Az égen sötét felhők gyülekeztek, eltakarva a Napot. Az embernek ettől olyan érzése támadt, mintha soha többé nem lenne világosság.
A kiszáradt földre lehullottak az első esőcseppek. Halk, ritmusos koppanásuk egy lágy, szomorú dallamot játszott, körülölelve a temetőben álló, magányos alakot.
Szőke tincsei az eltelt évek során ugyan hosszabbra nőttek, de nem vegyült még közéjük egyetlen ősz hajszál sem. A férfi magas, vékony alakját eltakarta a fekete talár.
Draco nem ázott el, egy egyszerű vízlepergető varázslat segítségével megóvta magát az egyre erőteljesebben zuhogó esőtől. Markáns, jóképű arcán egyetlen érzelmet sem lehetett kivenni, csak a szeméből sütő, néma fájdalom tanúskodott a benne dúló viharról.
Még egy utolsó pillantást vetett a családi kriptára, majd megfordult és lassan elindult a kúria irányába.
Amikor belépett az ajtón, átadta talárját a megjelenő házimanónak, majd utasította, hogy senkit sem akar látni. A manó meghajolva eltűnt, magára hagyva őt a hatalmas előtérben.
A dolgozószoba felé tartva kirázta a hideg, amikor arra gondolt, itt mostantól minden az övé. Sohasem szerette ezt a házat, mert gyermekkorától kezdve sok rossz élménye fűződött hozzá, hála apjának, aki mindig is keménykezűen nevelte és irányította az életét.
A kúria szobái mind pazarul, a legelegánsabb bútorokkal voltak berendezve, Draco mégis úgy érezte magát, mintha egy kihalt múzeum folyosóin lépkedne.
Anyja gondos kezének hála, legalább a hálószobája nem volt olyan rideg és személytelen. Néhány fényképpel és aprósággal tette otthonosabbá a helyiséget.
Igen. Az édesanyja mindig megtett minden tőle telhetőt, hogy szebbé és boldogabbá varázsolja a gyermekkorát. Azt is neki köszönhette, hogy nem kellett beállnia a halálfalók közé.
A bátor és erős asszony, az egyetlen, akit Draco valaha is szeretett, nincs többé.
A dolgozószobába érve öntött magának egy pohár whiskyt, és leült az ablakhoz közeli székre.

Túl sok mindent történt az elmúlt néhány nap során, ami fenekestül forgatta fel eddigi életét.
A háború alatt apja többször is kényszeríteni akarta őt, hogy álljon be a halálfalók közé, de mindig sikerült elkerülnie végzetét. A sötét időkben, amikor senki sem volt biztonságban, igyekezett meghúzni magát. Nem értett egyet a Nagyúr sötét nézeteivel és nem is állt szándékában ártatlanokat gyilkolni egy olyan célért, amiben nem hitt.
Viszont a világos oldalt sem támogatta. Túlságosan gyűlölte Pottert és a kis barátait ahhoz, hogy melléjük álljon.
Ott volt ugyan a végső csatában, de nem harcolt senki oldalán. Mindenhol anyját kereste, hogy ha megtalálja, rábeszélhesse őt arra, hogy meneküljenek el az országból.
A csatát túlélték ugyan, de a világos oldal győzelmével megpecsételődött a sorsuk. Apját egy gyors tárgyalás után húsz éves azkabani fogságra ítélték, vagyonuk jelentős részét elkobozták.
Draco akkor, életében először, úgy döntött, kiáll önmagáért. Új életet akart kezdeni egy olyan helyen, ahol a Malfoy nevet nem ismeri senki és saját erejéből felkapaszkodni a csúcsra.
Megpróbálta meggyőzni anyját is, hogy menjen vele, de Narcissa túlságosan kötődött Angliához. Úgy érezte, nem lenne elég ereje mindent újrakezdeni, hátráltatni pedig nem akarta a fiát.
Draco végül belenyugodott a döntésébe és egyedül utazott Amerikába. Általában levelek és a hop-hálózat segítségével tartották a kapcsolatot.
Az évek során kemény, kitartó munkával, szinte a semmiből sikerült felküzdenie magát az amerikai Máguskapcsolatok Főosztályának vezető pozíciójáig.
Most – elutazása után huszonegy évvel –, tért vissza először Angliába, anyja temetésére.
Mivel apja öt évvel ezelőtt meghalt a börtönben, minden vagyonuk és a birtok is az ő tulajdonába került. Úgy tervezte, megbíz valakit a birtok eladásával, majd néhány nap múlva visszatér Amerikába. Nem akart itt maradni, ahol minden fájdalmas emlékeket idézett a számára.
Sikerült felépítenie egy új életet. Sikeres karriert futott be, szerzett jó néhány barátot és hölgytársaságban sem szenvedett hiányt. Állandó barátnője, vagy élettársa azonban nem volt. Túlságosan jól beléivódott apja tanítása arról, hogy nem lehetnek érzelmei és nem szerethet senkit. Ha őszinte akart lenni önmagához, eddig nem is volt olyan nő az életében, akit hosszabb távon el bírt volna viselni.
Lenézett az asztalon heverő levélre. Az örökségi ügyet intéző ügyvéd nyomta a kezébe a temetés után azzal, hogy a levelet anyja írta neki.
Akkor csak szótlanul elvette, de nem bontotta fel. Még túlságosan friss volt a fájdalom, nem lett volna képes rá.
Tétova mozdulattal nyúlt a levélért. A borítékot megfordítva anyja ismerős írásával találta szembe magát.
Összeszoruló szívvel bontotta ki, majd kivette belőle a pergament.

Drága Fiam!
Ha ezt a levelet olvasod, az azt jelenti, hogy már nem vagyok melletted. Kérlek, ne szomorkodj miattam, tudom, hogy erős vagy, egy igazi túlélő, amit már akkor bebizonyítottál nekem, mikor elhagytad Angliát.
Bár sohasem mondtam neked, tudnod kell, hogy borzasztóan büszke vagyok rád! Tudom, hogy most már teljesen független életet élsz Amerikában és nem tervezted, hogy valaha is visszatérsz.
Te vagy a Malfoy család utolsó élő tagja, ezért a birtok és a vagyon is téged illet. Ismerlek annyira, hogy tudjam, amint teheted, megszabadulsz a háztól és visszautazol. Talán önző dolog tőlem, de arra kérlek, ne tagadd meg az örökséged és maradj Angliában, ahova mindig is tartoztál!
Nagyon szeretlek, és örökké melletted leszek!

Draco a tenyerébe temette az arcát. Nem bírta tovább, kitört belőle anyja elvesztése miatt érzett összes keserűsége és bánata. Hiába volt Malfoy, neki is voltak érzései. Tiszta szívből szerette az anyját. Ő volt az egyetlen, aki mindig kiállt mellette, akiben sohasem kellett csalódnia.

Lily Potter London egyik kevésbé forgalmas részére hoppanált.
Reggel úgy döntött, mivel a vasárnap délutánokat általában a családjánál szokta tölteni, délelőtt meglátogatja keresztapját.
Számára az első mindig is a család volt. Szülei boldog és békés gyermekkort biztosítottak neki és két bátyjának, így annak ellenére, hogy apjuk miatt már kis koruktól fogva rájuk figyelt az egész varázsvilág, mégsem lettek beképzeltek, vagy elkényeztetettek.
Jamesszel ugyan néha kissé elszaladt a ló, főleg, mióta egy éve profi fogóként játszott, de ő mindig is jobban élvezte a népszerűséget és rivaldafényt, mint Albus, vagy Lily. Apjuk néha viccesen meg szokta jegyezni, hogy legidősebb fia nem csak a nevét, de természetét is apai nagyapjától örökölte.
Albus sokkal visszafogottabb volt, nem szeretett a középpontban állni. Nem volt olyan temperamentumos és hirtelen haragú, mint húga, mégis nagyon közel álltak egymáshoz. Különböző természetük ellenére mindannyian tudták, hogy bármikor számíthatnak a másikra és szüleikre is.
Harry és Ginny a végső csatát követően, néhány hónap múlva összeházasodtak. A következő években egymás után születtek meg gyermekeik, akik csak még teljesebbé tették a boldogságukat.
Harry még huszonegy év elteltével is ugyanolyan szenvedélyesen csókolta meg feleségét, mint az első alkalommal. Ha ennek véletlenül a gyerekek is szemtanúi voltak, azonnal kifejezték nemtetszésüket és fintorogtak, de titokban mindannyian örültek, hogy szüleik ennyire közel állnak egymáshoz.
Lily végre megérkezett az ismerős, zöld kerítésű házhoz. Kinyitotta a kertkaput, majd odasétált a bejárati ajtóhoz. Megnyomta a csengőt és várakozott.
Alig néhány perc elteltével kinyílt az ajtó és a lány szembe találta magát a mogorva bájitalmesterrel, Perselus Pitonnal.

A bájital tanár a csodának és Hermione éles eszének köszönhetően túlélte Nagini támadását, de Harry így is látta az emlékeit, amit később barátaival is megosztott. Miután végre legyőzte Voldemortot, felkereste a gyengélkedőn és bocsánatot kért tőle, amiért rosszul ítélte meg őt.
A kettejük közti kapcsolat persze nem sokat változott, Piton továbbra is gúnyos megjegyzésekkel illette volt diákját, de őt ez inkább szórakoztatta, mint idegesítette. Harry mindenkit meglepett, amikor harmadik gyermeke keresztapjául volt bájitalprofesszorát kérte fel.

Piton először megdöbbent és már nyitotta a száját, hogy visszautasítsa a kérést, amikor Harry kezébe nyomta az újszülött kisbabát.
– Lilynek fogjuk elnevezni, az anyám után – mondta és gyengéden végigsimította a baba arcát. Haja vörös volt, és amikor kinyitotta apró szemeit, Piton szíve összeszorult. Szerelme, Lily zöld szemei néztek vissza rá.
Ezek után egy percig sem volt kérdéses, hogy vállalja-e a keresztapa szerepét.

– Szervusz, keresztapa! – köszönt Lily vidáman, és megölelte a férfit.
– Szervusz, Lily! Nem is szóltál, hogy ma meglátogatsz – jegyezte meg Piton, miközben viszonozta a lány ölelését.
– Azért nem szóltam, mert meg akartalak lepni. De ha zavarok… – kezdte Lily, de Piton közbevágott.
– Egyáltalán nem zavarsz. Gyere be! – állt félre, hogy beengedje.
A lány besétált a nappaliba és leült az egyik karosszékbe. Keresztapja vele szemben foglalt helyet.
– Történt valami? Olyan komornak tűnsz – mondta a lány.
Piton fáradtan sóhajtott egyet. – Néhány napja meghalt Narcissa Malfoy. Tegnap ott voltam a temetésén.
– Ó, tényleg. Mindig elfelejtem, hogy te jóban voltál velük.
Lily gyermekkorától kezdve sok történetet hallott apja és barátai hőstetteiről, ahol időnként felmerült a Malfoyok neve is, legtöbbször Draco Malfoyt emlegették. Ron bácsi mindig megvetően beszélt róla, beképzelt görénynek nevezte. Az sem számított túl jó pontnak, hogy a végső csatában sem állt át a jó oldalra, és a háború vége után gyáván elmenekült az országból, magára hagyva az anyját.
Hála a régi történeteknek, Lily nagyon haragudott a Malfoyokra, és nem tudta megérteni, keresztapja hogy volt képes jóban lenni velük hosszú éveken keresztül.
– Lily, ezt már sokszor megbeszéltük. Lucius tettei miatt nem ítélheted el a feleségét és a fiát. Draco sohasem állt be a halálfalók közé, és Narcissával együtt mindig is ellenezték a Nagyúr összes cselekedetét.
– Jól van, inkább hagyjuk. Ebben az egy dologban nem fogunk egyet érteni.
Piton rosszallóan megrázta a fejét. – Azt hittem, több eszed van, mint a családod többi tagjának. A világban nem minden csak fehér, vagy fekete. Erre én is jó példa vagyok.
– Ne hasonlítsd magad azokhoz a gyáva alakokhoz. Te jó ember vagy! – tiltakozott a lány.

A férfi mogorva vonásai ellágyultak és megajándékozta Lilyt egy olyan ritka, őszinte mosollyal, amit csak a számára legfontosabb embereknek tartogatott.
– Ilyenkor annyira hasonlítasz nagyanyádra.
A lány ismerte nagyszülei történetét és azt is tudta, hogy keresztapja mennyire szerette az ő nagyanyját. Néha elgondolkodott azon, hogy talán csak azért engedte magához ilyen közel, mert hasonlít a rég elvesztett szerelmére.
– Ezt az ostobaságot verd ki a fejedből. Te, te vagy – hallotta meg Piton hangját. Meglepetten felkapta a fejét.
– Te legilimentáltál! – háborodott fel.
– Csak annyira a gondolataidba merültél, hogy már kezdtem aggódni. Különben is, ha nem akarod, hogy olvassak a gondolataidban, használj okklumenciát. Nem véletlenül tanítottam meg neked – mondta a férfi, szokásos, gúnyos stílusában.
Lily elmosolyodott. Valamiért nem tudott megsértődni keresztapja nyers modora miatt.
– Az okklumencia mindig jól jött, amikor apa megpróbált legilimentálni, ha hazavittem egy fiút bemutatni. Hiába mondom neki mindig, hogy már felnőtt nő vagyok, nem hallgat rám.
Piton számára kezdett kissé kínossá válni a téma, ezért felvetette az első témát, ami eszébe jutott. – Meg kell főznöm néhány bájitalt a Szt. Mungónak, nincs kedved segíteni?
A lány lelkesen bólintott. Elindultak az alagsor felé, ahol Piton bájitalkészítő laborja állt. A háború után visszavonult a tanítástól és megrendelésre készített bájitalokat.
Lily szeretett keresztapjával bájitalokat főzni, egészen kis korától kezdve sok időt töltött vele a laborban. Mire elkezdte a Roxfortot, az első három év tananyaga a kisujjában volt. Piton sok apró trükkre is megtanította és büszke volt rá, hogy keresztlánya nem csak tehetséges a bájitalok készítése terén, hanem szeret is ezzel foglalkozni.
Annál jobban bosszankodott, amikor várakozásaival ellentétben Lily nem a Mardekárba, hanem a Griffendélbe került. Mindig azt hangoztatta, hogy a lány ott elvesztegeti a tehetségét.

Egy kellemes beszélgetéssel és bájitalfőzéssel töltött délelőtt után Lily elbúcsúzott keresztapjától és megígérte neki, hogy jövő hétvégén is meglátogatja.
Az egyik közeli, kihalt utcához sétált és dehoppanált.
Szülei, miután összeházasodtak, Godric’s Hollowba költöztek.
Harry sok védőbűbájjal látta el a birtokot, ezért Pitonéhoz hasonlóan nem lehetett közvetlenül a házba hoppanálni, kivéve a közeli családtagoknak.
Lily a nappalijukba hoppanált, ahonnan azonnal a konyha felé vette az irányt, mivel a család valamelyik tagja általában mindig ott tartózkodott. Most sem kellett csalódnia.
Anyja éppen az ebédfőzéssel volt elfoglalva, míg apja az asztalnál ülve az aznapi újságot olvasta.
– Sziasztok! – köszönt nekik Lily, és mindkettejüket megölelte. – Segíthetek valamiben, anya?
– Nem, köszönöm. Inkább ülj le, és mesélj, mi történt veled a héten.
A lány helyet foglalt apja mellett, aztán vállat vont. – Semmi érdekes. A Máguskapcsolatok Főosztályán minden nyugodt, már szinte unalmas. Délelőtt meglátogattam keresztapát. Azt mesélte, hogy tegnap volt Narcissa Malfoy temetése, és ő is elment.
– Én is hallottam, hogy néhány napja meghalt – mondta Harry.
– Ugye nem tettél megint megjegyzést a Malfoyokra? Tudod jól, hogy Perselus közel állt hozzájuk – jegyezte meg Ginny.
– Nyugodj meg, anya, nem veszekedtünk. Elfogadom a véleményét, még ha nem is értek egyet vele.
Ginny szemeit forgatva lépett vissza a tűzhely mellé, Harry csak elnézően mosolygott.

Hirtelen kivágódott a konyhaajtó és James viharzott be rajta vidáman.
– Üdv, Ősök, szia, hugi! – köszönt, miközben anyja mellé lépett, és felemelte az egyik edény tetejét.
– Még, hogy Ősök. Majd adok én neked – szidta le játékosan anyja és a kezére csapva elhessegette őt a tűzhelytől.
James csalódott arcot vágott, aztán az asztalhoz lépve leült húga mellé, kedveskedve megborzolta a haját.
– James, te egyszerűen javíthatatlan vagy – mondta Lily.
– Csak nincs valami oka ennek a nagy jókedvnek, fiam? – faggatta Harry. Auror parancsnokként elég jó emberismerővé vált ahhoz, hogy észrevegye, ha valaki titkolni próbál valamit.
– Semmi különös, csak szép az élet – hárította el a kérdést James.
– Biztos, hogy sántikálsz valamiben. Hogy hívják? Amanda? Kate? – piszkálta Lily.
– Lil, egy úriember nem pletykál a nőügyeiről – vigyorgott a fiú.
– Akkor te nyugodtan mesélhetsz, mert nem vagy az – vágott vissza a lány.
Mielőtt komolyabb vita alakult volna ki, Harry közbeszólt.
– Albus hol van? Azt hittem, együtt jöttök.
– Fogalmam sincs. Ma még nem is láttam. Biztosan mindjárt itt lesz.
Mintha csak erre a mondatra várt volna, betoppant Albus is. Köszönt a szüleinek, aztán adott egy puszit húgának, bátyját pedig vállon veregette.
– Hol voltál, Al? Arról volt szó, hogy együtt jövünk, de nem jöttél.
– Sajnálom, csak közbejött egy apróság, nem fontos.

Ebéd közben Harry mesélt az egyik érdekes esetről, amivel kapcsolatban nyomozott, aztán Albus vette át a szót, mivel aurorként ő is részt vett az ügyben.
Mire az ebéd véget ért, a három férfi James legutóbbi meccsének elemzésébe kezdett, amit Lily egy fintorral vett tudomásul. Úgy döntött, inkább segít anyjának rendet rakni a konyhában.
Amikor visszament az asztalhoz, a többiek szerencsére már befejezték a számára unalmas témát. Mintha előre megbeszélték volna, mindannyian Lily felé fordultak.
– Hé, Lil, mondd csak, mi a helyzet Goldsteinnel? Rég meséltél róla – vetette fel James.
– Gondolom, jól van – vont vállat a lány.
– Csak gondolod? – kérdezte az apja.
– Mivel már több, mint két hete szakítottam vele, nem tudom biztosan.
Harry és James döbbenten néztek rá, de Albus nem lepődött meg. Lily már elmesélte neki, hogy Goldstein megcsalta őt, ezért szakított vele.
Bár Albus nem volt hirtelen haragú, legszívesebben megátkozta volna azt a szemetet, aki meg merte bántani a húgát, de Lily lebeszélte. Megnyugtatta, hogy ő ott helyben megátkozta a férfit az anyjától tanult rémdenevér rontással. Szüleinek és másik bátyjának azonban nem akarta elmondani, mi történt, mert tudta, hogy apja és James azonnal bosszút állnának érte.
– Miért szakítottatok? – faggatta gyanakodva James.
– Rájöttem, hogy nem illünk össze.
Látszott, hogy ennyivel nem elégszenek meg, ezért Albus gyorsan közbeszólt.
– Lily, ma hallottam, hogy holnapról új főnökötök lesz.
– Tényleg? Erről nem is szólt senki – lepődött meg a lány.
– Bizony. Állítólag valami fejes Amerikából.
Nagyszerű – gondolta Lily – biztos valami beképzelt majom, aki majd minden munkát a nyakunkba varr.
Már nem is várta annyira a holnapi napot.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés