Draco nem akarta, hogy az esküvői fogadás a Foltozott Üstben legyen, de Arthur ragaszkodott hozzá, és nem volt olyan helyzetben, hogy vitatkozzon, mivel a férfi már kis híján visszavonta az engedélyt az lányával való esküvőre. Nem mintha ez megakadályozta volna Ginnyt, hogy hozzámenjen Dracóhoz, mivel nagyon határozott elképzelései voltak ebben a kérdésben, de így nem kellett Molly zsémbelését hallgatnia.

Ez az örömteli feladat az apjára hárult, ahogy az előkészületek életbe léptek, aki a sorsába beletörődő ember nyugalmával viselte ezt, hozzászokva, hogy Sötét Nagyurakkal foglalkozzon, és nagyon szerette volna látni az unokáit, még ha azoknak romlott vérük is lesz.

Még azt is méltósággal fogadta el, hogy egy asztalhoz ültetik Hermione Grangerrel, ráadásul pont mellé, pusztán megjegyezve Ginnynek, hogy ő már egyszer elnézést kért a naplós incidens miatt, és hogy a nő már-már mindent a maga módján rendezett az esküvővel kapcsolatban, és ezt nem fejezhetnék-e már be.

Ginny megsértődött, és azt mondta, semmi rossz nincs abban, hogy az egyik legjobb barátnője mellé ül, de ezután sokkal ésszerűbben viselkedett, és Draco azt az édes reményt dédelgette, hogy látja még újra a félénk, édes lányt, akibe beleszeretett.

Majd egy nap.

Az esküvői lakoma után.

Bár, semmi nem nevezhető lakomának, ami a Foltozott Üstben kerül megrendezésre. Még csak halvány egybeesés sincs. Ráadásul kényelmetlenül tisztában volt vele, hogy az apja jóval többet ivott, mint az bölcs lett volna, és remélte, hogy megúsznak egy jelenetet.

Mikor Granger a mosdó felé indulva elsétált mellette, elkapta a karjánál fogva - a lány majdnem lekevert neki egyet, de nem volt választása, ezt meg kellett lennie -, és, látszólag megköszönve neki mindent, amit aznap tett, megkérte, hogy figyeljen Luciusra.

– Ezt nem gondolhatod komolyan – mondta a lány.
– Nézz rájuk – biccentett a sok Weasley felé. – Mind arra várnak, hogy meglegyen a kezdő rúgás, és ha az megtörténik, itt vérfürdő lesz. Biztos vagyok benne, hogy nem akarod a drágalátos Ronnicsekedet sérülten látni.

A boszorkány felhúzta egyik szemöldökét.

– Biztos vagy benne?

Eszébe jutott, hogy Hermione épp az egyik rendszeres szakításán volt Ronnal és megrándult.

– Rendben, talán szeretnéd, de hagynád, hogy rajtad kívül bárki más bántsa őt? Amellett ez megríkatná Ginnyt.

A lány sóhajtott, aztán bólintott.

– Rendben, meggyőztél.

Draco sokkal boldogabbnak érezte magát; Granger megbízható volt és értelmes. Kézben tartja majd a dolgokat.
Lucius nem tudta, mennyit ivott, de abban biztos volt, hogy a Nem Elég és a Túl Sok közt inog. Ez tökéletes ürügy is volt arra, hogy teljesen tapintatlan és durva legyen.

Nem mintha tényleg szüksége lett volna kifogásra, mert ő egy Malfoy volt, és a Malfoyok azt teszik, amit átkozottul csak akarnak, még akkor is, ha a fia az ellenkezőjét tanúsító bizonyítékokat mutatott is fel.

Bár, ha teljesen be fog rúgni, akkor jobb minőségű bort pártolt volna, mint azt az ecetes lőrét, amit felszolgáltak. Ő felajánlotta a második legjobb évjáratot a Malfoy pincéből, de, ó, nem, az nem teszi meg egy Weasley esküvőre.

– Rettenetesen másnapos lesz holnap – mondta egy hang tőle balra.
– Nem, nem leszek – felelte. – Van másnapossági főzetem. – Pislogott, a poharára tekintett, és elgondolkozott, hogy tán Granger volt az első mugli születésű, akihez valaha beszélt. Leszámítva az Avadát, ami nem igazán számít beszélgetésnek. Nem kell, hogy be legyél mutatva valakinek, hogy használj egy Főbenjárót.
– Draco azt mondta, tartsam magán az egyik szemem. Nem akarja, hogy csetepaté kerekedjen.
– És hogy szándékozik megakadályozni?
– Sehogy. Csak azon gondolkoztam, hogy ha kitör egy, megtenné-e, hogy valami fájdalmasat tesz Ronnal? Semmi végzetes – tette hozzá gyorsan –, csak… fájdalmas. És ideiglenesen torzítót.
– Általában, azt mondanám, ha így teszek, tartozna nekem egy szívességgel. De az adott körülmények közt olyan örömet okozna nekem, hogy leátkozzam a nemi szerveit, hogy kész vagyok közszolgáltatásnak tekinteni.
– Sectustesticul?
– Pontosan. – A fiára mosolygott, és Draco arca megrándult, régről ismerve azt a tekintetet. – Meglep, hogy egy olyan jól nevelt boszorkány, mint maga, egyáltalán ismer efféle átkot.

Hermione felhorkant.

– Jól nevelt? Meglepetten hallom, hogy ezt mondja.

Lucius, akinek a nézőpontja az aranyvérű felsőbbrendűségről csapást szenvedett el, mikor a Weasleykkel egyezkedett, azon a véleményen volt, hogy elnézhetők a kis hibák a születésben, ha az érintett boszorkány nem egy talpig banya, vörös hajjal. Granger volt az egyik a legkevésbé irritáló emberek közül, akik meg lettek hívva az esküvőre; nyugodt, fegyelmezett aurát sugároz, és sikeresen eltérítette Mollyt attól, hogy beszéljen vele.

Ő, bár fájdalmas volt rá gondolni is, majdnem hálás volt neki.

– Az unokáimnak gyömbérszínű haja lesz – mondta gyászosan, logikus következtetésen keresztül elfogadva a gondolatot. – Gyömbér.
– Lehetnek szőkék.

Vetett egy értékelő pillantást a Weasley családra, aztán megrázta a fejét.

– Nem, ez a fajta vörös öröklődik. El fogja nyomni a finom Malfoy színeket. Generációkig tart majd elnyomni. Generációkba. Gratulálni kéne önnek, hogy jó ízlése van, és megszüntette a kapcsolatát a Weasley fiúval.
– A gyömbér hajszínű gyerekek miatt?
– Többek közt.
– Míg mindig ott vannak a bájitalok.
– Nem gondolja, hogy észrevenné? – Luciusnak rossz véleménye volt Ginnyről, de még ő is kiszúrná, ha a gyereke hajszíne megváltozna.
– Ha azt mondja neki, hogy ez egy feltétele annak, hogy örököljön…

Lucius Hermionéra nézett, valahogy úgy, ami közel állt a jóváhagyáshoz.
– Ez egy nagyon csípős megjegyzés olyasvalakitől, akinek a legjobb barátjának kéne lennie.

Hermione elpirult.

– Igen, nos, a közelmúltban túl sokat dörgölte az orrom alá, hogy egyedül maradok – motyogta.
– Mindig mondom, az elsietett házasságot idővel nagyon megbánjuk. Én megbántam. Erről szólva, Narcissa is.
– Mit gondol, meg fog nősülni újra? – kérdezte Hermione.
– Ez egy ajánlat? Ismerem a fajtáját; csak a könyvtárra fáj a foga. – Lucius kissé meg volt lepődve azon, hogy jól érzi magát.
– Láttam a könyvtárt; nagyon remek. – Lucius megemelte egyik szemöldökét; biztos volt benne, hogy ő soha nem adott meghívást Miss Grangernek, hogy szabadon hozzáférjen a könyveihez. – Draco engedett be minket – folytatta a lány. – A Rendhez való csatlakozás árának része.
– Ah, szóval látta a Feltételezések A Bájitaltanban teljes gyűjteményét.

A boszorkány bólintott.

– És a Talacre…(1)

Ismét bólintott.

– És Scrace-től az Útmutató a Szex Mágiához.

Hermione rózsaszín lett.

– Látom, igen – Lucius vigyora még hangsúlyosabb lett, és Dracónak hirtelen le kellett győznie a késztetést, hogy elfusson és elrejtőzzön. – Igazán el kell mondania, melyik fejezetet találta a legérdekesebbnek.
– Ó, ez könnyű. Tizenegyedik fejezet - Bondage.
– Kíváncsivá tesz. – És valóban így volt.
– Volt egy nagyon hasznos bűbáj benne arról, hogy kössünk megtörhetetlen csomót. Nagyon jól jött, hogy rendben tartsam a hajam.

Lucius felnevetett, mire kollektív borzongás futott végig a Foltozott üstön. Ron rámeredt. Senkinek nem kéne Hermione mellett ülnie és jól éreznie magát, kivéve, ha ő az, még ha ő maga szívesebben is ült mások mellett és érezte jól magát velük.

Úgy döntött, hogy tesz ellene valamit, ami azt mutatta, hogy a griffendéles bátorságról szóló gúnyos megjegyzések helyesek voltak - megkülönböztethetetlen volt a hülyeségtől, és nem Lucius volt az, aki miatt aggódnia kellett volna.

– Hermione – mondta, mikor végre a lány asztala mellett állt. – Nem gondolod, hogy eltölthetnél egy kis időt a többi vendéggel, beszélgetve velük egy kicsit? Az emberek azt fogják gondolni, hogy nagyon furcsa, hogy Malfoyjal akarod tölteni az idődet.
– Én úgy gondolom, hogy téved – mondta Lucius. – Az okok, amik miatt netán velem akarná tölteni az idejét, sokrétűek és nyilvánvalóak. Én vagyok szegény lány egyetlen esélye egy félig erkölcstelen beszélgetésre.
– Maga részeg – mondta Ron.
– Maga meg vörös, de holnap én józan leszek.

Ron keze a pálcájához lendült, de rövid úton félbe lett szakítva Hermione által.

– Ne. Ne is álmodj róla. Csak gondolj arra, anyád mit mondana.

Ron griffendéles volt, de még ő se volt felkészülve arra, hogy szembeszálljon az anyjával. Lucius vigyorgott, és kész volt olajat önteni a tűzre, biztos tudatában annak, hogy a saját, még félelmetesebb anyja nem volt olyan állapotban, hogy felelősségre vonja.

– És maga is nyugton marad – sziszegett rá Hermione. – Eleget ivott már, most szépen visszavonul a szobájába és lefekszik.
– Nincs szobám – mondta, és egy sokatmondó tekintettel nézett végig a lányon, hogy idegesítse Ront. Kellemes látvány volt, ezért újra végignézett a ruháján, ezúttal a saját kedvéért.
– Akkor az én szobám – mondta a lány. – Most mozogjon.

Ron nem tudta eldönteni, hogy gúnyosan vigyorogjon Luciusra, mert papucs, vagy aggódjon, mert be lett engedve Hermione szobájába.

Lucius elegánsan talpra állt, keményen összpontosítva, hogy ne inogjon, és megengedte magának, hogy a hajthatatlan Hermione elvezesse. Nagyon is tisztában volt vele, hogy majdnem mindenki őt nézi, bár nagyon óvatosak voltak, nehogy figyelésen kapják őket. Semmi nem volt, amit egy Malfoy jobban szeretett, mint a figyelem központjában lenni, és emberek egész csoportja volt ott, akik csoportos gutaütést készültek kapni miatta, mert egy fiatal hölgy épp elhurcolta a saját szobájába.

Az emberek a legrosszabbat fogják feltételezni; mindig azt teszik.

– Ez mókás volt – mondta, a falnak támaszkodva Hermione szobája előtt, míg ő kinyitotta azt. – Ezer éve nem volt részem ennyi mulatságban.
– Jó magának – válaszolta Hermione tüskésen, lehajtva az ágyterítőt.
– Egy estét se lehet kudarcnak nevezni, ha az egy csinos lány ágyában végződik – mondta Lucius, és levette a cipőjét. Egy úriember sem megy ágyba cipőben. Vagy ruhában, de tényleg…

Hermione nem olyan boszorkánynak tűnt, aki örömmel fogadná, ha levetkőzne. Nem az első randin. Kibújt a talárjából, és engedelmesen ágyba bújt.

– Még akkor sem, ha a csinos lány nincs benne magával?
– Talán legközelebb. Ha szépen megkér.

Kedvesen elmosolyodott, odébb gurult és azonnal elaludt, alig véve észre, mikor Hermione visszahúzta a haját az arcából.

– Nincs másnapossági főzet – mondta halkan. – És ez jól fog szolgálni magának.

Aztán elmosolyodott, és letelepedett a karosszékbe egy könyvvel. Nem volt semmi szükség rá, hogy már most lerohanjon. Hadd bosszankodjon Ron még egy kicsit, míg neki jut egy kis csend és nyugalom.

És ez jól fogja szolgálni a fiút is.

Lucius hozzá volt szokva, hogy olyan ágyban ébredjen, ami nem az övé, bár egyedül ritkán. De ahhoz biztosan nem, hogy teljesen felöltözve ébredjen fel, sajgó fejjel, és hogy a női társasága a szoba túloldalán egy székben aludjon.

Szüksége volt egy másnapossági bájitalra.

És egy tervre.

Elgondolkodott, hogy a tizenegyedik fejezetet beleszámítsa-e a nevezett tervbe - a lány fiatal volt, vonzó, és nem hunyászkodott meg rettegve, mikor beszélt hozzá, ahogy sokan mások, és egy kis bátorítással elragadóan csípős tudott lenni -, de úgy döntött, efféle megvalósítás meredek lenne.

De leginkább egy másnapossági főzetre volt szüksége, mert kizárt, hogy képes legyen tervezni nélküle, ami egy kisebbfajta probléma volt, mert terveznie kell, hogy szerezzen egy másnapossági főzetet… amely ponton az agya feladta, és ő beérte a halk nyöszörgéssel.

Lemondva a tizenegyedik fejezetről a másnapossági főzet kedvéért, minden gondolat ki lett űzve a fejéből, mikor valaki ököllel kezdett dörömbölni az ajtón.

Hermione kipattant a székből, pálcájával harcra készen, és egy átokkal az ajkain. Lucius csodálta az ügyességét a pálcával - nem rá mutatott - és a félig öltözöttség bájosan pongyola állapotát. A haja teljesen borzos volt és szétálló, és, ha figyelmen kívül hagyjuk a véreres szemeket és a haragos tekintetet, abszolút kefélnivalóan nézett ki.

Egy terv, egy egyszerű terv, de akkor is egy terv, átszűrődött a másnaposságán, hogy megismertesse magát.

1. Eltávolítani a dörömbölés forrását.

2. Szert tenni másnapossági főzetre.

3. Ajánlatot tenni Hermionénak.

4. Ami az eseményektől függ, lehet (a) hoppanálás a dolgokból, (b) vacsora javaslata a Kúriában, vagy (c) ha nagyon, nagyon szerencsés, reggeli az ágyban.

– Ez a te szobád, Hermione – mondta. – Azt hiszem, ki kéne nyitnod az ajtót.
– Hermione? – Ronald Weasley hangja kísérte a dörömbölést.

Kikelt a meleg és kényelmes ágyból, és lesimította ruháját. Nem állt szándékában kockáztatni, hogy harcba szálljon egy ex-baráttal anélkül, hogy a pálcája kéznél lenne, és legyen elég mozgástere.

Csodálata Hermione iránt túlnőtt a vacsorán és egy kefélésen, mikor a lány rámordult az ajtóra, mielőtt megtévesztő higgadtsággal kinyitotta volna.

– Ronald – mondta. Lucius gúnyosan elvigyorodott a gyengéd hangra. – Miben lehetek a szolgálatodra?
– Mi csinál ő itt?! – A legifjabb Weasley becsörtetett az ajtón egy dühös troll tökéletes benyomását keltve.

Hermione azonban látott már trollokat azelőtt, és Ron könnyebben megfélemlíthetőbb volt. Luciusra nézett, elgondolkodva, hogy vajon a haja természetesen állt rendesen, vagy ilyenre volt bűvölve. A varázsló ránézett, bólintott, és lehajolt, hogy felvegye a cipőjét.

– Azt hiszem, Ronald, hogy felveszi a cipőjét – válaszolta Hermione.

A lány azon töprengett, hogyan juthatna reggelihez egy Weasley kísérete nélkül.

Ronald eltátotta a száját. Ez nem volt vonzó, tűnődött Lucius, de legalább csendben volt. Sajna, ez a boldog állapot nem folytatódhatott.

– Nem! Mondd, hogy nem… vele.
– Nem a te dolgod, hogy megtettem-e, vagy sem, Ronald Weasley – válaszolta Hermione magasztosan. – Feladtad minden jogod, hogy tudj ilyesmiről, mikor ledugtad a nyelved Lavender torkán, és ha azt hiszed, elhiszem neked, mikor azt mondod, az volt az egyetlen hely, ahova tetted, jobb, ha újragondolod.
– Szóval, úgy döntöttél, hogy egy divatjamúlt Malfoyjal kefélsz, hogy visszaüss? – nézett rá Ron gúnyosan, egy olyan grimaszt vágva, amire bármelyik mardekáros büszke lenne.
– Tudod, mit mondanak – válaszolta Hermione csillogó szemmel –, a korral jön a tapasztalat.

Lucius sose látott senkit ezelőtt vörösesbarnává válni, és nem volt benne biztos, hogy akarja újra látni. Nem volt épp vonzó szín, és ő még mindig gyengének érezte magát a másnapossági főzet hiányában.

– Hermione, kedvesem – mondta, teljes udvarias leereszkedéssel. – Talán el tudlak csábítani, hogy csatlakozz hozzám reggelire a Malfoy kúriában. Ott nem lesz több megszakítás, és biztos vagyok benne, hogy szeretnél egy újabb esélyt, hogy átnézhesd a könyvtáram.

És hogy utasíthatna vissza egy ilyen ajánlatot?

Hermionének nem igazán volt esélye legutóbbi látogatása alkalmával körbenézni a Kúriában, mivel információk keresésére koncentrált és arra, hogy ne öljék meg a félelmetes védővarázslatok. Draco legtöbbjüket hatástalanította, de mindig lehetséges volt, hogy valami megbújt, amiről nem tudott. A fiúk ragaszkodtak hozzá, hogy a sötétség leple alatt menjenek. Nem volt szükséges, de ettől még inkább igazi kémeknek érezték magukat.

Nappal fényes volt és tágas, ízlésesen díszítve és tökéletesen berendezve, hogy Luciust a legelőnyösebben mutassa. Érezte, ez nem véletlen.

Lucius ellentmondást nem tűrő parancsokat adott másnapossági főzetért és reggeliért egy házimanónak, aztán felé fordult.

– Bocsáss meg, hogy az étel és komfort iránti szükségleteimet előbbre tartom, mielőtt megmutatom a könyvtárat, újra. Abból, amit hallottam, te több mint képes vagy eltűnni ott napokra, ha nem hetekre.

Hermione eltűnődött, hogy ez vajon egy meghívás volt-e. Úgy döntött, ha az, akkor tán el kell fogadja.

A manó visszatért két fiola kék folyadékkal, ami hálásan és közömbösen el lett fogadva és fogyasztva.

A fejfájás megszűntével Hermione egyetértett az étel szükségességét illetően.

– Mi van reggelire? – kérdezte. Luciusnak igaza volt, szükségletek először. A könyvek várhatnak.
– A terasz szép ebben az évszakban. – Lucius átkísérte őt egy pasztellszínű nappalin, ki egy palacsempés teraszra, ahonnan a kilátás a virágzó rózsákra valóban látványos volt.

A tojás, szalonna és más finom ennivaló illata elsőbbséget évezett a Bourbon rózsák finom illatával szemben.

A boszorkány és a varázsló elfogyasztotta néhány tányérnyi reggelijét, és épp csak sikerült békésen megosztozniuk a Vasárnapi Próféta rovatain, mielőtt a Minisztérium legutóbbi bohóckodásairól szóló érvelésüket meg nem zavarta a hoppanálás pukkanása.

– Mondtam, hogy a bátyád tévedett – mondta Draco. Ő és Ginevra érkezett meg a teraszra. Draco nagyon bosszúsnak látszott, amiért megrövidítették a reggeli kufircolását.
– Ah, Draco – válaszolt Lucius. – Gondolom, most szeretnéd hasznát venni a normandiai háznak? A zsupszkulcs még mindig az asztalon van.
– Igen, apám – mondta a fiú. – Köszönöm.
– Hermione? – kérdezte Ginny. – Ron azt mondta, hogy te… – A kérdés félbe maradt, ahogy a vörös hajút a férje a vállára dobta, és visszavitte a kastélyba.

A kétségbeesett nyafogás elhallgatott, jelezve a pár távozását.

– Nos, talán a kávét és a teát a könyvtárban fogyaszthatnánk – ajánlotta Lucius.

Hermione bólintott, igyekezve nem úgy kinézni, mint egy könyvbarát, aki kapott egy esélyt, hogy körbenézzen Anglia második legjobb könyvtárában.

– Minden Malfoy ilyen basáskodó? – kérdezte, ahogy követte Luciust. Azt várta tőle, hogy ugyanabba a helyiségbe viszi, ahova Draco vitte őket, de nem.

A férfi nem válaszolt; a lány aligha számított rá.

– Ez az én magángyűjteményem – mondta, kezét a kilincsen tartva, és elmosolyodott. Egy átlagos ember mérföldnyire futna egy ilyen mosoly láttán, de Hermione nem volt átlagos.

Így csak visszamosolygott, várakozva nézett és erősen fogta a pálcáját. Kész volt mindenre, gondolta.

És akkor az ajtó kinyílt.

Korrekció: ez volt a legjobb könyvtár Angliában.

A terem kétszintes volt, polcokkal megtöltve. Selyem és gyapjúszőnyegek párnázták a parkettázott padlót. Kényelmes bútorok körben elszórva a szobában, és egy nagy dolgozóasztal állt masszív, ólmozott üvegablakok előtt.

– Ha nem bánod, mutatom az utat – mondta Lucius. – A kötetek némelyike talán nem ért egyet a jelenléteddel.

Hermione bólintott, és követte a házigazdát a paradicsomba. A beléptére a kandallótól balra jó pár polc a láncaikat zörgette és ellenségesen kezdett motyogni.

– Semmi ilyesmi nem lesz – parancsolta Lucius. – Miss Granger egy meghívott vendég. Mint ilyennel, kellő udvariassággal fogtok bánni vele.

A láncok továbbra is csörögtek, néhány kiszabadult a kötelékből, hogy Hermione felé tekeregjen.

– Szeretnél tüzet? A dolgozó hideg tud lenni – kommentálta Lucius szelíden. A láncok lenyugodtak. – Mint látod, a basáskodásnak megvannak az előnyei.
– Úgy hiszem – mondta Hermione. – De hogy így a vállára dobja… – A kommentje elhalkult, mikor meglátta Lucius önelégült mosolyát. Ő leült a székek egyikébe a kandalló előtt. Hermione gyanította, hogy Lucius tudta, egy picikét féltékeny volt a barátjára. Esedékessé vált a témaváltoztatás. – Hogy maradt ez a szoba rejtve? Átfésültük a kastélyt padlástól a pincéig.
– Oh, Hermione, nem számítottál rá, hogy a kúria ilyen egyszerűen kiadja minden titkát, ugye? – mondta, valóban jól szórakozva. – Draco még nem a Kúria ura, és nem volt képes hatástalanítani ezeket a védelmi varázslatokat. Még csak be sem léphet ide az engedélyem nélkül. Úgy hiszem, egy tizennyolcadik századi Malfoy volt, aki feltette a szükséges bűbájokat; mi leginkább csak hagyjuk őket tovább élni. – Sóhajtott. – Sok mindent elvesztettünk vagy elvesztettünk volna, ha nem tettek volna meg bizonyos lépések, hogy megőrizzék őket. Itt, például.

Hermione nem tett egy mozdulatot sem, hogy megérintse a könyveket, aggódva, hogy esetleg elveszít egy ujját, vagy még rosszabb történik.

– De azt hiszem, te talán értékelnéd őket. Megmutathatom neked, ha szeretnéd.

Hermione elgondolkodott a házigazda szavain. Mit kínált valójában? Hogy megmutatja a könyveit, titkokat, valami mást?

– Igen, kérlek – mondta és letelepedett a székbe Luciusszal szemben. – Hol kéne kezdenünk?

Lucius elismerően mosolygott.

– Invito…

Nem az volt, gondolta Hermione.

– Feltételezések, tizenharmadik kötet – mondta Lucius. – Úgy vélem, megtalálod a választ a Weasley-problémádra a nyolcadik fejezetben.

Hermione csalódott volt, frusztrált, és kíváncsi egyszerre.

Járatos volt a könyvben, természetesen, ki nem? Nos, Harry és Ron nem, de a legtöbb boszorkány és varázsló a Feltételezésekhez fordult mindenért a Kalapkúra bájitaltól a Vágykeltő főzetig. Habár ez volt az első alkalom, hogy a tizenharmadik kötetről hallott, és az ismerős borzongás száguldását érezte az ereiben: tudás, fényes, csillogó és új, és mind az övé, hogy magáévá tegye.

Felnézett Luciusra, aki elnézően figyelte őt, mint ahogy egy szerető apa nézné egy baba tétova lépéseit.

Megborzongott.

És aztán óvatosan kinyitotta a kötetet a javasolt fejezetnél, csak hogy egyfajta csalódással rájöjjön, hogy semmivel se volt veszélyesebb, mint egy kötet a háztartási tisztító bájitalokról, bűbájokkal kísérve a jobb hatás érdekében. Nem csoda, hogy nem jött még szembe.

És mégis, Lucius nem mutatta volna meg, hacsak nincs valami fontos benne, valami, amit meg kéne látni pusztán néhány utalásból. Összeráncolta a szemöldökét, és visszanézett az oldalra.

Nem tisztító bűbájok, házimanó tisztító bűbájok. Ez nem volt más, mint egy használati útmutató a házimanó-mágiához.

– Nem értem – mondta –, mi köze van ennek Ronhoz? Hacsak nem azt javasolja, hogy változtassam házimanóvá?

Lucius hátradőlt a székében, és visszaintette a lány figyelmét a könyvre.

Nem teheti, igaz? A gondolat túl szörnyű volt és túl finom, hogy megfontolja. Molly hébe-hóba motyogott egy házimanóról, amikor azt hitte, az emberek nem figyelnek.

Lucius eltűnt a Próféta pénzügyi rovata mögött, így ő nem volt segítség. Azonkívül tudta, hogy ő kell legyen, aki meghozza a döntést. Tovább olvasott, felfedezve, hogy míg a bűbájok valójában nem változtattak egy embert denevérfülű lénnyé, addig, ha tökéletesen alkalmazták őket, kényszerítették az illetőt az azonos szintű szolgálásra. A bűbáj a feudális jobbágyrendszerből maradt hátra. Nem akart találgatásokba bocsátkozni, hogy is jöttek létre a házimanók, de tudta, hogy a XI. századtól keltezik őket.

Talán, mint egy születésnapi ajándék Mollynak, gondolta. És, ha Lavender történetei Ronról hihetőek voltak, talán értékeli majd a bűbájt. Személy szerint úgy gondolta, hogy Lavender őrült volt, hogy visszafogadta Ront; ez azonban nem volt fontos.

– Szóval, a pálcamozdulat? – kérdezte. Az újság leereszkedett, hogy felfedjen egy igazán vidám és jóváhagyó szürke szempárt. – Spirális, vagy csavart mozdulat? A szöveg nem világos.
– Nem mintha jártas lennék közvetlenül ezen a területen… – válaszolt Lucius finoman –, de szerintem a spirális mozdulat célravezetőbb lehet. A bűbáj időtartalmát határozza meg a fordulatok száma. Legalábbis nekem így mesélték.
– Ah – mondta, és ismét lenézett az oldalra, memorizálva a szükséges információkat.
– Mondd csak, Hermione, van még bármi más, amivel megkísérthetlek? – Semmi nem volt a hangjában, ami többet jelzett volna, mint udvarias érdeklődést, és mégis, a szeme valami mást mondott.

A lány újra felnézett, és megfontolt alapossággal figyelte meg őt.

– Nos, talán…
– Igen? – hajolt előre a székében a férfi.
– Még egy csésze tea?

A varázsló ajka felfelé rándult, aztán gyorsan elfojtotta, az arca szelíd volt.

– Tej, cukor nélkül?

A boszorkány bólintott.

– És, öhm, aztán, esetleg megbeszélhetnénk a tizenegyedik fejezetet. Talán lenne egy-két kérdésem.

Hermione remélte, hogy a házigazdája kellően jártas a kérdéses tizenegyedik fejezetben, mivel igazán féltékeny volt Ginnyre és a tapasztalatára a Malfoy-basáskodással. A kért csésze teája feltűnt a könyökénél. Lucius a mögötte lévő polcokhoz sétált.

A tea feledésbe merült, mikor egy könyv lebegett a széke elé, a kérdéses fejezetnél kinyitva. Hermione élesen vett levegőt az ábrák láttán. Egy érintés a könyökén arra késztette, hogy felálljon. A könyv hátrébb lebegett, hogy helyet adjon neki a szőnyeg közepén.

Melegség szivárgott be a hátába. Meg akart fordulni, de ugyanaz az érintés a könyökén figyelmeztetően megszorította.

– A kulcs az ilyesfajta tevékenységhez – suttogott Lucius a fülébe. Meleg lehelete megcsapta az arcát, felborzolva a pihéket –, a bizalom. – Fogak csíptek a fülcimpájába. – A szeretődbe kell helyezned a bizalmad. Tudva, hogy ő megérti, hol simogasson, érintsen, hogy kielégítsen és megnyugtasson minden sóvárgást. – A férfi kezei a csuklója körül köröztek és felszaladtak a karjain.

Hermione megborzongott és majdnem összeomlott, mikor azok a fogak, amik a fülcimpájába csíptek, a nyaka és a válla találkozásánál ingerelték ugyanazzal a finom kínzással. Egy kéz és kar fogta körbe a derekát, hogy támaszt nyújtson.

– De nem vagyok benne teljesen biztos, hogy megbízhatom benned – mondta, szinte csak magának.
– Megmondhatom, hogy mindenki tudja, hogy itt vagy, így ostobaság lenne bármi olyat tennem veled, amit nem veszel szívesen. De te ezt tudod, és azt is, hogy erős boszorkány vagy, aki százszorosan megfizettetne velem minden ballépést.

Karjával még mindig támogatta a boszorkányt, aki most hátradőlt kicsit, felkérve őt, hogy folytassa.

– De, ami még fontosabb, hogy meghívtalak a privát könyvtáramba, ahol senki más, csak Malfoyok voltak korábban. Én megbízom benned; te megbízhatsz bennem. – Megcsókolta a tarkóját, és a lány érezte őt mosolyogni. – Ebben legalábbis.
– Akkor talán nem bánod, ha az első fejezettel kezdjük – mondta Hermione. A könyv lapjai suhogó hanggal peregtek, és feltűnt az első fejezet a kandalló előtt álló pár előtt.

Lucius hátralépett és Hermione képes volt újra normálisan lélegezni.

– Sajnálom, ha csalódott vagy. – Úgy érezte, kénytelen a békés arcú Lucius szemébe mondani.
– Cseppet sem – válaszolta a férfi. – Az első fejezet a csókot tárgyalja, aminek megvan a maga bája. – Felemelte a kezet, amit fogott, és megcsókolta. – Mindamellett, biztos vagyok benne, hogy olvastad az utolsó fejezetet, és megérted, hogy a fizetség megéri a befektetett időt és erőfeszítést.

– Én megértem – válaszolta Hermione. – És te?

Lucius bemutatott egy kisebb meghajlást.

– Talán szeretnéd magaddal vinni ezt a kötetet.

A Scrace becsukta magát és Lucius kezébe lebegett.

– Amíg újra találkozunk?
– Úgy vélem, ez egy határozott lehetőség – értett egyet Lucius. Átadta a könyvet a lánynak. – Azonban, én egy ígéretet kérek vacsorára, mondjuk ezen a kedden? Az Algiersben(2)?
– Igen – értett egyet Hermione, és elvette a könyvet. Érezte az erőt, ami átáramlott belőle a kezén és a könyvön át a vele szemben álló varázsló kezébe. – Mi történt? – kérdezte követelőzve. Eldobta a könyvet, és a ruhájába nyúlt a pálcájáért. Kirántva a szőke varázslóra szegezte. – Mi volt az? Mondd el! – Harsány hangja döbbenetbe fordult, mikor a pálcája Malfoy kezébe röppent.
– Ez az én dolgozószobám, Hermione – mondta Lucius. – Itt nem fordíthatod ellenem a pálcád. – Visszaadta neki a hosszú borostyánpálcát. – Megígértük, hogy teljesítjük a könyv fejezeteit. – Egy intésére a könyv visszalebegett a boszorkány kezébe. – Bizalom – mondta. – A bizalomról szól.

Hermione elvette a könyvet, ami megbökte a kezét.

– Engedd meg, hogy a hoppanálási pontra kísérjelek. – Lucius a könyöke köré hajtotta a lány kezét, és egy kis szobába vezette. – A védelem kedd után fel fog ismerni téged. Addig is… – Megcsókolta a boszorkány kezét, és magára hagyta.
Egy éles reccsenéssel hoppanált el, magához szorítva a könyvet, hazafelé tartva egy fürdőre és egy hosszú kemény elmélkedésre, hogy mibe is hagyta magát belekeveredni.

Hétfőn Hermione a lakásának dolgozószobájában ült, s hosszan és keményen bámult Lucius könyvére. Minden, kivéve az első fejezet, eltűnt. Se bűbáj, se átok nem fedte fel a könyv többi részét. Másik következménynek az tűnt, hogy hirtelen le lett mondva minden más romantikus találkozója. Michael Cornerrel tervezett ebédje törölve lett, mert Michael anyja beteg lett. Egy szerdai vacsora-elkötelezettség egy Aritmetikustárssal hirtelen el lett törölve a társ betegsége miatt. Látva, hogy nem tehet mást, letelepedett, hogy tanulmányozza az első fejezetet, remélve, hogy kitalálja, mit várjon a másnap estétől. A könyv azonban elég szűkszavú volt. Igen, leírt egy szép listát a csókok összes fajtájáról, amit csak remélhet valaki, hogy adhat és kaphat, de nem volt magyarázat, hogy miért tulajdonított olyan jelentőséget annak, amit Hermione az általános arcra puszinak tartott. Visszagondolt az előző napi reggelire. Megpuszilta Lucius az arcát? Nem rémlett neki. Megcsókolta a kezét. Ránézett a kérdéses kézre. Az ujjpercei ugyanolyannak tűntek. Vállat vonva visszafordult a könyvhöz, de a szöveg ugyanaz maradt. Úgy döntött, elég gondolatot pazarolt erre a bizonyos problémára, és visszatért a munkájához. A Klementium(3) Prágában talált egy különösen problémás Tycho Brahe(4) kötetet, amit neki kellett feloldania a bűbájok alól és megfejtenie. A Brahe egy olyan probléma volt, aminek van megoldása, így annak kényelme felé fordította figyelmét.

A kedd reggel pánikban találta, ahogy egy bagoly érkezett azzal a megerősítéssel, hogy Lucius, a megegyezésük szerint, érte megy este nyolcra. Egy vacsora az Algiersnél nem járt kéz a kézben az ő közönséges gardróbjával. Igen, vannak hivatalos talárjai a konferenciákra és klienstalálkozókra. Volt szabott mugli kosztümje, arra az esetre, mikor a mugli könyvtárakba kellett mennie a munkája miatt. Mindegyik határozottan azt suttogta, megfontolt és unalmas. Nem volt mit tenni. El kell mennie Madam Malkin Talárszabászatába, ami most Parvati Patil tulajdonában volt, aki, Hermione gyűlölte elismerni, megfelelő ruhába fogja öltöztetni, hogy vacsorázzon egy gazdag, partiképes varázslóval és megnyerje. Letette a pergament, ami megerősítette a találkozót, összeszedte a táskáját és ment, hogy szembenézzen a dísztalárokkal és vásárlással.

Körülbelül negyedórával azelőtt, hogy kísérője érte jött volna, Hermione megcsodálta magát a tükörben. El kellett ismernie, hogy Parvati értette a dolgát. Megvizsgálta szeder-lila tündérselyem ruháját, ami kristályoktól csillogott a nyakánál és a mandzsettáknál. A selyem hozzásimult illatos testéhez. Haja meg lett szelídítve, hála néhány Parvati által ajánlott bűbájnak. Finom smink emelte ki az arcát, és nem tudta nem csodálni a cipőit, amik simává és kecsessé tették a lábát. A kísérője azt se fogja tudni, mi ütött belé. A védővarázslatai beharangozták az említett kísérőt. Óvatosan járva a szokatlan sarkokon, Hermione szemügyre vette a zárt ajtót és a furcsa könyvet, ami ehhez a ponthoz vezette. Vett egy mély levegőt és kinyitotta az ajtót.

Lucius Malfoy felé fordult, és elállt a lélegzete a tündérselymes elegancia láttán. A lány bőre ragyogott az izgalomtól.

– Bájos vagy, kedvesem. – Belépett a boszorka terébe és belélegezte a mirha és rózsa illatát, ami felőle jött. – Egyszerűen bájos. – Karját a derekára simítva közelebb húzta magához, majd végigsimított orrával a fülén, mielőtt az arcára lehelt volna egy lágy csókot.

Hermionénak is megvolt az oka a meglepődésre. Lucius mindig is impozáns alak volt, de ezen az estén úgy tűnt, extra figyelmet szentelt a megjelenésére. Honnan tudhatta, hogy a sötétszürke tökéletesen menni fog az ő lilájához? Még a magassarkúval nyert néhány centi mellett is, a feje csak a férfi vállát érte el. Lélegzete akadozott, ahogy körbeölelte a derekát. Belekapaszkodott abba a karba, végigsimítva a puha gyapjún. A varázsló feje az övé felé hajolt, s borókát és még valamit lélegezett be, ami meleg fűszerre hasonlított. Közelebb akart fészkelődni, hogy megfejtse, minek volt ilyen jó illata. Szeme becsukódott az ajkak érintésére a fülén, ami aztán odébb simult, hogy egy csókot adjon az arcára.

– Mehetünk? – kérdezte Lucius.

Hermione bólintott.

Egyikük se vette észre a fényt, ami az irodából, ahol Scrace kötete felizzott és megremegett, kiszűrődött a folyosóra. A ragyogó borítók közt a másodiktól az ötödikig feltűntek a fejezetek.

A vacsora tökéletes volt - ijesztően. Hermione elméje visszavonult, és analizálta az este minden egyes elemét, katalogizálva minden pillanatot, mikor a férfi valami jót tett. Összehasonlította Ron kétbalkezességével, és tudatában volt, hogy ez egy rideg és hamis összehasonlítás volt, mert hogy vethetné össze Ron jó szívét és szándékát Lucius gyakorlott bájával és feltételezhető vágyódásával?

És mégis azok voltak. A férfi figyelmesen hallgatta szavait a munkájáról, sőt, odáig merészkedett, hogy némi tanácsot nyújtott egy adott ügyfél kezelésével kapcsolatban, aki nem sietett kifizetni a számláját. Tanácsot, ami nem foglalta magába a főbenjárókat, halálos fenyegetéseket, vagy emberek fenyegető módon történő megkörnyékezését. Praktikus, sőt értelmes tanács volt, amit fel tud használni. És ha nem is volt más, mint az érdeklődés megjelenése, ez már több figyelem volt, mint amit Ronald valaha is mutatott felé.

Az osztriga és a pezsgő, valamint a filé és a Chateau neuf(5) közt, Hermione oktatásban részesült csókolózásból. Semmi indiszkrét, vagy helytelen, amit mások megláthatnak - még egy csók az arcra, a kezére, csuklója belső felére. Finom érintések, semmi hosszan tartó, és mindig úgy hagyva őt, hogy többet akart.

Volt valami nagyon tudatos abban, amit a férfi tett, a legteljesebb mértékben kiélvezve az élményt, hogy a világon minden időt megadjon a lánynak, hogy értékelje a csók minden elemét - látvány, illat, érintés, a hangjának halk moraja -, mindet ötvözve, hogy ébren tartsa az érzékeit és teljes mértékben rá figyeljen.

Megérkezett a desszert: francia sajtok, körte és vörös szőlő.

– Mesélj többet a könyvről – mondta a lány. – Az… öhm, egy kicsit meglepett.
– Észrevettem – válaszolta a férfi. Hermione felfedezte, hogy amikor valami őszintén szórakoztatta, csak nagyon apró jelei voltak - szája kissé ellazult, szemhéja picit leereszkedett, és ráncok jelentek meg a szeme sarkában -, cseppet se olyan, mint a megszokott önelégült, széles mosolya. – Semmi kötelező nincs benne, nem kell vállalni egy bizonyos tevékenységet, csak a lehetőségek megmutatása - egy útmutató szeretőknek. Visszautasíthatod bármelyik fejezetet, ha azok megmutatkoznak előtted, és csak ha teljesítetted a fejezetet, akkor nyílik meg előtted a következő lehetőség.

– És az első fejezet a csókolózás?
– Valóban.

Hermione elgondolkodott újonnan felfedezett ismeretein. Most megértette, Scrace miért nem nyújtott útmutatót a csókok listájához. Ha a könyv bármilyen részletet adott volna, mondjuk az arccsókról, szentelt volna annyi figyelmet Lucius legelső üdvözlésére? Talán nem. A részletesség hiánya nem azt szolgálta, hogy csökkentse az elvárásait, hanem hogy egészében dobja ki őket az ablakon. Azzal, hogy nem volt előre kialakított fogalma róla, képes volt összpontosítani a látványra, a jelenlétre, a kísérője illatára és az estére. Sosem vallotta magát érzékinek, de ez után az este után sose fog úgy borókát és azt a csipetnyi megfoghatatlan fűszert szagolni, hogy ne keresné Lucius Malfoyt. A figyelme visszatért az asztalukra és desszertjükre, ahol Lucius megtöltött egy kis kupát sok aranyló folyadékkal.

– Sauternes(6) – mondta. – Az édes jól fog párosulni a Roqueforttal(7).
– Megengeded? – kérdezte Hermione. Meg akarta fordítani a helyzetüket - alkalmazni akarta, amit tanult, és Lucius figyelmét magára terelni. Figyelte, mit mond el az arckifejezése. Csak néhány másodperc telt el, de úgy érezte, igen alapos vizsgálaton esett át. Aztán ott volt, az ajkai ellazultak, nem éppen egy mosolyba, de tudta, hogy övé a pálya.

Elfordulva a társaságától, kiválasztott egy kövér, piros-zöld körtét és felszeletelte. Vett a harántcsíkolt sajtból, hogy társuljon az édes gyümölcshöz. Közelebb húzva a székét Luciushoz, elvett egy szelet körtét és feltartotta a varázsló szájához. Picit bizonytalanul megremegett, mielőtt a férfi keze felemelkedett, hogy stabilan tartsa az övét és beleharapott a gyümölcsbe. Egy falat sajt követte, majd egy korty az aranyló borból. Lucius kortyolását követte az övé. A Sauternes mámorító gyümölcsössége táplálta a bátorságát és az izgalmát. Ki merte dugni a nyelvét, hogy lenyalja az utolsó csepp ragacsos körtelevet Lucius ujjairól. A figyelmességével félig leeresztett szemhéjakat és palává sötétedő szemeket érdemelt ki.

Közelebb hajolt a férfi füléhez; finoman ráfújt, mielőtt belesuttogott.

– Igazad van. A bor csodálatos. – Követve korábbi vezetését, a füléhez dugta az orrát, belélegezve a rabul ejtő illatot, mielőtt súrolta volna az arcát az ajkaival, finom csókot elhelyezve, majd visszatért, hogy ismét suttogjon. – Köszönöm. – Kéjsóváran figyelte, ahogy a férfi nagyot nyelt és feltartott egy másik szelet gyümölcsöt az ő szájához.

Gyümölcs, sajt, és bor egyaránt fogyott, több és több nyílt csókkal váltakozva az arcokon, csuklókon, ajkakon; amíg a desszert el nem fogyott és a pár meglepetten húzódott vissza egymástól, egy üres tányért találva.

– Nincs több – suttogta Hermione Lucius ajkainak. Duzzogott, nem akarva, hogy az est véget érjen, de tudva, hogy bármi más túl sok lenne.
– Ma este nincs – értett egyet Lucius. Futólag megcsókolta a lány ajkait, felállt, és a kezét nyújtotta. – Több már túl sok lenne. Úgy gondolom, holnap reggel további olvasnivalót találsz.

Hermione megdöntötte a fejét a szőke varázslóra nézve, valahogy elégedetten, hogy látja a szeme sarkában a ráncokat és hogy türelmesen várt a kezére, hogy csatlakozzon hozzá. A csókolózás, gondolta, oly sokat ajánl. Bármennyire is többet akart, a várakozásnak megvan a maga vonzereje. Az estét a kíváncsiság nyerte, és ő felállt, kissé bizonytalanul, hogy a lakása ajtajához hoppanáljanak.

– Van szükséged segítségre az ajtóddal? – kérdezte Lucius.
– Nem, köszönöm.
– Akkor, mielőtt elválunk…

Egy kéz a vállán megfordította őt, hogy szembenézzen vele. Várakozva felpillantott, és nem kellett csalódnia. A férfi megdöntötte fejét, egyik karjával a dereka körül magához szorította, és a lélegzete is kihagyott, mikor megpillantotta azt a vadállati kifejezést a másik arcán. Ajkak találkoztak és egy elektromos töltés szaladt le a gerincén. Hő szállt fel a lábaiból és kilökött belőle minden értelmes gondolatot, kivéve azt, hogy ez egy csók volt. Forró volt, nedves, s ő bele-, rá akart mászni a férfira és sose engedni el. A pontok a testén, amik megismerték a férfi ajkait még ez előtt a csók előtt, forrósággal és vággyal égtek. Az agya azt mondta, cseszd meg a könyvet, a felkészülést és a várakozást, húzd be őt a lakásodba és cseszd meg őt. A kezei belekapaszkodtak a talárja gyapjújába, készen rá, hogy lehúzza azokat.

Aztán a férfi elhúzódott.

– Jó éjszakát kívánok – mondta, és megcsókolta a tenyerét, ami majdnem leszaggatta a talárját. Egy főhajtással és egy mosollyal Lucius Malfoy dehoppanált.

Hermione az ajtójának dőlt, és megérintette az ajkait.

– A pokolba.

GY.K.:
(1) Talacre: Egy falu az Észak-Wales-i partoknál Flintshire megyében. Világítótornyáról híres. Itt nyilván szintén valami könyvre utal Lucius.
(2) Algiers: Étterem, vagy szállodalánc. Itt csak étteremről van szó.
(3) Klementium: Egykori jezsuita kolostor, ma a Cseh Nemzeti Könyvtár található itt. A könyvtárban olyan különlegességeket őriznek, mint például Mozart, Tycho Brahe és Comenius írásai.
(4) Tycho Brahe: Dán csillagász. Itt az írásairól van szó.
(5) Chateau neuf: Borfajta
(6) Sauternes: A világ (második) legjobb desszert bora. Édes. - http://www.vinoport.hu/?node=198
(7) Roquefort: Világhírű, nagyon drága, kemény, juhtejből készült csemegesajt. – http://www.kislexikon.hu/roquefort-sajt.html

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.