy széket az előszobából és a lány mögé helyezte. Visszatért a kanapéhoz és széttárt lábakkal leült, s így Hermione láthatta a kirívó bizonyítékát, mennyire is érezte jól magát. – Tudod, mit kell tenned – tért vissza a parancsoló hang. – A bájos bugyid, kedvesem – intett parancsolóan.

Hermione pihegett. Keze bizonytalanul megtorpant a derekán. Volt némi fogalma, hogy mit „kell” majd tennie, mikor a bugyija el lesz távolítva -- amiért szükség van a székre. Tudta, hogy megállhatna, és azt gondolta, hogy abbahagyhatnák a dolgot most, de az a fele, amelyik nem tudott ellenállni egy kihívásnak, nem tudott ellenállni annak, hogy megmutassa és próbára tegye saját magát, rávéve a kezét, hogy lecsúsztassa a csípőjéről a bugyijának selymét. Öntudatlanul szorította össze a combjait, hogy megpróbálja enyhíteni a vágyat, ami köztük lüktetett.

– Problémák, szépségem? Talán szeretnél leülni? – A kemény hang egyenesen az ölébe hatolt, még nedvesebbé téve azt. – Igen, úgy vélem, jobb, ha helyet foglalsz azon a széken.

Hermione leült.

– Most jobb? – Lucius felült, és figyelmét kizárólag neki szentelte. – De még mindig gyötrődőnek tűnsz. Mi a baj, kedvesem? Miért fészkelődsz?

Hermione elpirult. Kizárt volt, hogy megfogalmazza, hogy a szék fájának és az ő hangjának együttese miatt keményebben lüktetett a csiklója, majdnem egy időben a lihegésével.

– Úgy látszik, szenvedsz.

Az ördög vigye őt pokol legmélyebb bugyrába, gondolta Hermione. Hagyd abba a beszédet és távozz, így tehetnék vele valamit. Bár tudta, nem fog elmenni a közeljövőben.

– Szenvedsz? – A lány csak ránézett. – Hermione. – A hangja még keményebbé vált. – Válaszolj nekem. Szenvedsz?

Bólintott, majdnem készen rá, hogy elájuljon a kielégítetlen vágytól.

– Nem, kedvesem – zümmögte a férfi, és Hermione azon filózott, vajon a szék fája nedves lett-e. – Hallani akarom a hangodat. Szenvedsz?

Nem, te szemét, majd’ elájulok a kibaszott hangodtól és a ténytől, hogy itt ülök előtted meztelenül - akarta mondani, de ami kijött a száján, csak egy rekedt szó volt.

– Nem.

Lucius a homlokát ráncolta, ahogy a lány válaszát fontolgatta.

– Kedvesem, ez nem fog működni, ha nem vagy hozzám őszinte. – Felállt, és körbejárta a székét. Lehajolt, hogy a fülébe suttogjon. – Szeretnéd átgondolni a válaszod?

Hermione elátkozta az összes fajtiszta, túlságosan-kibaszottul-magabiztos Malfoy ősöket.

– Szenvedsz? – Lucius az egyik ujját végigfuttatta a boszorka vállán, majd le a karján. – Úgy tűnik, hogy szenvedsz.

Ez igaz volt, a jelentős vágy a lábai között fájdalmas kielégítetlenségtől lüktetett.

– Igen – suttogta. – Sóvárgok.
– Tényleg? – Elragadtatottnak hangzott a szemét. – Szeretnél enyhülést? Segítsek? Vagy szeretnéd ezt magad megtenni? – Visszaült a kanapéra. – Scrace azt diktálja, hogy magadnak kell örömet okoznod. Tudod, ha segítenék, az csalás lenne, és én megértettem, hogy erős érzéseid vannak az efféle etikai ügyekben.

Hermione igazán azt kívánta, bár megátkozhatná az önelégült férfit. Igazán, orgazmusra volt szüksége, mielőtt elájul az endorfintól - vagy az az adrenalin? -, ahogy átszáguldott a vérén, és Lucius csalásról beszél?!

– El kell mondanod, hogy mit tegyek, kedvesem – dorombolta. – Nem szeretnék a morális veszted okozója lenni. Akarsz segítséget?
– Kérlek – lehelte. – Kérlek, segíts nekem.
– Szívesen, kedvesem – mondta Lucius. – Gyere ide – intett a mutatóujjával, és a lány felállt. – Igazán nagyon szép vagy. – A hangja továbbra is csábított. – Azokra pazarolva, akik nem tudtak értékelni téged. – A boszorka előtte állt, combjait nedvesen dörgölve össze. A férfi keze megállította a mozgásukat, ahogy megfordította őt és maga elé húzta. Azok a szép kezek tovább suhantak, az ölébe ültették és a mellkasához döntötték.

Hermione felnyögött.

Kezek ragadták meg a melleit.

– Szép, puha bőr. – Ajkak csókolták a fülét, nyakát és vállát. – Mindez nekem, igaz? – A lány bólintott. Bármibe, beleegyezik bármibe, csak érintse meg… Egy kéz ereszkedett a térdére, hogy szélesebb terpeszre sürgesse, felsietett a belső felén, de megállt. – Akarod, hogy megérintselek? – Lucius megcsípte a mellbimbóját, és a boszorka duzzadt puncija lüktetett -- mennyei fájdalom. Felnyögött. – Ismét elvesztetted a hangod, igaz? Nem gyengeség kérni, amit akarsz, tudod, igaz? Néha kérni ugyanolyan, mint elvenni. – Ajkai csókokat hintettek a halántékára. – Akarod, hogy megérintselek? – Újabb csípés a mellbimbóján megtörte az állóképességét.
– Igen! A francba is, érj hozzám! – Majdnem kiabálta. – Azt akarom, hogy érints meg. Azt akarom, hogy elégíts ki. Most!
– Ez az én nőm – kuncogott Lucius. A keze feljebb simult a combján, hogy megfogja a lány legérzékenyebb részét. Ujjaival szétválasztotta a szeméremajkait, és a hideg levegő megcsapta Hermione forró húsát, aki erre megemelte a csípőjét, hogy további kapcsolatot kérjen. Lucius egyik ujjával lesiklott, hogy megcirógassa a csiklóját. Egyszer, kétszer, a lány csípője megemelkedett, majd a férfi belekezdett egy lassú, ritmikus dörgölésbe, megállva, hogy végigsimítson a résen, izgatva, megmártózva benne, más örömök jövetelét ígérve.
– Keményebben – lehelte Hermione. – Keményebben, te átkozott.
– Kívánságod parancs, pet. – Az ujjait a combjai közé nyomta, hozzápréselve a csiklójához, és belé csusszanva, hogy mélyen benne eljátsszon a sóvárgással. A lány megragadta a csuklóját, hogy helyben tartsa a feladatához, és lejjebb nyomta az ujjait.

Feszült combjai megmozdultak, megrándultak, majd Hermione vakító szenzációval élvezett el, amitől a fejét hátravetette, ami Lucius vállának ütődött.

Egy kis idő múlva visszatértek az összefüggő gondolatok, és a kanapén találta magát, kinyúlva, az ágyáról való takaró alatt. Kinyitva a szemét meglátta Luciust az előszobai széken ülni.

– Sose engedd, hogy bárki olyat mondjon, hogy a gyönyörűnél bármivel kevesebb vagy – mondta.

A lány elmosolyodott.

– Nem fogom. Te…? – Ismét, mit kell mondani egy ilyen helyzetben?
– Nem mindent kell viszonozni – rajzolta körbe egy ujjával a boszorka ajkait. – Mikor indulunk Franciaországba?

Hermione felült és szédülten pislogott.

– Hány óra van most?

A férfi előhúzott egy órát az egyik zsebéből.

– Körülbelül kettő.
– Bejelentkezés négy után. – Hermione a vállai köré húzta a paplant és felállt.
– Akkor visszatérek ötkor, táskával a kézben. – Lucius átkarolta a lány derekát, és magához húzta egy csókra. – Gyönyörű.

A dehoppanálása egy nagyon összezavarodott Hermionét hagyott hátra, aki azon gondolkodott, mibe hagyta magát belerángatni.

GY.K.:
(1) Side Car: Koktél. Az ital shakerben készül, és hűtött koktélos pohárba töltjük. Öntsünk jeget a shakerbe, töltsünk bele egy adag konyakot, narancslikőrt, citromlevet, majd rázzuk fel. Spirálszűrő segítségével töltsük ki a pohárba.
(2) Qi-pontok: Tán nem mondom nagyon rosszul, ha így fogalmazok: Akupresszúrás pontok. A hagyományos kínai orvoslás az életenergiát (Qi vagy Chi) tekinti a legfontosabb forrásnak. A Qi áramlása energiautakon, úgynevezett meridiánokon keresztül folyik. Testünkben 365 ilyen pont található, legtöbb a gerinc környékén.
(3) Digestif: Étkezés utáni ital, mely elősegíti az emésztést. Jellemzően nem kevert pálinkából, keserű és fanyar likőrből készülhet.
(4) Immortelle: olasz szalmagyopár
(5) Digestive keksz: Mint a digestif, ez is az emésztést serkenti, csak épp nem ital, hanem keksz.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés