Hermione elgondolkodva nézett ki szobája ablakán.
Már egy hét is eltelt a Luciusszal töltött első közös éjszakájuk óta. Ez alatt a néhány nap alatt nem sok idő maradt az edzésekre, tekintve, hogy rendszerint rögtön egymásnak estek, ahogy ő megérkezett, és Lucius ágyában kötöttek ki.
Persze ezt ő egyáltalán nem bánta, mert nagyon élvezett minden egyes percet, amit Lucius karjai között tölthetett, de valami mégis zavarta. Bármennyire közel kerültek is egymáshoz, érzésekről egyikük sem beszélt.
Hermione tudta, hogy egyszerű testi vágynál már sokkal többet érez iránta, de még magának sem merte bevallani, hogy pontosan mi is ez az érzés, nemhogy a férfinak. Félt az elutasítástól, és attól, hogy ha bevallaná, mit érez valójában, Lucius kinevetné, és közölné vele, hogy az egész csak szórakozás volt a részéről.
A kétségei újra és újra eluralkodtak rajta, amikor a férfi nem volt mellette.
Az elmúlt két nap során nem találkoztak, mert Draco hazalátogatott a hétvégére, és egyikük sem akarta, hogy esetleg lebukjanak előtte.
Már alig várta, hogy újra láthassa Luciust, magához ölelhesse, megcsókolhassa, aztán …


Álmodozásából felizzó karkötője térítette magához. Izgatottan fordította meg, hogy lássa, mit üzent a férfi.
Gyere, amilyen gyorsan csak lehet!
Hermione elmosolyodott a türelmetlen üzenetet olvasva. Gyorsan a tükörhöz lépett, hogy megnézze magát. Egy bordó ing volt rajta, és egy hozzá illő, térdig érő szoknya. Haja lágy hullámokban omlott a vállára. Elégedetten nézett végig magán, aztán gyorsan az asztalához lépett. Elővette a bájitalt, ivott belőle, aztán a pálcáját is magához véve, sietve elindult Dumbledore irodája felé.
Az elmúlt hét során látta néhányszor az igazgatót, de kettesben nem beszélgettek, aminek a lány kifejezetten örült. Nem akarta, hogy ő, vagy bárki más rájöjjön a Luciusszal folytatott kapcsolatára, amíg ő maga sem tudja, mi is van köztük.
Az ajtóhoz érve halkan kopogott, de nem hallott választ, ezért benyitott. Örömmel állapította meg, hogy senki sincs az irodában. Gyorsan a kandallóba lépett, pár másodperccel később már el is tűnt.
Egy csettintés kíséretében megjelent a székben ülő, újra láthatóvá váló Dumbledore.
– Úgy látom, a tervem a legjobb úton halad – jegyezte meg elégedetten mosolyogva.


Hermione a kandallóból kilépve Gonkyt találta a nappaliban, aki éppen takarított.
– Szervusz, Gonky! Hol találom Luciust?
– Jó napot, Hermione kisasszony! A gazdám a dolgozószobájában várja.
– Köszönöm, Gonky – mosolygott a manóra, és elindult a dolgozószoba felé.
Kopogott az ajtón, aztán benyitott.
Lucius keresztbefont karokkal az asztal sarkának támaszkodott, és őt figyelte.
Hermione hirtelen szóhoz sem jutott, tisztán látta az emésztő vágyat a férfi szemében. Lucius leengedte a kezeit, elrugaszkodott az asztaltól, és a lány felé indult.
Hermionét a mozgása egy ragadozóéra emlékeztette, aki már sarokba szorította az áldozatát és tudja, hogy nem az menekülhet el.
Amikor odaért hozzá, szó nélkül magához húzta, és lecsapott az ajkaira. Hermione nem kérette magát, hevesen viszonozta a csókot. Lucius felkapta, és az asztalhoz vitte. Egy határozott mozdulattal lesöpört mindent róla, és felültette rá a lányt.
Miközben Hermione nyakát harapdálta, elkezdte kigombolni az ingét. Annyira elhatalmasodott rajta a vágy, hogy nem volt türelme a gombokkal bajlódni, egyszerűen letépte a lányról a zavaró ruhadarabot. Felsóhajtott, amikor meglátta, hogy nincs alatta melltartó.
Közben Hermione is vetkőztetni kezdte a férfit. Lerángatta róla a talárját, aztán az ing következett. Már mindketten félmeztelenek voltak, de egyikük sem akart lassítani. Jól esett alávetni magukat a mindent elsöprő és felemésztő lángoknak, amik a testüket perzselték.
Lucius feltolta a lány szoknyáját, és lehúzta róla a bugyiját. Hermione közben kikapcsolta a férfi övét, és letolta a nadrágját, majd az alsóját.
Lucius felhördült, amikor az ügyes kis kezet megérezte meredező hímtagján. Lenyomta a lányt az asztalra, a kezeit a feje fölött tartotta fogva, és meg sem várva Hermione reakcióját, mélyen beléhatolt.
Erre mindketten hangosan felnyögtek. A lány szorosan a csípője köré fonta a lábait, és nyöszörögve könyörgött a folytatásért.
A férfi egyre hevesebben lökte magát előre az odaadó testbe. Elsőként Hermione ért a csúcsra, Lucius nevét kiáltva, ahova pár másodperccel később a férfi is követte.
Amikor magukhoz tértek, Lucius felkelt a lányról, és felhúzta őt ülő helyzetbe. Kezeivel a lány mellett, kétoldalt az asztalra támaszkodott. Hermione átkarolta a nyakát, és kacéran elmosolyodott.
– Ez ám a fogadtatás!
– Talán kicsit túllőttem a célon, de az egész a te hibád – kötekedett Lucius vigyorogva.
– Miért lenne az én hibám?
– Mert annyira vágytam rád, hogy már uralkodni sem tudtam magamon. Hosszú volt ez a két nap – mondta, és újra megcsókolta a lányt.
– Azt hiszem, ebből ma sem lesz edzés – kuncogott Hermione. Nem úgy tűnt, hogy nagyon bánja a dolgot.
– Már hogyne lenne! Ma alávetlek az állóképességi próbának.
A lány megborzongott Lucius számító mosolyát látva.
– Mégis, milyen próbára gondolsz?
– Majd meglátod, de előbb öltözzünk fel.


Percekkel később megérkeztek az edzőterembe. Hermione nem tudta, Lucius mire készül, de kellemetlen érzése támadt, amikor a férfi szembefordult vele, pont, mint az első órán, és ördögi mosoly játszott az ajkain.
– Lucius, elmondanád végre, hogy mi ez az egész? – kérdezte a lány, rosszat sejtve.
– Úgy gondolom, hogy már nagyon sokat fejlődtél mind a párbajozás, mind az okklumencia terén. Viszont abban nem vagyok teljesen biztos, hogy felkészültél-e az éles helyzetekre is, ezért most megküzdünk egymással.
– De ez nem ér! Tudod jól, hogy még nem tudlak legyőzni, te pedig az eskü miatt nem árthatsz nekem.
– Éppen ezért, én csak az elmédet támadom. A gyakorlati támadásról majd ők gondoskodnak – mutatott a bábuk felé. – Azt akarom, hogy kiüsd őket, közben végig zárd le az elméd, és ne hagyd, hogy áttörjem a védelmed.
– És hol van a csapda? – tette fel a kérdést Hermione.
– Nem értem, miről beszélsz – játszotta az ártatlant Lucius, de a lány ismerte már annyira, hogy tudja, van még valami csavar a dologban. – Készen állsz?
– Igen – válaszolta Hermione elszántan.
Amíg Lucius életre keltette a bábukat, a lány lezárta az elméjét.
A bábuk most mintha gyorsabban mozogtak volna, mint korábban, legalábbis Hermione úgy érezte, amikor épp csak elhajolt az egyik átka elől, amikor a másik, már felé száguldott.
Alig maradt ideje felhúzni egy pajzsot, amivel ki tudta védte a támadást. Gyorsan mozdult, és már száguldott is a kábító átka az egyik bábu felé.
– Ha ilyen lassan reagálsz, akkor sosem győzöd le őket – cukkolta Lucius, de Hermione nem hagyta, hogy elvonja a figyelmét, úgy tett, mintha meg sem hallotta volna.


Már tíz perce küzdött a bábukkal, amik közül kettőt sikerült harcképtelenné tennie, de a másik kettővel már nem volt ilyen könnyű dolga. Közben várta, hogy a férfi megpróbálja áttörni a mentális védelmét, de eddig még csak nem is próbálkozott.
Aztán amikor már csak egy bábu ellen küzdött, hirtelen erőteljes lökést érzett a védőburkán. Tartotta magát, miközben épp elugrott egy neki szánt átok elől, és egy gyors ellentámadást indított. Érezte, hogy Lucius újra az elméjébe hatol, de nem próbálta újra áttörni a védelmét, hanem összefüggéstelen képeket küldött át neki.
Nem értette, ez hogy lehetséges, hiszen ehhez emlékszálra lenne szükség, de köztük nem volt most semmilyen kapcsolat. Akkor mégis hogy csinálja?
Nem volt ideje sokáig gondolkodni a dolgon, mert a bábu hátráltató ártása a vállát súrolta.
Az átküldött emlékek örvényleni kezdtek a fejében és egyre élesebben látta őket. Az egyikben Luciusszal éppen az ágyban szeretkeztek. Szinte érezte a férfi simogatását, a csókjait, ahogy kényezteti a testét.
Valahogy kilökte a fejéből az emléket, aminek a helyét más, egyre pikánsabb képek vették át, amikben ők ketten voltak a főszereplők. Hermione védelme kezdett megingani, ahogy egyre több emléket élt át újra, nőtt benne a vágyakozás is.
– Ürítsd ki az elméd! Nem gondolhatsz semmire – mondogatta magának.
A bábu közben egyre gyorsabban küldte felé az átkait. Már támadni sem volt ideje, csak védekezett. Tudta, hogy ha nem löki ki valahogy a képeket az elméjéből, akkor veszíteni fog.
Meglendítette a pálcáját, kereszt alakban, és egy varázsigét suttogva aranyszínű védőburkot idézett meg maga köré. Most, hogy a rá zúduló átkok nem árthattak neki, végre csak az okklumenciára koncentrálhatott.
A védőburok energiaáramlását felgyorsította, aztán a Lucius által átvetített emlékeket elzárta. Sikeresen kiürítette az elméjét.
Megszűntette az őt körülvevő védőburkot, aztán három gyors ártással a padlóra küldte az utolsó bábut is. Annyi energiájába került ez az utolsó manőver, hogy a lábai felmondták a szolgálatot, és térdre esett.


– Ez szép volt. Jól vagy? – lépett hozzá Lucius, hogy felsegítse.
– Te szemét! – kiabálta Hermione zihálva. – Hogy voltál képes ilyen undorító trükköt bevetni?
– Miért? Én azt hittem tetszeni fog a kis összeállításom – vigyorgott Lucius.
– Elmagyaráznád nekem, hogy tudtál emlékeket ültetni a fejembe ilyen távolságból, mindenféle kapcsolat nélkül?
– Ügyes kis trükk, nem igaz? Ezek nem az eredeti emlékeim voltak, csak egy lenyomat róluk.
– Lenyomat?
– Igen. Tudod, van egy ősi varázslat, aminek a segítségével lenyomatokat lehet készíteni az emlékekről, amiket aztán kisebb távolságban lévő embereknek át lehet küldeni.
– Megtanítod nekem?
– Sajnálom, de ehhez már olyan fejlett legilimenciával és okklumenciával kell rendelkezni, ami meghaladja a jelenlegi képességeidet. Ha rosszul hajtják végre ezt a varázslatot, akkor az illető elveszítheti az emlékeit, vagy akár bele is őrülhet. És te hol is tanultad azt a védőpajzsot?
– Abból a könyvből, amit mostanában olvastam. Akkor, ezek szerint, a csalásod ellenére kiálltam a próbát, nem igaz? – kérdezte Hermione kihívóan.
– A csalás azért túlzás, de igen, átmentél – ismerte el Lucius kelletlenül.
– Ez azt jelenti, hogy néhány napon belül elmegyünk megszerezni a kelyhet?
– Azért nem kéne annyira sietni. Még van mit gyakorolnod, és a terv sincs teljesen kidolgozva…
– Nagyszerű, akkor három nap múlva megyünk – határozta el Hermione, figyelmen kívül hagyva a férfi utolsó mondatatit.
– De még pontosan meg kell terveznünk, hogy… – kezdte Lucius, de a lány megint félbeszakította.
– Három nap múlva megyünk, és kész. Addigra mindent meg tudunk beszélni, ami a tervet illeti, szerintem már így is elég részletes, nincs értelme tovább várni.
A férfin látszott, hogy kezd dühbe jönni, de Hermionét ez egy cseppet sem zavarta. Hozzá lépett, átkarolta a nyakát, lehúzta a fejét magához és megcsókolta.
– Ugye nem gondoltad komolyan, hogy ennyivel el tudod terelni a figyelmem – nézett rá Lucius, amikor szétváltak.
– Miért, mit szeretnél? – viszonozta a pillantását a lány ártatlanul.
– Majd mindjárt meglátod – kapta fel Hermionét Lucius, és a szobájába hoppanált vele.


Néhány órával később a Grimmauld téren kisebb felfordulás alakult ki. Néhány rendtag egy rajtaütés következtében megsérült, őket a főhadiszálláson igyekeztek ellátni. Dumbledore magával hozta az iskolából Madame Pomfreyt is.
Harry és Ron közben Hermione keresésére indultak, de nem találták sehol. A lány fél órával később tért vissza Luciustól.
– Hermione, hol a fenébe voltál? Már mindenhol kerestünk – támadt neki Ron.
– Malfoynál voltam gyakorolni. Miért vagytok ilyen idegesek?
– Ma délután megtámadtak néhány rendtagot a halálfalók. Ketten majdnem belehaltak – válaszolt Harry.
– Te jó ég! Kik sérültek meg? Ugye már jól vannak?
– Túl vannak az életveszélyen. Nem volt köztük ismerős, de ez akkor is borzasztó – mondta Harry letörten. Látszott rajta, hogy magát okolja a történtek miatt.
– Harry, nem a te hibád volt, nyugodj meg – vigasztalta a fiút.
– Amikor nem találtunk sehol, azt hittük eltűntél – mondta Ron.
– Sajnálom, hogy nem szóltam, de sietnem kellett, és… – magyarázkodott Hermione, de Ron félbeszakította.
– Mostanában szinte alig vagy itt. Állandóan Malfoynál lógsz. Elmondanád, mit csinálsz ott egész délután?
– Már meséltem, hogy gyakorlunk.
– Hermione, ugye nem csinált veled semmit az a disznó? – faggatta Harry.
– Már mondtam, hogy az eskü miatt nem árthat nekem. Képzeljétek, három nap múlva megyünk a kehelyért – újságolta a fiúknak, hogy elterelje a figyelmüket a kínos témáról.
Ron rögtön faggatni kezdte a terv részleteiről, de Harry csak fürkészőn nézte őt. A lány ideges lett ettől a vizslatástól, ezért nem maradt sokáig velük, kimentette magát azzal, hogy beszélnie kell az igazgatóval.


Dumbledore irodájába érve meglepődött, mert nem csak az igazgatót találta ott, hanem Luciust is.
– Lucius, te meg mit keresel itt? – Zavarba jött, amikor felfogta, hogy az idős varázsló előtt a keresztnevén szólította a férfit.
– Nyugalom, Hermione, Albus már tud a kapcsolatunkról – szórakozott a lány zavarán Lucius.
– Micsoda? – szaladt ki minden szín Hermione arcából.
– Tudja, hogy az egyszerűség kedvéért a keresztnevünkön szólítjuk egymást – vigyorgott gonoszul a férfi.
Hermione legszívesebben nekiesett volna, amiért szórakozik vele, de Dumbledore előtt nem akart jelenetet rendezni.
– Lucius azért jött el ide, hogy megbeszéljük a terv részleteit – adott választ az igazgató a lány korábbi kérdésére.
– Akkor röviden elmondom a lényeget. Három nap múlva, reggel küldök egy levelet Bellának azzal, hogy látogasson meg, mert meg kell beszélnünk egy fontos dolgot. Amikor megérkezik, elkábítjuk és megkötözzük. A hajszála segítségével átalakulsz Bellává, és így megyünk a bankba.
– Muszáj pont annak a beteg nőnek az alakját felvennem? – háborgott Hermione.
– Igen, muszáj. Mivel annyira „beteg”, senki nem mer a közelébe menni, vagy kérdőre vonni, így gond nélkül eljutunk a széfhez.
– Ha minden sikerül és megszerezzük a kelyhet, mit csinálunk vele?
– Természetesen elengedjük – válaszolt Lucius helyett Dumbledore.
– De azzal lebuktatjuk Luciust.
– Ne aggódj, kreálok neki néhány emléket, amik segítségével elterelem magamról a gyanút – nyugtatta meg a férfi.
– Ki mondta, hogy aggódok érted? Egyszerűen csak nem akarom megszegni az esküt, elvégre felelünk az épségedért – vágott vissza Hermione.
– Ejnye, ne veszekedjenek már! Ha nem tudnám, azt hinném, hogy szerelmesek egymásba. Úgy civakodnak, mint a házasok – mosolygott az igazgató.
Luciust persze nem hozta zavarba a megjegyzés, a lány viszont árulkodóan elpirult.
– Ne aggódjon Albus, ha esetleg úgy döntenénk, hogy összeházasodunk, maga lesz az első, aki megtudja – gúnyolódott a férfi.


Dumbledore-nak nem volt ideje válaszolni, mert Harry robbant be a szobába azzal, hogy szükség lenne rá odalent. Küldött egy megvető pillantást Lucius felé, aztán követte az idős varázslót.
Ahogy magukra maradtak, Hermione rögtön a férfinak támadt.
– Miért kellett ilyen kétértelmű megjegyzéseket tenned? Dumbledore biztos rájött, hogy mi … – pirult el újra a lány.
– Hogy mi micsoda? Nem értem mire gondolsz. Csak nem erre? – kérdezett vissza, és egy gyors csókot nyomott a meglepett Hermione szájára.
– Te teljesen megőrültél? Bárki benyithatott volna – bosszankodott Lucius akciója miatt.
– Egyszer úgyis megtudják majd. Minél előbb, annál jobb – vont vállat a férfi.
– Akkor ezek szerint, ha most hazamész, első dolgod lesz, hogy mindenről beszámolsz Dracónak, ugye? – gúnyolódott Hermione.
– Tudod, kettőnk között az a különbség, hogy engem nem érdekel mások véleménye. Azt csinálok, amit akarok, még Draco sem szólhat bele. Mi a helyzet veled? – tette fel a komoly kérdést. A lány arca ékesebben beszélt minden szónál. Lucius sóhajtott egyet. – Holnap délután a szokásos időben várlak – mondta, aztán szó nélkül magára hagyta az összezavarodott Hermionét.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.