S�rk�nyk�nnyek

A kicsi Draco �t �ves kor�nak minden erej�vel szor�totta apja ingj�nek finom anyag�t. K�nnyei meg�ll�thatatlanul folytak, �s remeg�se sem enyh�lt.
Lucius hi�ba vigasztalta, hi�ba ringatta, hi�ba csit�totta, semmi nem haszn�lt.

K�s� �jszaka volt, mikor lefekv�shez k�sz�l�dve meghallotta fia r�m�lt sik�t�s�t. Azonnal p�lc�t r�ntott, �s rohant hozz�. Draco szob�ja �res volt, �m a f�rd�szob�b�l f�ny �radt, �s egy pillanattal k�s�bb ny�sz�rg�st is hallott onnan. Mire bel�pett, m�r keserves s�r�s hallatszott, �m az � figyelm�t els�sorban a m�lyk�k csemp�n j�tsz�d� jelenet k�t�tte le.
Saj�t mag�t l�tta, amint �pp haldoklik, �s Drac�t, amint siratja. Els� pillanatban fogalma sem volt, mivel �ll szemben, �m a k�vetkez�ben m�r szembesz�llt a mumussal. P�r pillanattal k�s�bb a l�ny a szekr�nybe z�rva v�gezte, � pedig fi�t kereste tekintet�vel. Meg is tal�lta. M�g�tte volt, a sarokban gubbasztva, t�rdeit mag�hoz �lelte, �s arc�t a karj�ra hajtva s�rt.

Let�rdelt mell�, �s mag�hoz �lelte, csendesen mormolva, megmutatva neki, hogy j�l van, nincs baja, �s amit kor�bban l�tott, csak ill�zi� volt.
Draco el�sz�r nem engedett, �s nem is akarta kinyitni a szem�t, de miut�n megtette, �s megl�tta apja j�l ismert arc�t, �jult er�vel zokogott fel �s b�jt az �lel�s�be.
Lucius �lbe vette, majd a fi� �gy�ra �lve igazgatta el a kicsi l�bait, hogy k�nyelmesebben �lhessen az �l�ben.

Draco sok�ig s�rt, �s � m�r azon volt, hogy bead neki valami nyugtat�t, annak ellen�re, hogy t�l fiatal volt az ilyen szerekhez. Halkan mormolt a picinek, �s m�r �pp kezdte feladni, mikor a zokog�s csitulni kezdett. A fi� �vatosan felemelte a fej�t, �s feln�zett r�. K�v�r k�nnycseppek �ltek hossz�, sz�ke szempill�in, �s maszatos kis arca is csillogott a kandall�ban �g� t�z f�ny�n�l. El�h�zta zsebkend�j�t, �s �vatosan let�r�lte a k�nnyeket, majd seg�tett kif�jni az orr�t. Erre f�k�pp az�rt volt sz�ks�g, mert Drac�nak esze �g�ban sem volt kiengedni apja ingj�t apr� kezei szor�t�s�b�l.

– Ugye, nem hagysz e-e-el? – k�rdezte s�r�st�l dadogva, k�ny�rg� szemekkel n�zve apja oly j�l ismert sz�rke szem�be. – Ugye, nem halsz meg te is, mint Csillag?
Lucius �jra mag�hoz szor�totta fi�t, �gy simogatva a h�t�t, �s a puha, selymes tincseit. Egy puszit adott a buksij�ra, mik�zben felid�zte, mennyire megsiratta fia a fekete lov�t, mikor az elpusztult. Mit v�laszolhatna? Hogy nem? Nem volt halhatatlan.
– Mindig itt leszek neked, Draco. Amikor csak sz�ks�ged lesz r�m, engem megtal�lsz.
– De te is meg fogsz halni, igaz? – s�rta a fi�, �s �jabb k�v�r cseppek folytak v�gig az arc�n. – Te is ott leszel majd Nagyap�val �s a t�bbiekkel a falon. De �n azt akarom, hogy itt legy�l! Velem – h�pp�gte.

– Ha rajtam m�lik, m�g nagyon sok�ig veled leszek, fiam – mormolta behunyt szemmel.
– Az j� – v�laszolta a kicsi, �s Lucius meglepet�s�re eg�szen megnyugodott. Draco tudta, ha apja valamit meg�g�r, az �gy is lesz. Mindig el�ri, amit akar. Sz�val, ha apja azt mondja, � megtesz mindent, hogy vele maradhasson, akkor maradni is fog.
– Szeretlek, apa – s�gta halkan, �s hamarosan �lomba szender�lt apja biztons�got ny�jt� karjai k�zt.


V�GE

S�g� M�g nincs hozz�sz�l�s.

Friss�t�s