Hermionét annyira lefoglalták a Levitius rejtélyével kapcsolatos gondolatok, hogy vacsora közben nem is hallotta, mit mondott Lucius.
– Hermione, figyelsz rám? – kérdezte bosszankodva.
– Hogy? Mi? – kapta fel a fejét zavartan.
– Teljesen máshol jársz. Mire gondoltál?
– Ó, semmiség az egész. Nem érdekes – próbált kibújni a válaszadás alól a lány. Még az elméjét is lezárta a biztonság kedvéért.
– Látom, nem akarsz beszélni róla. Csak nem az éjszaka miatt aggódsz?
– Nem, egyáltalán nem. Miért, kellene? – kérdezett vissza merészen. Élvezte, hogy most ő volt fölényben. Lucius még nem is sejti, hogy az éjszaka nem egészen úgy fog alakulni, ahogy ő tervezte.
– Természetesen nem. Nyugodtan rám bízhatod magad. Ezt az éjszakát nem fogod egyhamar elfelejteni – felelte önelégülten mosolyogva.
– Ahogy te sem – vigyorgott magában a lány.


Miután végeztek a vacsorával, Lucius felállt, és a kezét nyújtotta Hermione felé. A lány elfogadta, de a férfi azután sem engedte el, hogy felsegítette. Mivel nem zavarta a dolog, nem ellenkezett, így kézen fogva sétáltak fel Lucius hálószobájába.
Ahogy becsukódott utánuk az ajtó, a férfi rögtön magához húzta a lányt, és lehajolt, hogy megcsókolja, de Hermione tiltakozásként a szájára tette az ujjait.
– Előbb szeretnék lezuhanyozni, ha nem gond – kérte.
– Persze. A fürdőszoba arra van – mutatott a jobb oldali ajtóra.
– És ott mi van? – kérdezte kíváncsian Hermione a bal oldali ajtóra mutatva.
– Az ott az én fürdőszobám.
– Ehhez a szobához két fürdőszoba is tartozik?
– Igen. Szeretem, ha van egy kis magánterületem. Narcissának nem volt kifogása ellene – válaszolta, de felesége említésekor elkomorult a tekintete.
– Akkor én megyek is – mondta a lány, és a táskájával együtt a fürdő felé indult. Egy varázslattal lezárta az ajtót és csak utána nézett körül.
A fürdőszoba padlóját vajszínű márvány borította, a falak hasonló, világos színben pompáztak. Szemben egy porcelán mosdókagyló volt ezüst csapokkal, felette a falon egy ezüstkeretes tükör lógott.
Bal oldalon egy hatalmas zuhanykabin állt, mellette a vécé, míg a jobb oldalon egy két személyes fürdőkád. Az egész fürdő nagyobb és impozánsabb volt, mint amit ő valaha is látott. Bár gyönyörű volt, de mégis rideg és üres, szinte betolakodónak érezte magát. A férfi biztos nagyon szerette a feleségét, ez az előbbi reakciójából is jól látszott.
Zuhanyozás közben még jobban úrrá lett rajta az idegesség és izgalom. Talán mégsem volt túl jó ötlet hitegetni Luciust. Ha most kimegy és közli, hogy egyáltalán nem áll szándékában lefeküdni vele, szörnyen dühös lesz. Az eskü miatt ugyan nem árthat neki, de valahogy biztos bosszút akar majd állni.
Miután megtörölközött, elővette a pizsamáját, ami egy felsőből és egy hosszú nadrágból állt. Ahogy egy utolsó pillantást vetett a tükörbe, nagyon meg volt elégedve magával. Ebben aztán egyáltalán nem néz ki kihívóan, Lucius csak ránéz, és már el is felejti azt az ostoba ötletet, hogy elcsábítsa. Bátorságot gyűjtve várt néhány másodpercet, aztán kilépett a fürdőből.
A férfi nem volt a szobában, valószínűleg ő is elment zuhanyozni. A lány célirányosan az ablak előtti kanapé felé indult. A táskájából elővett egy lekicsinyített könyvet, visszavarázsolta eredeti méretűre, majd felkapcsolta a kanapé melletti állólámpát és kényelmesen elhelyezkedett a kanapén. Egy kicsit hűvös volt a szobában, ezért egy takarót varázsolt magára, aztán olvasni kezdett.


Már épp belemerült a Varázslatos védőpajzsok és ártások című könyvbe, amikor kinyílt a másik fürdő ajtaja. Hermione felnézett, de rögtön meg is bánta. Luciuson csak egy törölköző volt, a dereka köré csavarva, a haja szabadon, izmos mellkasán pedig néhány vízcsepp folyt végig egyenesen a törölköző irányába…
A lány nem bírta levenni a szemét róla, pedig korábban elhatározta, hogy semmiképp nem hagyja magát elcsábítani.
– Ezt meg mire véljem? – kérdezte Lucius, miközben végigmérte a lányt.
Hermione végre elrántotta a tekintetét a férfi mellkasáról és a szemébe nézett. – Nem értem, mire gondolsz – felelte ártatlanul.
– Azt hittem együtt töltjük az éjszakát, de úgy látom, te ezt nem egészen úgy képzelted, mint én – mondta gúnyosan.
– Én csak teljesítem az eskü rám eső részét – vont vállat Hermione. – Veled töltöm az éjszakát, egy szobában, de arról nem volt szó, hogy le is kell feküdnöm veled. – Már várta, hogy a férfi mikor kezd el dühöngeni, vagy fenyegetőzni, de semmi ilyesmi nem történt.
– Szóval rájöttél a kiskapura – mondta Lucius, némi csalódottsággal a hangjában.
– Micsoda? Úgy érted, hogy nem véletlenül fogalmaztál így? – kérdezte hitetlenkedve a lány.
A férfi elmosolyodott a lány zavarát látva. – Csak nem képzelted, hogy ekkora hibát ejtenék anélkül, hogy észrevenném?
– De miért? Ha tudtad, hogy ez kibúvót jelent nekem, akkor miért fogalmaztál így?
– Nem csak neked volt szükséged erre a kiskapura. Mindegy, hagyjuk. Elárulnád, mégis hogy képzelted el ezt az éjszakát? – érdeklődött gúnyosan.
– Nagyon egyszerű. Te szépen lefekszel az ágyadba, én pedig itt maradok és olvasgatok egy kicsit. Valahogyan biztosan túléljük – felelt hasonló stílusban.
– Vagy te szépen idejössz mellém az ágyba és hagyod, hogy elcsábítsalak – vetette fel önelégülten Lucius.
– Sajnálom, de ez nem szerepel a terveim között. Nem vagyok egy ostoba liba, akit csak úgy megkaphatsz!
– Pedig a múltkor nagyon is készséges voltál.
– Akkor nem voltam önmagam – tiltakozott elpirulva a lány.
– Igen, persze – forgatta a szemeit Lucius. – Miért nem rögtön azzal jössz, hogy kevertem valamit az italodba?
– Tudom, hogy hihetetlen, de tényleg nem voltam önmagam. Nem értem, mi történhetett…
– Most csak találgatok, de talán, lehetséges, hogy megkívántál?
– Ne legyél ilyen beképzelt! Semmi ilyesmiről nincs szó! – tiltakozott Hermione.
– Tényleg? Akkor az sem zavarna, ha véletlenül kioldódna a törölközőm? – ugratta a lányt, miközben a törölközője felé nyúlt.
– Ne! Mármint, engem egyáltalán nem zavarna, de elég hideg van itt, még a végén megfáznál – próbálkozott egy gyenge kifogással a lány. Lucius ezt hallva nem bírta tovább, kitört belőle a nevetés.
– Igazán kedves, hogy így aggódsz értem, de azt hiszem, ennyit még kibírnék – ugratta a lányt.
Hermione legszívesebben a föld alá süllyedt volna. Kiesett a kezéből az irányítás és Lucius elérte, hogy teljesen hülyét csináljon magából.
Úgy tűnt, a férfi kiszórakozta magát, mert magára varázsolt egy fekete pizsamanadrágot.
– Most az egyszer úgy csináljuk, ahogy te akarod, de legközelebb az én ötletemet valósítjuk meg. Ha esetleg fáznál, nyugodtan csatlakozz hozzám, szívesen felmelegítelek – kacsintott a lányra és elindult az ágya felé.


Lucius a szalon közepén térdelt, miközben iszonyú fájdalom járta át. A fájdalom egyre csak fokozódott, de nem adta meg kínzójának azt az örömet, hogy felkiált.
A fájdalom megszűnt, és egy rideg, kegyetlen hang szólalt meg.
– Ejnye, ejnye, Lucius. Kár, hogy a rád bízott feladattal kapcsolatban nem voltál olyan elszánt, mint most. Tudod igazán nagyot csalódtam benned – sétált közelebb hozzá Voldemort.
– Kérem, Nagyúr, ne bántsa őt – könyörgött Narcissa, akit két másik halálfaló fogott le, hogy ne léphessen közbe.
Voldemort erre felé fordult és vékony szája gonosz mosolyra húzódott.
– Sajnálom, drága Narcissa, de nem teljesíthetem a kérésed. Nem szeretek aranyvért ontani, de meg kell büntetnem a férjed, mert hibázott. Nem igaz, Lucius? – kérdezte a földön térdelő alaktól.
– Nagyon sajnálom, Nagyúr, többet nem fordul elő – felelte. Tudta, hogy a büszkeségét most félre kell tennie a családja kedvéért.
Voldemort néhány pillanatig fürkészte az arcát, aztán újra megszólalt.
– Most az egyszer nagylelkű leszek, és adok neked még egy esélyt. Hogy ne hibázz többet, kapsz egy kis emlékeztetőt – mondta, és hirtelen megpördülve Narcissára szegezte a pálcáját. – Avada Kedavra!
A zöld fény egyenesen a mellkasán találta el a nőt. A két halálfaló ijedten elengedte, így Narcissa élettelen teste a földre hanyatlott.
– Neeeeee!


– Lucius! Lucius, ébredj fel! – hallott egy ismerős hangot, és ijedten felült. Zihált, és hirtelen azt sem tudta, hol van. A hang irányába fordult és látta, hogy Hermione mellette térdel az ágyon és aggódva néz rá.
– Jól vagy?
– Semmi bajom – felelte. Tenyerébe temette az arcát, és próbált megnyugodni. Már jó pár hete nem kínozta ez a rémálom, de most úgy tűnik, minden kezdődik újra elölről.
– Tudom, hogy nem rám tartozik, de ha szeretnél beszélni róla…
– Semmi közöd hozzá! Hagyj békén – lökte el a lány kezét. Szégyellte magát a kirohanása miatt, nem akarta, hogy bárki is ilyen állapotban lássa.
Hermione azonban nem hagyta magát ilyen könnyen lerázni, közelebb hajolt, és Lucius tiltakozását figyelmen kívül hagyva átölelte.
Azt hitte, a férfi újra ellöki magától, de ő meg sem mozdult, csak megmerevedett az érintésétől. Hagyta, hogy a lány átölelje. Percekkel később Lucius beletúrt a hajába, sóhajtott egyet és lazán viszonozta Hermione ölelését. Jólesett, ahogy a meleg, nőies test hozzá simul és átkarolja.
Nem maradtak így sokáig, mert a férfi hamar elengedte őt. A lány hátrébb húzódott, hogy Luciusra nézhessen. Látta, hogy már megnyugodott, és újra felöltötte a megközelíthetetlenség álarcát.
Elfordult tőle, és az ágy szélére csúszott. Már majdnem felkelt, amikor a férfi elkapta a kezét.
– Várj! – szólt utána, és még ő maga is meglepődött attól, amit tett. Zavartan elengedte Hermione kezét. Azt akarta, hogy a lány vele maradjon, de nem akart könyörögni, vagy gyengének látszani. Hermione megértette mit akar, nem volt szükség szavakra.
– Rögtön jövök, csak lekapcsolom a lámpát – magyarázta.
– Boszorkány vagy, nem? – kérdezte Lucius egy halvány mosollyal és a pálcájával eloltotta a kanapé mellett álló lámpát.
A lány bebújt a takaró alá, de az ágy szélére húzódott. Hogy megtörje a kínos csendet, megszólalt.
– Biztos, hogy nem akarsz beszélni az álmodról? – kérdezte, miközben fejét Lucius felé fordította.
– Biztos – felelte Lucius elutasítóan. Nem nézett Hermionéra.
Már megbánta, hogy marasztalta a lányt. Jobb lett volna, ha szépen békén hagyja, és nem kérdezősködik.
Épp arra gondolt, hogy valahogy elüldözi Hermionét maga mellől, amikor megérezte, hogy a lány megfogja a kezét, és megszorítja.
– Nem vagy egyedül – suttogta. A fejét ugyan elfordította, de a kezét nem engedte el. Bármilyen furcsa is volt, Luciusnak el kellett ismernie, hogy jólesik a lány érintése.
Mielőtt újra álomba merült volna, az utolsó gondolata az volt, hogy talán többet érez a lány iránt, mint eddig gondolta…


Reggel Hermione ébredt fel elsőként. Ahogy lassan kinyitotta a szemét, azt hitte képzelődik.
Szorosan Luciushoz simult, feje a férfi vállán feküdt, miközben egyik keze a férfi meztelen mellkasán pihent. Lucius még aludt, de így, öntudatlanul is szorosan magához húzta őt.
Hermione tudta, hogy valahogy ki kell szabadítania magát és elmenni minél előbb, de túl jól érezte magát a férfi karjai között. A mozgolódására Lucius is felébredt.
– Jó reggelt! – suttogta rekedtes hangon, miközben a lányra mosolygott.
– Jó reggelt! – válaszolt Hermione a szürke szemekbe merülve.
Lucius bátorításnak vette, hogy a lány nem húzódott el tőle rögtön, ezért lehajolt hozzá, és megcsókolta.
A férfi csókja először gyengéd és puhatolózó volt, aztán, amikor érezte, hogy Hermione viszonozza, egyre szenvedélyesebbé vált. Közben a keze, amivel átkarolta a lányt, lassan a felsője alá siklott és a hátát kezdte simogatni.
Hermione megremegett az érintésére. Tudta, hogy észnél kell lennie, és minél előbb ellökni a férfit.
– Lucius… ez nekem túl gyors – mondta, amikor eltolta magától a férfit.
Lucius sóhajtott egyet és nyomott egy puszit a meglepett lány homlokára.
– Várok, amíg készen állsz – mondta és elhúzódott Hermionétől. – Velem reggelizel?
– Ha nem zavarok… – felelte bizonytalanul a lány. Meglepte a férfi kedves viselkedése.
– Ugyan, dehogy zavarsz. Zuhanyozzunk le, aztán mehetünk is.
– De ezt a zuhanyozást külön gondoltad, ugye? – kérdezte Hermione mosolyogva.
– Ha annyira ragaszkodsz hozzá – felelte, miközben nagyon csalódottnak tűnt. A lány erre elnevette magát.


A reggeli békésen telt. Lucius ugyanolyan előzékeny volt, mint mindig, Hermione most mégis mintha egy kis gyengédséget is látott volna a szemében, amikor rá nézett.
Miután befejezték a reggelit, Lucius a kandallóhoz kísérte a lányt.
– Akkor ma délután, a szokásos időben várlak – mondta neki.
– Rendben – felelte Hermione. Már indult volna, amikor a férfi megállította.
– Véletlenül nem felejtettél el valamit?
A lány értetlenül fordult vissza, de amikor meglátta Lucius szemében a hamiskás csillogást, azonnal tudta, mire gondol a férfi.
– Csak nem arra gondolsz, amit néhány napja a köszönésekről mondtál?
– Tudtam én, hogy okos lány vagy – kacsintott rá Lucius.
– Nem is tudom. Szerinted kiérdemelted? – kacérkodott Hermione. Nem is ismert magára. Eddig még soha senki nem váltotta ki belőle ezt a viselkedést.
– Én biztosan, de mi a helyzet veled? Te kiérdemelted? – kérdezett vissza önelégülten Lucius. Ahogy várta, a lány elpirult a kérdésére. Egyszerűen elbűvölő volt, amikor kipirult az arca, barna szemei melegen csillogtak, és mosolygott.
– Mondták már neked, hogy borzasztóan beképzelt vagy?
– Néhányan már célozgattak rá, de rajtad kívül még nem élte túl senki – vigyorgott Lucius.
Hermione erre közelebb lépett hozzá és lehúzta a fejét magához. A csók nem tartott sokáig, hamar elváltak egymástól.
– Akkor délután – mondta a lány mosolyogva, és a kandallóba lépett.


Hermione reménykedett benne, hogy ilyen korán senkit sem talál az irodában. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor Pitonnal találta szembe magát.
– Jó reggelt, professzor! – köszönt zavartan.
– Ahogy elnézem, önnek jobb reggele volt, mint nekem – mondta Piton gúnyosan.
A lány elpirult a célzás miatt. Hogy elterelje a figyelmet magáról, elkezdte faggatni a férfit.
– Hogy kerül ide korán reggel?
– Bár semmi köze hozzá, Miss Granger, mégis elárulom, hogy Albust várom. Néhány dolgot meg kell beszélnem vele. És ön miért csak most jött vissza?
– Teljesítenem kellett az eskü rám eső részét – felelte Hermione higgadtan, bár a pirulást most sem tudta megakadályozni.
– Ó, tényleg! Majdnem elfelejtettem. Lucius megkért, hogy készítsek egy fogamzásgátló bájitalt. Tessék – nyújtott egy kisebb üvegcsét a lánynak.
Hermione legszívesebben a gonoszul vigyorgó fejéhez vágta volna az üveget, de valahogy uralkodni tudott magán. Pitonnak nem kell tudnia arról, hogy nem történt köztük semmi. – A mai reggel után viszont már egyáltalán nem biztos, hogy nem is fog – vallotta be magának.
Közelebbről is megnézte az üveg tartalmát.
– Professzor, ez a főzet kék színű, pedig lilának kéne lennie!
– Nahát, nem mondja? – gúnyolódott Piton. – Az üveg miatt látszik kéknek. Gondoltam, ha esetleg valaki meglátná magánál, nem örülne, ha rájönne, mi az.
– Értem.
– Tudja, hogy kell használni?
– Igen. Naponta egy kortyot kell inni belőle – válaszolt Hermione.
– Pontosan. Viszont én a maga helyében akkor is szedném, ha épp nem kerül közelebbi kapcsolatba senkivel. Minél előbb szedi, annál biztosabb védelmet nyújt.
– Rendben. Köszönöm – motyogta zavartan a lány, és kimenekült az irodából.
Piton egy bűbájjal bezárta az ajtót, aztán csettintett egyet. A professzor helyén Dumbledore állt elégedetten mosolyogva.
– Sajnálom, de nem hagytak nekem más választást – mondta vidáman.


Hermione nem maradt sokáig magára a szobájában. Ginny ugyan tegnap este visszament az iskolába, de két legjobb barátja hiányolta őt a reggelinél, ezért a keresésére indultak, hogy kérdőre vonják.
Szerencsére sikerült őket megnyugtatnia, így viszonylag gyorsan elterelődött a téma. Annyira belemerültek a horcruxokról folytatott beszélgetésbe, hogy mire észrevették, mennyi az idő, Mrs. Weasley kopogott be hozzájuk azzal, hogy kész az ebéd.
Az ebédet követően Hermione az este elkezdett könyvvel próbálta lefoglalni magát, de ahogy közeledett az öt óra, egyre idegesebb lett. Nagyon várta már a találkozást Luciusszal, de félt is tőle. Nem akart semmi olyat tenni, amit esetleg később megbánhat.
Öt óra előtt néhány perccel eszébe jutott a bájital, amit Pitontól kapott. Minden eshetőségre felkészülve ivott belőle egy kortyot, majd kardigánja zsebébe tette az üveget.
Az iroda most üres volt, így nem kellett beszélnie senkivel. Dumbledore tudott az edzésekről, így szólnia sem kellett senkinek. A kúriába érve kicsit szédülve lépett ki a kandallóból.
Hirtelen valami ismeretlen könnyedség lett úrrá rajta. Minden gondját és aggodalmát elfelejtette, csak arra tudott gondolni, hogy minél előbb láthassa Luciust, ezért sietve elindult a dolgozószoba felé.


Lucius néhány üzleti befektetés papírjait olvasta át, amikor váratlanul kivágódott a szoba ajtaja. Meglepetten nézett fel.
– Lucius! – kiáltotta Hermione boldogan és szó szerint a férfi nyakába ugrott.
– Én is örülök neked, de ez azért egy kicsit túlzás, nem? – kérdezte kuncogva a férfi.
A lány nem válaszolt, csak közelebb hajolt, és szenvedélyesen megcsókolta. Egyik kezével a férfi tarkóját kezdte el simogatni, míg a másikkal a mellkasát.
Amikor levegőért kapkodva szétváltak, Lucius kicsit eltolta magától a lányt.
– Hermione, ha ezt így folytatjuk, nem bírom majd abbahagyni – figyelmeztette a lányt.
– Nem baj. Nem akarom, hogy abbahagyd – mondta Hermione kipirult arccal.
A férfira úgy hatottak ezek a szavak, mintha egy indítópisztolyt sütöttek volna el a füle mellett. Végigsimított a lány arcán, aztán követelőzően magához húzta, és újra csókolni kezdte.
Nem viselt talárt, csak egy inget. Hermione türelmetlenül gombolni kezdte, hogy a férfi csupasz bőrét simogathassa.
Közben Lucius sem tétlenkedett. Elkezdte lerángatni a kardigánt a lányról. A kardigán zsebéből kiesett a bájitalos üveg és egy nagyot koppanva a padlóra esett. A férfi megszakította a csókot, hogy a hang forrását megtalálja.
Hermione újra magához akarta húzni, de Lucius könnyedén távol tartotta magától. Felvette az üveget és a lányra nézett.
– Ez meg mi? – kérdezte tőle.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés