Lucius a dolgozószobájában üldögélt, komoly arccal, miközben Pitont hallgatta.
- Lucius, te is nagyon jól tudod, hogy a Nagyúr már nem ugyanaz, mint volt. Még téged, az egyik leghűségesebb követőjét is gondolkodás nélkül megbüntette, amikor egyszer hibázott!
Luciusnak eszébe jutott az egy évvel ezelőtti emlék. A Sötét Nagyúr azzal bízta meg őt, hogy szerezzen információkat a Minisztériumból, ám hiába voltak kiváló összeköttetései, a kért információt nem tudta megszerezni. A kiszabott egynapos határidő hamar lejárt, és amikor a Nagyúr este eljött a Malfoy kúriába, Lucius már a legrosszabbra készült. Tudta, hogy meg fogják büntetni, de arra nem számított, hogy azon az éjszakán elveszti Narcissát…
Lehunyta a szemét és igyekezett száműzni fejéből a képet, ahogy a Nagyúr megkínozza őt, majd néhány perccel később Narcissa holtan esik össze. Már eltelt egy év, de még most is gyakran kísértette őt éjszakánként annak az estének az emléke. Tisztelte és amennyire tőle telt, szerette is az asszonyt, ám a halála miatt érzett keserűséget inkább a bűntudatnak, mint az asszony iránt érzett szerelemnek tudta be.
- Valóban, a Nagyúr már nem ugyanaz, mint régen. Szinte a rögeszméjévé vált, hogy elkapja Pottert, már az sem érdekli, hogy közben kin gázol át.
- Ezért is mondtam, hogy talán meg kéne fontolnod, hogy átállj a másik oldalra. Gondolj csak bele! Bármelyik oldal győz is, te mindenképpen a győztes oldalon állsz majd!
Lucius, aki híres volt arról, hogy semmilyen érzelem nem olvasható le az arcáról, erre a mondatra halványan elmosolyodott.
- Perselus, bármennyire is értékelem, hogy ennyire aggódsz értem, azt hiszem, ezt még át kell gondolnom.
- Nem is vártam mást! Gondold át a dolgot alaposan, aztán szólj, ha döntöttél – mondta Piton, majd felállt a székéből és dehoppanált.


Piton - átszelve a kis parkot –, egyenesen a Főnix Rendjének főhadiszállása felé tartott. Miután belépett az épületbe, elhaladt az elhúzott függöny mögött horkoló Mrs. Black képe mellett, majd átszelve az előszobát, besietett a konyhába.
- Perselus, hát megjöttél? Épp vacsorázni készültünk, nem eszel velünk? – kérdezte tőle Mrs. Weasley.
- Köszönöm Molly, de sajnos nincs annyi szabadidőm, mint egyeseknek – mondta gúnyosan, miközben az asztalnál ülő trióra nézett. Harry és Ron dühösen néztek vissza rá, miközben Hermione igyekezett visszafogni a fiúkból kitörni készülő indulatokat.
Ekkor Lupin és Tonks lépett a konyhába. Valószínűleg megérezték a kialakult feszültséget, ezért kérdőn néztek a többiekre.
- Remus, Tonks, csakhogy megjöttetek! Már kezdtem aggódni értetek. Remélem, itt vacsoráztok! – törte meg a kialakult néma csendet Mrs. Weasley.
Lupin már nyitotta is a száját, ám Tonks gyorsabb volt. – Szívesen maradunk, Molly! Segíthetek valamiben? – lépett közelebb a tűzhelyhez.
- Arra igazán semmi szükség… - kezdte Mrs. Weasley, de már késő volt. Tonks a tűzhelyen fortyogó leveshez lépett és valószínűleg az asztalra akarta tenni, amikor megbotlott a szőnyeg sarkában és majdnem elesett, azonban Lupinnak még sikerült zuhanás közben elkapnia őt. A levessel teli tál egyenesen a nem messze álldogáló Pitont vette célba, azonban eltalálnia már sem a levesnek, sem a fazéknak nem sikerült. Piton egy gyors mozdulattal egy átlátszó páncélt emelt maga elé, így a fazék és tartalma végül előtte kötött ki, a földön.
- Molly, én annyira sajnálom! Csak segíteni akartam! – kért bocsánatot, de Mrs. Weasley rögtön leintette.
- Semmi baj, Tonks. Tudom, hogy nem direkt csináltad – mondta, majd sóhajtva az asztalnál vigyorgó fiúkra nézett. Hermione legalább próbálta leplezni a kitörni készülő nevetését, ám a fiúk nem fogták vissza magukat.
- Igazán páratlan a konyhai technikája, Tonks, de ha kérhetem, inkább tartsa meg magának! – mondta Piton gúnyosan, majd Molly felé fordulva folytatta. – Dumbledore megérkezett már?
- Még nem, de pár percen belül itt kell lennie – válaszolta Mrs. Weasley, majd a pálcájával feltakarította a kiömlött levest és egy másik fazekat tett a tűzhelyre.
- Akkor az előszobában megvárom. Itt olyan fojtogató a levegő – nézett végig a konyhában lévőkön, majd a szokásos talárlebegés kíséretében elhagyta a konyhát.
- Hogy ez a Piton mekkora egy tapló! – tört ki Ron, amiért egy sötét pillantást kapott az anyjától.
- Igen, az! Én akkor sem bízom meg benne, bármit mondjon is Dumbledore! – vágta rá Harry.
- Gyerekek, elég legyen már! Ha arra is ráértek, hogy másokat szapultok, akkor inkább segítsetek nekem! – szólt rájuk Mrs. Weasley.


Fél órával később Piton az egyik emeleti szobában beszélgetett Dumledore-ral.
- Ezek szerint, úgy gondolod, Lucius át fog állni a mi oldalunkra?
- Biztos vagyok benne. Mióta a Nagyúr elbánt a feleségével, egyre kevésbé szimpatizál vele. Lucius nem bolond, a saját érdekeit nézve rájön, hogy így jobban jár.
- Ha végül úgy dönt, hogy átáll a mi oldalunkra, mennyire bízhatunk meg benne?
- Az attól függ. Ha leteszi a Megszeghetetlen Esküt, akkor talán. Viszont ő túlságosan agyafúrt ahhoz, hogy teljesen megbízzunk benne.
- Én is így vélem. Köszönöm, Perselus, visszatérhetsz a Roxfortba.
Piton elhagyta a házat, majd Roxfort kapujához hoppanált.


Két héttel később a Grimmauld téren nagy volt a sürgés-forgás. Harryék nem értették, Ron anyukája miért takarítja végig már vagy ötödszörre a földszintet. Amikor megkérdezték, csupán azt érték el, hogy őket is befogta takarítani. Mrs. Weasley annyit árult el nekik, hogy este egy fontos vendégük érkezik, de nem volt hajlandó elárulni, hogy kicsoda.
Valószínűleg nem egy egyszerű rendtagról volt szó, mivel Mrs. Weasley csak azért nem súrolna és törölgetne át mindent immár hetedszerre az ő hathatós (bár minden lelkesedést nélkülöző) segítségükkel.
Végül este több rendtag is megérkezett, akik a nappaliban gyűltek össze. Tonks, Lupin, Kingsley, az egész Weasley család és persze Harry és Hermione. Végül, utolsóként Dumbledore csatlakozott hozzájuk. Úgy tűnt, a tagok többsége tudta, kit várnak, többen feszülten beszélgettek, miközben a bejáratról egy percre sem vették le a szemüket.
Harry, Ron és Hermione már szinte mindenkiből megpróbálta kiszedni, hogy kit várnak, de még a szabályok áthágásáról híres Fred és George sem volt hajlandó elárulni, mi folyik itt.


Hirtelen minden beszélgetés abbamaradt, mert léptek hallatszottak a bejárat felől. Végül feltárult a nappali ajtaja és Piton után nem más, mint Lucius Malfoy lépett a szobába. Harryék annyira megdöbbentek, hogy szóhoz sem jutottak, a többiek közül viszont többen dühösen és gyanakodva méregették a kívülállót.
- Milyen kedves fogadtatás! Erre igazán nem számítottam – mosolygott gúnyosan Lucius.
Dumledore előrelépett és kezet nyújtott neki. – Üdvözlöm, Lucius. Örülök, hogy eljött.
Ezt már Harry sem hallgathatta tétlenül. – Maga idehozatta ezt a gyilkost a házba? Teljesen megőrült? – fakadt ki.
- Kérlek, nyugodj meg, Harry! Nagyon jó oka van annak, hogy Mr. Malfoy itt van – mondta Dumbledore megnyugtatóan, Harryre mosolyogva.
- Az egyetlen értelmes oka az lehet, ha most rögtön megöljük! – kiabálta Ron.
Ezt már Lucius sem bírta megállni szó nélkül. – Igazán meghat a gyermeki naivitás, de nem csak naiv, hanem bolond is vagy, ha azt hiszed, hogy te kárt tudnál tenni bennem – válaszolta gúnyosan, amire Piton sem bírt elfojtani egy gúnyos mosolyt.
Közben észrevette a Ront - karjánál visszahúzó - Hermionét. - Ó igen, a kis sárvérű, aki mindig kihúzza Potteréket a pácból! - Viszont, ahogy végigmérte, meg kellett állapítania, hogy a „kis sárvérű” már nem is olyan kicsi, hanem felnőtt nő lett belőle. - Nem is néz ki rosszul, kár hogy nem aranyvérű! – gondolta magában Lucius, de Dumbledore szavai visszarángatták őt a valóságba.
- Megkérnék mindenkit, hogy nyugodjon meg! Lucius, Perselus, kérlek, fáradjatok az irodámba – mondta Dumbledore, majd Luciusszal együtt elhagyták a nappalit.
Miután kimentek, több helyen hangos vita és veszekedés tört ki.
- Nem hiszem el, hogy idehozták ezt a gyilkost! – mondta Harry barátainak.
- Egy ilyen mocskos halálfalót! – kontrázott rá Ron.
- Fiúk, nyugodjatok már meg! Ha idehozták, annak biztosan oka van – próbálta csitítani őket Hermione, sikertelenül.
- Csak nem véded őt? – nézett rá Ron dühösen.
- Én nem védek senkit, csak azt mondom, hogy Dumledore készül valamire és nekünk bíznunk kell benne!
- Először idehozza Pitont, aztán meg ezt a szemétládát és te azt mondod, hogy nyugodjunk meg? – kiabált Harry.
- Fejezzétek már be! Ne velem veszekedjetek! – kiabált most már Hermione is.
Ron és Harry erre némileg lehiggadtak és elmotyogtak egy-egy „sajnálom"-ot, de magukban folytatták a szidalmazást.
Hermione közben azon gondolkodott, hogy vajon miért hozhatták ide Malfoyt. Ha csak egyszerűen ki akarnák vallatni, azt biztosan nem itt tennék, hiszen akkor Malfoy bármikor visszajöhetne a házba, így lőttek a védelemnek. Viszont, ha idehozták, akkor biztosak benne, vagy legalábbis remélik, hogy nem árulja el őket, ami viszont csak akkor lehet, ha… Nem! Az nem lehet! Lucius Malfoy biztosan nem állna át az ő oldalukra! Nem állna át, ugye…?


- Igazán örülök, hogy eljött, Lucius! – mondta Dumbledore, miután mindhárman helyet foglaltak.
- Ugyan már, Albus, mindketten tudjuk, hogy nem csevegni jöttem. Térjünk a lényegre! – mondta Lucius türelmetlenül.
- Rendben van. Mik lennének a feltételei?
- Teljes védelmet akarok! Önök nem tehetnek kárt sem bennem, sem a fiamban, és ha úgy alakul, el kell bújtatniuk és védeniük kell minket. Ezen kívül minden bűncselekmény és per alól feloldozást kérek. Ha végül az ön oldala győz, semmilyen ügyben nem helyezhetnek vád alá, vagy zárhatnak börtönbe sem engem, sem a fiam. A családunk tulajdonát és vagyonát sem kobozhatják el, tehát minden maradna a régiben – fejezte be, majd Dumbledore-ra nézett.
- Ez mind szép és jó, de mit kapunk mi cserébe?
- Nem árulom el sem a rendet, sem annak tagjait, ezen kívül értékes információkat adhatok át, amik a segítségükre lehetnek. Még abba is hajlandó vagyok belemenni, hogy ha összecsapásra kerülne sor, nem tennék kárt egyik emberében sem – mondta gúnyosan.
- Hajlandó lenne letenni a Megszeghetetlen Esküt?
- Természetesen.
- Viszont szükség lenne egy összekötő emberre, aki meglátogatná önt az információkért. Az túl gyanús lenne, ha ön jönne ide – mondta Dumbledore, miközben az asztalra könyökölve, sátor alakban összetámasztotta az ujjait.
- Perselus nem felelne meg erre a célra?
- Azt hiszem, jobb lenne, ha valaki mást jelölnénk ki erre a feladatra. Perselusnak már így is épp elég dolga van.
Lucius elgondolkodott pár pillanatig, majd gonoszul elmosolyodott.
- Azt hiszem, nekem van egy jó ötletem.
- Kire gondolt? – kérdezte Dumledore érdeklődve.
- Azt hiszem, Miss Granger tökéletes lenne erre a feladatra.


Néhány másodpercig síri csend ült a szobában. Még Piton sem tudta elrejteni megdöbbenését, miközben barátjára nézett. Lucius elégedetten hátradőlt és várta, mit fog reagálni Dumbledore.
- Miért pont Miss Granger? Azt hittem, ki nem állhatja a mugli születésűeket.
- Épp ezért lenne a legjobb választás ő! Soha senki sem feltételezné, hogy akár csak szóba is állnék vele! Viszont, ha ő lesz az összekötő, akkor kénytelen leszek még egy aprósággal kiegészíteni a követeléseim.
- Igen? Hallgatom.
- Minden egyes információért cserébe kénytelen lesz felajánlani valamit.
Pitonnak erre a kijelentésre már majdnem leesett az álla, miközben még Dumbledore arcán is észrevehető volt a megdöbbenés.
- Mégis, mit kéne felajánlania?
- Azt akarom, hogy legyen a szeretőm. Minden egyes információért cserébe egy éjszaka. Nem is olyan rossz ajánlat, nem? – kérdezte Lucius, miközben nyíltan Dumbledore képébe vigyorgott.
- Te teljesen megőrültél? Hiszen az a lány még csak egy gyerek! – háborodott fel Piton.
- Ha jól tudom, akkor egyidős a fiammal, ami azt jelenti, hogy elmúlt tizenhét éves. Tehát már nagykorú!
- De hát ő egy sárvérű! – mondta Piton, miközben figyelmen kívül hagyta Dumbledore torokköszörülését.
- Ugyan már, Perselus. Hiszen éppen azzal mutatom ki, mennyit változtam a jó irányba, ha elfogadom őt, a származása ellenére, nem igaz?
- Albus, mondjon már maga is valamit! Ebbe nem mehet bele!


Dumbledore néhány percig nem válaszolt, majd végül Luciusra nézett.
- Nem kényszeríthetem Miss Grangert ilyen dologra, ezért rá kell hagynom a döntést. Viszont a többi dologgal kapcsolatban hajlandó vagyok elfogadni a feltételeit.
- Na de Albus, ezt maga sem gondolhatja komolyan! Mind a ketten megőrültek!
- Perselus, nyugodj meg! Kérlek, kísérd fel Miss Grangert. Beszélek vele! Lucius, megtenné, hogy addig átfárad a szemben lévő szobába? Perselus hamarosan csatlakozik önhöz.


Hermione az igazgatóval szemben ült és próbálta felfogni az imént hallottakat. Úgy tűnik, Lucius Malfoy teljesen megőrült, vagy ő képzelődik. Igen, biztosan erről van szó. Ez csak valami rossz álom lehet!
- Hermione, megértem, hogy sokkolta önt, amit elmondtam, de kérem, próbáljon megnyugodni.
Hermione felkapta a fejét és az igazgatóra nézett.
- Nyugodjak meg? Mégis hogy mondhatja ezt, amikor azt akarják, hogy annak a mocskos disznónak a szeretője legyek! Ezt nem hiszem el! Ez csak valami rossz vicc lehet! – mondta, miközben már állva, dühösen nézett az igazgatóra.
- Hermione, mi nem akarjuk kényszeríteni semmire! Ezt a döntést teljes mértékben önre bízom.
- Ez esetben a válaszom nem! Most, hogy ezt megbeszéltük, én mennék is – mondta, majd elindult az ajtó felé, ám mielőtt odaért volna, kinyílt az ajtó, majd Lucius és mögötte Piton lépett be.
Hermione rögtön megtorpant, és dühösen nézett az önelégülten vigyorgó Malfoyra.
- Miss Granger, igazán örvendek a találkozásnak! – mondta, majd elkapva a lány kezét, magához húzta és kezet csókolt neki. Hermione elrántotta a kezét, és elvörösödve a férfira nézett.
- Ha jól gondolom, akkor elutasította a megállapodást – mondta, miközben továbbra is a lányt nézte.
- Még szép, hogy elutasítottam! Mégis mit képzel magáról? Perverz disznó!
Lucius, figyelmen kívül hagyva a lány kirohanását, gúnyosan mosolygott.
- Gondoltam, hogy elutasítja. Bár kissé csalódtam önben. Azt hittem, a nagy Harry Potter barátja kitartóan harcol a jó ügyért, de úgy tűnik, hogy a bátorsága és hűsége csak eddig terjed.
- Én nem vagyok gyáva!
- Pedig nekem nagyon úgy tűnik.
- Azt Harryék sem akarnák, hogy a maga szeretője legyek, bármit kínál is cserébe!
- Biztos benne? Még akkor sem tenné meg, ha ezzel több társa életét is megmenthetné?
- Lucius, most már elég lesz! Miss Granger már döntött, így a témát lezárhatjuk – szólt közbe Dumbledore, ám Lucius és Hermione meg sem hallotta.
Úgy tűnt, Hermione kissé lehiggadt és gondolkodik. Lucius érezte, hogy sikerült elbizonytalanítania a lányt, már csak egy kis lökésre van szüksége, hogy beleegyezzen a dologba.
- Különben is, ha elfogadja a feltételt, nem hiszem, hogy túl sokszor találkoznánk. Elvégre Perselus szintén tagja a Nagyúr belső körének, így nem sok új információval tudnék szolgálni, ellenben nem árthatnék a kis barátainak. Ennyit megér a dolog, nem igaz?
Pár perc csendet követően a lány felnézett és Lucius abban a pillanatban érezte, hogy nyert.
- Rendben van, beleegyezem. Viszont kikötöm, hogy semmire sem kényszeríthet, és nem bántalmazhat! – nézett Lucius szemébe.
- Természetesen. Legalább annyira élvezni fogja, mint én! – felelte Lucius, szélesen vigyorogva.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés