Másnap mikor a nap első sugarai megvilágították a pinceszobát az elvarázsolt ablakon keresztül, Piton kopogtatásra ébredt. Kiszállva az ágyából átsétált a nappaliba majd kinyitotta az ajtót. Korai vendége nem volt más, mint Albus. Az igazgató látta kollégája arcán az aggódást, de nem tette szóvá ismerve barátja heves természetét.

- Hogy van Gabrielle Perselus? – kérdezte az igazgató.
- Nem jól Albus. Még mindég magas a láza.
- És a főzetek?
- Valamennyit javítanak, de félek, hogy az én tudásom ide kevés.
- A legtöbb, amit tehetünk, hogy várunk – szólt Dumbledore Piton vállára téve a kezét.

Két nappal később, december 23-a reggelén, Piton felkelt, átsétált a nappaliba és leült a lánya mellé a kanapéra. Rátette a kezét a lány homlokára, és boldogan vette tudomásul, hogy Gabrielle-nek lement a láza. Mikor fel akart állni, hogy reggelit hozzon furcsa dolog történt. A kislány megfogta a kezét, és az arcához húzta. Piton annyira meglepődött, hogy még tiltakozni is elfelejtett.

- Kérlek, ne menj el Perselus – szólt halkan a lány.
- Honnan tudtad, hogy én vagyok? – kérdezte csodálkozva a férfi.
- A kezed illatából – mondta még mindig suttogva Gabrielle.
- Hogy érzed magad? – kérdezte Piton, amint kezdett magához térni a csodálkozástól.
- Jobban, köszönöm.
- Nem vagy éhes?
- Egy kicsit talán.
- Akkor kénytelen leszel elengedni, mert a reggeli nem terem itt magától.

A beszélgetést kopogtatás zavarta meg. Piton felállt, és kinyitotta az ajtót.

- Jó reggelt Perselus – köszönt mosolyogva az igazgató egy szendvicsekkel megpakolt tálcával a kezében. – Hogy van Gabrielle?
- Jó reggelt Albus. Végre lement a láza, és magához tért – mondta Piton egyre nehezebben titkolva örömét.

Miután az igazgató elment, Gabrielle és az apja kettesben maradtak. Piton a délután nagy részét dolgozatjavítással töltötte, a lányának pedig kizárólag az olvasást és a pihenést engedélyezte. Másnap délelőtt olyan tíz óra felé Gabrielle megunta a könyveket, és egy kissé bizarr ötlettel állt elő.

- Perselus – kezdett bele mondókájába –, szeretnék lemenni Roxmortsba. A többiek mesélték, hogy nagyon kellemes a faluban, és szeretnék valamilyen ajándékot is venni a barátaimnak.
- Még mindig gyenge a szervezeted és pihenned kell – jelentette ki Piton.
- Kérlek, szeretnék sétálni egy kicsit a szabadban. A friss levegő amúgy is jót tesz – érvelt Gabrielle.
- Legyen, de két óránál tovább nem maradunk – egyezett bele Piton.

Néhány perccel később, mikor kiléptek a lakosztály ajtaján egy mogorva külsejű, véres ruhájú szellembe botlottak.

- Perselus! – szólította meg Pitont a szellem. – Nem vall rád, hogy kislányokat kísérgetsz.
- Ő a lányom.

Ezt a kijelentést néma csend követte. Gabrielle nagy szemeket meresztve nézett apjára, aki épp most árulta el a titkukat.

- Ha így állunk az egész más – szólt biccentve. – Örvendek a szerencsének.
- Részemről a megtiszteltetés Báró úr. Gabrielle Lily Piton – mutatkozott be a lány.
- Udvarias kishölgy, ahogy a lányodtól elvárható – mondta elismerően a szellem.
- Kérnék egy szívességet.
- Mi lenne az Perselus?
- Ha tudsz, segíts neki, és kérlek, ne említsd senkinek, hogy ő az én lányom, mert veszélyes lehet.
- Rendben. Nem bánom.
- Köszönöm. Viszont most mennünk kell, majd még találkozunk.

A szellem átlibbent a pincefalon Gabrielle és az apja pedig tovább indultak. Csendben sétáltak le a faluba. Mikor elérték Roxmorts határát Gabrielle megtörte a csendet.

- Kérlek, mesélj nekem anyáról.
- Anyád gyönyörű volt, és okos. Ő volt az évfolyam legjobb tanulója, és a legönzetlenebb ember, akivel valaha találkoztam – szólt távolba meredő tekintettel Piton.
- Mért kellett meghalnia? Mért kellett feláldoznia magát? – tört ki a keserűség Gabrielle-ből.

Piton elgondolkozott az imént elhangzott kérdésen. Tudta, hogy a mai napig nem volt képes megfejteni, hogy Lily mért ment hozzá Potterhez, de azt, hogy milyen megfontolásból áldozta fel magát a fiáért, azt meg tudta érteni, hiszen jól ismerte Lilyt. A nő nem lett volna képes végignézni, ahogy a Sötét Nagyúr megöli a fiát. Piton ráébredt, hogy egyelőre képtelen elmondani a lányának, hogy közvetve ugyan de ő okozta Lily halálát. Ám végül úgy döntött mégis elmeséli Gabrielle-nek, az akkor történteket.

- Ez egy hosszú mese, de ha ennyire érdekel, elmondom mi is történt – kezdett bele a férfi. – Aznap éjjel úgy hittem, jelentéktelen információ jutott a birtokomba, mikor hallottam a jóslatot az öcsédről, ám hamar kiderült, hogy a Sötét Nagyúrnak nem állt érdekében meghagyni anyád életét. Könyörögtem neki, hogy Lilyt hagyja életben, de anyád szembeszállt vele, és ő megölte.

Gabrielle némán sétált apja mellett és hallgatta a beszámolót.

- Mikor tudomásomra jutott anyád halála, és a Sötét Nagyúr bukása, azonnal Dumbledore-hoz siettem, és kértem, had vegyelek magamhoz. Ám az igazgató megtagadta a kérésemet, és a döntését azzal indokolta, hogy túl veszélyes lenne, hiszen a Nagyúr hívei közül, még igen sokan voltak szabadlábon.

A kislány érezte, hogy apjának nem könnyű felidézni ezeket, az emlékeket.

- Jut is eszembe – váltott témát Piton. – A következő évben Lucius Malfoy fia, Draco első évét kezdi a Roxfortban. Javaslom, légy vele nagyon óvatos. Ugyan Draco a keresztfiam, de sem ő, sem az apja nem könnyű eset. Jól vigyázz mit, és hogyan mondasz előtte.
- Ígérem, nem leszek meggondolatlan. Egyébként Dumbledore professzor azt mondta, hogy a testvérem csupán egy évvel fiatalabb nálam. Ezek szerint Harry is elsős lesz jövőre.
- Igen, ám ne feledd, mit ígértél az igazgatóúrnak. Egyelőre nem mondhatsz neki semmit.
- Tudom.
Még sokáig beszélgettek. Piton elmesélte, hogyan találkozott Lilyvel és miként keserítették meg az életét a magukat „Tekergők”-nek nevető négyfős társaság az élükön James Potterrel.

***

A karácsonyi szünet további részében, mivel Gabrielle, nem talált jobb elfoglaltságot, állandóan a könyvtárban ücsörgött. December 28-án mikor egy különösen vaskos darabot rakott vissza a helyére, a háta mögötti polcról leesett egy másik könyv és csattanva ért földet. Szerencsére a könyvtáros nő nem volt a közelben, így nem hallotta a zajt. Gabrielle szeme végigsiklott a borítón, ahogy felemelte a földről. Azon cirkalmas betűk hirdették „Az animágia alapjai”. Letette az asztalra, kinyitotta, és olvasni kezdte. Szinte falta az oldalakat.

Mikor Január 6-án megérkeztek a barátai, örömmel vették tudomásul, hogy Gabrielle teljesen felépült. Egy héttel azután, hogy újra elkezdődött a tanítás, Gabrielle minden animágiával foglalkozó könyvet elolvasott, amit talált a könyvtárban. Barátai sokszor furcsán méregették, mert ugyan eddig is szeretett olvasni a lány, de szerintük ez még nála is túlzásnak számított.

Tudta, apja úgy sem adna rá engedélyt, hogy a könyvtár zárolt részében kutasson, ezért úgy döntött, a tudta nélkül fog cselekedni. Egyik éjjel, mikor megbizonyosodott arról, hogy szobatársai már mélyen alszanak, kiosont a hálóból, fel a klubhelyiségbe és végül ki a folyosóra. Elindult a könyvtár irányába, ám vigyáznia kellett, hogy valamelyik tanárba bele ne fusson. Szerencsésen elérte a könyvtár ajtaját, ám mikor azt hitte, végre megúszta lebukás nélkül, egy idegesítő hangot hallott meg a háta mögül.

- Lám, lám, lám. Egy éjszakai kóborló – hallatszott Hobroc, a kopogó szellem hangja.
- Menj innen Hobroc – szólt rá fojtott hangon Gabrielle.
- Ó, de felvágták a nyelvét a kisasszonynak. Frics igazán boldog lenne, ha szólnék neki – vigyorgott a szellem.
- Hagyj engem békén és zaklass inkább mást – mondta a lány még mindég suttogva, majd megfordult, hogy kinyissa a könyvtár ajtaját.

Hobrocnak nem tetszett ez a nemtörődöm stílus és úgy döntött megleckézteti Gabrielle-t. Megfogta a talárja nyakánál, és felemelte a lányt.

- Engedj el, de rögtön – szólt határozottan Gabrielle.

A szellem csak vigyorgott.

- Ereszd el, de rögtön – hallatszott egy határozott hang.

Hobroc arcáról rögvest eltűnt a vigyor, átadva helyét az ijedtségnek, mikor megpillantotta a hang gazdáját, a Véres Bárót. Visszaeresztette a lányt a fölre, majd csendben várta a fejleményeket.

- Jól vagy Gabrielle? – kérdezte a báró.
- Igen, köszönöm.
- Tágulj innét Hobroc, és ha még egyszer megtudom, hogy ártottál neki, megnézheted magad – fordult a kopogó szellemhez a báró.
- Igen is uram – biccentett az érintett aztán felszívódott.
- Mond csak, mit keresel a folyosón éjnek idején? – kérdezte érdeklődve a lánytól a szellem.
- Nem tudok aludni, és gondoltam a könyvtárban egy könyv felett elálmosodom. Kérem, ne szóljon apámnak erről, nem szeretném, ha aggódna miattam.
- Nem bánom, nem szólok neki, de legközelebb légy óvatosabb.
- Köszönöm, és azt is, hogy megmentett Hobroctól. Ígérem, ezentúl jobban fogok vigyázni.

Gabrielle elbúcsúzott a szellemtől és belépett a könyvtárba. A korom sötétben semmit sem látott, így elővette a pálcáját.

- Lumos – suttogta, és a pálcája hegyén egy aprócska fény jelent meg.

Belépve a könyvtár tiltott részére elkezdte keresni az animágiával foglalkozó könyveket. Úgy fél óra elteltével három könyvet talált, amiket hasznosnak ítélt. Letette őket az egyik asztalra, és olvasni kezdett. Néhány óra múlva ránézett az órájára, ami hajnali fél ötöt mutatott. Nem akarta megkockáztatni, hogy lebukik, ezért úgy döntött visszamegy a klubhelyiségbe. A könyveket elrejtette az egyik polcon néhány nagyon poros darab háta mögé, mert úgy gondolta ott biztos nem fogják keresni, majd elindult vissza. Szerencsésen elérte a klubhelyiséget belépett és leült az egyik fotelbe. Kezébe vett egy könyvet és olvasni kezdett, ám tíz perc múlva elnyomta az álom.

Beszélgetésre ébredt fel.

- Mit csinálsz itt? – kérdezte Lisa, mikor meglátta, hogy barátnője felébredt.
- Nem tudtam aludni, így feljöttem olvasni egy kicsit, és úgy tűnik elaludtam – felelte elnyomva egy ásítást.
- Gyertek reggelizni, vagy elkésünk az óráról – sürgette a két lányt Nathalie.

A három lány nagy nehezen elindult a nagyterembe.

- Úgy nézel ki, mint aki egy percet sem aludt az éjjel, pedig előbb lefeküdtél, mint mi – jegyezte meg Nathalie, Gabrielle felé fordulva, miközben már az átváltoztatástan teremben ültek.

Gabrielle-nek szerencséje volt, mert éppen ekkor lépett be McGalagony, így nem kellett azon gondolkozzon, mit mondjon, hogy barátai végre befejezzék a kérdezősködést.

Ettől a naptól kezdve minden éjjel a könyvtár zárolt részében tanulmányozta az animágiát. Néhány ilyen estén összefutott a Véres Báróval, aki éppen nem nézte jó szemmel a lány éjszakai kalandjait, mégis titokban tartotta, ahogy azt megígérte.

Telt-múlt az idő. Beköszöntött a tavasz. Ugyan a koncentráló képességén és a jegyein nem, de a testén észrevehetőek voltak ezeknek, az éjszakázásoknak a jelei. Szemei állandóan karikásak voltak, és gyakran az ebédidőt használta alvásra. Barátainak és apjának is feltűnt a változás, ám ők a rengeteg tanulásra fogták, így nem tették szóvá.

A tavaszi szünetben barátai az iskolában maradtak és együtt bújták a tankönyveket. Tekintve, hogy Lisának és Natnak nem ment olyan könnyen a tanulás, mint neki így Gabrielle mindent elkövetett, hogy segítsen behozni barátnői lemaradását. Miután a szünet véget ért, gyorsan elröppent az a néhány hét és szinte észre sem vették máris nyakukon voltak a vizsgák. Ahogy az várható volt Gabrielle kitűnő eredménnyel vizsgázott, és hála neki barátai is akadálytalanul átmentek.

Az utolsó napon mikor mindenki már a vonaton ült, Gabrielle is barátaival beszélgetett az egyik kupéban. Apja engedélyt adott rá, hogy a szünet első és utolsó hetét nevelőszüleinél töltse, hogy a többi diáknak ne szúrjon szemet, hogy ő a Roxfortban marad. A három barátnő megígérte egymásnak, hogy a nyáron leveleznek. Mikor a vonat elérte a King’s Cross pályaudvart elbúcsúztak Gabrielle pedig nevelőszülei társaságában távozott.

 Előző               Vissza a címekhez              Következő