Lupin letérdelt Gabrielle mögé és hátulról átölelte, majd arcát a lány vállába fúrta, elrejtve patakokban záporozó könnyeit. A fekete hajú lány, felemelte a fejét és megpillantott egy sötét alakot a terem egyik sarkában. A fekete csuklya alól egy szőke tincs hullott alá az idegen vállára. Biztos volt benne, hogy az egyik halálfaló szabadult ki, de érezte képtelen megmozdulni. Egy másodperccel később az ismeretlennek, már hűlt helye volt. Végül semmivel nem törődve, ráborult Sirius mellkasára könnyeivel átitatva kedvese talárját, ám néhány pillanat múlva hirtelen abbahagyta a zokogást, ugyanis a férfi megmozdult.

- Gabrielle – nyögött fel kissé kábultan és megpróbálta ülő helyzetbe tornászni magát.

- Sirius, hát élsz? – szólt a lány és a férfi nyakába vetette magát.

- Sirius… – Az a tény, hogy barátja életben van még több könnyet csalt Lupin szemébe. – De, hát hogyan? A halálos átok… láttam, ahogy eltalált.

- Gabrielle-nek köszönhetem az életemet – szólt és rámosolygott a lányra. – Ha nem gáncsol el, akkor már nem élnék.

- De… de… – dadogott Lupin.

- Majd később mindent elmagyarázok, de most el kell mondanunk Harrynek a jó hírt – mondta Gabrielle, majd felállt és elindult kifelé magával húzva Siriust.

Kilépve az előcsarnokba, szembetalálták magukat egy szomorú Harryvel, egy hebegő Mágiaügyi Miniszterrel és egy kissé ideges Dumbledore-ral. Mikor Harry megpillantotta a párost, azt hitte, álmodik.

- Sirius! – kiáltotta és fejvesztett iramban rohant keresztapja elé. – Sirius, te élsz?

- Igen, hála Gabrielle-nek.

Harrynek csak most tűnt fel a Sirius mellett álló lány.

- Te… de… – Harry nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis a miniszter félbeszakította.

- Sirius Black, le van tartóztatva – hallották meg Caramel hangját maguk mellől.

- Sirius ártatlan, ráadásul segített a halálfalók elleni küzdelemben – szólt fennhangon Dumbledore. – Így itt az ideje, hogy tőle is nyilvánosan bocsánatot kérjen, Cornelius.

Mikor a miniszter meghallotta az idős mágus hangját szinte megfagyott benne a vér, aztán, miután rájött, hogy nincs más választása, bólintott.

- Sirius, Gabrielle, Harry, menjetek előre, én is nemsokára jövök – mondta Dumbledore, majd pálcáját egy furcsa kődarabra emelve ismét megszólalt. – Transportus.

A kő kéken felizzott, majd Sirius, Gabrielle és Harry, megragadták, és már repültek is a Roxfortba, közvetlenül az igazgatói irodába. Mikor megérkeztek, Gabrielle és Sirius leültek egy vörös kanapéra, Harry pedig egy velük szemben álló fotelban foglalt helyet. A fiú végignézett keresztapján és a mellette ülő lányon, akik még mindig egymás kezét fogták. Tíz percig csendben meredtek egymásra, aztán Harry feltette az őt leginkább foglalkoztató kérdést.

- Ki vagy te tulajdonképpen? – kérdezte, mélyen a lány szemébe nézve.

Ám, mielőtt Gabrielle válaszolhatott volna a kandallóban megjelent Ron, Hermione, Ginny, Luna, Neville és Dumbledore. Leporolták a talárjukat, majd Luna és Neville biccentettek egyet az igazgató felé és távoztak. Dumbledore intett az ottmaradtaknak, hogy üljenek le, majd ő is helyet foglalt az íróasztala mögött.

- Harry – fordult a kíváncsi szemeket meresztő fiúhoz. – Azt hiszem, tartozom némi magyarázattal és nem csak neked, hanem a barátaidnak is.

- Dumbledore professzor, igaz, hogy ez a lány Piton professzor lánya? – tért a lényegre Hermione.

- Igen, de van még valami – szólt, majd nagyot sóhajtva folytatta. – Először is szeretném, ha közbeszólás nélkül végighallgatnátok a történetét, és utána tennétek fel kérdéseket.

A gyerekek bólintottak. Dumbledore átadta a szót Gabrielle-nek és a lány belekezdett a mesélésbe. Mikor elérkezett ahhoz a részhez, hogy ő és Harry féltestvérek a fiú néhány percig úgy kapkodta a levegőt, mint aki hússzor körbefutotta a kastélyt. A történet felénél Gabrielle visszaadta a szót az igazgatónak, és amint az öreg mágus befejezte a beszámolót, kínos csend telepedett rájuk.

- Sajnálom, hogy félrevezettelek – jegyezte meg halkan Gabrielle.

- Ha mindez igaz, akkor mi volt az a jelenet Lucius Malfoyjal? – kérdezte szemrehányóan Hermione.

- Az csak csel volt – válaszolt mindenki nagy döbbenetére Ron.

- Ron? – nézett rá értetlenül Harry, Hermione és Ginny.

- Találkoztam Gabrielle-lel miután elszakadtunk egymástól. Segített nekem. Egyébként köszi – jegyezte meg mosolyogva a fiú s arca, hajához hasonló színben pompázott.

- Nincs mit.

- El sem hiszem, hogy van egy testvérem – szólt mosolyogva Harry.

- Először nekem is kissé sokkoló volt ez az információ, de hidd el, egy idő után hozzá lehet szokni – jegyezte meg egy rövid mosoly kíséretében a fekete hajú lány.

- Jut is eszembe – szólt a homlokára csapva Dumbledore. – Van még egy feladatom számodra Gabrielle, persze, csak ha vállalod.

- Mi lenne az? – kérdezte kíváncsian a lány.

- Most, hogy a minisztérium is elismerte a Sötét nagyúr visszatérését nem hagyhatom, hogy Harry védelem nélkül mászkáljon. Így a mai események után arra a döntésre jutottam, hogy a nyárra vele utazol a nagynénétekhez.

- Professzor úr, szerintem ez nem jó ötlet – jegyezte meg Harry. – Petúnia néniék nem szeretik a varázslókat és a boszorkányokat.

- Nem kell aggódnod, Harry – szólt kedvesen Gabrielle. – Engem kviblik neveltek és nem okoz gondot, ha nem varázsolhatok. Egyébkén pedig a te biztonságod most a legfontosabb.

- Egyébként is Gabrielle a nyári szünidő első napján tölti be tizenhetedik életévét, így hivatalosan is nagykorúnak számít majd – mondta mosolyogva Dumbledore.

- Azonban merem remélni, hogy apám tisztában van az ötletével igazgató úr – jegyezte meg, kissé szarkasztikusan Gaby.

- Ez csak természetes. Azt hiszem mára elég az izgalmakból – mondta Dumbledore. – Menjetek és aludjátok ki magatokat.

A fiatalok felálltak és elindultak kifelé, ám Gabrielle az ajtóban megtorpant.

- Valami baj van, Gabrielle? – kérdezte Dumbledore és mindent tudó pillantását a fekete hajú lányra emelte.

- Gondolom, már tudja, hogy egy halálfaló megszökött, mielőtt a miniszter és az aurorok megérkeztek – jelentette ki Gabrielle, majd becsukva az ajtót visszasétált a kanapéhoz és leült Sirius mellé.

- Igen, Harry elmesélte, hogy Bellatrix megszökött – mondta kedvesen az öreg.

- Az tény, hogy Lestrange kereket oldott, de én nem róla beszéltem.

- Csak ugyan?

- Mikor azt hittem Sirius meghalt, úgy éreztem minden erőm elhagyott, és amikor Lupin a hátamra borulva zokogni kezdett elszakadt a cérna. Csak egy pillanatra emeltem fel a fejemet, mikor megláttam egy alakot az egyik sötét sarokban. Szólni akartam Remusnak, de nem jött ki hang a torkomon és mire meg tudtam volna szólalni az illető már eltűnt.

- Láttad, hogy ki volt az?

- Az arcát eltakarta a csuklyája, azonban van egy elég erős sejtésem.

- Éspedig?

- Szerintem Lucius Malfoy volt az.

- Miből gondolod?

- Egy szőke tincset láttam a vállán.

- Neki feltűnt, hogy te észrevetted?

- Valószínűleg igen.

- Ez elég nagy baj. Lucius Malfoy veszélyes ember – szólt nagyot sóhajtva Dumbledore.

- Így még fontosabb, hogy Harry megfelelő védelmet kapjon – jegyezte meg aggódva Sirius.

A beszélgetést kopogás szakította félbe.

- Tessék – mondta Dumbledore, és az ajtó feltárul, majd egy zaklatott arcú Perselus Piton csörtetett be rajta.

- Albus – szólt, mikor az igazgató elé ért. – Ezt most hozta az egyik bagoly – mondta, Dumbledore kezébe nyomva egy levélnek látszó papírt.

- Bárhová búj, megtalálunk áruló – olvasta hangosan a levél tartalmát az öreg.

- Tudják, hogy kém vagyok – jegyezte meg tárgyilagosan Piton.

- Honnan vehették az információt?

- Albus, én voltam egyedül a kastélyban, aki értesíthette a rend tagjait arról, hogy Harry eltűnt. Már eddig is volt, aki gyanakodott rám, de most már biztosak benne – szólt zaklatottan a bájitaltan tanár.

- Ez a dolog most nem hiányzott – mondta elgondolkodva Dumbledore. – Eddig legalább, még ha felületesen is, de tudtuk mire készül Voldemort.

- Nekem volna egy ötletem, azonban tudom, hogy soha nem egyeznének bele – szólt halkan Gabrielle az igazgatóhoz intézve szavait.

- Most bármilyen segítség jól jön, úgy hogy hallgatunk – mondta kedvesen az idős mágus.

- Én, beállhatnék apám helyére – jegyezte meg a lány.

- Szó sem lehet róla – mondta egyszerre Piton és Sirius.

- Hogy juthatott eszedbe egyáltalán ilyen őröltség? Meg akarod öletni magad? – kérdezte Perselus.

- Csillapodjatok – szólt kedvesen Dumbledore, majd ismét a lányhoz fordult. – Apádnak, igaza van. Ez valóban veszélyes.

- Tisztában vagyok a kockázatokkal, de lássa be, hogy nincs más, akinek sikerülhet – mondta nyugodtan Gabrielle.

- Miből gondolod, hogy neked, egy gyereknek sikerülne? – kérdezte kissé szarkasztikusan Piton.

- Meg vannak a módszereim. Mellesleg, elég nagy előnyöm van az esetleges többi jelölttel szemben.

- Éspedig? – kérdezte kíváncsian Perselus.

- Először, mint az a minisztériumban is kiderült, van olyan, aki nem gyerekként néz rám – mondta a lány, majd apja és Sirius arcára pillantva folytatta. – Másodszor, amint önnek is mondtam, Lucius Malfoy látta, hogy észrevettem.

- Micsoda? Malfoy megszökött? – kérdezte, lánya szavába vágva Piton.

- Igen Perselus, Malfoy sajnos meglépett – szólt nyugodt hangon Dumbledore, majd elmondta, mit mesélt el Gabrielle mielőtt Piton belépett volna az irodába.

- Ezek után lásd be, hogy van esélyem arra, hogy a rendnek kémkedjek – mondta Gabrielle, miután az idős mágus a beszámoló végére ért.

- Mondtam már, hogy szó sem lehet róla – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Piton.

- Malfoy veszélyes – szólt közbe Sirius.

- Sosem hittem volna, hogy valaha ezt mondom, de egyetértek Blackkel.

- Én pedig mondtam, hogy tisztában vagyok a veszélyekkel és azt is, hogy bármire képes vagyok, Harryért és a Rendért.

- Albus, mondj már valamit – fordult az igazgatóhoz Perselus.

- Nem tudok mit mondani ugyanis, a lányod érvei megcáfolhatatlanok.

- De...

- Perselus – szakította félbe kollégáját Dumbledore. – Gabrielle valóban nem gyerek már – szólt, majd a lányra emelte tekintetét. – Biztos, hogy alaposan átgondoltad, hogy mire vállalkozol?

- Igen – jelentette ki határozottan a lány.

- Hogy akarsz hozzá fogni?

- Albus, én ebbe nem egyezem bele – jegyezte meg félhangosan Piton.

- Az apám vagy, nem a főnököm – szólt közbe a lány.

- Válts stílust, ha velem beszélsz – förmedt rá a lányára Perselus.

- Elég – vágta el a kezdődő veszekedés fonalát Dumbledore. – Gabrielle épp olyan makacs, mint te Perselus és okos, akár az anyja. Ennek tudatában meg vagyok róla győződve, hogy ha már eldöntött valamit, attól nem lehet eltántorítani, és abban is biztos vagyok, hogy tisztában van a döntésének következményeivel. Bevallom, hogy magam sem vagyok nyugodt és azt is, hogy más körülmények között eszembe nem jutna engedélyezni egy ilyen, ahogy te is nevezted, őrült ötletet, de sajnos nincs más választásunk.

- Őszintén remélem, hogy tudod, mit csinálsz, Albus, mert ha a lányomnak baja esik, azt soha nem bocsátom meg neked – szólt beleegyezően Piton.

Dumbledore bólintott, majd ismét a lányhoz fordult.

- Szóval, Gabrielle, mit szándékozol tenni?

- A szünidő alatt kitalálom.

- Legyen úgy – bólintott Dumbledore. – Most azonban neked is le kellene pihenned, hiszen már csak egy nap van hátra az utazásig.

- Jó éjszakát igazgató úr – mondta Gabrielle aprót biccentve az öreg mágus felé, majd felállt és az ajtóhoz sétált. – Apám, Sirius, jó éjszakát kívánok – szólt még vissza a válla fölött, majd kilépve az ajtón becsukta azt maga mögött.

Mikor leért a pincébe és belépett a Mardekár klubhelyiségébe örömmel vette tudomásul, hogy egy árva lélek nem sok, annyi sem tartózkodott ott. Amikor belépett a szobájukba barátnői mélyen aludtak. Gyorsan átöltözött, lefeküdt az ágyába és azonnal el is nyomta őt az álom.

 Előző               Vissza a címekhez              Következő