Másnap reggel, Gabrielle fél hétkor ébredt fel. Mikor kinyitotta a szemét, de nem tudta, hogy hol van, aztán eszébe jutottak az előző este történt események. Felkelt a földről, megmasszírozta elgémberedett nyakát, majd átsétált Harry szobájába, mert eszébe jutott, hogy az öccsének sem ártana rendesen bepakolni a ládájába. Elővette a pálcáját, és ugyan azzal a varázslattal, amivel tegnap Dudleynak segített, Harrynek is rendbe tette a holmijait. Miután kipucolta Hedvig kalitkáját, lement a konyhába, hogy igyon egy bögre kávét.

Belépve a helyiségbe meglepődött, hiszen Petúnia már a reggeli elkészítésével foglalatoskodott.

- Segíthetek valamiben? – kérdezte a lány, mikor látta, hogy a mosatlan edények lassan elérik a plafont.

- Megoldom – mondta Petúnia, mint már oly sokszor a közel két hét alatt.

Gabrielle megvonta a vállát, majd odalépett a kávéfőzőhöz és töltött magának egy csésze feketét. Ránézett nagynénjére és észre vette, hogy a nő se aludhatott sokat az éjjel.

- Jut is eszembe – szólalt meg végül Petúnia. – Mi volt az a csörömpölés hajnalban, a konyhában?

- Főztem egy teát, talán baj? – kérdezte a lány, kíváncsi szemeket meresztve a nőre.

- Nem, de azt azért megkérdezném, hogy miből, ugyanis két napja fogyott el az utolsó adag teafű.

- A nevelő szüleim gyógyszerészek, ezért, ha mást nem is, gyógyteát mindig tudok csinálni – mondta Gabrielle, de érezte, hogy pengeélen táncol.

- Értem.

- Én nem erőltetem a segítséget, de azok az edények – mutatott a lány a mosogatóban lévő toronymagas mosatlan halomra –, előbb-utóbb le fognak bukfencezni.

- Nem bánom, segíts, ha akarsz – rántotta meg a vállát a nő.

Gabrielle, elővette a pálcáját, és az edényekre szegezte, azonban Petúnia arcát látva megkérdezte.

- Valami baj van? – kérdezte ártatlan kifejezéssel az arcán, pedig tudta jól, miért néz rá riadtan a nagynénje.

- Ha azt használod – mutatott a nő, a lány kezében lévő pálcára –, akkor kirúgnak abból az iskolából. Tavaly Harryt is majdnem kirúgták.

- Harry még kiskorú, ezért ő nem varázsolhat a Roxforton kívül.

- De te is abba az iskolába jársz, nem? – vágott Gabrielle szavába Petúnia.

- Igen, azonban én már nagykorúnak számítok.

- Az nem lehet, még csak tizenhét éves vagy.

- A varázsvilágban, tizenhét éves kortól nagykorúnak számít az ember – magyarázta Gabrielle. – De, ha annyira zavar a mágia, akkor csinálhatom hagyományos módon is – mondta végül a lány, és hátsó zsebébe csúsztatta varázspálcáját, majd levette a pulcsiját, ami alatt egy ujjatlan, sötétzöld színű, testhez simuló felső volt és kezébe véve a mosogató szivacsot neki kezdett a munkának.

Tíz perc telt el és a lány még mindig az egyik feketére kozmált edény alját sikálta.

- Azt hagyjad – szólt ezúttal kedvesen Petúnia. – Az már nem fog lejönni.

- Hát így nem is – jelentette ki a lány, és ismét elővette a pálcáját a farzsebéből, majd a koszos edényekre irányítva ismét megszólalt. – Suvickus.

Az edények tisztábbak voltak, mint valaha és a lábos, amit az imént Gabrielle tíz percen keresztül próbált megtisztítani, úgy nézett ki, mintha vadonatúj lenne. Petúnia arckifejezése, ahogy sokan mondanák, megfizethetetlen volt.

- Köszönöm. Azzal a lábossal, három éve szenvedek, mert amióta odakozmált benne valami, azóta minden leég, amit csinálok benne – jegyezte meg mosolyogva a nő.

- Nincs mit – rántotta meg a vállát Gabrielle, majd visszaült az asztalhoz, hogy megigya a kávéja maradékát, de előbb eltette a farzsebébe a pálcáját.

- Azzal vigyázz, mert a végén levarázsolod a feneked – hallotta meg a lány, öccse hangját a konyhaajtóból.

- Jó reggelt, Harry – köszönt mosolyogva a lány. – Egyébként, honnan vetted ezt az ökörséget?

- Mordon mondta még tavaly – válaszolt a fiú és ő is leült a Gabrielle melletti székre.

- Dudley felébredt már? – kérdezte suttogva a lány az öccsétől.

- Még nem. Soha nem volt korán kelő típus – jegyezte meg vigyorogva a fiú.

- Nem ártana felkelteni, mielőtt... – Gabrielle nem tudta befejezni a mondatot, mert csengettek.

- Ki, lehet az ilyen korán? – kérdezte morogva Vernon, miközben kilépett a háló ajtaján, magára rángatta baba kék hálóköntösét és kicsoszogva az ajtóhoz, kinyitotta azt.

Gabrielle és Harry felálltak az asztaltól és kimentek az előtérbe, hogy megnézzék maguknak a hajnali látogatót. Az ajtóban, Dumbledore állt, világoskék, hajszálcsíkos öltönyben, mögötte pedig, Piton, sötétzöld, és Sirius világosszürke ingben.

- Nem veszünk semmit, és nem adakozunk senkinek – mondta Vernon és, ha Gabrielle meg nem szólal, rácsukta volna az ajtót a furcsa hármasra.

- Jól áll neked a zöld apa – mondta kissé gúnyosan a lány, mikor látta, hogy a férfi, a tőle, karácsonyra kapott inget viseli.

- Mit akarnak itt? – kérdezte Vernon, mikor megtalálta a hangját.

- Vernon, ki az? – szólt Petúnia hangja a konyhaajtó felől, ám válaszolni már senki nem tudott, mert rögtön utána hatalmas csörömpölés hallatszott.

Mikor a nő, kilépett az előtérbe, láthatólag sokkos állapotba került és kiejtette a kezében tartott tányérokat a földre.

- Ez nem lesz egyszerű – jegyezte meg halkan Gabrielle, öccse fülébe suttogva.

- Az isten szerelmére Petúnia, a tányérok! – kiabálta el magát Vernon.

- Sajnálom – szólt, magához térve a révületből az asszony és letérdelt, hogy összeszedje a darabokra tört tányérokat.

- Maguk pedig – fordult az ajtóban álló hármashoz –, mondják el gyorsan, hogy mit akarnak, aztán tűnjenek el innen.

- Jobb lenne, ha ezt a beszélgetést, nem az ajtóban folytatnánk, mert nem hiszem, hogy a szomszédokra is tartozik a mondanivalónk – szólt barátságosan Dumbledore és beljebb tessékelte az útjában álló Vernont, majd bement a nappaliba és leült az egyik fotelbe.

Vernon csak tátogni tudott és a homlokán kidagadtak az erek. Amikor felfogta mi történt, az öreg mágus után indult.

- Jobb, ha te is utánuk mész – suttogta Harrynek Gabrielle –, mielőtt „kedvenc” bácsikánk gutaütést kap.

A fiú bólintott, majd magára hagyta, a még mindig törött tányérokat takarító nagynénjét és a nővérét, a két meglepett arcot vágó varázslóval.

- Leellenőrzöm a házat kívülről – morogta Piton és el is tűnt.

- Mi volt ez a csörömpölés – kérdezte Dudley, a lépcső tetején állva.

- Eltört néhány tányér – kiabált vissza Gabrielle. – Viszont te, meg gyere le, mert itt van az igazgató és rád vár a nappaliban.

A szőke fiú villámsebességgel szedte a lábait lefelé a lépcsőn. Leérve nem állt meg, hanem azonnal a nappaliba sietett.

- Szerintem, gyere beljebb – szólt Gabrielle és kézen fogva Siriust behúzta a házba, majd becsukta mögötte az ajtót.

- Nem valami fényes kilátások – jegyezte meg suttogva a férfi.

- Egyet értek – mondta a lány, majd a még mindig földön térdelő nagynénjéhez fordult. – Hagyd azokat, Petúnia néni – szólt, majd közelebb lépve az asszonyhoz, a karjánál fogva betessékelte a konyhába és leültette az asztalhoz, aztán intett Siriusnak, hogy jöjjön utánuk.

A férfi, kikerülve a cserepeket, belépett az étkezőbe és megállt a konyhapultnak támaszkodva.

- Ezt idd meg – nyújtott oda a lány nagynénjének egy bájitalos fiolát, miután kidugaszolta.

- Mi ez? – nézett kisírt szemekkel unokahúgára az asszony.

- Nyugtató – mondta kedvesen Gabrielle és a nő, egy hajtásra kiitta a fiola tartalmát.

Néhány perces hallgatás után a lány ismét megszólalt.

- Jobban vagy egy kicsit? – kérdezte halkan, miközben leült a Petúnia melletti székre.

- Talán – válaszolt a nő, ám a hangján észrevehető volt, hogy az imént még sírt.

- Sajnálom, hogy nekem kellett elmondanom Dudleynak az igazat, de nem volt más választásom – mondta kedvesen Gabrielle.

- Ne sajnáld, inkább köszönöm, hogy elmondtad neki.

A lányt, ledöbbentette a nő válasza.

- Ugye tudod, hogy Dumbledore professzor, ezúttal nem Harry miatt jött? – kérdezte, óvatosan puhatolózva Gabrielle.

- Azért jött, hogy elvigye a fiamat – jelentette ki tárgyilagosan Petúnia. – Azonban, ti, egy cseppet sem tűntetek meglepettnek, amikor megjelentek.

- Az igazgató úr értesített róla, hogy ma idejön és arról is, hogy nem egyedül, de azt nem árulta el, hogy kik lesznek a kísérői.

- Hibáztam, és a fiamnak kell fizetnie érte – mondta az asszony és látszott rajta, hogy megint a sírás kerülgeti.

- Amit tettél, azt szeretetből tetted és ezért senki nem fog elítélni és Dudleyt sem.

- Köszönöm – szipogta a nő, majd a zsebébe nyúlt és elővett egy zsebkendőt, ám unokahúga elkapta a csuklóját.

Petúnia tenyere úszott a vérben. A lány felállt és elővéve a pálcáját a farzsebéből, azonnal a nő kezére szegezte. A vér eltűnt és a sebek is begyógyultak.

- Köszönöm – szólt ismét könnyeivel küzdve az asszony.

- Nincs mit – mondta Gabrielle, majd Siriushoz fordult. – Tapmancs, megtennéd, hogy behozod a tányérokat?

- Nem szükséges, még a végén ő is elvágja a kezét – jegyezte meg kedvesen Petúnia.

A férfi bólintott és nem foglalkozva a nő aggódó szavaival, az ajtóhoz lépett, majd elővéve a pálcáját a törött tányérokra szegezte és megszólalt.

- Reparo – mondta és a szilánkok egybeolvadtak, néhány másodperccel később, pedig újra öt díszes tányér feküdt a földön.

Eltette a pálcáját és felrakta az immár sértetlen tányérokat a konyhapultra.

- Egyébként, ki ez az úriember? – kérdezte Petúnia, miközben a férfi a tányérokkal foglalatoskodott.

- Ő, Harry kereszt apja, Sirius Black – mutatta be a lány, a pult mellett álló férfit.

- Sirius Black? – nézett riadtan a lányra Petúnia.

- Igen – válaszolt mosolyogva Gabrielle, majd hozzá tette. – Az a Sirius Black, akit ártatlanul ítéltek el.

- Petúnia néni – lépett be Harry a konyhába, a nappaliból. – Dumbledore professzor beszélni szeretne veled.

A nő felállt és bement a szobába, Harry pedig követte.

- Hiányoztál – állt fel Gabrielle is a székből és szerelme nyakába vetette magát.

- Te is nekem – mondta a férfi átölelve kedvese derekát, majd apró csókot nyomott a lány ajkaira.

- Ha ez titok, akkor nem itt kellene csinálni – jegyezte meg Harry, miután becsukta maga mögött a nappali ajtaját.

- Harry, mi... – kezdte a férfi, de Gabrielle félbeszakította.

- Sirius, ő már tudja – mondta a lány, fejét szerelme vállának döntve.

- Elmondtad neki? – kérdezte kedvesen Sirius és Gabrielle érezte, hogy félelem, izgalom és öröm vegyült a hangjában, egyik kezével a lány álla alá nyúlva, felemelte a fejét, hogy a szemébe nézzen.

- Nem ő mondta el – szólt közbe Harry és a páros most őt kezdte fürkészni. – Mikor Dumbledore irodájában ültünk, végig fogtátok egymás kezét.

Sirius olyan vörös lett, mint a rák.

- Mikor kijöttünk az igazgatói irodából, Hermione hívta fel rá a figyelmünket.

- Jobb, ha a többit később beszéljük meg, mert úgy hallom, hogy a nappaliban végeztek a beszélgetéssel – zárta le a témát Gabrielle, majd távolabb lépett Siriustól.

A társaság, Dumbledore vezetésével kivonult a nappaliból a konyhába.

- Szedjétek össze a csomagotokat, mert indulunk – törte meg, a kínossá váló csöndet Dumbledore.

- Én még össze se pakoltam – szólt bűnbánó képet vágva Harry.

- Majd segítek – mondta, mindenki legnagyobb döbbenetére Dudley és a két fiú villámgyorsan tűnt el az emeletre vezető lépcsőn.

- Megyek én is – szólt közbe Sirius és miközben elindult a lépcső felé gyengéden oldalba bökte Gabrielle-t.

- Nekem is van még néhány dolog, amit össze kell szednem – mondta a lány és a fiúk után rohant.

Mikor a páros felért a lépcső tetejére, meghallották Harry és Dudley hangját, a fekete hajú fiú szobájából.

- Mi történt? – kérdezte Sirius, mikor a lánnyal együtt beléptek a szobába.

- Úgy elrohantatok, hogy nem tudtam szólni, hogy reggel bepakoltam a bőröndödet – szólt Gabrielle, Harrynek címezve szavait.

- Vigyétek le a bőröndöket, mi is mindjárt megyünk – mondta Harryre kacsintva keresztapja.

- És mi lenne, ha te vinnéd le a ládáikat, elvégre segíteni jöttél, vagy nem? – kérdezte egy pajkos mosoly kíséretében Gabrielle.

- Persze, szívesen segítek – szólt kissé elhúzva a száját a férfi, majd elővette a pálcáját, rámutatott vele, keresztfia bőröndjére és elindult kifelé a szobából, a láda, Dudley és Harry, Hedvig kalitkájával a kezében, követte.

Gabrielle, átment a szemközti szobába és elővéve a pálcáját pillanatok alatt összepakolt, majd intett egyet az immáron csukott bőröndje felé és elindult kifele a ládával a nyomában. Mikor kilépett a folyosóra, Sirius éppen Dudley holmiját vittel lefelé a lépcsőn. Amikor a férfi leért, ő is elindult, maga után lebegtetve a ládáját.

- Albus – lépett be az immár ismét nyitott bejárati ajtón Piton. – Kint minden csöndes.

- Akkor induljunk – mondta az igazgató, majd a társaság kivonult a ház elé.

- Dudleykám – szólt fia után Petúnia, mielőtt az, sereghajtóként kilépett volna az ajtón. – Kisfiam, nagyon vigyázz magadra – mondta könnyeivel küzdve az asszony.

- Ne hagyd, hogy ezek elrontsanak – jegyezte meg feleségét átkarolva Vernon.

Miután mindenki elbúcsúzott a Dursley családtól, a társaság egy sötét sikátor felé vette az irányt. Amikor odaértek, Dumbledore elővett egy törött fésűt a zsebéből, majd rászegezve a már kezében lévő pálcáját, megszólalt.

- Transportus – mondta és a fésű kéken felizzott. – Fogja meg erősen mindenki, mert mindjárt indul.

Bár, nem tudta miről van szó, Dudley engedelmeskedett. Pár pillanattal később, már nem a Privet Drive-on álltak.

- Hol vagyunk? – kérdezte a szőke srác, de Gabrielle leintette.

Dumbledore, egy pergament nyomott a fiú kezébe.

- Olvasd el és jegyezd meg, mi van rajta – suttogta az idős mágus.

A pergamenen ennyi állt.

"A Főnix Rendjének főhadiszállása, a Grimmauld tér 12."

A fiú, megjegyezte a címet, és a papírt visszaadta az idős mágusnak. Mikor néhány perc múlva beléptek a házba, Mrs. Weasley fogadta őket.

- Menjünk a konyhába – suttogta. – Ron és a többiek az emeleten várnak rátok mosolygott a gyerekekre az asszony.

Harry és Dudley elindultak felfelé, de a szőke fiú megfordult.

- Gabrielle, te nem jössz? – kérdezte.

- Majd egy kicsit később megyek én is – suttogta a lány. – De itt az előtérben ne kiabálj, mert csak suttogva szabad beszélni. Majd Harryék elmondják miért.

A fiú bólintott, majd Harryvel együtt eltűntek az emeletre vezető lépcsőn, a többiek pedig bevonultak a konyhába.

Dumbledore, előző héten bejelentette a rendnek, Gabrielle új feladatát, ezért a lány, most nem került terítékre, amiért nagyon hálás volt az igazgatónak.

 Előző               Vissza a címekhez              Következő