Miután befejezték a vacsorát, a három Dursley hamar lefeküdt aludni. Gabrielle és Harry, felvitték a lány bőröndjét a szobájába, majd miután kipakoltak és leültek az ágyra, a fiú megszólalt.

- Mióta visszajöttünk a Minisztériumból, azóta nem tudtunk nyugodtan beszélgetni, pedig lenne néhány kérdésem hozzád.

- Hallgatlak – szólt kedvesen a lány.

- Sirius azt mondta, hogy te mentetted meg az életét, de nem sikerült rájönnöm, sem nekem, sem pedig Hermionénak, vagy Ronnak, hogy hogyan.

- Pedig, nem egy ördöngösség – jegyezte meg mosolyogva Gabrielle. – Egyszerűen elgáncsoltam, ő pedig beverte a fejét.

- Ha tudtad, hogy él, mért hagytad, hogy mindenki azt higgye, halott.

- Azért, mert azt hittem, hogy elkéstem, és már nem tudtam segíteni – mondta, majdnem sírva a lány, ahogy visszaemlékezett, mit érzett, mikor azt hitte, hogy elveszítette szerelmét.

- Mondd csak, mi van közted és a keresztapám között? – kérdezte kíváncsian Harry.

- Mért kérdezed? – nézett meglepetten öccsére Gabrielle.

- Csak, mert amikor visszajöttünk a Minisztériumból és leültünk Dumbledore irodájában, végig fogtátok egymás kezét.

- Nézd Harry, én...

- Ha szeretitek egymást, én nem állok az utatokba – vágott nővére szavába Harry.

- Köszönöm – mondta a lány, majd megfogta testvére kezét. – Kérlek, hogy ne szólj róla senkinek, mert ha apám megtudja, abban nem lesz köszönet.

- Megígérem, hogy tartom a számat, és biztos vagyok benne, hogy Hermione, Ron és Ginny is.

- Legyen ez inkább a kettőnk titka.

- Ezzel egy kicsit elkéstél, mivel nekem is Hermione hívta fel a dologra a figyelmemet, és amikor ezt kifejtette, hogy mi lehet köztetek, Ron és Ginny is jelen volt.

- Értem.

Hajnalig folytatták a beszélgetést. Gabrielle elmondta, hogy ő már jóval azelőtt tudomást szerzett Sirius ártatlanságáról, mielőtt a trió találkozott volna vele. Szóba kerültek még a lány, Rendnek végzett feladatai is. Végül, úgy ahogy voltak, ülve nyomta el őket az álom.

Az első hét eseménytelenül telt. Harry és Gabrielle sokat sétáltak a környéken. Már keményen benne voltak a második hétben, mikor pénteken a lány felvetette öccsének, hogy menyjenek el fagyizni. Késő délután volt, úgy hat óra körül járhatott az idő, mikor elindultak. Azonban nem vették észre, hogy valaki követi őket.

Fél óra múlva, miután kiléptek a cukrászdából és már a parkban sétáltak, érezték, hogy hirtelen lehűlt a levegő, mint amikor az ember belép egy hűtőkamrába és rázárják az ajtót. Majd, egyszer csak, egy kiáltásra lettek figyelmesek a hátuk mögül. Megfordultak és egy pillanatra ledermedtek a látványtól. Az őket követő Dudleyt négy dementor vette célba. A két testvér azonnal pálcát rántott. Azonban Gabrielle szeme előtt felvillantak azok az emlékek, mikor azt hitte, szerelme meghalt, ám érezte, erősnek kell lennie. Eszébe jutott, a Sirius és közte elcsattant első csók. Erősen koncentrált arra, mit érzett akkor, amikor a férfi ajka az övéhez ért, majd eldobva a markában lévő fagylalt maradékát, megfogta öccse fegyvert, tartó kezét és megszólalt.

- Bízd rám, Harry – suttogta halkan, de határozottan, majd felemelte a pálcáját és ismét megszólalt. – Expecto Patronum!

A bűbáj elhangzása után Gabrielle pálcájából egy ezüstszínű bengáli tigris röppent ki, elkergetve a négy láthatóan dühös dementort. Miután a lények elmenekültek, a lány visszahívta a patrónust és öccsével együtt a reszkető Dudleyhoz rohantak. A fiú alig volt magánál, ezért a fiatalok megfogták unokatestvérüket és elindultak visszafelé.

Mikor beléptek a házba és Petúniával találták szembe magukat. Harry fejmosásra számított.

- Mi történt? – kérdezte ijedten a nő.

- Kutya baja, csak egy kicsit többet ivott a kelleténél – mondta Gabrielle, olyan természetességgel a hangában, hogy Harrynek vigyáznia kellett, hogy le ne essen az álla.

- Kö... köszönöm, hogy haza hoztátok – jegyezte meg Petúnia.

- Nincs mit – válaszolta Gabrielle és elkezdte öccsét a lépcső felé taszigálni. – Felvisszük a szobájába.

Mivel válasz nem érkezett a két fiatal ezt úgy könyvelte el, hogy Petúnia bevette a meséjüket. Felcipelték az ájult fiút a szobájába és lefektették az ágyára.

- Írni kellene Dumbledore-nak – jegyezte meg Harry, miután kiléptek a folyosóra.

- Te írd meg a levelet és, ha kész van, elolvasom. Én megnézem, mit tudok tenni Dudleyért.

- Rendben – monda Harry és bement a saját szobájába, Gabrielle pedig Dudleyét vette célba.

Elővette a pálcáját, és az ájult fiúra szegezte.

- Stimula – mondta és unokatestvére magához tért.

- Mi történt? – kérdezte a fiú, miközben villámsebességgel ült fel az ágyon.

- Mire emlékszel? – kérdezte a lány, miközben leült a fiú mellé és a kezébe nyomott egy szelet csokoládét. – Ezt edd meg és meséld el, mire emlékszel!

Mindeközben Harry, csak néhány szót firkantott egy pergamenre, majd Dudley ajtajához lépve elcsípett egy mondatot a beszélgetésből.

- Egyszer csak úgy éreztem, hogy mindjárt megfagyok, aztán megjelentek azok a fekete csuklyás repülő alakok – hallatszott unokatestvére hangja az ajtó túloldaláról.

„Ez képtelenség, hiszen a muglik, nem látják a dementorokat” – gondolta a fekete hajú fiú, majd kinyitotta az ajtót és belépett a szobába.

- Harry – szólította meg a belépőt unokatestvére. – Tavaly is ezek az izék támadtak meg, csak akkor nem négyen voltak, hanem ketten.

Harry úgy nézte a másik fiút, mintha az, azt mondta volna, hogy Voldemort a világ legbarátságosabb embere.

- Te láttad a dementorokat? – kérdezte a fekete hajú fiú, miután visszanyerte a hangját.

- Igen – válaszolta a kérdezett, olyan természetességgel, mintha csak azt ecsetelte volna, hogy kék az ég.

- De a muglik nem látják a dementorokat – kelt ki magából Harry, majd Gabrielle-re nézett, megerősítést várva.

- Eredetileg – szólt halkan a lány –, erről vasárnapig nem szabadna beszélnem, de mivel már péntek van és ez egy rendkívüli helyzet, ezért nem hiszem, hogy Dumbledore megharagszik, ha elmondom.

- Miről beszélsz? – kérdezte egyszerre a két fiú.

- Arról, hogy Dudley nem mugli, hanem mágus – jelentette ki egyértelműen Gabrielle.

- Mi? – nézett a lányra, nagy szemet meresztve a két srác.

- Ha Dudley varázsló, akkor mért nem kapott levelet a Roxfortból? – tette fel Harry az első értelmes kérdést, ami az eszébe jutott.

- Ő is kapott levelet, de veled ellentétben neki az anyja visszaküldte, azzal a válasszal, hogy Dudley nem szándékozik mágiát tanulni.

- Ezt honnan veszed? – kérdezte az érintett, bekapcsolódva a beszélgetésbe.

- Dumbledore mondta el, mielőtt Harry és én, közel két hete eljöttünk a kastélyból – ecsetelte a lány. – Az igazgatótól azt a feladatot kaptam, hogy figyelmeztessem anyádat – nézett rá Dudleyra –, ez alatt a két hét alatt el kell mondania neked az igazat, mert, ha nem teszi meg, akkor nekem kell vasárnap, az utazás napján beavatnom téged, ugyanis te is velünk jössz a főhadiszállásra.

- Beszélnem kell anyával, ezt meg kell magyaráznia – ugrott fel az ágyból Dudley.

- Szó sem lehet róla – mondta, ellentmondást nem tűrő hangon Gabrielle. – Előbb értesítenünk kell Dumbledore-t a történtekről.

- Itt a levél – nyomott a lány kezébe Harry egy darab pergament. – Olvasd át, én addig idehozom Hedviget.

- Fölösleges Harry, ugyanis nem bagolypostát fogunk használni.

- Akkor, mégis hogy akarod elküldeni Dumbledore-nak a levelet? – nézett értetlenül nővérére a fiú.

- Azért küldtelek el, hogy írj egy levelet az igazgatónak, mert egyedül akartam kihallgatni Dudleyt, de mivel előbb végeztél, mint gondoltam, így kénytelen voltam elmondani, amit tudtam.

- Jó, de akkor is értesíteni kell Dumbledore-t.

- Ezt én elintézem – mondta a lány, majd felállt az ágyról, elővette a pálcáját és a padlóra szegezve megszólalt. – Expecto Patronum.

A pálcából ismét előugrott az ezüstös bengáli tigris, és amikor látta, hogy dementornak nincs nyoma, leült a szőnyegre és várakozás teljesen nézett gazdájára.

- Dumbledore professzor, dementor támadás történt – szólt Gabrielle, a patrónushoz címezve szavait. – Jól vagyunk, de kénytelen voltam Dudleyt idő előtt beavatni. Várom az utasításait, Gabrielle.

Mikor befejezte, intett a pálcájával az ablak felé, és a patrónus felszívódott.

- Most már beszélhetek Anyával? – kérdezte kissé türelmetlenül Dudley.

- Előbb, meg kell várnunk az igazgató válaszát – jelentette ki határozottan a lány. – Egyébkén is, Anyád úgy tudja, hogy azért voltál kiütve, mert túl sokat ittál és nem azért, mert négy dementor megtámadott.

Az ablakon kopogtatás hallatszott. Mikor a három fiatal odanézett, egy vörös színű furcsa madarat vettek észre.

- Ez Fawkes, Dumbledore madara – jelentette ki Harry, majd az ablakhoz lépve beengedte a főnixet, ami Gabrielle vállán állapodott meg és a lány kezébe ejtett egy apró pergament.

Gaby, szétnyitotta a levelet, és olvasni kezdte.

„Gaby, ne tegyetek semmit, ne hagyjátok el a házat, csomagoljatok össze és maradjatok együtt. Holnap reggel nyolcra, értetek megyünk. Dumbledore professzor.”

- Anyáék nem fognak belemenni – jegyezte meg halkan Dudley.

- Nekem elhiheted, hogy nincs olyan ember, aki ellent tud mondani Dumbledore-nak – szólt kedvesen Gabrielle.

- De... – kezdte Dudley.

- Harry – nézett rá testvérére a lány félbeszakítva a szőke fiú mondanivalóját. – Minden rendben? Sápadt vagy.

- Csak a dementorok miatt – válaszolta a fiú.

- Segíts Dudleynak összepakolni, én lemegyek a konyhába és készítek valamit, amitől jobban leszel.

A két fiú bólintott, Gabrielle pedig kiment a szobából, be a sajátjába. Elő vette a ládáját és kutatni kezdett benne. Néhány perc múlva, meg is találta, amit keresett, azt a dobozt, amiben a bájital hozzávalókat tartotta. Hóna alá véve a ládikát lement a konyhába, elővett két lábast és feltett bennük vizet a tűzhelyre. Elővette az eszközöket és a hozzávalókat, majd elkezdte felszeletelni őket. Nem ez volt az első alkalom, hogy egyedül állt neki bájitalt főzni. Amanda sokszor engedte, hogy a szünetben gyakorolja a főzetek elkészítését, de tudta, hogy ez most más. Most nem hibázhatott. Néhány perc múlva az egyik fazékban ott rotyogott a nyugtató, a másikban az erősítő főzet. Fél óra alatt be is fejezte a bájitalokat. Elzárta a lángot a lábosok alatt és kimért nyolcfiolányi bájitalt, bedugaszolta őket, majd elővette a pálcáját, és a konyhapultra szegezte.

- Suvickus – mondta és a pult, az eszközökkel együtt ismét ragyogott a tisztaságtól.

Ezek után, fogta a nyolc üvegcsét és a holmijait, majd elindult felfelé a lépcsőn. Mikor belépett unokatestvére szobájába, a helyiség leginkább egy csatatérre emlékeztette.

- A számítógépre nem lesz szükséged – mondta Harry és látszott rajta, hogy nem először.

- Látom, jól szórakoztatok – jegyezte meg a lány, miután sikerült becsuknia maga mögött az ajtót.

- Azok mik? – kérdezte kíváncsian Dudley, a Gabrielle kezében lévő bájitalos fiolákra mutatva.

- Erősítő és nyugtató főzetek – mondta mosolyogva a lány, majd végignézve a szobán nagyot sóhajtott. – Ezt pedig – mutatott Dudley félig üres bőröndjére –, majd én befejezem – szólt és elővéve a pálcáját, leírt vele egy láthatatlan kört a szobában, majd a bőröndre mutatott.

A ruhák katonás rendbe sorakoztak, és maguktól belerepültek az utazóládába. Dudleynak még az álla is leesett a lány mutatványától.

- Jut is eszembe – szólalt meg Harry. – Dumbledore azt írta, hogy többen jönnek. Vajon ezúttal kik lesznek azok? Különben, minek a nyugtató és az erősítő bájital? – nézett nővérére a fiú.

- Amint az előbb te is megjegyezted, az igazgató azt írta, hogy nem egyedül jön – kezdett bele a magyarázatba a lány. – Éppen ezért, én is elgondolkoztam azon, hogy kik lesznek a kísérői. Egyébként, az egyik erősítő főzet a tied – nyomott egy fiolát öccse kezébe Gabrielle.

- Köszi. Amúgy, neked van ötleted, hogy kik jönnek holnap Dumbledore-ral? – kérdezte Harry, miközben kidugaszolta a fiolát és megszagolta.

- Hat évig kitűnő voltam bájitaltanból – jegyezte meg Gabrielle, Harry kételkedő tekintetét látva.

A fiú egy szuszra kiitta az üveg tartalmát, majd visszaadta nővérének az üres fiolát.

- Egyébként, a kérdésedre felelve, van egy erős sejtésem, de remélem, tévedek.

- Mi lenne az?

- Szerintem, ha több kísérője is lesz, az egyik biztos, hogy apám.

Még sokáig folytatták a beszélgetést. Harry és a lány, meséltek Dudleynak a Roxfortról és a tanárokról. Hajnal fél három felé a két fiú elaludt. Gabrielle betakarta őket, a főnixet, meg bevitte Harry szobájába és arra kérte a madarat, maradjon ott, az állat pedig engedelmeskedett. Miután becsukta öccse szobájának az ajtaját, visszament a két békésen szundikáló fiúhoz, majd leült a földre, hátát az ágy oldalának döntötte és hamarosan, őt is elnyomta az álom.

 Előző               Vissza a címekhez              Következő