Ahogy Lucius magára hagyta, Hermione – mintha csak egy álomból ébredne – körbenézett a szobában.
– Te jó ég! Majdnem megtettem… vagyis megtettük… – motyogta maga elé.
– Kisasszony, jól van? – kérdezte Gonky félénken.
- El kell tűnnöm innen, minél előbb! – ugrott fel hirtelen. - Gonky, idehoznád a ruháimat? – kérte a manót.
– Azonnal, kisasszony! – hajolt meg a manó és már el is tűnt.
Hermione levette a fülbevalókat és a nyakláncot, és a fésülködő asztalra tette őket. Miután Gonky magára hagyta a ruháival, gyorsan átöltözött, majd lesietett a lépcsőn. Átvágott a nappalin és a kandallón keresztül gyorsan távozott.
– Ha Lucius most látna, akkor biztos azt gondolná, hogy milyen gyáva vagyok… Vagyis Mr. Malfoy… – javította ki magát gondolatban. – Mi a fenét érdekel engem egyáltalán, hogy mit gondol rólam az a perverz disznó? Fulladjon meg ott, ahol van! – háborgott gondolatban.


Annyira lefoglalta Lucius gondolatbeli megkínzása, hogy fel sem tűnt neki, már Dumbledore irodájában van, az igazgató pedig érdeklődve méregeti.
– Hermione! Nem számítottam magára ilyen korán – köszöntötte az idős varázsló.
– Igazgató úr! Elnézést, csak elgondolkodtam.
– Jól van? Nincs semmi baja?
– Nem, miért lenne? – nézett Dumbledore-ra értetlenül, aztán végre felfogta, mire gondolhat, ezért gyorsan hozzátette: – Semmi bajom! Mi nem… nem történt köztünk semmi – nyögte ki elvörösödve.
Az igazgató néhány másodpercig a lány szemébe mélyedt, végül megszakította a szemkontaktust. Hermione ugyan nem érezte, de biztos volt benne, hogy legilimentálták. Zavarba jött attól, hogy Dumbledore is látta mi történt köztük, félt, hogy ezek után mit gondol majd róla. Ám az igazgató nem tett semmilyen megjegyzést a látottakra, csak megértő pillantásokkal illette őt, miközben bűntudat csillant a szemeiben. – Mintha hibásnak érezné magát, pedig ő aztán nem tehet semmiről! – gondolta magában.
Megvitatták a Lucius által szolgáltatott információt, de mindketten arra jutottak, hogy a férfi nélkül nem lesz könnyű megszerezni a kelyhet. Hermione nem sokkal később fáradtan hagyta el az irodát. Egyenesen a szobájába indult, nem akart találkozni senkivel.


Gond nélkül el is érte a szobáját. Azt hitte, végre nyugodtan tisztázhatja magában a történteket, amikor a szomszédos ágy megreccsent. Hermione ijedten nézett oda, de megnyugodva látta, hogy csak Ginny az.
– Ginny, te meg mit keresel itt? – kérdezte tőle.
– Köszi a kedves fogadtatást! – morgott a lány.
– Ne haragudj, csak kicsit ideges vagyok. Neked nem az iskolában kéne lenned?
– De, csak volt egy kis összetűzésem az egyik mardekáros halálfaló palántával és az igazgató úgy döntött, jobb, ha néhány napig itt maradok, amíg lenyugodnak a kedélyek.
– Mi történt? Ki volt az? Jól vagy? – záporoztak a kérdések Hermionétól.
– Nyugodj meg, nem történt semmi bajom! A másikat viszont látni kéne… – vigyorgott Ginny elégedetten.
– Ginny, ez nem vicces! Így is elég nagy veszélyben vagy, és akkor még provokálod is őket?
– Nem én kezdtem. Az az ostoba srác kötött belém egy óra után! Nem kell féltened, tudok vigyázni magamra.
– Harry mit szólt a dologhoz?
– Semmit, mivel még azt sem tudja, hogy itt vagyok. Fél órája érkeztem. Viszont inkább arról beszéljünk, hogy te hol voltál és miért vagy ideges?
– Nem érdekes… – próbált kitérni a kérdés elől, de Ginny nem hagyta magát.
– Nem bízol bennem?
– Dehogynem! De ha elmondom, mibe keveredtem, ki fogsz akadni!
– Mit csináltál? – ijedt meg Ginny.
Hermione tudta, hogy a lány nem fogja békén hagyni, amíg el nem meséli a történteket. Végül úgy döntött, hogy nagy vonalakban beavatja a barátnőjét, mert valakivel beszélnie kell róla, különben megőrül.
– Rendben van, elmondom, de meg kell ígérned, hogy nem mondod el senkinek. Főleg nem a fiúknak!
– Oké, megígérem, csak mondd már!
– Jól van – sóhajtott Hermione. – Gondolom, hallottál róla, hogy az idősebb Malfoy átállt hozzánk.
– Igen, a bátyáim mesélték. Mekkora egy gyáva patkány! Bebiztosítja magát mindkét oldalról, így biztos nem veszít, bármi is legyen a háború vége! – háborgott Ginny.
Hermione nagyon is meg tudta érteni barátnője ellenérzéseit. Mióta Malfoy Ginnyhez juttatta Voldemort naplóját – amitől ő majdnem meghalt –, a lány jobban gyűlölte, mint eddig bármikor.
Ő maga sem kedvelte különösebben a férfit, ezért sem értette saját korábbi viselkedését. Hogy hagyhatta magát ilyen könnyen elcsábítani? Soha nem volt egy könnyűvérű lány, mindig úgy képzelte el az első alkalmat, hogy egy olyan férfival fog megtörténni, akibe szerelmes. Erre szinte a nyakába ugrott annak a szemétládának, még csak meg sem kellett erőltetnie magát!


– Hermione, meséld már tovább! – türelmetlenkedett barátnője.
– A lényeg az, hogy információkat szolgáltat a Rendnek és azt akarta, hogy én legyek az összekötője. Nekem kell találkoznom vele, ha megtudott valamit Voldemortról, vagy a terveiről.
– Te vagy az összekötője? Dumbledore hogy mehetett ebbe bele? Mi lesz, ha megkínoz, vagy elárul minket?
– Ginny nyugodj meg, nem tud bántani! Letettük a Megszeghetetlen Esküt, amiben kikötöttem, hogy mindent el kell mondania, amit megtudott és nem bánthat sem engem, sem a többieket.
– Ez akkor is őrültség! Szóval vele találkoztál azért vagy ennyire ideges?
– Igen. Elmondta, amit megtudott, de nem bántott, nyugi! Csak hozta a formáját…
– Akkor nem csodálom, hogy ideges vagy. Szét kellett volna rúgnod a hátsóját!
– Nem hiszem, hogy lenne esélyem vele szemben. Lehet, hogy nem bánthat, viszont biztos nem tűrné szó nélkül, ha megtámadnám. A DS edzések sokat segítettek, de ennyire még nem vagyok jó! – rázta lemondóan a fejét az idősebbik lány.
– Majd én tanítok neked néhány nagyszerű átkot és ártást. Hidd el, hasznát fogod venni! – vigyorgott Ginny.
– Köszönöm!
– Ugyan már, mire valók a barátnők. Azért, én a helyedben vigyáznék Malfoyjal. Ki tudja, mit forgat a fejében?


Lucius eközben egy kisebb halálfaló gyűlésen vett részt. Sajnálta, hogy ott kellett hagynia a lányt, de nem aggódott különösebben, hiszen úgyis hamarosan behajtja a tartozást. Voldemort rángatta vissza a valóságba. Már csak a szűk bizalmi körének tagjai voltak jelen.
– Nemrég értesültem egy prófécia létezéséről, ami a végső összecsapásról szól. Nem, nem a Potterrel kapcsolatos jóslatra gondolok. Az a jóslat megsemmisült a Minisztériumban és nem hallotta senki. Ezt a próféciát kétszáz évvel ezelőtt jegyezték le. A könyv nem sokkal ezután eltűnt és még nem sikerült a nyomára bukkannom. Meg kell szereznem! Nem akarom elkövetni ugyanazt a hibát, mint Potter esetében.
– Nagyúr! Hogy lehetnénk a segítségedre? – kérdezte az egyik halálfaló.
– Járjatok nyitott szemmel és ha bármit megtudtok ezzel kapcsolatban, azonnal tájékoztassatok! Most elmehettek.
Lucius már majdnem elhagyta a termet, amikor Voldemort utána szólt.
– Lucius! Várj egy percet!
– Igen Nagyúr?
– Elvitted a kelyhet a széfedbe, ugye? – kérdezte tőle, miközben a szemébe nézett.
– Igen, Nagyuram! – válaszolt Lucius, miközben lezárta elméjét és csak néhány ártalmatlan emléket hívott elő. Köztük a gringottsi látogatásét. Voldemort végignézte az emléket, majd elégedetten bólintott. Most nem volt elég alapos és gyanakvó ahhoz, hogy más után is kutakodjon Lucius fejében. Túlságosan lefoglalta a prófécia. Elbocsátotta Luciust is, aki örült, hogy ilyen könnyen megúszta a vallatást.


Piton zaklatottan tért vissza a Roxfortba. Azonnal az igazgatói irodába ment, beszélni akart Dumbledore-ral. Szerencsére az igazgató már visszatért az iskolába, így rögtön fogadta őt. Miután beszámolt neki a gyűlésen elhangzottakról, szóba hozta a próféciát.
– A Sötét Nagyúr úgy gondolja, létezik valahol egy kétszáz éves prófécia, ami megjósolja a végső csata kimenetelét. Hallott már róla? – szegezte neki a kérdést.
Dumbledore egy sejtelmes félmosoly kíséretében összefonta ujjait.
– Tehát hallott. Miért nem beszélt erről eddig?
– Sajnálom Perselus, de ki kell, hogy ábrándítsalak. Nem beszéltem erről és még egy darabig nem is fogok róla beszélni. Nem kell aggódnod, a próféciát tartalmazó könyv az én birtokomban van, így Voldemort nem tudja megszerezni.
– Ha nem hajlandó beszélni róla, akkor legalább azt árulja el, hogy melyik oldal fog győzni?
– Ugyan már, Perselus! Te is nagyon jól tudod, hogy a próféciák közül csak nagyon kevés teljesül be, ezért nincs értelme túl komolyan venni. Maradjunk annyiban, hogy nagyon jó esélyeink vannak a győzelemre – mosolygott az idős varázsló.
Piton nézte még egy darabig, de ismerte már Dumbledore-t annyira, hogy tudja, nem fog elmondani semmit sem. Dühösen felpattant a székéről, majd még egy utolsó mérges pillantást lövellve az igazgató felé, lebegő talárral távozott.
Ahogy elhagyta a szobát, Dumbledore hátradőlt a székében és hirtelen nagyon öregnek érezte magát. Tudta, hogy Pitont dühíti, hogy nem avatja be mindenbe, de ezt nem azért teszi, mert nem bízik benne, hanem azért, hogy Voldemort még csak véletlenül se akadhasson semmilyen információra a próféciáról. Még nem tudhatja meg, túl korai lenne.
– Remélem egyszer, meg tud majd nekem bocsátani, Hermione! Nem tehettem mást, de tudom, hogy maga képes lesz beteljesíteni a prófécia sorait – gondolta magában.


Hermione másnap hiába gondolkodott, nem jutott eszébe semmilyen jó ötlet a kehely megszerzésére. Betörhettek volna a bankba, de ha sikerrel is járnak, Voldemort tudomást szerez róla és rögtön kikövetkezteti, hogy tudnak a horcruxokról és olyan védelemmel látja el a maradék kettőt, hogy esélyük sem lesz megsemmisíteni őket.
Végül úgy döntött, még egyszer beszél Malfoyjal, hogy rávegye, segítsen nekik. Tudta, milyen varázslatot használ a férfi az üzenetküldéshez, elvégre ő maga is ezt alkalmazta a hamis galleonoknál, ezért azt is tudta, hogy a kapcsolat visszafelé is működik. Elővette a pálcáját, majd egy varázsige elmondása után egy rövid üzenetet küldött a férfinak.
Sürgősen beszélnünk kell! Mikor ér rá?
Luciust meglepte az üzenet. Épp a kúriában tartózkodott, mivel üzleti ügyeivel korán végzett és a Nagyúr sem bízta meg semmilyen feladattal. – Vajon mit akarhat a lány? Magázódik, ami nem jó jel… – gondolta magában. Visszaírt neki, hogy fél óra múlva a kúriában találkozhatnak.
A lány pontosan meg is érkezett, Gonky bevezette a dolgozó szobájába.


Lucius felállt a székéből és a lányhoz sétált. Lehajolt, hogy megcsókolja, de a lány elfordította a fejét és hátrébb lépett. A férfi erre gúnyosan elmosolyodott. Úgy tűnik, Hermione megbánta a tegnapi viselkedését és elhatározta, hogy teljesen elutasítóan fog viselkedni. Azonban Lucius soha nem mások szabályai szerint játszott, hanem a sajátjai szerint. Ki akarta hozni a lányt a sodrából, ezért a kezénél fogva magához rántotta és a lány arcára nyomott egy puszit. Közben rekedtes hangon azt suttogta: - Szerbusz, drágám!
Hermione erre rögtön elpirult, majd kiszabadította magát a férfi karjai közül.
– Mr. Malfoy, kérem, ne beszéljen velem ilyen bizalmaskodó stílusban! – tiltakozott.
– Hermione, azt hittem, hogy az udvariaskodáson már túl vagyunk.
– Akkor rosszul gondolta!
– Pedig tegnap annyira meggyőzően csókoltál vissza, hogy azt hittem, élvezed a dolgot – gúnyolódott Lucius. Visszasétált a székéhez, majd miután leült, intett a lánynak, hogy foglaljon helyet.
Hermione idegesen leült az egyik székre, de nem mert a férfi szemébe nézni.
– Nem a tegnap estéről akartam beszélni önnel. Azért jöttem, hogy meggyőzzem, segítsen nekünk megszerezni a kelyhet.
– Ez esetben hiába fáradtál, drágám! – mondta Lucius, direkt idegesítve a lányt. – Nem áll szándékomban segíteni.
– De azt mondtad, hogy a mi oldalunkon állsz! Kérlek, Lucius! – váltott Hermione is tegeződésre. Jobbnak látta, ha megpróbál a férfi kedvére tenni, persze ésszerű keretek között.
Lucius úgy tett, mint aki megfontolja a dolgot, de valójában a lányt pásztázta a tekintete. Egy egyszerű pulóver és farmer volt rajta, mégis nagyon vonzónak tűnt. Hosszú, göndör haja a vállára omlott, arca kipirult, barna szemei pedig csillogtak.
Nem tetszett neki a lány mai magatartása, sokkal jobban szerette volna, ha úgy viselkedik, mint tegnap este. Milyen könnyű is volt elcsábítani! Ha nincs az az ostoba gyűlés, akkor már rég ágyba vitte volna. Másrészt viszont túl unalmas és egyszerű lett volna, ha a lány nem próbál meg ellenállni. Így sokkal izgalmasabb a dolog.
Eszébe jutott egy terv, hogy édesgesse újra magához a lányt.
– Rendben van, Hermione. Viszont két feltételem van.
Hermione felragyogó szemébe rögtön kétely és gyanakvás költözött.
– Mik lennének a feltételeid?
– Az első az, hogy csak veled együtt vagyok hajlandó végrehajtani az akciót, senki mással.
– Ez teljesíthetőnek tűnik – egyezett bele a lány.
– A másik pedig az, hogy cserébe a segítségemért tartozol nekem tíz éjszakával – mondta, majd elégedetten hátradőlt.
– Tíz éjszakával? Te teljesen megőrültél? Soha! Soha a büdös életben! – kelt ki magából Hermione, miközben dühösen felpattant.
– Ahogy gondolod – tárta szét a kezét Lucius ártatlanul. – Nem kényszeríthetlek semmire, te döntesz.


Hermione az ajkába harapott és bőszen gondolkodott. Tudta, hogy Lucius nem fogja meggondolni magát és már az is kész csoda, hogy hajlandó belemenni abba, hogy segítsen. Ekkor eszébe jutott a megoldás. Lezárta az elméjét, hogy Lucius még véletlenül se tudja, mire gondol. Az eskü pontos szövege az volt, hogy egy információért cserébe a férfival tölt egy éjszakát. Azonban ez a pontatlan fogalmazás nem kötelezi őt arra, hogy lefeküdjön vele, csak arra, hogy mellette legyen.
Attól sem kell félnie, hogy a férfi bárhogy is ráerőlteti magát, mert az esküje miatt nem teheti. Akkor, ezek szerint, nem is kell lefeküdnie a férfival egyszer sem! Örömében majdnem ugrott egy nagyot, de uralkodnia kellett magán. Ha Lucius idő előtt rájön a kiskapura, akkor a tíz éjszakánál már konkrétan ki fogja kötni, hogy le kell feküdnie vele, márpedig akkor már nem menekülhet.
– Beleegyezem. Veled töltök tíz éjszakát és veled megyek, ha segítesz megszerezni a kelyhet.
Lucius, aki nem hallotta a lány gondolatait, magában elégedetten hátba veregette magát. Ez még könnyebben ment, mint gondolta. Arra számított, sokáig kell győzködnie a lányt, erre csak így belement. Azonban mardekáros múltja miatt valamilyen csapdát sejtett. Talán túlságosan is gyorsan beleegyezett a lány. Az nem lehet, hogy rájött az egyezség kiskapujára!
A néhány héttel ezelőtti estén, amikor megkötötték az esküt, nem véletlenül fogalmazott úgy, ahogy. Nagy mestere volt a megtévesztésnek és a figyelemelterelésnek. Elhitette a többiekkel – köztük Hermionéval is – hogy szeretőjének akarja, közben pedig amíg a többiek ezen háborogtak, hagyott egy kiskaput a megegyezésben.
– Ugye megérted, hogy nem bízok meg benned teljesen. Hajlandó vagy megesküdni?
– Igen. Eskü nélkül én sem bíznék meg benned – mondta Hermione.
Mivel nem volt egy megbízható ember sem a közelben, Hermione felvetette, hogy legyen Gonky, aki megesketi őket. Lucius persze tiltakozott, elvégre egy manó nem méltó arra, hogy az ő eskütételükön tanú legyen, de mivel ilyen gyorsan nem tudott mást szerezni, végül belement.
A manó nagyon meglepődött, amikor elmondták neki mi a feladata. A lány barátságosan kezelte és kedves volt vele, miközben Luciusból sütött az undor és türelmetlenség. Gonky látta a szemében, hogy fájdalmas büntetésre számíthat, ha bármit is elront.
Megkötötték az újabb esküt, mindketten óvatosan fogalmaztak és vigyáztak arra, hogy ne kerüljenek hátrányba a másikkal szemben. Utána Lucius elküldte a manót és ismertette a tervet Hermionéval.
– Megszerzem az egyik halálfaló nő haját és a Százfűlé főzet használatával átváltozol. Velem jössz a bankba, és ha minden jól megy, akkor a kezünkben a kehellyel sétálunk ki. Viszont ha bármilyen harcba keverednénk, nem tudok és nem is akarok még rád is vigyázni. Képesnek kell lenned arra, hogy megvédd magad.
– Bármennyire is lenézel, nem vagyok ostoba. Tanultam párbajozni, meg tudom védeni magam!
– Hát igen, azzal aztán sokra megyünk – gúnyolódott Lucius. – Ha többen is ránk támadnak, nem csak egy ellenféllel kell majd harcolnod egyszerre, márpedig nem hiszem, hogy annyi harci tapasztalatod lenne, hogy egyszerre több halálfalóval is boldogulj!
– A Százfűlé főzet elkészítéséhez egy hónapra van szükség. Annyi ideig nem várhatunk!
– Biztos vagyok benne, hogy Perselustól tudunk szerezni bájitalt, így azzal nem lesz gond. Viszont szükségünk lesz néhány hétre a felkészítésedhez. Nem vagyok hajlandó odamenni egy felkészületlen fruskával, aki az első átok után holtan esik össze!
– Ezt a felkészülést hogyan képzelted el? Csak nem te fogsz tanítani? – kérdezte Hermione gúnyosan.
– De, én foglak tanítani. Nálam jobban senki sem tud felkészíteni a halálfalók elleni csatára, elvégre én ismerem a trükkjeiket a legjobban. Persze dönthetsz úgy is, hogy Pottertől tanulsz, de nem hiszem, hogy sok hasznod lenne belőle.
Hermione bosszankodott, de belátta, hogy a férfinak igaza van. Bőven van hova fejlődnie, nem árt a gyakorlás. Viszont abban is biztos volt, hogy ha belemegy, pokoli kiképzése lesz. Lucius nem fog vele kesztyűs kézzel bánni.
– Úgy látom, jobb belátásra bírtalak. Hetente többször kell eljönnöd hozzám, hogy gyakoroljunk. Holnap akár el is kezdhetnénk a dolgot. Légy itt délután ötkor. Ha bármi közbe jönne, üzenek.
Hermione már felállt, hogy távozzon, ám Lucius hangja megállította.
- Nem felejtettél el valamit?
A lány értetlenül nézett rá. Lucius erre felállt és odasétált hozzá. Megfogta az állát, így kényszerítve őt, hogy a szemébe nézzen, majd lehajolt és megcsókolta. Csupán egy rövid és érzelemmentes csók volt, de így is nagy hatást gyakorolt Hermionéra.
Lucius vidáman lépett hátrébb, tudta, hogy ezt a csatát ő nyerte.
- Ha mostantól találkozunk, vagy elköszönünk egymástól, elvárom ezt a formát – mondta, majd intett a lánynak, hogy elmehet. Az ajtó hangos csapódásából ítélve sikerült ismét felidegesítenie. Elégedetten visszaült a székébe és magához hívott egy pohár Lángnyelv whiskyt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés