Három nap telt a Hermionéval folytatott végzetes veszekedés óta.
Lucius, szokásához híven, a dolgozószobájában ült és a papírmunkára próbált koncentrálni, kevés sikerrel. Fél órás próbálkozás után feladta, és az asztalra dobta az iratokat.
Felállt a székéből, és az ablakhoz sétált. Odakint már kezdett sötétedni.
Három nap. Három végtelenül hosszú nap telt el, és nem tudta elfelejteni a történteket. Látta maga előtt a megbántott, könnyes arcot, és számára eddig ismeretlen érzések kerítették hatalmába. Fájt, hogy így kellett látnia őt, és bűntudata volt, hogy Hermione miatta szenved.
De nem csak a lány szenvedett, hanem ő is. Nem bírt koncentrálni a munkájára, és nem bírt aludni sem. Az álmaiban túlságosan is valóságos volt Hermione boldog mosolya, a vele töltött órák, így amikor felriadt az éjszaka közepén és az ágy üres volt mellette, a magány hatalmas súllyal nehezedett rá.
Mindent elrontott azzal, hogy hazudott neki. Még mindig arról próbálta meggyőzni magát, hogy így lesz a legjobb. Az egészet csak beképzeli, és néhány nap múlva el fog múlni.
A lelke mélyén azonban tudta, hogy ez nem igaz.


Kopogás hallatszott. Lucius az ajtó felé fordult. Egy pillanatra felötlött benne a gondolat, hogy talán Hermione az, de az ajtón belépő Pitont meglátva csalódottan elhúzta a száját.
A bájitaltanár észrevette a reakcióját.
– Ekkora örömre nem számítottam – mondta gúnyosan. – Valaki mást vártál? – tette fel a nagyon is ésszerű kérdést.
– Nem vártam senkit – hazudta Lucius szemrebbenés nélkül. Barátja azonban ismerte már annyira, hogy észrevegye a mások számára láthatatlan jeleket.
– Nem fog eljönni – közölte könnyedén.
– Fogalmam sincs, kiről beszélsz – játszotta az értetlent a szőke férfi.
– Ha gondolod, miattam játszadozhatunk még egy darabig, bár mindketten tudjuk, kiről van szó.
– Elmondanád, miért jöttél? – próbálta elterelni a társalgást a számára kínos témától.
– Mivel a Rendből más nem áll veled szóba, Albus megkért, hogy emlékeztesselek a Miss Grangerrel kötött második esküdre. Mivel sikeresen megszereztétek a kelyhet, tartozik neked tíz éjszakával.
– Nem hiszem, hogy Hermione találkozni akarna velem – mondta gúnyosnak szánt hangon. Piton, ha meg is lepődött azon, hogy Lucius a keresztnevén hívja a lányt, nem mutatta.
– Albus beszél vele. Elvégre a saját érdekében kénytelen lesz teljesíteni az eskü rá eső részét.


Luciuson akarata ellenére is izgatottság lett úrrá.
– Nagyszerű. Akartál még valamit? – kérdezte, miközben visszaült a helyére.
Piton csak egy szemöldökráncolással díjazta az udvariatlan kérdést.
– Jól érzékelem, hogy szeretnél megszabadulni tőlem? – kérdezett vissza gúnyosan.
Lucius sóhajtott egyet, aztán intett barátjának, hogy foglaljon helyet.
Piton fáradtan elfogadta az invitálást.
– Nem nézel ki valami jól. Talán a Nagyúrtól kapott feladat aggaszt?
– Nálad még mindig jobban festek – vágott vissza Piton. – Holnap kell jelentést tennem arról, hogy haladok.
– Na és sikerült már megtalálnod azt a könyvet? Ha akarod, szívesen segítek – ajánlotta Lucius.
– Pontosan tudom, mit csinálok, de azért köszönöm. Viszont visszatérve a te kis problémádra, nem mesélnéd el mi történt köztetek?
– Kicsit összevesztünk, ennyi az egész – vont vállat barátja.
– Hát persze. Azért olyan dagadtak a sírástól a lány szemei, mert ti kicsit összevesztetek – mondta Piton szarkasztikusan.
– Te találkoztál vele? – kérdezte Lucius, több érdeklődéssel a hangjában, mint szerette volna.
– Igen, találkoztam. Tudod, ő is tagja a Rendnek és részt vesz a gyűléseken. Szóval mit csináltál vele? Vagyis arról vannak elképzeléseim, hogy mit csináltál vele, de mivel sikerült ennyire megbántanod?
– Mégis mióta véded ennyire a diákjaid? – vágott vissza Lucius gúnyosan.
– Mióta te velük szórakozol. Szóval?
– Elcsábítottam, aztán amikor meguntam, közöltem vele mi a helyzet. De te is valami ilyesmire számítottál, különben nem adtad volna azt a bájitalt Hermionénak.


Piton értetlenül nézett rá. – Milyen bájitalról beszélsz?
– A fogamzásgátló bájitalról, amit neki adtál.
– Én nem adtam neki semmilyen bájitalt – tiltakozott Piton. Lucius látta rajta, hogy nem hazudik.
– Akkor meg ki… – kezdte, de rögtön be is ugrott neki a megoldás.
– Albus – vágták rá egyszerre.
– De mi oka lett volna erre?
– Ha csak egy egyszerű fogamzásgátlóról lenne szó, azt biztosan rám bízta volna. Viszont ha valami más terve volt, nem vont be még engem sem – elmélkedett a bájital tanár.
– Te jó ég, ezek szerint akár teherbe is ejthettem őt? – fakadt ki Lucius. Bár már volt egy fia, eddig fel sem merült benne az újabb apaság gondolata. Jobban belegondolva mégsem lenne ez olyan szörnyű…
– Nyugodj meg, Lucius! Albus biztos nem tett volna ilyet – nyugtatta barátját Piton.
– Fogalmam sincs, mi folyik itt, de ki fogom deríteni, és ha Albus valamiben mesterkedik, nagyon meg fogja bánni!
– Meg kell vizsgálnom azt a bájitalt, hogy megtudjuk, mit tartalmaz.
– Az üveg Hermionénál van.
– Amikor legközelebb eljön hozzád, meg kell szerezned tőle – tanácsolta Piton.
– Nem hiszem, hogy a veszekedésünk után magánál tartja – tiltakozott Lucius.
– Bízz bennem, nála lesz – vágott mindentudó arcot a bájital mester.


Avery egy kisebb palota méretű épület felé igyekezett. Sikeresen átjutott a védelmi bűbájokon, aztán belépett a bejárati ajtón.
A Nagyúr már korábban megbízta őt azzal, hogy figyelje Lucius Malfoyt és jelentse, ha a Gringottsba megy. Már jelenteni akarta a történteket, de a Sötét Nagyúr napokra eltűnt, és csak ma délután tért vissza.
Avery gyomra görcsbe rándult, mint mindig, amikor elérte Voldemort szobáját. Kopogott, aztán halkan benyitott a szobába. Biztos volt benne, hogy a Nagyúr előtt nem maradt titokban az érkezése, ezért nem is várt engedélyre.
A szobába lépve pislognia kellett néhányat, mire szeme hozzászokott a félhomályhoz, amit csak néhány gyertya lángja világított meg.
Voldemort trónusszerű székén ült, mellette kedvenc kígyója, Nagini tekergőzött. Avery mindig is félt a hatalmas kígyótól, hiszen már többször is tanúja volt annak, amikor a Nagyúr ráuszította őt másokra. Félszegen megtorpant a szoba közepén.
– Gyere közelebb, Avery – szólt Voldemort. Szavai kígyósziszegéshez hasonlítottak.
– Nagyúr – lépett közelebb a halálfaló, aztán fél térdre ereszkedve meghajolt mestere előtt.
– Mesélj, milyen híreket hoztál nekem?
– Figyeltem Lucius Malfoyt, ahogy kérted, Nagyúr. Három nappal ezelőtt elment a bankba és nem volt egyedül. Bellatrix is vele volt.
Voldemort szemeiben érdeklődés villant.
– Megtudtad, mit hoztak el? – faggatta tovább Averyt.
– Azt sajnos nem láttam. De nagyon siettek – tette hozzá védekezésként.
Úgy tűnt, mestere dühös lett a választ hallva.
Voldemortban szörnyű gyanú ébredt, de amíg nem volt benne biztos, nem akart tenni semmit. Úgy döntött, magához hívatja Bellatrixt, ő úgyis készségesen megoszt majd vele mindent. Ha pedig nem, akkor kiszedi belőle erővel.
– Elmehetsz – intett Avery felé, aki sietve eleget is tett a kérésnek.


Dumbledore gondterhelten ült a Grimmauld téri irodájában. Rosszkedvének nem csak az volt az oka, hogy egy tegnapi összecsapás során két rendtag is életét vesztette, hanem az, hogy úgy tűnt, terve kudarcba fullad.
Nemrég magához hívatta Hermionét, hogy meggyőzze, találkozzon Luciusszal. Pontosan nem tudta, mi történhetett köztük, mert a lány mindig lezárta előtte az elméjét, fájdalmat pedig nem akart neki okozni, ezért inkább úgy döntött, megvárja, amíg Hermione magától elmesél mindent.
Néhány perc múlva meg is érkezett a lány, és engedelmesen leült az igazgatóval szemben.
– Hermione, beszélni akartam önnel a múltkori akcióról.
– Már mindent elmeséltem – mondta a lány.
– A kehely megszerzéséről igen, de arról nem beszélt, mi történt utána. Bármin is vesztek össze Luciusszal, biztos vagyok benne, hogy meg tudják beszélni.
Hermione Lucius neve hallatán ökölbe szorította a kezét. Nem akart beszélni róla, és nem akart emlékezni semmire, ami vele kapcsolatos. Még mindig nagyon fájtak a szavak, amiket a fejéhez vágott.
– Sajnálom, igazgató úr, de erről nem szeretnék beszélni – mondta, és nem nézett Dumbledore szemébe.
Az idős varázsló megállapította magában, hogy itt súlyosabb problémáról van szó, mint azt ő először gondolta.
– Természetesen nem akarom faggatni, de ön az összekötőnk Luciusszal, így ha nem beszélnek, az hatással van a Rend munkájára is – próbálta meggyőzni Hermionét észérvekkel.
– Bármit megteszek, hogy segítsem a Rendet, de Luciusszal nem vagyok hajlandó találkozni.
Dumbledore nagyot sóhajtott a lány makacsságát látva. Már csak egy ütőkártya maradt a kezében.
– Szeretném emlékeztetni a Luciusszal kötött második esküjére. Ha jól tudom, abban egyeztek meg, hogy ha sikerül megszerezniük a kelyhet, vele tölt tíz éjszakát. Az esküjét nem szegheti meg!
Hermione arca teljesen elsápadt. Annyira el volt foglalva a fájdalmával, hogy teljesen megfeledkezett az esküjéről. A bal kezén lévő karkötőre pillantott, ahol tisztán kivehető volt a tizes szám.
Ezek szerint tíz éjszakát kell töltenie a férfival, amikor többet sohasem akart találkozni vele. Lucius persze biztosan tisztában volt az egésszel, és ezzel is csak őt akarja kínozni, hogy aztán jót szórakozzon rajta.
– Szeretnék segíteni, de sajnos a Megszeghetetlen Eskü ellen még én sem tehetek semmit – szakította közbe egyre borúsabb gondolatait Dumbledore. Hermione hálásan nézett rá.
– Köszönöm, igazgató úr. Ne aggódjon, valahogy megoldom – mondta magát is bíztatva.


Lucius másnap délután meglepődött, amikor felizzott bal karján a Sötét Jegy.
A Nagyúr rejtekhelyéhez hoppanált. Meglepődése csak nőtt, amikor a tanácsteremhez érve már mindenki ott volt. Óvatosságra intette őt, amikor meglátta, hogy a többiek kör alakban veszik körül a Nagyurat, de a kör szétnyílik előtte.
Avery és Nott között megpillantotta Dracót is, aki – bár próbálta leplezni –, nagyon ijedtnek tűnt.
Voldemort intett Luciusnak, hogy jöjjön közelebb. Amikor eleget tett a kérésnek, a kör bezárult mögötte.
– Nagyúr – ereszkedett fél térdre.
– Lucius, már nagyon vártalak. Állj fel – utasította őt Voldemort.
Miután eleget tett a parancsnak, Voldemort folytatta. – Igazán érdekes dolgokat hallottam rólad tegnap – mondta, miközben őt fürkészte, Lucius azonban tökéletesen uralkodott a vonásain.
– Elmesélnéd nekem, mit kerestél három nappal ezelőtt a Gringottsban? – szegezte neki a kérdést.
– Nem tudom, kitől hallottad ezt, Nagyúr, de hazudott – válaszolt Lucius.
– Ó, valóban? – mondta Voldemort, miközben közelebb lépett hozzá. – Tudod, mit gondolok, Lucius? Szerintem te hazudsz most nekem. – Előhúzta a pálcáját és szórakozottan forgatta az ujjai között.
– Én nem hazudok, Nagyúr.
– Ejnye, Lucius. Gondolom észrevetted már, hogy a fiad is köztünk van. Rossz példát akarsz mutatni neki?
Lucius tökéletesen értette a burkolt fenyegetést.
– Uram, ha nem hiszel nekem, nézd meg az emlékeim – nézett Voldemort szemébe.
– Ne aggódj, azt fogom tenni, csak előbb hallani akartam a válaszod – mondta a halálfalók mestere gúnyosan.
Lucius azonnal megérezte, ahogy az elméjébe hatolnak. Hagyta, hogy Voldemort végignézze a módosított emlékeit.
– Ez mind szép és jó, csak egy gond van vele. Ez hamisítvány – közölte a Sötét Nagyúr szenvtelenül.
Még a legerősebb varázslók is kétségbe estek volna ebben a helyzetben, de Lucius arca meg sem rebbent. Mindig volt egy tartalék terve végső esetre, most sem volt ez másként. Érezte, ahogy Voldemort újra ez elméjébe hatol, és feltöri az előbb látott emlékeket.


A fejébe nyilaló fájdalom egyre erősödött. Tartotta magát, nem akart semmilyen gyengeséget mutatni a többiek előtt.
Voldemort sikeresen feltörte a manipulált emlékeket. Újra nézni kezdte őket, amik így teljesen mást mutattak.
Luciust, ahogy az Abszol út egyik sikátorában valaki hátulról megtámadja, aztán behatol az elméjébe és Imperióval átveszi elméje felett az irányítást.
A támadó arca nem látszott, de Voldemort biztos volt benne, hogy egy erősebb varázsló a Rendből.
Újabb emlékek bukkantak fel. Az egyik azt mutatta, ahogy Lucius kényszer hatására levelet ír Bellatrixnek, aztán újra változott a kép.
Bella a dolgozószoba padlóján fekszik elkábítva. Valaki megkötözi, aztán felveszi az alakját és Luciusszal a Foltozott Üstbe indul.
Végignézte az összetűzést Greybackkel, aztán látta, ahogy a bankban Lucius magához veszi a kelyhet és végül a kúriában átadja azt az őt Imperióval irányító ismeretlennek.
Voldemort a képeket látva iszonyú haragra gerjedt.
Lucius megkönnyebült kissé, amikor a fejét feszítő fájdalom enyhült, de néhány másodperccel később újabb fájdalom nyilalt belé, most a mellkasába.
– Hogy lehettél olyan ostoba, hogy hagytad magad irányítani – kiabált vele dühösen Voldemort. – Crucio – kiáltotta az előtte álló férfira szegezve pálcáját.
Lucius egyre elviselhetetlenebbnek érezte a fájdalmat. Csak nehezen tudott uralkodni magán, hogy ne kiáltson fel.
– Rád bíztam az egyik legértékesebb tárgyamat, erre te hagyod, hogy könnyedén ellopassák veled? – dühöngött tovább a Sötét Nagyúr, miközben újabb átkot küldött Luciusra.
Ő nem bírta tovább, felkiáltott és térdre zuhant. Érezte, ahogy a fájdalom egyre jobban feszíti belülről, a mellkasa már szinte szétrobbant.
– Apám! – kiáltotta Draco kétségbeesetten, de a mellette álló két halálfaló lefogta őt, így nem tehetett semmit.
– Látod, Draco, ez történik azokkal, akik elárulják a bizalmamat – mondta Voldemort leckéztető hangvételben a fiúnak, aztán visszafordult az előtte térdelő férfihoz. – Lucius, igazán nagyot csalódtam ma benned. Nem tudom, jóvá teheted-e ezt valaha is.
– Nagyúr, kérlek, bocsáss meg – nyögte Lucius.
– Tudod borzasztó fájdalmat okoztál nekem. Azt hiszem, úgy igazságos, ha viszonzom a szívességet – mondta Voldemort, és egy ördögi mosoly kíséretében újabb átkot küldött rá.
A szőke férfi hanyatt esett az átok hatására. Utolsó erejét latba vetve az oldalára fordult. Vért köhögve próbált levegőhöz jutni.
Draco, apja szenvedését látva, megpróbált kitörni az őt tartók közül, de nem volt elég erős hozzá. Könnyek szöktek a szemébe a tehetetlenségtől.
Voldemort elégedetten, szinte gyermeki örömmel figyelte a férfi szenvedéseit. Végül úgy döntött, ennyi elég volt, ezért intett a fiút tartó két férfinak, hogy engedjék el őt. Draco azonnal az apjához rohant, és letérdelt hozzá, hogy lássa, él-e még.
– Draco, remélem, most tanultál apád hibájából, és te nem fogsz majd ilyen csalódást okozni nekem. Vidd innen, most látni se bírom – intett Voldemort a fiúnak, aztán dehoppanált.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.