Másnap reggel még a szobatársai előtt felébredt, vett egy gyors hideg zuhanyt és felsétált a nagyterembe reggelizni. Csak néhány elsőéves ült a Mardekár asztalánál. Elvett egy pirítóst és töltött magának egy nagy bögre kávét. Fél órával később már hangos zsibongás töltötte be a nagytermet. Mikor Lisa és Nathalie megérkeztek, ő már indulni készült. Hála az emlékezet módosító bűbájnak, barna hajú barátnője nem emlékezett az Umbridge irodájában lezajlott eseményekre.

- Sziasztok!

- Szia – üdvözölték egyszerre Gabrielle-t az érkezők, majd leültek a fekete hajú lányt közre fogva.

Hirtelen bagoly huhogás és szárnyak csapkodása hallatszott.

- Megjött a posta – jelentette ki tárgyilagosan Lisa, miközben elvette az aznapi Reggeli Prófétát egy gyöngybagolytól.

Amikor szétnyitotta az újságot és meglátta a szalagcímet felkiáltott.

- Aszta!

- Mi történ Lisa? – hajolt közelebb a szőke lányhoz Nathalie, Gabrielle-en keresztül.

- Sirius Black ártatlan – olvasta fel Lisa a cikk címét.

- Mutasd – szólt Gabrielle és kivette barátnője kezéből az újságot.

Sirius Black ártatlan
A Tizennégy éve halottnak nyilvánított Peter Pettigrew Életben van

A minisztérium szóvivője azt nyilatkozta lapunknak, hogy a tizennégy éve elítél Sirius Black ártatlansága bebizonyosodott. Mivel szemtanúk beszámolója szerint az általa meggyilkolt Peter Pettigrew életben van és jelenleg is a Sötét nagyúr szolgálatában áll. Kiderült az is, hogy Albus Dumbledore és Harry Potter egy évvel ezelőtti bejelentése, miszerint, Ő Akit Nem Nevezünk Nevén visszatért, igaz. Tegnap, a délután folyamán halálfalók egy csoportja betört a Mágiaügyi minisztériumba. Az indítékukat még nem sikerült megfejteni, de lapunk tudomására jutott, hogy a szökött bűnözők csoportját ártalmatlanító társaságban, a Roxfort boszorkány és varázslóképző szakiskola néhány diákja is benne volt. Név szerint: Harry Potter, Hermione Granger, Ronald Weasley, Ginevra Weasley, Neville Longbottom, Luna Lovegood és Gabrielle Piton.

Gabrielle hirtelen abbahagyta az olvasást, mikor rájött, hogy mi van a cikkben. Ránézett barátnői arcára és látta rajtuk a döbbenetet. Egyikük sem vette észre a feléjük közeledő Malfoyt.

- Sziasztok – vágta el a kínos csendet a fiú köszönése.

- Szia Draco – üdvözölte őt a három lány.

- Velem jönnél egy percre? – kérdezte a fiú Gabrielle szemébe fúrva a sajátját.

- Persze – mondta a lány érezve, hogy így elodázhatja a kellemetlen beszélgetést barátnőivel.

- Gaby – kezdte Lisa, de a fekete hajú lány félbeszakította.

- Később beszélünk – vetette oda szobatársának, miközben felállt és elindult kifelé a szőke fiú társaságában.

Mikor kiértek a kastély udvarába, Draco megtorpant.

- Ezt neked hoztam – mondta a fiú Gabrielle kezébe nyomva egy borítékot.

A lány kibontotta a levelet, és olvasni kezdte.

Gabrielle

Elsősorban, szeretnék köszönetet mondani a segítségedért a Minisztériumban. Azzal, hogy akkor elengedtél, nemcsak engem óvtál meg, hanem a családom becsületét is. Bebizonyítottad, hogy többet érsz, mint az áruló apád. Igen, Perselus áruló. Elárulta, amiért mi, aranyvérű mágusok harcolunk. Igyekszem szólni néhány jó szót az érdekedben, miszerint közénk való vagy és ezt be is bizonyítottad. Ha valamire szükséged van, szólj Dracónak. Remélem, hamarosan ismét viszontlátjuk egymást.

Őszinte tisztelettel:
Lucius Malfoy

A lány szemei elkerekedtek, miközben a levelet olvasta, ám gyorsan rendezte arcvonásait. Soha nem gondolta volna, hogy ennyire könnyű dolga lesz.

- Apám, nekem is küldött egy levelet és abban elmagyarázta a minisztériumban történteket – szólt nyugodtan a fiú.

- Értem – sóhajtott Gabrielle, majd folytatta. – Ezek szerint, mikor bejöttél a nagyterembe, te már tudtad.

- Igen és köszönöm, amit apámért tettél.

- Nem kell megköszönnöd. Apám tizenegy éves koromig nem foglalkozott velem és azt sem tudtam, hogy ki vagyok. Azonban, most már tudom és vele ellentétben, én nem leszek Dumbledore talpnyalója – mondta halkan, de tárgyilagosan a lány. – Most viszont jobb, ha megyek – szólt és elindult vissza a kastélyba.

Az utolsó nap nem mondhatni, hogy eseménytelenül telt el. Gabrielle-t folyamatosan kérdésekkel bombázták a Próféta aznapi száma miatt. A lány, délután, felkereste az igazgatót, és megmutatta neki Lucius Malfoy levelét. Az idős varázsló óvatosságra intette és Gabrielle megfogadta, hogy vigyázni fog a férfival.

Másnap, mikor két barátnőjével együtt leszállt a Roxfort expresszről és látta a két lányt eltűnni a tömegben, elindult, hogy megkeresse Harryéket. Mikor oda ért, öccse, Hermionétól és Rontól búcsúzkodott éppen.

- Nem kell félteni, vigyázok rá – szólt kedvesen Gabrielle.

- Induljunk – Lépett melléjük Lupin.

Gabrielle, Harry és Remus együtt léptek át az átjárón, a másik oldalra, ahol már várt rájuk a Dursley család.

„Ki lehet ez a lány? Nem is csúnya. Potternek barátnője van?” – gondolta Dudley.

- Ki ez a lány Potter? – kérdezte Vernon Dursley.

- Én leszek Harry testőre a nyáron – válaszolt az öccse helyett Gabrielle.

- Minek neki testőr? Ki akarna ártani neki? – kérdezte Petúnia.

- Apám, már sok mindent mesélt rólad, de azt nem hittem volna, hogy ennyire ostoba vagy Petúnia néni – jegyezte meg kissé gúnyosan Gabrielle.

- Ki a te apád? – kérdezte ingerülten Petúnia.

- Perselus Piton.

- Perselusnak van egy lánya?

- Petúnia, ki az a Perselus Piton és honnan ismered? – kérdezte Vernon, szúrós szemmel nézve feleségére.

- Vernon, majd később elmesélem, most... most menjünk haza – mondta idegesen a nő.

- Potter, nem elég, hogy téged el kell viseljünk, még egy idegent is a nyakunkba sózol? – szólt felháborodottan Vernon.

- Petúnia néni, én nem vagyok idegen – mondta kissé gúnyosan Gabrielle.

- Hogy, hogy nem vagy idegen? Az apádat ismerem, de téged nem.

- Nézz meg jobban nénikém – szólt sejtelmesen mosolyogva a lány.

- Nénikéd? Nénikéd? – ismételgette Vernon és a homlokán kidagadtak az erek. – Ki a fene vagy te tulajdonképpen?

- Lily Gabrielle Piton.

Petúnia ámulva nézett Gabrielle-re és arra gondolt, hogy annak idején eldobta magától a lehetőséget, hogy megismerje az unokahúgát. Csodálkozó szemeit látva Vernon és Harry egyszerre kiáltottak fel.

- Te tudtál róla?

- Most menjünk haza és, majd otthon megbeszéljük a többit – hebegte az asszony.

- Nekem nincs ellenemre, hogy egy nyugodtabb környezetben folytassuk ezt a beszélgetést – jegyezte meg mosolyogva Gabrielle.

A többiek bólintottak, majd a Gabrielle és Harry elbúcsúzta Lupintól és a csapat elindult kifelé a pályaudvarról. Egész úton hallgatásba burkolództak. Mikor megérkeztek a Privet Drive-ra, kiszálltak az autóból, majd Harry, megragadva nővére kezét rögtön az ebédlőbe rángatta. Bármilyen furcsa, Vernon, ugyan így tett feleségével, Petúniával. Dudley egyedül ment utánuk. Miután mind helyet foglaltak az asztalnál, a társaság várakozás teljesen nézett Petúniára.

- Halljam, az igazat Petúnia és az elején kezd! – mondta kissé ingerülten Vernon. – Ki az a Perselus Piton? Ki ez a lány és a legfontosabb, mi köze van hozzád?

- Perselus régen, mikor még Lily és én gyerekek voltunk, a barátunk volt – kezdett bele az asszony. – Amikor kiderült, hogy a nővérem boszorkány, a fiú majd kiugrott a bőréből és akkor mondta el, hogy ő pedig varázsló. Akkoriban, én kedveltem őt – szólt szemét lesütve a nő. – Azonban, rá kellet jönnöm, hogy Lilybe szerelmes. Amikor a nővérem elutazott abba az iskolába, akkor már tudtam, hogy őket nem lehet elválasztani.

- Júj, anya, ez remélem nem ragályos – jegyezte meg kissé gúnyosan Dudley.

- Nem vagyok már olyan naiv, mint régen Dudley – mondta határozottan a nő, de inkább úgy nézett ki, mintha saját magát akarta volna meggyőzni.

- A lényegre Petúnia – szólt rá feleségére Vernon.

- Évekkel később, Lily teherbe esett, azonban mivel a mágusok között háború volt, el kellett rejtőznie – folytatta a félbehagyott történetet a nő. – A gyerek apjáról annyit tudtam meg, hogy valami veszélyes dolgot vállalt, ezért Lilynek és a gyereknek is el kellet rejtőznie. Vernon, te sokáig dolgoztál, aznap, mikor egy öreg mágus jelent meg nálunk. Hat hónapos terhesen mit tehettem volna, hát beengedtem.

Az érintett szúrós szemmel nézett feleségére.

- Egy körül belül egy hónapos kisbabát tartott a kezében és kérte, hogy vegyük magunkhoz. Elmondta, hogy a nővérem lánya és, hogy biztonságba akarja helyezni, de nekem eszem ágában sem volt Lily kölykét pátyolgatni. Az öreg végül elment és két évvel később Harryt találtuk a küszöbön egy levéllel.

Mikor a nő elhallgatott, mindenki Gabrielle-re nézett.

- Őszintén örülök, hogy nem ide kerültem – törte meg a beállt csendet a lány. – Főleg azok után, amit Dumbledore-tól hallottam – szólt, majd egy apró, de jelentőségteljes pillantást vetett nagynénjére.

Petúnia arca égő vörös színt öltött és azon morfondírozott, hogy a lány, vajon arról beszél-e, amire ő gondol.

- Lehet, hogy nem gazdagok, de még a nevelő szüleimnél is jobb sora lett volna Harrynek, mint itt, a tulajdon rokonainknál – jegyezte meg egy alig észrevehető gúnyos mosoly kíséretében a lány.

Petúnia kiengedte az eddig bent tartott levegőt, és kíváncsian fürkészte unokahúga arcát. Eszébe jutott, hogy Perselus is jól el tudta titkolni az érzelmeit mások elől és rá kellett jönnie, hogy Gabrielle, ebben nagyon is hasonlít a férfira.

- Remek – morogta Vernon. – Akkor mért nem oda mentetek?

- Mert a nevelő szüleim, Párizsba utaztak a nyárra – szólt tárgyilagosan a lány. – Amúgy sem maradunk csak két hétig, utána azt csináltok, amit akartok.

- Hogy-hogy csak két hétig maradunk? – kapta fel a fejét Harry, nővére utolsó megjegyzésére.

- Vasárnap várnak minket a főhadiszálláson.

- Ezt eddig mért nem mondta senki? – szólt kissé felháborodva a Potter fiú.

- Mert eredetileg csak ma este kellett megtudnod.

- Mivel bizonyára mindenki fáradt, jobb lesz, ha megvacsorázunk és eltesszük magunkat holnapra – szólt közbe Petúnia.

Férje csak morgott valami „majd jövök” félét, majd felállt, és elvonult a háló felé.

- Potter... ő... Harryével szemben – javította ki magát Petúnia, mikor meglátta a Gabrielle arcára kiült szemrehányó kifejezést –, van egy vendégszoba, az lesz a tied – fejezte be a nő a lányhoz intézve szavait, majd felállt az asztaltól és a konyhapulthoz sétált, hogy neki kezdjen a vacsora elkészítéséhez.

Dudley is felállt és leült a nappaliban a tévé előtti fotelbe. Harry, ismét megragadta nővére karját és elkezdte húzni a lányt a lépcső felé.

- Megmutatom a szobádat – mondta a fiú.

A lány bólintott és követte testvérét fel a lépcsőn, majd balra az első ajtón beléptek egy sötét szobába. Harry felkapcsolta a villanyt és Gabrielle körülnézett. A helyiségben egy íróasztal, egy gondosan megvetett ágy és egy hatalmas ruhásszekrény foglalt helyet.

- Lemegyek a bőröndömért – szólalt meg végül a lány.

- Majd én felhozom – jegyezte meg udvariasan a fiú.

- Nem szükséges, inkább pakold ki a sajátodat, és a vacsoránál találkozunk – mondta Gabrielle és kilépve a szobából már el is tűnt a lépcsőn.

Az előtérből be lehetett látni a konyhába. A lány észrevette, hogy nagynénje egyedül van, ezért a ládáját a lépcső oldalának támasztva hagyta és belépett az étkezőbe.

- Gondolom, rájöttél, hogy nem azért kezdtem Harryről beszélni, mert olyan gyászos képet vágtál – jegyezte meg Gabrielle, mire Petúnia kezéből kiesett a fakanál.

- Nem tudom, miről beszélsz – mondta a nő, miután felvette a földről és leöblítette a főzőeszközt.

- Ne játszd az ostobát, nagyon is jól tudod, hogy miről beszélek – szólt kissé gúnyosan a lány. – Tájékoztatásul közlöm, hogy Dumbledore utasítására vagyok itt és nem csak az a feladatom, hogy Harryt megvédjem.

Petúnia csendbe burkolózott.

- A fiad, más. Olyan, mint mi, mint én és Harry.

- Dudley, ezt soha nem fogja megtudni – szólt tárgyilagos hangon a nő.

- Az nem kérdés, hogy megtudja-e, mivel utasítást kaptam Dumbledore-tól – szólt kissé gúnyosan Gabrielle. – A kérdés inkább az, hogy ki mondja meg neki, te vagy én.

- Ezt mégis hogy képzeled? – kérdezte felháborodva a néni.

- Ez nem az én döntésem. Dumbledore szerint joga van tudni az igazat és a hozzá hasonlókkal együtt megtanulni, hogyan használja a képességeit.

- Ez nem a te dolgod.

- Attól kezdve, hogy az igazgató megbízott vele, attól kezdve az én dolgom végrehajtani az utasítását. Én pedig elvégzem a rám bízott feladatot.

- Ezt ne most beszéljük meg, mert kész a vacsora – jegyezte meg a nő, elterelve a beszélgetés fonalát.

Gabrielle bólintott, de Petúnia is érezte, hogy ezzel csak halogatta az elkerülhetetlent.

 Előző               Vissza a címekhez              Következő