A Novemberrel beköszöntött a Kviddics szezon. Mindenki izgatottan várta az év első meccsét a Griffendél - Mardekár találkozót. Gabrielle aznap úgy döntött, hogy a meccs előtt még ledől egy fél órára aludni, mert az éjszakát, szokásához híven megint a könyvtárban töltötte. Mikor felébredt, rájött, hogy elaludt és valószínűleg lekéste a mérkőzés elejét. Gyorsan összekapta magát és elindul a pályára. Ám mikor odaért különös látvány fogadta. Harry fél kézzel fogta a seprűjét, ami úgy festett mintha le akarná rázni magáról a gazdáját. A Weasley ikrek felröpültek mellé és az egyik próbálta átültetni a saját seprűjére, ám valahányszor megközelítették, az mindig magasabbra emelkedett. Egyszer csak a söprű abbahagyta a rángatózást és hagyta, hogy Harry visszamásszon rá. Harry zuhanórepülésbe kezdett, közben a szájához kapott és a földet érés után a tenyerébe köpött valamit.

- Elkaptam a cikeszt! – kiabálta

A mérkőzés teljes káosz közepette ért véget.

A különös kviddics meccs óta semmi érdekesség nem történt, ám Gabrielle tartotta magát ahhoz, hogy a bankrablás, a troll az iskolában, Perselus titokzatos viselkedése, és a kviddics pályán történtek, összefüggenek.

Néhány nappal a meccs után, Gabrielle-nek feltűnt, hogy Harry és két griffendéles barátja minden szabadidejüket a könyvtárban töltik. Egyik ilyen alkalommal, mikor egy könyvet tett vissza a helyére, elcsípett egy pár szót a beszélgetésükből, annak ellenére, hogy a három fiatal nagyon ügyelt arra, senki ne hallhassa, miről is folyik a diskurzus.

- Már vagy 100 könyvet átnyálaztunk, de egy árva szót sem találtunk erről a Nicolas Flamelről – jegyezte meg bosszúsan Ron Weasley.

- Csendesebben – szidta meg a fiút, a mellette ülő Hermione Granger.

„Nicolas Flamel?” – ismételte meg magában a nevet Gabrielle. – „Ki lehet ez, és vajon, miért kutatnak utána ilyen nagyon?”

Úgy határozott, ő is utána néz ennek a Nicolas Flamelnek. Ám hiába keresett, ő sem járt sikerrel. Aztán már jócskán benne jártak a télben és szinte észre sem vették máris karácsony volt. Tavaly ezt a napot az apjával töltötte, de mivel a barátai az idén a kastélyban maradtak, ezért nem volt lehetősége Perselusszal karácsonyozni.

Huszonötödikén, mikor már a többiek az igazak állmát aludták, ő ismét kislisszolt a könyvtárba, hogy folytassa az animágia gyakorlati részének finomítását. Éppen az utolsó részleteket olvasta az egyik könyvben, mikor valaki belépett a könyvtár zárolt részlegébe, ahol ő is tartózkodott. Mit volt mi tenni, azt mégsem kockáztathatta meg, hogy lebukik, így egy lapra tett fel mindent, és átváltozott.

Hamarosan megpillantotta azt, aki megzavarta, ám nem igen hitt a szemének. Egy lámpás himbálódzott a levegőben, aztán leszállt a földre. Majd az egyik polcról lelebegett egy könyv és kinyílt. Iszonyatos sikoltás hallatszott. A könyv sikoltott, és hiába csukódott be a zaj nem maradt abba. A földön heverő lámpás felborult a benne égő gyertya pedig elaludt. A könyv visszaszállt a helyére, majd léptek zaja hallatszott. Frics úr jelent meg az ajtóban, és a sötétséget kémlelte. Nem vette észre, hogy egy világoskék szempár figyeli őt a sötétség rejtekéből.

Gabrielle szerencséjére a gondnok nem ment be a könyvtárba, hanem kint kereste tovább a zaj forrását. Az izgatott lány visszaváltozott és néhány titkos alagúton keresztül, hamarosan visszajutott a pincébe, onnan pedig a mardekár klubhelyiségébe.

„Ez nem volt semmi, de vajon ki lehetett az, aki ott járt?” – kérdezte magától a lány miközben kifújta magát, és leült a fotelbe.

A szünet utolsó napján Gabrielle előbb kelt fel, mint mindig és úgy döntött, megkérdezi Perselust Nicolas Flamelről. Ám amikor a lakosztálya ajtajához ért hangokat hallott.

- Albus, ragaszkodom hozzá, hogy én vezethessem a következő kviddics mérkőzést. A múltkor szerencséje volt, de nem lenne jó, ha ezúttal Potter a nyakát szegné – hallatszott Piton hangja.

- Nem bánom – egyezett bele Dumbledore.

Az igazgató, úgy tűnt, befejezettnek nyilvánította a beszélgetést. Kilépve a lakosztályból egyenesen nekiment Gabrielle-nek.

- Elnézést – szabadkozott lehajtott fejjel a lány.

- Semmi baj – mosolygott sejtelmesen az öreg, majd elsétált magára hagyva a lányt a gondolataival.

- Mit keresel itt? Már mondtam, hogy veszélyes ide jönnöd – mondta szigorúan Piton Gabrielle-nek.

- Igen, tudom, de kérdezni akartam valamit – szólt a lány, még mindig a cipőjét fixírozva.

- Gyere be – utasította a férfi, ő pedig engedelmeskedett. – Mit szeretnél tudni? – kérdezte most már kicsit lágyabban.

- Olvastam egy nevet valahol, és egyszerűen nem megy ki a fejemből. Több könyvbe utána néztem már, de sehol nem találtam.

- Kiről van szó? – érdeklődött Piton.

- Nicolas Flamelről.

- Ő egy alkimista – mondta rezzenéstelen arccal, ám magában igencsak foglalkoztatta, mért érdeklődik ennyire Gabrielle, Flamel után.

- Értem, és már emlékszem – csapott a homlokára, mintha most jutott volna eszébe –, egy mugli könyvben olvastam a nevét, így a kettő valószínűleg nem lehet ugyan az, de azért köszi.

- Nincs mit, de most már ideje menned mielőtt valaki gyanúsnak véli, hogy túl sokat járkálsz hozzám.

- Rendben – mondta a lány és már sietett is vissza a klubhelyiségbe.

Miután Gabrielle elhagyta a szobát, Perselus szája mosolyra húzódott. Sejtette, hogy a lánya titkol előle valamit és, hogy Flamellel kapcsolatban sem mondott igazat.

„Talán Mógusnak a keze van a dologban? Nem az nem lehet. Gabrielle az én lányom, ő képes lenne túljárni annak a bolondnak az eszén” – találgatott magában Piton.

„Az alkímia nagyon tág fogalom. Bizonyos részével még a muglik is foglalkoznak. Emlékszem, Stefany, két éve a mugli iskolában még beszélt is róla. Eléggé nagy ember lehet, ha Harryéket ennyire foglalkoztatja a kiléte” – gondolta Gabrielle délután a könyvtárban ücsörögve, egy vaskos alkímiával foglalkozó könyv felett.

- Gaby – szólította meg valaki a háta mögül.

A lány szinte frászt kapott a hirtelen hangra, ám megnyugodott mikor felpillantva a könyvből két barátnőjével nézett farkasszemet.

- Mostanában, állandóan a könyvtárban ülsz. Tudom, hogy szeretsz olvasni, de ez már kóros – jegyezte meg Lisa.

- Ideje lenne lazítanod egy kicsit – suttogta Nathalie, közben a mellettük elhaladó könyvtáros nőt figyelve.

Két barátnője nem sok gondolkodási időt adott neki. Azonnal megragadták a karját és kivonszolták a könyvtárból, az udvarra és beledobták egy nagy kupac hóba. Mikor Gabrielle kikászálódott, úgy gondolta meghálálja a lányoknak ezt a szívességet, és amíg a két lány nevetett rajta, ő arcon találta őket egy-egy hógolyóval. Fergeteges hógolyócsata vette kezdetét és mikor este egy forró zuhany után, eldőltek a fáradtságtól, mindegyik mosollyal az arcán aludt el.

Néhány nappal később a Griffendél - Hugrabug találkozón minden balesetmentesen zajlott, és Gabrielle úgy érezte, hogy ez főleg Perselusnak köszönhető. Draco, Crak és Monstro az egész mérkőzés alatt Harry két barátját piszkálták. Gaby, két barátnőjével együtt igyekezett minél távolabb kerülni tőlük.

***

Hamar beköszöntött a tavasz és ezzel együtt a vizsgák is rohamosan közeledtek. Gabrielle-nek sikerült nagy nehezen rávennie barátnőit, hogy most már ideje komolyan venni a tanulást, ha nem akarnak megbukni évvégén. Épp a könyvtárban ültek és Gaby az átváltoztatástanból feladott anyagot magyarázta Lisának, amikor a mellettük lévő asztaltól, egy a tananyagnál érdekesebb beszélgetésre lett figyelmes. Az iskola vadőre, valamint Harry és két barátja beszélgettek.

- És azt is kiderítettük, hogy mit őriz a kutya: a bölcsek… – ám a vadőr leintette a nagyszájú Weasleyt, mielőtt befejezhette volna a mondatot, azonban Gabrielle-nek elég volt ennyi, hogy rájöjjön mit akart mondani a fiú.

„A Bölcsek köve, hát persze” – gondolta. –„Eddig világos, de mi köze van mindehhez Perselusnak? A fiú egy kutyáról beszélt, és bármibe lefogadnám, hogy az a kutya harapta meg Perselust.”

- Gaby, minden rendben? – kérdezte Lisa, félbeszakítva barátnője gondolatmenetét.

- Persze – mondta ám az arcára kiült elgondolkozó kifejezés egészen mást mutatott. – Hol is tartottam?

- Mostanában olyan furcsán viselkedsz – folyt bele a beszélgetésbe Nathalie – Eddig azt hittük, csak a vizsgák miatt vagy ilyen, de most egy magyarázat közepén hirtelen elhallgattál, és amikor hozzád szóltunk úgy néztél ki, mintha nem is lennél itt, legalábbis lélekben.

- Sajnálom lányok – mondta őszintén Gabrielle –, de ne aggódjatok ez csak a fáradtság miatt van. Igazatok volt, túl keveset aludtam.

Gabrielle úgy döntött felfüggeszti a kutatást. El kellett ismernie, hogy Perselusnak igaza volt. Ez a dolog nem rá tartozik. Emellett, ha tovább folytatja a keresést, még a végén Harrynek is feltűnik, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Akkor aztán lenne mit kimagyaráznia.

Gabrielle az elkövetkező hetekben igen nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy barátainak segítsen a tanulásban. Lisa és Nathalie pedig megnyugodtak, hogy barátnőjük újra a régi önmaga lett. A három lány sikeresen letette a vizsgákat.

Néhány nap múlva fényderült arra, hogy Piton mért titkolódzott annyira. Kiderült, hogy a „gyámoltalan” SVK tanár, Mógus, meg akarta szerezni a Bölcsek kövét és Voldemortnak akarta adni. Mikor Gabrielle megtudta, hogy Harry megakadályozta ebben, először halálra rémült, de amikor Dumbledore közölte vele, hogy az öccsének kutya baja, megnyugodott, sőt, valahol büszke volt a fiúra.

Az évzáró lakoma sem volt semmi. Dumbledore Megjutalmazta Harryt és barátait, ami sajnos azt is jelentette, hogy ebben az évben nem a mardekáré lett a házkupa.

Másnap mikor leszálltak a vonatról, a King’s Cross pályaudvaron, Gabrielle búcsút vett barátnőitől és Amandával együtt távozott.

A harmadik tanév sem volt eseménytelen, hiszen kinyílt a titkok kamrája. Ám Gabrielle tartotta magát, saját magának tett ígéretéhez és inkább a tanulmányaira koncentrált. Ugyan két barátnőjét ugyan úgy érdekelték a pletykák, amik szárnyra kaptak, és ő is meghallgatta őket, de nem adott hitelt minden ostoba szóbeszédnek. Perselusszal egyre jobban megkedvelték egymást, és a lány egyre nehezebben tudta visszafogni magát, hogy mások előtt le ne tegezze a férfit.

 Előző               Vissza a címekhez              Következő