Black második látogatása után, a biztonsági intézkedéseket megerősítették. Mikor a húsvéti szünet véget ért, már igen csak közel voltak a vizsgák, ám Gabrielle a tanulás mellett igen sokat gondolkozott Sirius Blacken, mivel még mindig nem volt képes megérteni, miért árulta el a férfi a legjobb barátját.

A vizsgahét második estéjén, Gabrielle a nagyteremből lépett ki éppen, mikor megpillantotta Hermione macskáját, Csámpást. Az állat, jól láthatóan kifele igyekezett a kastélyból egy jókora sült húsdarabbal a szájában.

„Vajon mit akar vele?” – kérdezte magában a lány, míg egy sötét sarokba húzódva felvette animágus formáját és úgy döntött követi a kandúrt.

A macska a tiltott rengeteg felé vette az útját, ahol Gabrielle egy fekete foltot látott. Mikor közelebb ért, és be tudta azonosítani az a valamit, a legfurcsább látvány tárult a szeme elé, amit valaha látott.

A kandúr letette az ételt egy nagy fekete kutya elé, ami azonnal be is falta azt. Mikor végzett, körülnézett, majd hirtelen egy fekete hajú férfivá alakult át. Habár nem sokat látott, arra azért sikerült rájönnie, hogy a férfi is animágus, és arra is, hogy ki lehet az ismeretlen, nem más, mint Sirius Black. Griffendéles ösztönök törtek fel benne, és félredobva minden józan gondolatot, visszavette saját alakját, és pálcát rántva, előlépett egy fa rejtekéből.

- Ne mozduljon – szólalt meg pálcáját a férfira fogva.

Black arca, először félelmet, majd kíváncsiságot tükrözött.

- Ki vagy te? – tette fel Black az első értelmes kérdést, ami az eszébe jutott.

- Itt most én teszek fel kérdéseket – mondta Gabrielle és maga is elcsodálkozott rajta, hogy hangja mennyire nyugodt volt.

A férfi bólintott, bár eléggé zavarta, hogy úgy kell beszélgetnie valakivel, hogy az illető pálcát fog rá.

- Tudni akarom, hogy miért árulta el James Pottert.

Siriust igencsak meglepte a kérdés, nem erre számított.

- Számítana valamit, ha azt mondanám, hogy nem én tettem? – kérdezett vissza kissé szarkasztikusan a férfi.

- Ha be tudná bizonyítani, akkor igen – jelentette ki egy kissé lágyabban a lány.

Black ismét meglepődött. Nem számított arra, hogy az előtte álló lány első szóra elhiszi, amit mond.

- Ám elég nehéz elhinnem, hogy nem maga tette, tekintve, hogy maga volt a Potter család titokgazdája – jelentette ki Gabrielle néhány perc néma csönd után.

- Nem én voltam a titokgazda. Lily és James az utolsó pillanatban megváltoztatták a döntésüket és Peter Pettigrew-t nevezték ki.

- Ez érdekes, ám mivel Pettigrew meghalt, így senki nem igazolhatja a meséjét.

- Peter életben van.

- Igen? – nézett kérdő tekintettel Gabrielle, felhúzva egyik szemöldökét.

Ez a tekintet kísértetiesen emlékeztette a férfit valakire.

- Mikor megtudtam, hogy Jamest és Lilyt megölték, tudtam, csak ő árulhatta el őket, így utána eredtem és…

- És megölte. Így mint mondtam Pettigrew halott – vágott a férfi szavába a lány.

- Nem. Mikor megtaláltam, valóban meg akartam ölni, de az a gyáva féreg felrobbantott egy fél utcát, levágta egy ujját és patkánnyá változott.

Gabrielle meglepődve hallgatta a történetet.

- Tehát Pettigrew is animágus. Ám, ha ez igaz, akkor sem tudjuk, hol lehet most – jelentette ki Gabrielle.

- Én tudom, azért jöttem ide.

- Hogyan? – húzta fel ismét szemöldökét a lány.

- Az egyik újságban láttam egy cikket a Weasley családról, és a róluk készült képen Peter is ott volt csupán patkány alakban.

- Azt akarja nekem bemesélni, hogy Ronald Weasley patkánya nem más, mint Peter Pettigrew, és hogy maga csak miatta jött a Roxfortba? – kérdezte még mindig hitetlenkedve a lány.

- Igen – a férfi hangja most határozottabban csengett, mint eddig bármikor.

- Ha ez így van, akkor mi oka volt elárulni Potteréket? – kérdezte Gabrielle inkább magától, mint a férfitól.

A hír, hogy három éve él anyja közvetett gyilkosával egy fedél alatt, kissé a szívébe markolt. Eleinte kételkedett abban, hogy a vele szemben lévő férfi igazat mond, de mikor látta, hogy annak a szemében düh lángolt fel, akárhányszor csak szóba került Pettigrew, akkor jött rá, hogy itt valami valóban nincs rendben.

- Tegyük fel, hogy hiszek magának, de az én szavam nem sokat nyom a latba, mivel csak egy diák vagyok.

- Mért érdekel téged ennyire, hogy mi történt akkor? – próbálkozott meg egy kérdéssel a férfi.

Gabrielle meglepődött a másik merészségén, de úgy döntött az elhangzottak után beavathatja őt néhány dologba.

- Ha megígéri, hogy nem fog meglépni, vagy nekem támadni, és bármit is tud meg, titokban tartja, elmondom.

A Black bólintott. Gabrielle lassan leeresztette a pálcáját és eltette, talárja zsebébe, majd leült a földre a férfi mellé és felhúzta a lábait.

- Én Lily Potter lánya vagyok – csapott azonnal a közepébe a lány.
- Micsoda?

A férfi úgy nézett rá, mint aki szellemet látott.

- Én is csak négy éve tudtam meg, mikor Dumbledore professzor felkeresett.

- Az lehetetlen. Lilynek és Jamesnek egy gyerekük született.

- Ez így is van. Az én apám nem James Potter.

- Nem hiszem el, hogy Lily felszarvazta Jamest – szólt letörten a férfi.

- Én ezt nem állítottam. Én az előtt születtem, hogy ők összeházasodtak.

- Ha ez igaz, akkor ki az apád? – kérdezte kíváncsian Black.

Gabrielle ránézett a férfire, és úgy érezte, nem meri elmondani neki az igazat. Black és az apja nem voltak valami jóban és félt, hogy ez az információ megváltoztatná a férfi álláspontját vele kapcsolatban.

Sirius észrevette, hogy a lány vonakodik válaszolni.

- Mért nem válaszolsz? – kérdezte kedvesen.

- Mert nem akarom, hogy az alapján ítéljen meg, hogy ki az apám – szólt Gabrielle kissé lehajtva a fejét.

A férfi elmosolyodott. Eszébe jutott, hogy sokáig őt is a családja által elkövetett bűnök miatt rosszul ítélték meg. Tudta mit érez most, de igencsak meglepte hogy a lány az ő véleményétől tart. Lassan átkarolta a vállát, és halkan a fülébe suttogta.

- Ígérem, hogy nem foglak elítélni.

Gabrielle-t megdöbbentette a férfi viselkedése. Mikor megérezte a kezét a vállán nagyot nyelt.

- Nem is ismer – mondta ki az első dolgot, ami az eszébe jutott. – Miből gondolja, hogy nem csak a bolondját járatom magával, és mikor már eléggé megbízik bennem, magammal csalom a kastélyba, hogy átadjam a minisztériumnak?

- Nincs más választásom, egyébként meg én úgy érzem, te is megbíztál bennem, pedig hozzá teszem azok után, amit gondoltál rólam, szó nélkül elintézhettél volna – szólt még mindig nyugodtan a férfi.

- Igaza van, de meg kell ígérnie valamit.

- Már megígértem, hogy nem foglak elítélni.

- Most nem rólam van szó, hanem anyámról. Meg kell ígérnie, hogy nem ítéli el anyámat sem, bármit is tudjon meg róla.

- Ígérem.

- Nem bánom. Ha ennyire tudni akarja az apám Perselus Piton.

Sirius szemei kikerekedtek, de megígérte, hogy nem fog ítélkezni. Miután a kezdeti sokk alábbhagyott, ránézett a lányra, aki a név kimondása óta nem nézett fel.

- Megígértem, hogy nem fogok ítélkezni, sem feletted, sem pedig Lily felett, de ha Piton, valóban az apád, akkor mégannyira sem értem, milyért bíztál meg bennem – szólt nyugodtan a férfi.

- Ki akartam deríteni az igazságot – jegyezte meg a lány felemelve a fejét. – Mindenkitől azt hallottam, hogy anyám hihetetlenül okos boszorkány volt, így biztos voltam benne, hogy észrevette volna, ha maga áruló.

- Mi lenne, ha tegeződnénk, ettől a magázástól már a hideg futkos a hátamon – mosolygott a férfi, és szabad kezével kisimított egy kósza tincset a lány arcából.

- Nem bánom – mosolygott vissza a lány.

- Azonban a nevedet még mindig nem tudom.

- Gabrielle vagyok. Most azonban mennem kell, de megígérem, holnap éjszaka újra kijövök.

Gabrielle felállt és elindult a kastély felé.

- Én pedig várni foglak – suttogta a férfi a távozó lány után.

Sirius látta, ahogy a lány átalakul, így rájött hogy ő is animágus. Elmosolyodott, hiszen eszébe jutottak a tekergők.

Gabrielle néhány perc múlva belépett a mardekár klubhelyiségébe, majd hangtalanul felosont barátnőivel közös szobájába. Tudta, hogy a ma esti kalandját senkinek nem mondhatja el, ám rettegett attól, hogy apja rájön mi történt. Tisztában volt vele, hogy amit csinált, az nagy felelőtlenség volt, de valamiért úgy érezte megbízhat a férfiban. Mikor elaludt, észre sem vette, de már hajnalodott.

- Gaby – Lisa hangja szinte túlviláginak tűnt. – Ébredj!

- Ébren vagyok – mondta álmosan, majd hirtelen kipattantak a szemei. – Hány óra van?

- Fél kilenc – jött a válasz Nathalie szájából, akin látszott, hogy szintén nemrég ébredt.

A lányok villámsebességgel szedték össze magukat és siettek, hogy el ne késsenek az aznapi vizsgákról. Sikerrel vették az aznapi akadályokat, ám vele ellentétben Lisa és Nathalie aznap este fáradtan hajtották álomra a fejüket.

Gabrielle ígéretéhez híven összeszedte magát, és miután a társai elaludtak kiosont a kastélyból, talárja alatt egy kevés maradékkal, amit a vacsoráról sikerült kicsempésznie. Szerencsére nem találkozott senkivel, hála a titkos alagutaknak, amiket még elsőéves korában fedezett fel. Kilépett a kapun és meg sem állt a tiltott rengeteg széléig.

- Sirius – szólította a férfit. – Sirius, Gabrielle vagyok.

Reccsent egy ág, majd a férfi előlépett egy fa takarásából.

- Már kezdtem azt hinni, nem is jössz – jegyezte meg mosolyogva.

- Megígértem nem? – mosolygott vissza a lány, majd lepakolta, amit magával hozott.

- Bajba kerülhetsz – jegyezte meg a férfi.

- Nem kell engem félteni.

- Ezt mind nekem hoztad? – nézett Sirius a lány által kipakolt ennivaló halomra.

- Igen. Úgy láttam, rád fér – húzta mosolyra a száját Gabrielle, és miközben leült a földre, tekintete végigsiklott a szinte csupa csont és bőr férfin.

Sirius hálásan nézett a lányra, majd pillanatok alatt bepusztította az ennivalót.

- Köszönöm.

- Nincs mit – szólt mosolyogva Gabrielle.

- Ugye tudod, azzal, hogy ma is ide jöttél, nagyon sokat kockáztatsz?

- Mondtam már, hogy engem nem kell félteni.

Még sokáig beszélgettek, és Gabrielle elmesélte neki anyja és Perselus történetét. Ám hamar eljött a hajnal, és a lánynak ismét mennie kellett. Ezúttal is megígérte, hogy másnap eljön, majd elköszönt, és mint már annyiszor, most is sikerült észrevétlenül bejutnia a kastélyba.

Másnap este tudta, hogy itt vannak a minisztérium emberei, és először nem akart ki menni, nehogy veszélybe sodorja Sirius életét. Maga sem értette miért, de megkedvelte a férfit. Mikor kilépett a kapun már korom sötét volt. Furcsa hangokra lett figyelmes a fúriafűz közeléből.

- Istenem, segítsen már valaki – hallotta meg Hermione rémült hangját. – Ron tarts ki.

Látta, amint a fúriafűzzel hadakozik a lány és az öccse. Tudta, hogy veszélyes a fa közelébe menni, és ezúttal nem csupán a csapkodó, megvadult ágak jelentették a problémát. Ha oda megy és segít nekik, azzal felfedi magát, de ha nem akkor a fa talán meg is ölheti őket.

„Szólnom kell egy tanárnak, de kinek? Apámtól én is megkapnám a magamét, és ők is” – gondolta. – „Lupin” – csapott a homlokára, ahogy eszébe jutott, hogy öccse és barátai jóban vannak az SVK tanárral.

Visszasietett az épületbe és azonnal a tanár irodája felé vette az irányt. Mikor belépett, egy igencsak dühös Perselusszal találta szembe magát.

- Mit keresel itt? – kérdezte kíváncsian Piton.

Gabrielle tudta, ha elárulja miért jött, Perselus magyarázatot vár majd, valamint Harryéket is megbüntetik, de ha nem szól egy szót sem az, az öccse és a barátai életébe kerülhet.

- Harryt, és a két barátját megtámadta a fúria fűz – mondta a lány és lehajtotta a fejét.

- Azon nem csodálkozom, hagy Potter, Granger és Weasley ilyenkor kint bóklásznak, de azt nem vártam volna, hogy te is ennyire felelőtlen legyél – szólt tanári stílusában Perselus, ahogy a griffendélesekkel szokott beszélni.

- Sajnálom – mondta még mindig lehajtott fejjel Gabrielle.

- Mit kerestél odakint? – kérdezte, és egyik kezével a lány álla alá nyúlva felemelte a fejét, hogy a szemébe nézzen.

- Követtem Harryéket – mondta, ám a tekintetét elfordította.

Perselus tudta, hogy a lánya el akar titkolni valamit, de ezúttal nem tette szóvá.

- Most menj a klubhelyiségbe, később megvitatjuk a büntetésedet – jelentette ki szigorúan a férfi, majd miután a lány bólintott, lobogó talárral elhagyta az irodát, és a park felé vette az irányt.

Mikor Perselus távozott, Gabrielle nagyot sóhajtott, és visszatért a klubhelyiségbe. Aggódása azonban nem szűnt meg, mert most, hogy értesítette az apját, Harryék esélyei megnőttek ugyan, de félt, hogy ezzel a húzásával most Siriust sodorta veszélybe.

***

Piton már hosszú ideje elment, és Gabrielle érte is kezdett aggódni. Kilépett a klubhelyiségből és egyenesen az igazgatói irodához sietett. Mikor odaért, rá kellett döbbennie, hogy nem tudja a jelszót. Szerencséjére, vagy épp balszerencséjére, Dumbledore akkor lépett le a mozgólépcsőről.

Az idős férfi, igen csak meglepett arcot vágott, mikor meglátta a lányt a folyosón.

- Beszélni szeretnék az igazgató úrral. Nagyon fontos – mondta komoly, ám mégis könyörgő hangon.

- Mi lenne ennyire fontos, Gabrielle? – kérdezte kíváncsian Dumbledore.

- Nem lehetne inkább az irodájában, nem szeretném, hogy más is hallja – jegyezte meg feszengve a lány.

- Nem bánom – bólintott a férfi. – Sirius Black ügye várhat egy kicsit.

Mikor Gabrielle meghallotta a férfi nevét, egy pillanatra még levegőt venni is elfelejtett. Ahogy az igazgatói iroda ajtaja becsukódott, a lányból kitört a felgyülemlett feszültség.

- Sirius Blacket elfogták? – kérdezte, bár tartott tőle, hogy már tudja a választ.

- Igen – válaszolta nemes egyszerűséggel az igazgató.

- Ő ártatlan – jelentette ki a lány, és már nem érdekelte, hogy ki mit fog gondolni.

Dumbledore szemei kikerekedtek.

- Sirius Black ártatlan – mondta s igyekezett összeszedni minden önuralmát, hogy ne kezdjen el ordítozni.

- Ezt mégis miből gondolod?

- Beszéltem vele.

- Nocsak.

- Volt rá lehetősége, hogy megöljön, mégsem tette. Kérem, adjon neki egy esélyt és beszéljen vele – könyörgött Gabrielle.

- Rendben – sóhajtott az igazgató –, de még mindig nem értem, mért bízol benne ennyire.

Gabrielle nem válaszolt, csak lehajtotta a fejét. Dumbledore csak felállt és szó nélkül távozott. A lány pedig megnyugodott. Tudta, hogy számíthat az idős mágusra.

Egy fél órával később Gabrielle megkönnyebbülten sóhajtott fel, ugyanis Sirius varázslatos módon megszökött a kastélyból. Miután az utolsó vizsgákat is sikeresen letette, az év utolsó napján, barátnői oldalán, boldog mosollyal az arcán szállt fel a Roxfort expresszre.

***

A következő év is sok meglepetést tartogatott Gabrielle számára. A Roxfortban megrendezett Trimágus tusa katasztrófával zárult. Az utolsó próbán, meghalt egy diák, akinek a holttestét Harry hozta ki a próba helyszínéről. Valamit az öccse azt állította, hogy Voldemort visszatért, és erősebb, mint valaha.

 Előző               Vissza a címekhez              Következő