Mikor belépett a klubhelyiségbe, megpillantotta Lizát és Nathalie-t a kandalló előtt. Mivel nem akart nekik magyarázkodni, ezért megpróbált elslisszolni mellettük, de Liza észrevette.

- Gaby! – szólt utána a szőke lány. – Gyere, ülj ide – mutatott egy mellette lévő fotelre. – Mit akart tőled az igazgató?
- A szüleimről mesélt, hogy milyen tehetségesek voltak, de még mindég nem volta hajlandó elárulni a nevüket – ült le Gabrielle beadva a derekát, hogy most már nem úgysem fog tudni kibújni ez alól a beszélgetés alól.
- És mit mondott el róluk? Miben voltak tehetségesek? – folyt bele a beszélgetésbe Nathalie.
- Állítólag, anyám nagyon jó volt átváltoztatástanból, apám, pedig a sötét varázslatok kivédésében jeleskedett.
- Melyik házba jártak? – kérdezte Liza.
- Azt nem árulta el, azt mondta, ha idősebb leszek, akkor megtudom – mondta szomorú képet vágva, és ezzel teljesen megtévesztette két barátnőjét. – Eléggé idegesítő, hogy az igazgató többet tud a szüleimről, mint én.

***
Eltelt egy hónap, aztán még egy, végül egyik reggel azt vették észre, hogy nagy pelyhekben esik a hó. Három nap volt a téliszünetig, ám a roxforti diákok nagy része a könyvtárban, vagy a klubhelységben görnyedt a rengeteg házi feladat fölött, amit a tanárok sóztak rájuk. Gabrielle, Liza és Nathalie is, éppen a legújabb bájitaltan házi dolgozat felett szenvedtek.

- Mi az a bezoár? Sehol nem találom. – szólt kissé idegesen Nathalie, mikor már harmadszorra olvasta el a könyvben kijelölt fejezetet.
- Azért mert nem jó helyen keresed. Az, két fejezettel előrébb van – jegyezte meg Gabrielle miközben ráfirkantott egy újabb adatot a pergamenjére.
- Már ott is megnéztem – bosszankodott Nathalie.
- Add ide Nat, megmutatom – mondta Gabrielle, majd kivéve a könyvet barátnője kezéből a megfelelő oldalra lapozott, és elkezdte felolvasni a jó bekezdést. – A bezoár a kecske gyomrából kivett kő, és védelmet nyújt a legtöbb méreggel szemben.
- Gaby, te bemagoltad az egész könyvet? – kérdezte Liza, aki még csak a kérdések legelején tartott.
- Nem, csak odafigyeltem az órán. És, ha ti is odafigyeltetek volna Piton professzorra, és nem csak arra, hogyan szívatja a griffendéleseket, akkor sokkal jobban menne az anyag.
- De te is nevettél velünk együtt – jegyezte meg Nathalie
- Ám én az óra anyagára is figyeltem.
- Jól van, de könnyű annak, aki tehetséges – mondta Liza, aki még mindég a negyedik kérdésre kereste a választ.
- Ez nem csak a tehetségről szól. És Perse… Piton professzor – javította ki magát gyorsan –, is megmondta, hogy a bájitaltan nem könnyű tantárgy.

A két lány egymásra nézett, de nem szóltak semmit. Gabrielle átkozta magát, az elszólásáért, és remélte, hogy barátnőinek nem tűnt fel a nyelvbotlása.
Aznap este mikor már Gabrielle az igazak álmát aludta, Liza Nathalie-val beszélgetett.

- Szerinted mit akart mondani? – kérdezte halkan a szőke.
- Van egy tippem, de az, képtelenség – jegyezte meg a másik.
- Mire gondolsz?
- Mondtam már, hogy képtelenség.
- Jó, jó, de mégis mi az?
- Piton, keresztneve Perselus, de mért akarta volna Gaby a professzort a keresztnevén szólítani?
- Ez tényleg nem logikus, ha csak, nem tetszik neki.
- Persze, csak is.
- Gondolj bele. Gaby a legjobb bájitaltanból. Szinte kívülről fújja a tankönyvet, most meg majdnem a keresztnevén nevezte a professzort.
- Na, de ez akkor is képtelenség, nem hiszem, hogy bárki bele tudna szeretni Pitonba. Gaby csak jó tanuló. Az is lehet, hogy mást akart mondani, mi meg itt a háta mögött kombinálunk.
- Igazad van.

Másnap délután a három lány kiment a parkba hógolyózni. Mikor már jó két órája kint voltak Nathalie megjegyezte, hogy ideje lenne bemenni.

- Maradjunk még. – mondta Liza, aki épp most készült el egy újabb hógolyóval.
- Jó, de csak egy fél órát, mert nekem már lefagyott a kezem – szólt Gabrielle a kezeit dörzsölgetve.

Végül a félórából másfél lett, és a három lány csurom vizesen ballagott vissza a pincébe. Gyorsan átöltöztek majd Nathalie és Liza elindultak az ajtó felé.

- Te nem jössz vacsorázni? – kérdezte Elizabeth mikor látta, hogy Gabrielle az ágyon fekve olvas.
- Nem vagyok éhes, és egy kicsit fáj a fejem, de ti mennyetek nyugodtan – mondta Gaby a fejét fogva.
- Rendben, hozzunk neked valamit? – szólt közbe Nathalie.
- Nem, köszönöm. Jó étvágyat.

A két lány kiment a szobából egyedül hagyva Gabrielle-t. Másnap reggel a szünet előtti utolsó napon, Liza ébredt fel elsőnek. Felöltözött, majd látta, hogy Gabrielle még mindig alszik, pedig általában ő az első, aki már korán reggel az ágyán ülve olvas. Mikor közelebb lépett, észrevette, hogy barátnője homloka verejtékben úszik. Megfogva a homlokát az is feltűnt neki, hogy az tűz forró.

- Nat! – rontott neki a másik lány ágyának. – Nat! Ébredj fel! – szólongatta.
- Mit történt? – kérdezte álmosan – És egyáltalán hány óra van?
- Fél nyolc, de ez most nem fontos. – hadarta Liza. – Gabynek láza van.
- Ezt honnan veszed? – kérdezte Nathalie, majd az említett ágya felé nézett.
- Verejtékben úszik, és tűzforró a homloka.
- Akkor mennyünk, és szóljunk Piton professzornak.
- Jó, de hol találjuk ilyenkor? – nézett értetlenül Liza.
- Nézd meg a tanáriban, én pedig megyek a nagyterembe, amint felöltöztem.
- Oké.

Liza nekiiramodott és meg sem állt a tanári szobáig. A folyosón belebotlott az éppen arra járó McGalagonyba.

- Reggelire siet ilyen nagyon Renwood kisasszony? – kérdezte a nő.
- Nem, Piton professzort keresem, nem tudja, hol van?
- Gondolom a tanáriban. Szóljak neki?
- Köszönöm tanárnő.
McGalagony belépve a tanáriba azonnal szembe találta magát Pitonnal.
- Perselus. Az egyik tanítványod téged keres.
Piton átnézett kolléganője válla felett és megpillantotta az ideges Lizát.
- Köszönöm Minerva – mondta, majd beengedve McGalagonyt kilépett a folyosóra. – Mi olyan fontos Miss Renwood? – kérdezte felhúzva a szemöldökét.
- Az egyik szobatársam belázasodott – mondta idegesen a lány.
Piton úgy érezte, megáll benne az ütő, tudta, hogy a lány egy szobában van Gabrielle-el, és elfogta valami különös érzés. Talán aggódás.
- Jöjjön! – mondta, majd elindult a pince felé.

Liza alig tudott lépést tartani a Professzorral. Mikor belétek a szobába Nathalie már ott ült Gabrielle ágya mellett. Piton előkapott a zsebéből egy fiolát, és megemelve a lánya fejét leöntötte a torkán a bájitalt.

- Maguk menjenek órára, én pedig felviszem őt a gyengélkedőre – mondta határozottan.
- Professzor! – szólt vissza Nathalie az ajtóból. – Madam Pomfrey nincs a Roxfortban. Mikor nem találtam önt a nagyteremben, eszembe jutott, hogy megkeresem őt a gyengélkedőn, de arra felé menet, belebotlottam Flitwick professzorba és ő mondta, hogy el kellett utaznia.
- Köszönöm, hogy tájékoztatott Miss Tomer, most pedig induljanak órára.

A két lány kelletlenül kivonult a szobából és elindult a Bűbájtanterem felé. Piton miután látta két tanítványát eltűnni az ajtó mögött, karjába vette a még mindég eszméletlen Gabrielle-t és mikor megbizonyosodott róla, hogy a folyosó és a klubhelyiség kiürült, elindult a lakosztályába, a lányával a kezében.
Belépve az ajtón lefektette a lányt a nappaliban a kanapéra, majd a kandallóhoz lépve, egy marék port vett ellő egy dobozból és a tűzbe szórta.

- Albus! Beszélhetnénk?
A kandallóban megjelent az igazgató feje.
- Mi történt Perselus? – kérdezte
- Gabrielle beteg lett és Poppy nincs az épületben – mondta kissé idegesen Piton
- Hol van most Gabrielle?
- Itt nálam – mondta Piton, és észre sem vette, hogy mennyire természetesen hangzott
- Maradjon ott, én pedig értesítem a diákokat, hogy a bájital órák a mai napon elmaradnak. – jelentette ki Dumbledore.
- Albus, azt még csak megmagyarázod valahogy a tanároknak, hogy én miért nem vagyok jelen, de ő – mutatott a kanapén fekvő lányra – már más tészta. A diákok keresni fogják.
- Holnap kezdődik a télszünet. A diákok nagy része ma este elhagyja a kastélyt. Nem lesz semmi probléma. Mivel Poppy nincs az iskolában természetes, hogy neked kell ápolnod, ha valaki lebetegszik.
- Rád bízom Albus.
- Most mennem kell, de később benézek – mondta, majd az igazgató feje eltűnt a tűzből

Gabrielle és Piton eltűnése tűzvészként terjedt a kastélyban. Habár Gabrielle betegsége nem volt annyira jó pletyka téma, mint az hogy a rettegett bájitaltan tanár kihagyta az aznapi óráit. Liza és Nathalie egész nap aggódtak barátnőjükért, és mikor az órák után visszamentek a szobájukba, hogy megtudják, mi van vele, a lány nem volt ott. A két lány azonnal Piton irodájához sietett, hogy megtudják, hol van Gabrielle. Bekopogtak az ajtón majd vártak.

- Tessék! – hallottak egy ingerült hangot, majd belépve az irodába szembetalálták magukat egy igencsak zaklatott Pitonnal.
- Professzor! Gabrielle nincs a szobájában – mondta aggódva Nathalie.
- Tudok róla Tomer kisasszony. Miss Michel jelenleg az én vendégszeretetemet élvezi, ugyanis az igazgató úr megkért, hogy maradjon itt, amíg Madam Pomfrey visszatér.
- Mondja Professzor, hogy van Gabrielle? – kérdezte Liza, akit kissé megnyugtattak a férfi szavai.
- A láza csökkent, de még mindig nincs túl jó állapotban, jobb, ha máskor beszélnek vele.
- Ma este megyünk haza – szólt szomorúan Nathalie.
- Akkor majd a szünet után beszélnek vele. Most pedig menjenek – szólt ellentmondást nem tűrő hangon a professzor.

Estére a diákok nagy része már elhagyta a kastélyt, akik pedig maradtak, már az igazak álmát aludták. Úgy éjfél körül járhatott az idő, mikor Piton kinézett a szobájában lévő elvarázsolt ablakon. Az égen egyetlen felhő sem látszott. Majd egyszer csak valami fényesség villant a sötét égbolton.
„Ó Lily! Bárcsak tehetnék valamit ezért a kislányért, a mi lányunkért” – gondolta, majd néhány perc múlva lefeküdt, és elnyomta az álom.
Eközben a nappaliban Gabrielle felébredt és körülnézett a szobában. Habár nem tudta, hol van most, mégis biztonságban érezte magát. Az ablakhoz lépve kinézett az égre, ahol éppen akkor haladt el egy hullócsillag.
„Bárcsak véget vethetnénk már a titkoknak, és a hazugságoknak” – gondolta majd visszaballagott a kanapéhoz és újra elnyomta az álom.

 Előző               Vissza a címekhez              Következő