|
Megkezdődött a kviddics szezon, az első meccsen a Griffendél és a Mardekár mérte össze az erejét. Mivel Gabrielle sosem kedvelte különösebben ezt a sportot, nem sok kedve volt, barátaival együtt megnézni a meccset. Lisa és Nathalie, szomorúan vették tudomásul, hogy barátnőjük inkább elvonult a könyvtárba olvasni, minthogy velük együtt nézze meg a mérkőzést. Kinézve a könyvtár ablakán, látta, hogy a játék, hamarosan véget ér. Mivel az eredményre kíváncsi volt, sebesen eliramodott a kviddics pálya irányába. Mikor elérte a stadiont, már látta, hogy a meccsnek vége, ám a pályán, jól kivehető volt, hogy valamin összekaptak a játékosok. Draco, Harry, a Weasley ikrek és a Griffendél három hajtója valamin komolyan összebalhéztak. Amikor közelebb ért hozzájuk, meghallotta Draco hangját.
- Vagy talán még emlékszel rá, milyen büdös volt otthon az anyádnál, és Weasleyék óla arra emlékeztet… - intézte szavait Malfoy Harrynek.
A Weasley fiú, akit eddig Harry fogott vissza, most kiszabadult a szorításból és a két felbőszült gyerek, egyszerre rontott neki Dracónak. Gabrielle is ezer örömmel képen törölte volna Malfoyt, de tudta, ha megteszi, akkor kérdések egész armadájával kellene szembenéznie. Végül Madame Hooch leállította a verekedést.
- Meg vagytok őrülve? Miféle minősíthetetlen viselkedés ez!? Mind a ketten felmentek a kastélyba, és jelentkeztek a házvezető tanárotoknál! Indulás! – kiabálta magából kikelve a tanárnő.
A két fiú lehajtotta a fejét és elkullogott a pályáról. Gabrielle nagyot nyelt, majd Malfoy mellé lépett és a kezébe nyomva egy zsebkendőt, eltámogatta a gyengélkedőig.
A meccsen történt incidens, még sokáig pletykatéma volt a kastélyban. Harryt és a Weasley ikreket Umbridge eltiltotta a játéktól. Közeledett a karácsony, a szünet előtti utolsó héten, pénteken, Dumbledore az irodájába hivatta Gabrielle-t. Kiderült, hogy Voldemort és Harry különös, mentális kapcsolatban állnak egymással. Mr. Weasleyt egy, a rendnek végzett titkos küldetésen megtámadták, és Harry álmában végignézte az incidenst. A Weasley gyerekeket és Harryt az igazgató még előzőnap éjjel a főhadiszállásra küldte, másnap pedig Hermione is utánuk utazott. Gabrielle pedig a kastélyban maradt, hogy a diákok között kutasson gyanús dolgok után.
Karácsony reggel, mikor barátaival együtt kibontotta az ajándékokat, egy furcsa, apró, barna csomagra lett figyelmes. Miután kibontotta egy pillanatra még a lélegzete is elállt. Egy arany nyakláncon függő zafír köves medál volt benne. Mikor Lisa, és Nathalie megpillantották az ékszert, egyszerre kiáltottak fel.
- Hűha!
- Vajon ki küldte? – kérdezte kíváncsian Nathalie.
- Hülye kérdés – intette le Lisa. – Totál biztos, hogy Draco.
- Nézd, van ott egy levél – jegyezte meg Nathalie a csomag aljára mutatva.
Gabrielle széthajtotta a pergament, és olvasni kezdte. Az üzenet, csupán három mondatból állt, de ez a pár kedves szó melegséget csempészett a lány szívébe. Nathalie nem bírta tovább, kikapta barátnője kezéből a levelet, és hangosan felolvasta.
- A szemed, még a zafírnál is szebben ragyog. Boldog karácsonyt cica. Szeretlek.
- Milyen romantikus – jegyezte meg olvadozva Lisa.
- Tedd fel, nézzük meg, hogy áll – mondta Nathalie.
Gabrielle nyakába akasztotta az ékszert, de érezte, hogy botrány lesz belőle, ha kiderül, hogy az ajándékot nem Malfoy küldte. Miután felvette és két barátnője megcsodálta, a medált, a talárja alá rejtette.
- Mért nem rakod kívülre? – kérdezte kíváncsian Lisa.
- Mert nem akarom, hogy mindenki arról kérdezősködjön, hogy honnan van – jelentette ki Gabrielle, bár érezte, hogy kissé sántít a kifogása.
- Ugyan már – szólt nyafogva Nathalie.
Végül a két lány feladta, hogy rávegyék barátnőjüket a medál nyilvános mutogatására, amiért Gabrielle igazán hálás volt nekik.
***
Miután véget ért a szünet, a diákok újult erővel vetették bele magukat a tanulásba. Egyik reggel mikor Gabrielle belépett a nagyterembe, a szokásosnál is nagyobb zsivaj fogadta. Leülve az asztalhoz, kezébe került egy Reggeli Próféta. Miután elolvasta a szalagcímet, döbbenet ült ki az arcára.
Csoportos kitörés az Azkabanból
A minisztérium szerint Black maga köré gyűjti a régi halálfalókat
„Nem igaz, hogy Caramel még ezt is Siriusra akarja kenni” – gondolta Gabrielle.
A cikk nagy port kavart az iskolában, és szinte minden második ember a szökött halálfalókról beszélt. Umbridge viszont egy új rendelettel adta az iskola lakóinak tudtára, hogy ez nem helyes. Az új határozat értelmében a tanárok nem beszélhettek másról a diákokkal, kizárólag a tananyagról.
Valentin nap után néhány nappal megint érdekes fejlemény fogadta Gabrielle-t a nagyterembe lépve. Nathalie rohant elé, és egy újságot nyomott a kezébe.
- Ezt nézd – mutatott, egy feltűnően hosszú cikkre a lány.
Harry Potter végre mindent elmond!
Ez történt aznap éjjel, amikor Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén visszatért
Végigolvasva a cikket Gabrielle szóhoz sem jutott. Eddig nem értette, hogy barátnője mért rendeli évek óta a Hírverőt, de most, kapóra jött Nathalie, az újsághoz való ostoba ragaszkodása. Azonban nem telt bele hosszú időbe, hogy Umbridge kezébe kerüljön egy ilyen lap, így hamar új rendelet született, miszerint azt, akinél megtalálják a Hírverő egy példányát, azonnal eltanácsolják az iskolából.
Beköszöntött az április. Az idő egyre szeszélyesebbé vált. Egyik este, még takarodó előtt, Gabrielle a folyosókat rótta, hogy hosszú idő óta először rendbe tegye a gondolatait. Elhaladva Umbridge irodája előtt hangokra lett figyelmes.
- …a hetedik emeleten, gyűlésre készülnek – hallotta Gabrielle a mondat végét.
Egy halk sikkantás hallatszott, majd Umbridge megszólalt.
- Köszönöm, ennyi elég is. Máris utána járok az ügynek – jelentette ki a tanár, majd széktologatás hangját lehetett hallani.
Gabrielle szinte biztos volt benne, hogy a főinspektor szobájában ülő lány, most árulta el Harryéket. Mikor észrevette, hogy nyílik az ajtó, egy sötét sarokba húzódott, és miután Umbridge eltűnt a szeme elől, felvette animágus formáját, és amilyen gyorsan csak tudott, loholt a hetedik emeletre a Szükség szobájához, hogy értesítse öccsét és a barátait a közelgő veszélyről.
Elérve a hetedik emeletet, visszaváltozott és háromszor elsétálva a fal előtt folyamatosan arra gondolt, hogy segíteni akar Harryéknek. Mikor megjelent az ajtó belépve rajta, egy halom kíváncsi tekintettel találta szembe magát.
- Umbridge tud mindent! – kiabálta el magát Gabrielle.
- Ha ez igaz, akkor te mért segítesz nekünk? – kérdezte Hermione.
- Meg van rá az okom, de most tűnjetek el innen minél gyorsabban.
A társaság megindult az ajtó felé, majd kitódultak és szétszéledtek a folyosón. Gabrielle miután a tömeg eltűnt, kilépett az ajtón és megbizonyosodott róla, hogy a folyosó teljesen üres, újra átváltozott, és még éppen időben, mert, mikor a trió is elhagyta a szobát, már csak egy kékszemű, fekete macskát láttak, egy lovagi páncél mellett ülni. Hermione és Ron előre mentek, Harry pedig utoljára indult el a folyosón. Azonban fél perc sem telt el és a fiú hasra esett. Gabrielle látta, hogy Malfoy megátkozta az öccsét, de nem tehetett semmit. Így is elég rizikót vállalt, azzal, hogy figyelmeztette őket.
- Gáncsrontás, Potter! – kacagta Draco. – Tanárnő! Tanárnő! Elkaptam egyet!
Umbridge alakja tűnt fel a folyosó végén.
- Ő az! – harsogta diadalmasan, mikor megpillantotta a földön heverő Harryt. – Kitűnő Draco, kitűnő! Csodás… ötven pont a Mardekárnak! Jól van, most már átveszem… Állj fel, Potter!
Harry feltápászkodott a földről, közben Umbridge Malfoyhoz fordult.
- Szaladj, Draco, hátha sikerül összeszedned még egy párat! Szólj a többieknek, hogy a könyvtárban is nézzenek körül. Mindenki bűnös, aki liheg. A vécékbe is nézzetek be! A lány vécékbe Parkinson menjen be! Na, eredj már, indulj!
- Te pedig Potter – folytatta, miután Malfoy elsietett –, szépen velem jössz az igazgatóhoz – mondta és a karjánál fogva rángatta el Harryt, Dumbledore irodája felé.
Miután látta a párost eltűnni, Gabrielle beslisszolt egy mosdóba és visszaváltozott. Most már csak abban reménykedhetett, hogy az igazgatónak sikerül Harryt valahogy kihúznia a pácból. Másnap, azonban, kellemetlen esemény fogadta. Dumbledore eltűnt, és a miniszter Umbridge-et jelölte ki ideiglenesen az igazgatói posztra.
A Weasley ikrek látványos távozása után Frics és Umbridge teendői megszaporodtak.
***
Beköszöntött a június, magával hozva a vizsgaidőszakot. Gabrielle és két barátnője, mint minden évben, most is megfeszített tempóban ismételtek, és amikor eljött a pillanat, hogy számot adjanak tudásukról, sikert könyvelhettek el. Hagrid, a félóriás távozása kevésbé rázta meg az iskolát, mint az, hogy McGalagonyt, a Griffendél ház fejét négy kábító átok miatt a Szent Mungóba kellett szállítani.
Mivel a hatodéveseknek kevesebb tantárgyból kellett vizsgázniuk, mint az ötödéves Harryéknek, így miközben még nagyban folyt az RBF, Gabrielle a folyosókat rótta, és gondolkodott. Aggodalommal töltötte el, hogy a rendből már csak ő és az apja tartózkodott az iskolában. Elhaladva Umbridge irodája előtt, kiabálásra lett figyelmes.
- Elfogta Tapmancsot! – hallotta meg a lány öccse hangját. – Elfogta Tapmancsot ott, ahol azt őrzik!
Gabrielle ereiben megfagyott a vér.
- Tapmancsot? – hallatszott most Umbridge hangja. – Mi az a Tapmancs? Mit őriznek? Miről beszél Potter?
- Fogalmam sincs – szólalt meg Gabrielle legnagyobb megdöbbenésére Perselus.
Mikor meghallotta, hogy nyílik az ajtó, kihasználva, az üres folyosó előnyét felvette animágus formáját, és leült, néhány lépésnyire az irodától. Amikor apja kilépett a folyosóra, majd néhány perc múlva eltűnt a szeme elől, a lány gondolataiba mélyedt.
„Harry, bizonyára Voldemortra akart utalni, a fogva tartó személyét illetően, Tapmancs, pedig Sirius beceneve volt, és az a valami, amit őriznek, nagy valószínűséggel az a dolog, amibe Dumbledore engem nem avatott be. Valamint az is biztos, hogy ha Harry nem lenne teljesen meggyőződve róla, hogy Sirius veszélyben van, akkor eszébe sem jutott volna szólni apámnak” – gondolta Gabrielle. – „Azonban, ha az, amit Harry említett, valóban azonos a Dumbledore által védett dologgal, akkor nem értem apám reakcióját. Ennyire gyűlölné az öcsémet, és Siriust, hogy az egyiket hagyná szenvedni, a másikat meg meghalni?”
- Itt maradtok, amíg vissza nem jövök, és őrzitek őket! – szakította ki Umbridge hangja gondolataiból Gabrielle-t. – Nehogy megszökjenek nekem!
- Igenis! – hallatszott Malfoy hangja.
- Ti pedig induljatok, és mutassátok az utat! Mozgás!
Ismét nyílt az ajtó és ezúttal Hermione, Harry és a két gyerekre pálcát fogó Umbridge léptek ki a folyosóra. Észrevette, hogy Hermione furcsán néz rá, de ezúttal nem érdekelte. Miután látta a furcsa triót eltűnni a folyosó végén, Gabrielle érezte, most jött el a cselekvés ideje. Visszaváltozott, pálcáját talárja ujjába csúsztatta, és kinyitva az ajtót belépett az irodába.
- Gaby – szólította meg mézes-mázos hangon Malfoy. – Mit keresel itt?
- Jöttem rendezni a tartozásom – szólt hűvös nyugalommal a kérdezett.
- Hogy érted ezt? – kérdezte a Luna Lovegood nyakához pálcát szorító Nathalie, akit Gabrielle csak most vett észre.
- Így – szólt a lány és közelebb lépve az értetlen arcot vágó Malfoyhoz, felemelte bal kezét és ököllel orrba vágta Dracót.
A fiú orra vérezni kezdett, és a szemei könnybe lábadtak. Gabrielle, kihasználva a többiek pillanatnyi döbbenetét, felemelte pálcát tartó kezét és megszólalt.
- Petrificus totalus! – a sóbálvány átok hatására Malfoy vigyázzállásba merevedett, majd eldőlt akár egy darab fa.
Gabrielle leeresztette a pálcáját.
- Mégis mi a fenét csinálsz Michel? – kérdezte Warrington, aki most találta meg a hangját.
- Engedjétek el őket – szólt higgadt nyugalommal a hangjában Gabrielle elengedve a füle mellett a fiú kérdését. – Vagy, különben úgy jártok, mint Malfoy.
- Lehet, hogy megbabonázták – vetette fel Nathalie és Gabrielle-re emelte pálcáját. – Megpróbálom feloldani.
- Semmi bajom, és te is tudod Nat, hogy sokkal gyorsabb, és ügyesebb vagyok nálad, így a helyedben nem próbálkoznék – jelentette ki Gabrielle, majd aprót intve a pálcájával, egy nonverbális invitót végrehajtva magához hívta az öt értetlen arcot vágó mardekáros pálcáját, minek következtében a fegyverek a lány üres kezében landoltak.
- De hát… - kezdte a barna hajú lány, de Gabrielle félbe szakította.
- Sajnálom, Nathalie, de nincs más választásom – szólt, egy sajnálkozó pillantás vetve barátnőjére. – Ti pedig – fordult a még mindig nagy szemeket meresztő „foglyok” felé –, gyertek a hátam mögé.
Luna és a három griffendéles engedelmeskedet, és mivel a fegyvertelen mardekárosok nem tehettek semmit, a pálcájuk nélkül, ezért elengedték őket.
- Tényleg sajnálom – szólt komolyan Gabrielle, majd meglendítette a pálcáját, és ismét megszólalt. – Somnus!* – a varázsige hatására a mardekárosok elájultak, és a cseppet sem kellemes földet érés után, némelyik még horkoló hangot is adott.
Malfoyra fogva pálcáját feloldotta a sóbálvány átkot, majd módosította az emlékeit és begyógyította a fiú törött orrát. Aztán a többiek memóriáját is megváltoztatta.
- Köszi – szólt Ginny, amint megtalálta a hangját.
- Miért segítettél nekünk, már másodszorra? – tette fel Neville, az első kérdést, ami az eszébe jutott.
- Megvan rá az okom, de most mondjátok el, hová mentek Harryék Umbridge-dzsal?
- A tiltott rengeteg felé – mondta Ginny. – Láttam, amikor kinéztem az ablakon.
Gabrielle átnyújtotta a pálcákat
- Induljunk, azonnal meg kell keressük őket – mondta aggódva Gabrielle, és kinyitva az ajtót kilépett a folyosóra.
A többiek követték, és szótlanul haladtak, míg el nem érték a tiltott rengeteg szélére. Megpillantottak két közeledő pontot, és az öt fiatal felemelte a pálcáját, viszont azonnal le is engedték, mikor látták, hogy Harry és Hermione rohan feléjük.
- Ő mit keres itt? – kérdezte levegőért kapkodva Hermione, Gabrielle-re mutatva.
- Segített nekünk megszökni – mondta Ginny.
- Láttad volna mekkorát húzott be Malfoynak – dicsekedett Ron.
Hermione és Harry tátott szájjal bámultak Gabrielle-re.
- Nincs időnk most erre – jegyezte meg a fekete hajú lány.
- Igaza van. Azonnal indulnunk kell – mondta Harry.
- Jó, de mégis hogyan? – kérdezte Ron.
- Egy értelmű, repülnünk kell, nem? – szólt Luna, szokatlanul tárgyilagos hangon.
- Először is nem repülünk, ha ebbe magadat is bele érted, másodszor, csak Ronnak van elérhető seprűje – jegyezte meg Harry.
- Nekem is van seprűm – szólt egyszerre felháborodott hangon Ginny és Gabrielle.
- Igen, de te nem jössz velünk – torkolta le a húgát Ron.
- Neked pedig köszönjük a segítséget, de innen egyedül is boldogulunk – mondta Harry Gabrielle-hez fordulva.
- Először is, egyet értek Ronnal, magam sem tartom jó ötletnek, hogy a két kislány velünk jöjjön. Másodszor, tudni akarom, hogy teljesen biztosak vagytok e benne, hogy Sirius veszélyben van – mondta higgadtságot erőltetve a hangjára Gabrielle.
A csapatnak leesett az álla, majd, mikor Harrynek eljutott a tudatáig hogy mit mondott a lány, barátai felé fordult és felcsattant.
- Ti elmondtátok neki?
- Nem mondtak ők semmit. Én csíptem el egy mondatot az Umbridge-dzsal folytatott szóváltásotokból
Harry agya villámgyorsan kezdett forogni, hogy felelevenítse a banyával való beszélgetésének minden fontos részletét, de egyszerűen nem tudott rájönni, mikor szólhatta el magát.
- Akkor azt mondtad, elfogta Tapmancsot – szólt nyugodt hangon a lány.
- De hát hogyan…
- Tapmancs volt Sirius diákkori beceneve.
- Ezt honnan tudod? – kérdezte Harry, de tartott tőle hogy már tudja a választ.
- Bizonyára Piton mondta el neki – jegyezte meg kissé idegesen Hermione.
- Nem az a lényeg, hogy honnan tudom, hanem hogy ha Sirius valóban veszélyben van, akkor nem kellene több időt veszekedésre pazarolnunk – mondta enyhén emelt hangon Gabrielle.
- Rendben, de még mindig nem tudjuk, hogyan fogunk Londonba jutni – jegyezte meg Harry.
- Azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük – szólt nyugodtan Luna.
- Ide figyelj! – sziszegte Ron – Lehet, hogy te seprű nélkül is szoktál röpködni, de mi sajnos nem tudunk szárnyat növeszteni.
- Nem csak seprűn lehet lovagolni – mondta Luna.
- Pattanjunk fel a Szarvas Szipirtyóra? – acsargott Ron.
- Elég legyen az acsarkodásból – vágta el a vitát Gabrielle. – Luna, valószínűleg a thesztrálokra gondolt.
- Te látod őket? – kérdezte Ginny.
- Igen. A nevelőanyám édesapja a szemem láttára halt meg szívrohamban.
- Sajnálom – szólt a vörös hajú lány.
Miután Harry, Neville, Luna, és Gabrielle felültek a szellemlovakra, Ron, kissé ingerülten megkérdezte.
- Hogy üljünk fel a lovakra, ha egyszer nem látjuk őket?
- Segítek – szólt egyszerre Luna és Gabrielle.
A két lány leszállt a lovakról és odavezettek három thesztrált, az értetlenül álló trióhoz. Míg Luna segített felszállni Ronnak és Ginnynek addig Gabrielle, Hermionénak nyújtott segédkezet. Miközben a barna hajú lány próbált felülni a számára láthatatlan állatra, meglátott egy furcsa, csillogó valamit, ami Gabrielle talárja alól kandikált ki. Ám mikor már végre fent ült a lovon, és Gabrielle valamint Luna is felmászott a sajátjára, félretette a dolgot.
- London, Mágiaügyi Minisztérium, látogatók bejárata – mondta bizonytalanul Harry. – Öhm… ha tudod, hogy merre van.
Egy pillanatig nem történt semmi, majd az óriáslovak kitárták szárnyaikat, elrugaszkodtak a földtől és elindultak.
Mikor megérkeztek, gyorsan lecsusszantak a lovakról, és bepréselték magukat egy telefonfülkébe.
- Aki eléri a készüléket, tárcsázza a hat-kettő-négy-négy-kettőt – szólt Harry.
Ron vállalkozott a feladatra, és miután a tárcsa ötödszörre is megfordult, felcsendült egy női hang.
- Köszöntöm a Mágiaügyi Minisztériumban. Kérem, adja meg nevét és látogatása célját.
- Harry Potter, Ron Weasley, Hermione Granger – sorolta Harry. – Ginny Weasley, Neville Longbottom, Luna Lovegood és… – a fiú hirtelen elakadt, majd Gabrielle-re pillantott.
- Gabrielle Michel – szólt a lány, mintha kitalálta volna öccse gondolatait.
- Azért jöttünk, hogy megmentsünk valakit, ha a minisztérium nem képes rá – fejezte be félbe maradt mondatát Harry.
- Köszönöm – felelte a női hang. – Látogatók, kérem, vegyék el a kitűzőjüket, és erősítsék a talárjukra.
Miután mindenki megkapta a kitűzőjét a telefonfülke megindult lefelé. Mikor végre leértek és körülnéztek, döbbenten vették tudomásul, hogy az állandóan emberektől hangos fogadó csarnok, most teljesen üres. Elindultak a lift felé, majd mikor mind betömörültek, Harry megnyomta a gombot, és a felvonó elindult. Miután elértek a kívánt szintre, kilépve a liftből Harry megindult, a többiek pedig követték. Beléptek egy kör alakú szobába.
- Valaki csukja be az ajtót – dörmögte Harry.
Azonban a fiú hamar megbánta kérését, mert amint Neville teljesítette és megszűnt a külső fény, már csak a fáklyák világították meg a helyiséget, ahol több, egyforma ajtó is helyet foglalt. Egyszer csak dübörgés hallatszott, és a fal forogni kezdett. Miután végre megállt a forgás Ron megszólalt.
- Ez meg mi volt?
- Szerintem, arra szolgál, hogy ne tudjuk, hol jöttünk be – vélekedett Ginny.
- Hogy fogunk visszatalálni a folyosóra? – aggodalmaskodott Neville.
- Az egyelőre nem fontos – felelte Harry. – Azon ráérünk akkor gondolkozni, ha már megtaláltuk Siriust.
- Akkor hát merre megyünk tovább, Harry? – kérdezte Ron.
- Nem tu… – kezdte Harry aztán nyelt egyet. – Álmomban a folyosóról nyíló ajtó egy sötét terembe vezetett – ebbe itt. Innen pedig átmentem egy olyan szobába, amelyikben furcsa fények voltak. Nyissunk be egy pár ajtón! – tette hozzá sietve. – Megismerem a szobát, ha látom. Gyertek.
Azzal a fiú odalépett a vele szemközti ajtóhoz és kinyitotta. A szobából fényesség áradt. Belépve egy hatalmas üvegtartályt pillantottak meg.
- Mik ezek? – kérdezte Ron az akváriumban úszkáló valamikre utalva.
- Nem tudom – felelte Harry.
- Halak? – találgatott Ginny.
- Vízfaló óriásférgek! – szólt izgatottan Luna.
- Nem – vágta rá Hermione. – Ezek agyak.
A többiek szörnyülködve néztek rá.
- Nem bámészkodni jöttünk – szólt higgadtan Gabrielle.
- Igaz – helyeselt Harry. – Menjünk tovább! Nem ezt a termet keressük.
Visszatértek a kerek szobába.
- Várj! – szólt rá Hermione, az ajtót becsukni készülő Lunára. – Pirocus!
A varázsszóra meglendítette pálcáját, s az ajtón egy nagy tüzes X jelent meg. Miután az ajtót becsukták a fal ismét forogni kezdett, és mikor megállt, a már kipróbált ajtón még mindig ott lángolt a jel.
- Ez jó ötlet volt – jegyezte meg Harry, majd ismét kinyitott egy ajtót.
Az új teremben egy kő emelvényen, egy romos boltív foglalt helyet. Miközben a többiek nézelődtek, Gabrielle megszólalt.
- Harry egy fényben úszó termet emlegetett, és ezt még enyhe jóindulattal sem lehet annak nevezni, úgyhogy menjünk tovább.
Hermione bólintott és a karjánál fogva visszahúzta Harryt a kerek szobába. A többiek követték őket. Miután Hermione ismét megjelölte az ajtót, becsukták, és a szoba megint forogni kezdett. Mikor megállt, Harry ismét kinyitott egy ajtót.
- Ez az! – mondta diadalittas hangon.
Belépve a helyiségbe, mindenféle órákat pillantottak meg. Harry vezetésével átvágtattak a szobán, és beléptek egy újabb terembe, ahol toronymagas polcok és rajtuk, üveggömbök sorakoztak.
- Azt mondtad, a kilencvenhetes sort keressük – suttogta Hermione.
- Igen – válaszolt halkan Harry.
A mellettük lévő polc oldalán számjegyek álltak: 53.
- Azt hiszem, jobbra kell indulnunk – jegyezte meg Hermione.
Elindultak a polcok mentén, mígnem elérték a kilencvenhetest.
- Harry, ezen, rajta van a neved – szólt Ron az egyik üveggömbre mutatva.
És valóban az egyik megkopott üveggömbön egy tizenhat évvel ezelőtti dátum valamint ez állt.
S.P.T.-tól A.P.W.B.D.-nak.
Sötét Nagyúr
és Harry Potter
- Szerintem ne fogd meg Harry – szólt rá Hermione.
- Rajta van a nevem – jegyezte meg a fiú és a markába zárta a gömböt.
Egyszer csak a hátuk mögül megszólalt egy gúnyos hang.
- Ügyes vagy, Potter! Most pedig szépen lassan fordulj meg, és add ide azt nekem!
Megfordulva egy tucat pálcával találták szembe magukat.
- Hol van Sirius? – kérdezte kissé remegő hangon Harry.
- A sötét nagyúr most sem tévedett! – csengett egy éles női hang.
Gabrielle agya vadul zakatolni kezdett.
„Valahogy időt kellene nyerni, és értesítenem kellene valakit a Rendből” – gondolta.
- Halljátok ezt? Halljátok? Úgy utasítgatja a többi kölyköt, mintha szembe akarna szállni velünk – szakította ki gondolataiból Gabrielle-t az előbbi éles női hang. – Szórakoztató egy kölyök, nem igaz Lucius?
- Ó, nem ismered te még Pottert, Bellatrix.
„Tehát ez a kettő Lucius Malfoy, és Bellatrix Lestrange” – gondolta Gabrielle. – „Nincs más választásom, valahogy egérutat kell nyernem nekik.”
- Add nekik oda Harry – szólt emelt hangon Gabrielle.
Mindenki a lányra emelte tekintetét.
- Az a te dolgod, ha feleslegesen meg akarod öletni magadat, de én nem szándékozom ok nélkül meghalni.
- Áruló – szólalt meg a lány mellett álló Ron.
Gabrielle elengedve a füle mellett a megjegyzést, lassan Malfoy elé sétált.
- Tudhattuk volna, hogy nem bízhatunk meg Piton szeretőjében – szólt ismét fennhangon Ron.
A kijelentést néma csend követte. Még a halálfalók is megdöbbentek. Gabrielle gúnyosan felkacagott.
- Ronald Weasley, te annyira ostoba vagy hogy az már fáj – jegyezte meg gúnyosan nevetve Gabrielle, majd még mindig mosolyogva hozzá tette. – Perselus Piton nem a szeretőm, hanem az apám.
Ezt a bejelentést is síri csend követte.
- Bizonyára, sokat hallott már rólam a fiától Mr. Malfoy – fordult Lucius felé. – Ő Gabrielle Michel néven ismer.
- Így, már mindent értek – szólt a férfi, majd végignézett a fekete hajú lányon és a szeme megállapodott a talárját díszítő kígyós címeren. – Draco valóban rengeteget mesélt rólad.
Miközben Gabrielle és Malfoy beszélgettek, Harry egyszer csak elkiáltotta magát.
- Most!
- Reducto! – hallatszott öt gyerek kiáltása egyszerre, aztán ugyanennyi piros fénycsóva indult útnak, hogy becsapódjanak a polcokba, amik meginogtak, majd dőlni kezdtek.
A hat fiatal futásnak eredt.
- Utánuk, de Potterrel legyetek óvatosak, amíg nála van a jóslat. A többit megölhetitek – szólt kissé idegesen Malfoy.
Gabrielle is kihasználta a zűrzavart, hogy kereket oldjon. Ám az egyik polcnál belefutott a félelemtől remegő Ronba, aki felé vészesen közeledett egy pálcáját rászegező halálfaló. A lány nem sokat teketóriázott, felemelte a pálcáját és a neki háttal álló, mit sem sejtő halálfalóra szegezte.
- Somnus! – szólt határozottan és az átok a halálfaló hátába csapódott, aki ájultan esett össze.
Ron, értetlenül figyelte az eseményeket.
- Indíts, és keresd meg Harryéket – szólt rá a dermedten álló fiúra. – Én pedig megpróbálom értesíteni a rendet.
- Honnan…
- A kérdéseket később, legyen elég annyi, hogy amit mondtam vagy tettem, blöff volt, hogy időt nyerjek nektek – mondta, szinte parancsoló hangon. – Most igyekezz.
A fiú ezúttal nem ellenkezett, hanem elindult hogy megkeresse barátait. Gabrielle pedig a kijárat felé vette az útját. Beletelt tíz percbe mire megtalálta a kivezető utat, ám az előcsarnokban, elképesztő dolog fogadta. Sirius, Lupin, Mordon, Tonks és Kingsley loholtak felé. A lány bevárta a kis csapatot, majd csatlakozott hozzájuk, segítve nekik, hogy minél előbb megtalálják a többieket.
- Mit keresel itt? – kérdezte aggódva Sirius.
- Végzem a dolgom, elvégre Harry követése volt a feladatom – jegyezte meg Gabrielle.
Végül, már nem is nézték merre mentek, és a boltíves teremben kötöttek ki. Megkezdődött a harc a halálfalók és a rend tagjai között.
- Vidd ki innen a gyerekeket – szólt hátra, a mögötte álló Gabrielle-nek Lupin.
A lány nem tétovázott és azonnal az ájult Hermionéhoz valamint az őt védő Lunához sietett.
- Gyertek – mondta, ellentmondást nem tűrő hangon megragadva a szőke lány csuklóját, majd a vállára véve Hermione ernyedt testét, az ajtó felé lavírozott a röpködő átkok között.
- Vidd el innen – szólt, mikor lerakta az ajtóba a barna lányt.
Visszafordulva a csatázók felé, megpillantotta Dumbledore-t, aki szintén belevetette magát a küzdelembe, valamint, észrevette, hogy Bellatrix Siriust vette célba, és, hogy a férfi nem számít a támadásra. Gabrielle tudta, hogy emberként nem érné el a férfit időben, így a még mindig dermedten álló Luna szeme láttára átalakult, és fekete macska képében villámgyorsan szaladt végig a küzdők lába mellett.
- Avada Kedavra – hallatszott Bellatrix hangja.
Gabrielle nem tétovázott, hátulról nekiugrott Sirius lábszárának, aki elvesztette az egyensúlyát, hátraesve beverte a fejét és elájult. Bellatrix a nagy kavarodásban csupán annyit látott, hogy átka becsapódott valahova, és hogy unokaöccse eldől, mint egy darab fa.
- Sirius! – üvöltött fel Harry, mikor meglátta, hogy keresztapja összeesett.
Lupin megpróbálta kivonszolni a fiút a teremből, akinek nehezére esett ott hagyni a férfit és a barátait. Harry szemeiből vízesés módjára dőltek a könnyek, így nem vette észre, hogy a Sirius mellett ülő fekete macska ismét emberi alakot öltött. Az igazgató egy láthatatlan kötél segítségével összegyűjtötte a teremben maradt halálfalókat.
- Harry, ne! – hallotta meg Gabrielle Lupin hangját.
- Megölte Siriust! – ordította Harry. – Megölöm! – kiabálta a fiú és a menekülő Bellatrix után rohant.
Mindenki utánuk iramodott, Lupint, Mordont, és Gabrielle-t leszámítva. Remus odalépett a lányhoz, aki arcát a kezébe temetve zokogott.
* somnus: latin szó, jelentése álom. (Saját varázslat)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
