Hermione elégedetten tért vissza a Grimmauld térre. – Azt a kis fájdalmat leszámítva nem is volt olyan borzasztó ez az edzés – állapította meg magában. Nem számított rá, hogy Lucius ilyen segítőkész lesz.
Az irodából kilépve a konyha felé vette az irányt és reménykedett, hogy maradt neki valami a vacsorából. Szerencsére Mrs. Weasleyt még ott találta, aki rögtön felajánlotta neki, hogy megmelegíti a vacsoráját. Miközben a tűzhelynél sürgölődött, faggatni kezdte a lányt.
– Minden rendben, Hermione? Lucius nem bántott, ugye? – kérdezte aggódva.
Dumbledore az eskü megkötése után tájékoztatott néhány rendtagot Hermione feladatáról, persze az alku lányra eső részét elhallgatta előlük. Ennek ellenére is heves felháborodást váltott ki többségükből a hír. Luciust egy ravasz, mindenre elszánt férfinak tartották, aki gondolkodás nélkül átgázol másokon, ha az érdekei úgy kívánják.
Az idős varázsló biztosította őket, hogy Hermionénak nem eshet bántódása, mindent megtesznek a védelme érdekében. Mrs. Weasleyt azonban még ez sem nyugtatta meg, ezért amikor csak tehette, kérdőre vonta a lányt, eddig azonban nem sok mindent tudott kiszedni belőle.
– Nem, Mrs. Weasley, ne aggódjon! – próbálta megnyugtatni az asszonyt.
– Ugye, most egy darabig nem kell elmenned hozzá?
– De, sajnos muszáj – sóhajtott a lány. – Párbajozni tanít, ezért hetente többször is el kell mennem hozzá. – Azt már elhallgatta az asszony elől, hogy ő ezt nem is bánja annyira.
– Párbajozni tanít? Miért pont ő? A Rendből bárki szívesen gyakorol veled! Semmi szükség arra, hogy a szükségesnél több időt tölts annál a … – Elharapta a mondat végét.
– Viszont a halálfalók elleni küzdelemre ki tudna jobban felkészíteni, mint egy halálfaló? – kérdezett vissza Hermione.
– Nos, talán igazad van, de ez akkor is őrültség! – háborgott a nő.
– Nem lesz semmi baj! Az eskü miatt nem bánthat – győzködte tovább a lány.
– Ha esetleg mégis történne valami, azonnal szólj, rendben? Most nem csak arra gondolok, hogy rád támadna valahogy, hanem, ha esetleg illetlenül közeledne hozzád… biztosan érted mire gondolok – mondta Mrs. Weasley zavartan. – Tudom, hogy számodra ez a férfi-nő kapcsolat még újdonság, hiszen olyan fiatal vagy, de a férfiaknak vannak bizonyos igényeik…
Hermione szemei elkerekedtek a csodálkozástól, aztán majdnem kitört belőle a nevetés. Értette, mire céloz barátja anyja, de a helyzet annyira valószerűtlennek tűnt. Ki gondolta volna, hogy egyszer pont Ron anyja tart felvilágosítást neki, mert attól fél, hogy Lucius esetleg elcsábítja őt?


Igyekezett komoly arcot vágni, és felkészült egy zavarba ejtő beszélgetésre, amikor Ginny rontott be a konyhába.
– Végre megtaláltalak! Sürgősen beszélnem kell veled – mondta, aztán már húzta is maga után Hermionét. Amikor felértek a közös szobájukba, mindkettejükből kitört a nevetés.
– Ginny, pont a legjobbkor jöttél!
– Tudom. Épp akkor értem oda, mikor anya elkezdte a felvilágosításnak szánt előadása bevezetőjét.
– Ne érts félre, nagyon szeretem anyukádat, de ez kissé …
– … gáz volt. Szerintem is. Épp ezért mentettelek ki. Én már végighallgattam egyszer és nem szeretném, hogy te is átéld azt az élményt – húzta el a száját a lány.
– Köszönöm. Miért is kerestél? Gondolom ez nem csak kifogás volt.
– Tudni akartam, mi volt Malfoynál. Azt hittem, hogy teljesen letörten és félholtan jössz vissza, erre vidáman csevegsz anyuval a konyhában. Mesélj el részletesen mindent! Milyen volt?
– Nem volt olyan borzasztó, mint gondoltam. Sőt! Lucius egész segítőkész volt.
– Lucius? Te a keresztnevén szólítod? Mióta vagytok ilyen jóban?
Hermione magában átkozta a figyelmetlenségét, de már késő volt. Hazudni sem akart barátnőjének, de ha tudná a teljes igazságot, biztos csalódna benne.
– Ő ajánlotta fel, hogy szólítsam a keresztnevén. Különben egyáltalán nem vagyunk jóban. A szemében még mindig csak egy kis sárvérű vagyok, akit kénytelen megtűrni a közelében.
– A heves reakciódból ítélve itt többről van szó. Tetszik? – faggatta Ginny.
– Ne kezdj el képzelődni! Semmi sincs köztünk. Csupán kénytelenek vagyunk elviselni egymást, ennyi az egész – felelte Hermione, de Ginnyt nem tudta megtéveszteni.
– Te jó ég! Neked tetszik Lucius Malfoy! – kiáltott fel.
– Te teljesen megőrültél? Ne kiabálj már – csitította barátnője.
– Ha azt akarod, hogy hallgassak, akkor rukkolj elő végre az igazsággal.
– Ez zsarolás!
– Pontosan. Na, mi legyen? Elkezdesz mesélni, vagy elújságolom a fiúknak a nagy hírt. Biztosan érdekelné őket.
– Rendben, győztél, csak ne szólj erről senkinek egy árva szót se – kérte Hermione.
– Ne aggódj, hallgatok, de bökd már ki végre!
– Lehet, hogy egy kicsit tetszik, de úgysem lehet köztünk semmi.
– Nézd, ha tényleg tetszik neked, akkor ne foglalkozz mások véleményével. Én melletted állok, bármi történjen is.
– Köszönöm, Ginny, de itt nem csak a többiekről van szó. Még ha észre is venne, akkor sem „alacsonyodna” le egy olyan nőhöz, aki nem aranyvérű.
– Fejezd be ezt a hülyeséget! Állandóan lebecsülöd magad a fiúkkal kapcsolatban, pedig nagyon is csinos lány vagy. Van humorod és eszed is, egy idióta az, aki elutasítana a származásod miatt.
Hermione erre halványan elmosolyodott. – Lehet, hogy igazad van, de köztünk akkor sem lesz semmi és kész. Kár is erről beszélni. Inkább te mesélj arról, hogy mi van Harryvel?
– Ügyes terelés, de nem jött be. Harryvel nincs semmi különös. A kötelessége most fontosabb neki bárminél – válaszolta kissé elkeseredetten a lány.
– Tudod, hogy nagyon szeret téged, de most veszélyes lenne, ha együtt lennétek. Ha vége lesz a háborúnak, akkor újra együtt lesztek – vigasztalta Hermione Ginnyt.
– Remélem, hogy igazad lesz.


Egy órával később, az ágyában, Hermione megpróbált elaludni, de barátnője szavai nem hagyták nyugodni. Lehet, hogy Lucius is érdeklődik iránta?
Hiszen, amikor az okklumenciát gyakorolták, rajtakapta a férfit, hogy az ő száját nézi, miközben a szemében vágy szikrázik. Viszont az is lehet, sőt, inkább az a valószínű, hogy csak ágyba akarja vinni, aztán ha megkapta, amit akart, többé nem lesz rá szüksége.
Az is lehet, hogy szétkürtölné a történteket, hogy még jobban megalázza. Igen, Lucius nagyon is képes lenne rá.
A többiek biztos csalódnának benne, és még a legjobb barátai is ellene fordulnának. Nem, azt nem bírná ki!
Mostantól igyekszik majd minél nagyobb távolságot tartani a férfitól és csak az edzésekre koncentrálni. – Nem fogom hagyni, hogy Lucius szórakozzon velem – határozta el magában, majd nem sokkal később álomba merült.


Lucius épp hazaért, amikor a fia megérkezett. Köszönésként kezet fogtak, aztán a férfi megkérte Dracót, hogy menjen vele a dolgozószobába. Mindketten helyet foglaltak.
– Miről szerettél volna beszélni velem, apám? – kérdezte Draco.
– Egy nagyon fontos dologról. Tudom, hogy már régóta nem értesz egyet a Nagyúr tetteivel – kezdte, és leintette a tiltakozni készülő fiút, aztán zavartalanul folytatta –, és lassan kezdem belátni, hogy igazad van.
Dracónak, bármennyire is mestere volt az érzelmei leplezésének, most mégis látszott arcán a megdöbbenés. Lucius belül rendkívül jól szórakozott fia döbbenetén. Körülbelül ilyen reakcióra számított tőle.
– Mégis minek köszönhető ez a változás? – faggatta a fia, miután rendezte vonásait.
– Nem mondhatnám, hogy új keletű a dolog, már régóta voltak kétségeim, de néhány hete döntésre jutottam. Átálltam a Rend oldalára.
– Micsoda? Te átálltál a Rendhez? Ez egyszerűen lehetetlen – hitetlenkedett Draco.
– Pedig igaz. Kötöttem egy egyezséget Dumbledore-ral. Információkat szolgáltatok a sötét oldal terveiről, cserébe ők mentességet biztosítanak nekünk minden korábbi tettünk alól és védelmet is, ha szükséges.
– Apám, ez nem lehet! Ha a Nagyúr megtudja…
– Nem fogja megtudni. Először neked sem akartam elmondani, de ha velem történne valami, akkor így lesz hova menekülnöd. Nem akarom, hogy belőled is gyilkos legyen – mondta Lucius szenvtelenül.
Draco ismét meglepődött. Eddig azt hitte, hogy apja minden vágya, hogy végre ő is megkapja a Sötét Jegyet és beálljon a halálfalók közé. Erre kiderül, hogy átállt Dumbledore oldalára – akivel titokban már ő is hónapok óta szimpatizált –, ez egyszerűen hihetetlennek tűnt.
– És hogyan adod át a megszerzett információkat?
– Van egy igazán bájos összekötőm – vigyorgott Lucius önelégülten.
– Kicsoda?
– Kicsit kezdesz túl sokat kérdezni, nem gondolod?
– Téged ismerve másképp nem tudhatnám meg – vont vállat a fiú.
– Rendben, ezt még elárulom – válaszolta, majd tartott egy kis szünetet, hogy kellőképp pattanásig feszítse Draco idegeit. – Hermione Granger.
– Granger? Ez csak egy rossz vicc, ugye?
– Nem, fiam. Miss Granger volt olyan kedves és vállalkozott a nehéz feladatra – felelte gúnyosan.
– Ez csak valami rossz álom lehet. Ez egyszerűen nem lehet igaz – motyogta maga elé Draco. Az elmúlt öt perc alatt fordult vele egyet a világ, hála az apjának, aki itt ül vele szemben és elégedetten vigyorog, miközben ő teljesen összezavarodott. – Azt hiszem, most jól jönne egy pohár whisky.


– Hermione, Dumbledore beszélni szeretne veled – szólt Harry a nappaliban olvasgató lánynak.
– Rendben, megyek.
Felment az irodához és kopogott. Mivel nem érkezett válasz, benyitott a szobába. – Biztosan mindjárt visszajön – gondolta, amikor látta, hogy a szoba üres. Leült az egyik székre és várt. Már tíz perc is eltelt, de az igazgató nem volt sehol.
Hermione unalmában felkelt a székből és körbesétált a szobában. Sok érdekes és számára ismeretlen szerkezet állt a polcokon, azonban őt jobban érdekelték a könyvek.
Visszasétált az asztalhoz, amin egy vastag, bőrkötésű könyv feküdt. A fedelén nem volt sem cím, sem szerző, csak egy pecsét. A kör három részre volt osztva. Egy vízszintes vonal vágta félbe a kört, majd az alsó részt egy függőleges vonal osztotta további két részre.
Mindegyik részben volt egy rajz. A felső részben egy csillagos eget ábrázoltak, a bal alsóban a napot, míg a jobb alsóban a holdat. Ahogy végighúzta a pecséten az ujját, a rajzok felvillantak, és a könyv magától kinyílt.
Hermione tudta, hogy nem lenne szabad Dumbledore holmija közt turkálnia, de végül győzött benne a kíváncsiság, ezért közelebb hajolt. Az első oldalon cirkalmas betűkkel a következő szerepelt: Levitius élete fő műve
Levitius? Még soha sem hallotta ezt a nevet és nem is olvasta sehol. Éppen lapozott volna, ám ekkor megszólalt az ajtóban egy vidám hang.
– Látom, felfedezte Levitius könyvét – mondta Dumbledore.
Hermione annyira megijedt, hogy rögtön becsapta a könyvet és bűntudatosan az igazgatóra nézett.
– Nagyon sajnálom, nem lett volna szabad belenéznem.
– Ugyan, semmi baj – lépett az asztalhoz, és kézbe vette a könyvet. – Ez egy igazán érdekes olvasmány. Egyszer majd kölcsönadom, de még nem jött el az ideje, még szükségem van rá.
A lány gyorsan másra terelte a témát, mert kínos volt neki ez az egész, még ha Dumbledore nem is haragudott érte.
– Harry mondta, hogy beszélni akar velem.
– Ó, igen. Majdnem kiment a fejemből. Kérem, üljön le – mondta a lánynak, miközben ő maga is elfoglalta a székét. – Úgy éreztem, figyelmeztetnem kell valamire a megkötött esküjével kapcsolatban.
– Mire?
– Az esküben megszabott kötelességeket egy hónapon belül el kell kezdeni teljesíteni, különben az illető meghal. Ha jól tudom, akkor ön még nem tett eleget Lucius követelésének.
– Nem, még nem – felelte Hermione aggódva.
– Az egy hónapos határidő öt nap múlva lejár, ezért az ön érdekében minél előbb Luciusszal kell töltenie egy éjszakát.
– De erről nekem eddig senki sem szólt!
– Igen, az én tisztem lett volna, de tudja, mostanában kissé szétszórt vagyok, kérem, bocsásson meg.
– Megértem, hogy sok dolga van. Köszönöm, hogy még időben szólt – mondta Hermione kissé szórakozottan, miközben gondolatban már azt tervezte, mikor és hogyan töltse Luciusszal azt az éjszakát.


– Minden a legjobb úton halad – gondolta Lucius elégedetten. Az elmúlt néhány nap során Hermione sokat fejlődött az okklumencia terén. Már néhány másodperc alatt tökéletesen le tudta zárni az elméjét és még neki is csak többszöri próbálkozás után sikerült lyukat ütni a védelmén.
A párbajozásban ugyan akadtak kisebb nehézségei, de egyre gyorsabban és ügyesebben reagált a különböző irányból érkező támadásokra. Az éles helyzet kialakítására Lucius egy ősi, családjukban öröklődő varázslatot alkalmazott, aminek az volt a lényege, hogy a gyakorló bábuk életre keltek és valóban rátámadtak Hermionére. Persze arra vigyázott, hogy életveszélyes átkokat ne használjanak és a lány se sérülhessen meg.
Tanított neki néhány hasznos varázslatot is, mint például a Sepciót*. Ez egy olyan védővarázslat, amit, ha egy varázsló, vagy boszorkány magára szór, tíz közepes erősségű átkot hatástalanít, így hiába találják el az illetőt, nem esik baja.
Persze nem csak a tanítás terén elért sikerek miatt volt elégedett. Kihasznált minden kínálkozó alkalmat arra, hogy előkészítse a lány elcsábítását. Néha csak úgy, véletlenül összeért a kezük, vagy tett néhány célzatos megjegyzést, mire Hermione rendszerint elpirult.
Az edzések után néhányszor sikerült rávennie arra, hogy vele vacsorázzon. Ilyenkor tökéletes úriemberként viselkedett és vicces történetekkel szórakoztatta a lányt. Néhányszor komoly beszélgetésbe bocsátkoztak, észre sem vették, hogy eltelt az idő.
Lucius számára újdonságot jelentett, hogy egy nővel ilyen sok témáról el lehet beszélgetni, ráadásul úgy, hogy az illető ilyen fiatal. Azt már korábban is észrevette, hogy Hermione sokkal érettebb a koránál. A férfi nem is értette, hogyan képes a lány egyáltalán szóba állni Weasleyvel, vagy Potterrel. Valószínűleg a horcruxokon kívül nem lehet túl sok közös témájuk.


Hermione az egy hónapos határidő utolsó napján arra készült, hogy Luciusszal töltse az éjszakát, persze szigorúan plátói értelemben. Ugyan az utóbbi néhány napban egyre jobban kijöttek egymással, de a lány sejtette, hogy ez a kedvesség és figyelmesség csak a férfi csábítási tervének a része.
Nem tagadhatta, hogy nagyon jó volt vele beszélgetni és egyre jobban vonzódott hozzá, de ezt a vonzalmat igyekezett minél jobban elfojtani.
Egy kis válltáskába pakolta a szükségesnek vélt holmikat, aztán elindult Dumbledore irodája felé.


Lucius meglepődött, amikor meglátta a táskát a lánynál, de nem kérdezett rá.
Az edzés nem zajlott zavartalanul, ugyanis Hermione többször is figyelmetlen volt, így Luciusnak néhányszor közbe kellett avatkoznia, hogy megvédje a feléje tartó átkoktól. Végül úgy döntött, megkíméli a lányt a további szenvedésektől, ezért közölte vele, hogy vége a gyakorlásnak. Miután megegyeztek abban, hogy Hermione holnap ismét eljön, hátat fordított a lánynak, hogy rendet rakjon.
– Lucius, gond lenne, ha ma itt tölteném az éjszakát? – jött a bátortalan kérdés a háta mögül.
A férfi megpördült, mert azt hitte, a lány csak viccelődik vele, de Hermione teljesen komolynak tűnt.
– Nem, persze, hogy nem gond – válaszolt tettetett nyugalommal. Visszafordult a bábuk felé, hogy elrejtse önelégült mosolyát. Ennyit a lány ellenállásáról.
Néhány pálcaintést követően újra rend uralkodott a szobában. Lucius szólt Gonkynak, hogy eggyel több főre terítsen. Magában elhatározta, hogy eltereli egy kicsit az ideges lány gondolatait az éjszakáról, mivel nem akarta, hogy Hermionénak idő előtt inába szálljon a bátorsága.
– Mit szólnál, ha vacsora előtt mutatnék valamit? – kérdezte.
– Rendben – egyezett bele a lány.


Kiléptek az edzőteremből, Lucius a szemben lévő ajtóhoz sétált és kinyitotta.
– Ez itt a családi könyvtárunk – magyarázta, de Hermione már nem figyelt rá. Döbbenten lépett a hatalmas helységbe. Több sornyi szekrény húzódott a szobában és a fal mellett telis-tele könyvekkel. Még egy kisebb galériát is kialakítottak, ahol a legtöbb helyet szintén a polcok foglalták el. A hatalmas ablakoknak köszönhetően a helyiség szinte mindig világos volt.
A sorok között sétálva Hermione egyik ámulatból a másikba esett. A legtöbb kötet egyedi, eredeti példány volt. A szoba közepére érve egy kisebb állványon egy vastag könyv feküdt.
– Ez itt a főkönyv – magyarázta Lucius. – Úgy lett megbűvölve, hogy ha keresel valamit, az adott kötetek iderepülnek és kinyílnak a keresett oldalon. Csak a család tudja használni, vagy azok, akiknek a családfő engedélyt ad. Ha illetéktelen ér hozzá, beindul a riasztó bűbáj.
– Ez egyszerűen csodálatos – álmélkodott Hermione.
– Tudtam, hogy tetszeni fog – mosolygott Lucius. A főkönyvhöz lépett és rátette a kezét. – Én, Lucius Malfoy, a Malfoy család feje, engedélyt adok Hermione Grangernek, hogy használja a könyvtárat – mondta, majd intett a meglepett lánynak, hogy lépjen közelebb.
– Húzd végig a kezed a könyvön – utasította. Hermione megtette. A könyv felrepült a levegőbe és piros fényt bocsátva ki magából, felragyogott.
Ezután visszatért a helyére és kinyílt. Teljesen üres volt, de a lány sejtette, hogy a beírt szavakat a könyv magába szívja és elraktározza.
– Próbáld ki – bíztatta Lucius.
Hermione az állványhoz lépett és felvett a közeli asztalról egy pennát. Épp azon gondolkodott, mit is írjon a könyvbe, amikor Gonky jelent meg.
– Gazdám, egy sürgős üzenete érkezett.
– Máris megyek – mondta a férfi, mire a manó meghajolt és el is tűnt. Lucius Hermionéhoz fordult. – Ha nem baj, magadra hagylak egy kicsit. Addig nyugodtan nézz körül.
– Jó, köszönöm.
Amikor egyedül maradt, újra azon kezdett töprengeni, mit is írjon a könyvbe. Aztán hirtelen eszébe jutott. – Ez az! Mi lenne, ha utána néznék Levitiusnak? – gondolta magában izgatottan. Az igazgatóval folytatott beszélgetést követően keresgélt egy kicsit a saját könyveiben, de nem talált róla semmit. Ha valahol, hát itt biztosan kell lennie valaminek.
Gyorsan beírta a nevet a főkönyvbe és várt. Már épp beletörődött, hogy itt sem talál semmit, amikor a galéria felől felé röppent egy könyv. Amikor elé ért, kinyílt és egy apró sárga szikra mutatta a helyet, ahol írtak Levitiusról.
Hermione izgatottan kézbe vette a könyvet és olvasni kezdte a kijelölt részt.
Levitius az ezernyolcszázas évek elején élt és alkotott. Jósként próbált megélni, ám jóslatai sohasem teljesültek, ezért kortársai kigúnyolták és megvetették őt. Élete végén írta meg egyetlen könyvét, amiben jóslatait és próféciáit örökítette meg, ám halálát követően a könyvnek nyoma veszett.
– Levitius egy jós volt? Akkor ezek szerint az eltűnt könyv valahogy Dumbledore birtokába került. De ha sohasem teljesültek a jóslatai, akkor az igazgató miért foglalkozik vele egyáltalán? – száguldoztak a gondolatok a fejében.
Észre sem vette, hogy időközben Lucius visszatért.
– Mit olvasol? – kérdezte Hermionét.
A lány összecsapta a könyvet és a férfi felé fordult.
– Ez a jóslatokról szól. Tudod, nagyon érdekelnek, mióta hallottam Harry jóslatáról.
Lucius látta a lányon, hogy ideges, de enélkül is tudta, hogy nem mond igazat. – Majd holnap utána nézek a dolognak – döntötte el magában.
– Azért jöttem, hogy az asztalhoz kísérjelek. Elkészült a vacsora.
– Mehetünk – mondta Hermione, miután visszaküldte a könyvet a helyére.



* A Sepcio saját találmányom, legalábbis eddig még nem olvastam sehol.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés