Teltek a napok és a bájitallaborban állandóvá vált a nyugodt, barátságos légkör. Egyik nap Mrs. Weasley és a férje feladatot kaptak a Rendtől, ezért Perselusnak és Siriusnak kellett vigyázniuk a házban maradt gyerekekre. Reggel, amikor Piton és Hermione megitták a kávéjukat, majd indultak volna, hogy neki kezdjenek a napi munkának, Ron és Harry megállították őket.

- Már megint egész nap a laborban akarsz kuksolni – kérdezte kissé szemrehányóan a vörös hajú fiú.

- Ha jobban odafigyeltél volna az évek alatt bájitaltanon, te is segíthetnél – vetette oda barátjának Hermione.

- Merem remélni, hogy csak viccelt Miss. Granger, mert Mr. Weasley még egy egyszerű sebzáró kenőcsöt sem tudna elkészíteni – jegyezte meg kissé gúnyosan Piton.

- Jobb lesz, ha megyünk – szólt közbe Gabrielle, félrerántva öccsét és a barátját az útból. – Hagyjuk őket dolgozni.

Miután a páros elhagyta a konyhát, Harry, Ron és Gabrielle kimentek a kertbe.

- Mit szólnál egy kviddics meccshez? – kérdezte a vörös hajú fiú Harryre pillantva.

- Jó ötlet, de szólni kellene Ginnynek és az ikreknek is – jegyezte meg vidáman a kérdezett.

Gyorsan beszaladtak a házba és kicsődítették a csapatot. A nagy zsivajra Dudley is felébredt és kitámolyogva a kertbe kíváncsian figyelte, mit csinálnak a többiek. Végül, úgy döntöttek, Harry és Ron lesz az egyik csapat, Ginny és az ikrek a másik.

- Ez így nem jó, mert Fredéknek, túl nagy előnyük van – fejezte ki nemtetszését Ron.

- Gabrielle – jutott eszébe Harrynek egy ötlet. – Nincs kedved beállni?

- Velem inkább csak még jobban hátrányba kerülne a csapat – jegyezte meg a lány egy gúnyos félmosoly kíséretében.

- Ugyan már, nem lehetsz annyira béna – szólt közbe Ginny.

- Nem bánom, de előre szólok, hogy nem vagyok egy Victor Krum – mondta a fekete hajú lány, miközben felállt és bement a seprűjéért.

Fél óra múlva, a gyerekek nevetésétől volt hangos az egész kert. Dudley a játék felénél bement a házba, mert úgy gondolta ez nem olyan izgalmas, mint egy számítógépes játék, különben sem volt soha jó a csapatsportokban. Ezért inkább visszament a szobájába és élvezte a szabadnapját.

- Mi történt itt? – kérdezte Sirius, mikor kilépve a kertbe beazonosította a zaj forrását.

- Honnan vetted azt a hülyeséget, hogy béna vagy? – kérdezte fülig érő szájjal Ron, mikor már kimerülten feküdtek a füvön. – Ha griffendéles lennél, simán bekerültél volna a csapatba.

- Draco, két éve rágja a fülemet, hogy mért nem állok be a Mardekár csapatába – szólt mosolyogva Gabrielle, de mosolya azonnal leolvadt az arcáról, mikor meglátta a többiek döbbent tekintetét.

- Egy ilyen lépéssel, keményen rontanád a Griffendél nyerési esélyeit – jegyezte meg a lány mellé, törökülésbe telepedve Sirius.

- Azért egy jó játékos, nem tudná egyedül megnyerni a meccset – védekezett Ron.

- Draco is jó játékos, csak túlságosan nagyképű – szólt közbe Gabrielle.

- Az a görény, akkor sem találná meg a cikeszt, ha az orra előtt lebegne – jegyezte meg vigyorogva a vörös hajú fiú.

- Ha ő görény, akkor te milyen állat lennél? – kérdezte gúnyosan mosolyogva Gabrielle.

- Szerintem vidra – jegyezte meg mosolyogva Ginny. – Mert imádod a vizet.

Ezen a kijelentésen mindenki jóízűt nevetett.

- És te? – nézett Gabrielle-re Ron. – Te milyen állat lennél?

- Macska – vágta rá gondolkodás nélkül Fred.

Sirius és Gabrielle egymásra nézve elmosolyodtak.

- Azok után, amit a levegőben mutattál, egyértelmű – kontrázott rá George.

- Én milyen állat lennék szerintetek? – nézett testvéreire Ginny.

- Szerintem róka – válaszolt a fiúk helyett Sirius. – Fürge vagy, ravasz és eszes.

- Na és mi a helyzet Harryvel? – kérdezte kíváncsian Ron.

- Szarvas, akár csak az apja – vigyorgott Sirius.

- Szerintem tévedsz – szólt határozottan Gabrielle. – Harry, egy cseppet sem hasonlít Jamesre, talán a kinézetét és a bátorságát leszámítva.

- Szerinted, milyen állat lennék? – nézett nővérére az érintett.

- A medve, jobban illene hozzád – válaszolta kedvesen a lány. – Mert, te nem a kilétedet részesíted előnyben, hanem azt, hogy ki mit tett le az asztalra.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy James pökhendi volt és gőgös? – kérdezte kissé sértett hangon Sirius.

- Lásd be, hogy egyikőtök sem volt angyal, beleértve apámat is – jegyezte meg, hátával a férfi mellkasának dőlve Gabrielle.

Harry, Ron és Ginny összemosolyogtak, míg az ikreknek kellett pár másodperc mire felfogták a helyzetet.

- Így, könnyű valakit levenni a lábáról – jegyezte meg vigyorogva George.

- Senki nem képes igazán kibújni a saját bőréből – szólt mosolyogva Gabrielle.

- Visszatérve az előbbi témára, szerintetek Hermionéból milyen állat lenne? – kérdezte Ginny.

- Bagoly – vágta rá Ron, olyan gyorsan, mint ha a kviddics eredményekről lett volna szó.

A társaság, nevetésben tört ki.

- Most, mindent félretéve Ronnak igaza van, tényleg illene rá a bagoly – mondta komolyan Gabrielle. – A muglik világában a baglyok, nem a levélhordásról híresek. Általában a bölcsességet, a tudást párosítják össze ezekkel, az állatokkal.

Még egy óráig folytatták a beszélgetést, majd az ikrek elköszöntek és Sirius is bement a házba. A négy fiatal, remekül érezte magát. Úgy este hat körül járhatott az idő, lassan feljöttek a csillagok, és a nap is átadta a helyét éjszakai társának.

Mindeközben a bájitallaborban, Hermione és Perselus éppen befejezték az aznapi főzetek elkészítését, ám túl közel álltak meg egymáshoz, ami azt eredményezte, hogy Hermione meglökte tanára, mérőkanalat, tartó kezét és a bájital egy része a lány karján landolt. Piton visszadobta a még félig teli üstbe a kanalat majd határozottan megszólalt.

- Azonnal mossa le a bájitalt – utasította a lányt, akinek nem kellet kétszer mondani.

A férfi hangja kiszakította a sokkos állapotból, amit a bájital váltott ki, és rögtön a mosdóhoz sétált, hogy lemossa a karját égető ragacsos anyagot.

- Sajnálom – szólt halkan Hermione és még mindig a karját szorongatta, azon a ponton ahol rácseppent a bájital.

- Mutassa a karját – lépett mellé Piton, majd miután a lány engedelmeskedett, elővette a pálcáját, és a sérült végtagra szegezte.

A seb eltűnt és csak a bőr piros színe mutatta, hogy az imént baleset történt. Hermione megborzongott mikor a férfi megfogta a karját a varázslat elvégzéséhez.

„Mi a fenét csinálok? Hiszen ő a tanárom!” – gondolta.

Perselus is észrevette, hogy a lány megborzongott az érintésétől. Miután elvégezte a bűbájt, belenézett Hermione barna szemeibe, amik teljesen megbabonázták. Úgy érezte képtelen elszakadni ettől az igéző tekintettől. Utoljára Lily közelsége váltott ki belőle hasonló érzéseket. Amúgy is sokszor gondolt a lányra, mióta az, megmasszírozta és hiába próbálta, nem tudta kiverni Hermionét a fejéből.

„Nekem teljesen elment az eszem? Hiszen ő a tanítványom, ráadásul a griffendéles Hermione Granger!” – szidta meg magát gondolatban Piton.

- Köszönöm és sajnálom – törte meg a lány a kínossá váló csendet.

- Tekintve, hogy mennyit dolgoztunk, ezt most elnézem, de legközelebb legyen óvatosabb – mondta kedvesen a férfi, majd hozzá tette. – Menjen és pihentesse a karját, én befejezem a takarítást.

- Már jobban vagyok és szeretnék segíteni – jelentette ki határozottan a lány.

- Köszönöm, de ezt, már egyedül is meg tudom csinálni – szólt ellentmondást nem tűrő hangon a férfi.

Hermione bólintott, majd elindult kifelé. Eldöntötte, hogyha már ilyen korán végeztek, akkor megkeresi Harryéket.

Harry, Ginny, Ron és Gabrielle egy nagy tölgyfa alatt ültek a kertben.

- Mit csináltatok egész nap? – hallották meg Hermione hangját maguk mellől.

- Pihentünk – válaszolta mosolyogva Gabrielle, miközben nekidőlt a mellette ülő Ronnak.

A fiú gyomra görcsbe rándult egy pillanatra.

- Mi lesz Dudley vizsgáival? – kérdezte kissé szemrehányóan a barna hajú lány.

- Lazíts már egy kicsit – mondta mosolyogva Gabrielle. – Az a szerencsétlen fiú mást sem csinált amióta idejött, csak tanult.

- Gabynak igaza van, lazíts már egy kicsit Mió – mondta Ron, átkarolva a fekete hajú lány vállát.

- Nem tudom felfogni, hogy lehettek ennyire felelőtlenek – kelt ki magából Hermione.

- Ha mi felelőtlenek vagyunk, akkor te meg munkamániás – jelentette ki nemes egyszerűséggel Harry.

- Én nem vagyok munkamániás – tajtékzott a barna hajú lány.

- Akkor biztos Piton két szeméért vagy állandóan a bájitallaborban – vetette oda kissé gúnyosan a Weasley fiú.

- Neki legalább számít valamit, amit csinálok, nem úgy, mint nektek – mondta Granger és látszott rajta, hogy a sírás kerülgeti.

Végig nézett barátain és úgy érezte, nem ismer rájuk. Végül elfordult és otthagyva a társaságot visszament a házba.

- Elég legyen – szólt közbe Ginny. – Hogy lehettek ennyire érzéketlenek?

- Jaj Ginny, ne kezd már te is a prédikációt – nyafogta Ron. – Mi csak vicceltünk.

A vörös hajú lány felállt Harry mellől és oldalba vágva bátyját barátnője után indult.

- Én soha nem fogom megérteni a lányokat – szólt vigyorogva Ron, mikor látta, hogy a húga eltűnik a házba vezető ajtóban.

- Hermionénak meg kellene tanulnia lazítani – mondta egy fának dőlve Harry.

- Ginnynek igaza van, túllőttünk a célon – jegyezte meg komolyan Gabrielle.

- Ne kezd már te is – fordult a lányhoz Harry.

- Megyek, megkeresem Hermionét – állt fel Gabrielle, lelökve a válláról Ron karját.

- Reggelig úgysem fog előkerülni – kiabált a távolodó lány után a Weasley fiú.

Mindeközben, mikor Hermione belépett a házba, nem is nézte, merre megy. Csak akkor vette észre magát, amikor az első emeleten nekiütközött valakinek.

- Miss. Granger, nézzen az orra elé! – hallotta meg Piton hangját.

- Elnézést professzor – mondta a sírástól rekedt hangon.

- Minden rendben? – kérdezte ezúttal kedvesebben a férfi.

- Ron Weasley egy idióta – szólt suttogva, a padlót bámulva Hermione.

Piton nagyot sóhajtott, majd megfogta a lány karját és megszólalt.

- Jöjjön velem – mondta lágy, kedves hangon és a lány engedelmeskedett.

Egy kisebb szobába léptek be. A férfi leültette az egyetlen ágyra, majd a kezébe nyomott egy bájitalos fiolát.

- Nyugtató – mondta a lány értetlen tekintetét látva, aki ezután egyetlen hajtásra kiitta a fiola tartalmát. – Most pedig mondja el, hogy mi történt – ült le a lány mellé az ágyra.

Hermione hallgatott.

- Miss. Granger, úgy nem tudok segíteni, ha nem mondja el, hogy mitől borult ki ennyire – szólt egy kicsit türelmetlenebb hangon a férfi.

- Mindenki kidolgozza a lelkét, hogy megfékezzük a halálfalókat, ők meg nem csinálnak semmit, csak henyélnek – hadarta a lány. – Sajnálom, nem akarom zaklatni a gondjaimmal.

- Örülök, hogy elmondtad – szólt lágy, kedves hangon, átváltva tegezésre. – Jobb, ha most kipihened magad – mondta, majd felállva az ágyról elindult az ajtó felé.

- Nem lennék képes találkozni a többiekkel, de megyek, mert nem akarom zavarni – állt fel az ágyról Hermione is.

- Nem zavarsz, maradj itt nyugodtan, én úgyis a laborban leszek – mondta kedvesen a férfi.

A lány hálásan bólintott, majd visszaült az ágyra, úgy nézett a távozó tanár után.

Miután Piton becsukta az ajtót maga mögött, ismét nekiütközött valakinek.

- Itt senki nem lát az orránál tovább? – kérdezte felháborodva.

- Sajnálom apa, de nem láttad véletlenül Hermionét? – kérdezte Gabrielle, figyelmen kívül hagyva Perselus morcos ábrázatát.

- Miss. Granger, nincs valami jó állapotban – jegyezte meg tárgyilagosan a férfi.


- Azt vettem észre, mert nem szokása ilyen érzékenyen reagálni egy ugratásra.

- Ezt, hogy érted? Mégis mi történt?

- Harry, Ron és én hülyéskedtünk egy kicsit, ettől pedig kiborult, majd sírva berohant a házba.

- Potter és Weasley megkapják a magukét.

- Én, már leteremtettem őket, de állítom, hogy nem a csipkelődés volt az oka annak, hogy Hermione ilyen érzékenyen reagált – nézett komolyan apja szemébe Gabrielle.

- Az egyik bájital rácsöppent a pólójára, de azonnal leöblíttettem vele. Magam sem hittem volna, hogy ekkora galibát okoz – vázolta a tényeket Piton. – Nem kell aggódnod, megkapta az ellenanyagot, és valószínűleg már alszik.

- Merem remélni, hogy nem jött rá, hogy egy bájital a tettes, mert akkor nem fogunk tudni előtte titkot tartani.

- Na, szép. Kioktat a saját lányom – szólt némi gúnnyal a hangjában Piton. – Megyek a laborba, mielőtt még több meglepetés ér.

- Szerintem, jobb lenne lefeküdnöd, mert második napja játszod a denevért, és biztos vagyok benne, hogy ez az oka a figyelmetlenségednek.

- Nem bánom, de a kioktatásért még számolunk – mondta a férfi, majd belépett a sajátja mellett lévő vendégszobába, bezárta az ajtót, levetkőzött és lefeküdt aludni.

- Gabrielle – szólította meg valaki hátulról, miután apja mögött becsukódott az ajtó.

Megfordult és egy vörös üstökkel találta szembe magát.

- Nem láttad Hermionét?

- Apámnál van – válaszolta halkan. – Jobb, ha most hagyjuk aludni.

- De... – kezdte a vörös hajú lány, de Gabrielle félbeszakította.

- Ginny, nem lesz baja. Menj és figyelj a fiúkra, én összeütök valami vacsorát – mondta kedvesen a fekete hajú lány, majd elindult lefelé a lépcsőn.

Tíz perc múlva a konyhát elárasztotta a rántotta illata.

- Nocsak-nocsak, a nagy Perselus Piton is követhet el hibát – hallatszott egy félig gúnyos, félig jókedvű hang a konyhapultnál sürgő lány háta mögül.

- Nem szép dolog kihallgatni mások beszélgetését – jegyezte meg mosolyogva a lány, mire két erős kar tekeredett a derekára.

- És az... milyen dolog... hogy az egyetlen... szabadnapodat is... Harryékkel töltöd? – kérdezte a férfi, a mardekáros nyakát csókolgatva.

- Sirius... – kezdte a lány és érezte, hogyha nem cselekszik azonnal, akkor már nem fogja tudni leállítani a férfit. – Ne itt... – kezdett bele újra, de Sirius megfordította és száját a lányéra tapasztva, belé fojtotta a szót.

Mikor Gabrielle megérezte a férfi kezeit a fenekén, belenyögött a csókba, majd utolsó csepp erejével eltolta magától szerelmét.

- Bárki megláthatott volna – jegyezte meg kipirult arccal a lány miután légzése visszaállt a helyes ritmusba. – Ha ennyi energiád van, akkor inkább szólj a többieknek, hogy jöhetnek enni.

- Gyertek vacsorázni – kiabált ki Sirius a konyha ablakon, majd leült az egyik székre.

- Javíthatatlan vagy – mosolygott Gabrielle.

A három gyerek berobogott a konyhába és leültek az asztalhoz.

- Te tudsz főzni? – nézett körbe kíváncsian Ron.

- Amint látod, igen – válaszolt mosolyogva Gabrielle, miközben lerakta a többiek elé a pirítóst és a rántottát.

- Isteni illatok keringenek a levegőben – lépett be a konyhába Mr. és Mrs. Weasley.

- Jó estét – köszönt a lány, majd helyet foglalt a többiek mellett és ő is enni kezdett.

A házaspár is leült és jóízűen elfogyasztották, amit a lány eléjük rakott. Miután az utolsó falat is elfogyott, Gabrielle felállt, hogy összeszedje a tányérokat.

- Hagyd csak – mondta Mrs. Weasley. – Menjetek inkább aludni.

A gyerekek engedelmeskedtek és jó éjszakát kívánva a három felnőttnek elmentek lefeküdni.

Másnap a Weasley házaspár korán reggel elment, hogy folytassa a rendnek végzett feladatát. Mikor Hermione felébredt, először nem tudta, hogy hol van.

- Hogy érzed magad? – kérdezte Gabrielle, aki, miután Ginny elaludt, visszament barna hajú barátnőjéhez és mellette virrasztotta végig az éjszakát.

- Kicsit szédülök – mondta álmos hangon Hermione.

- Biztosan egy erősebb nyugtatót kaptál apámtól – szólt mosolyogva a fekete hajú lány, majd arca elkomorult és folytatta. – Sajnálom, ami tegnap este történt, túllőttünk a célon.

- Semmi baj – válaszolt a takarót nézve a másik.

- Hermione – szólt Gabrielle, felhúzva az egyik szemöldökét. – Történt valami, amiről tudnom kéne?

- Mire gondolsz? – kapta fel hirtelen a fejét a barna hajú lány.

- Például, hogy mi van közted és apám között?!

Hermione olyan vörös lett, hogy egy griffendéles fotel elbújhatott volna mellette.

- Nem tudom, mire gondolsz – jegyezte meg feszengve a barna hajú lány, érezve, hogy kezdi elveszíteni az irányítást a beszélgetés menetében.

- Amióta elkezdtetek együtt dolgozni a laborban, apám a szokásosnál is furcsábban viselkedik. Hozzá kell tennem, hogy úgy gondolom, te vagy az oka, a különös viselkedésének.

- Én, nem vettem észre, hogy megváltozott volna – mondta, még mindig a takarót fürkészve a griffendéles. – És, ha mégis, akkor sem hiszem, hogy én lennék az oka.

- Hermione, én meglehetősen jó bájitalfőző vagyok és javíts ki, ha tévedek, de a masszázs nem része egy bájital elkészítésének sem.

A barna hajú lány szemei kikerekedtek.

- Láttalak titeket – válaszolt barátnője fel nem tett kérdésére Gabrielle.

- Még ha éreznék is valamit iránta, akkor sem áltathatnám magam azzal, hogy észrevenne, hiszen ő mindig egy tudálékos, minden lében kanál griffendélest fog látni bennem.

- Nekem erről egész más a véleményem – jegyezte meg kedvesen mosolyogva a fekete hajú lány, barátnője vállára téve a kezét, majd folytatta. – Apám eddig senkit nem engedett annyira közel magához, mint téged.

- Sokkal fiatalabb vagyok nála, ráadásul a tanárom. Miből gondolod, hogy komolyan venne?

- Abból, hogy jól ismerem és rajtam kívül te vagy az egyetlen, akit közel engedett magához – mosolygott Gabrielle. – Azonban, mivel kiskorú vagy és, mint azt te is megfogalmaztad, a diákja is, ezért nyíltan nem közeledhet feléd. Mellesleg a korkülönbség is inkább téged zavarhatna nem őt, hiszen intellektuálisan egy szinten vagytok.

- És, téged nem zavarna? – kérdezte pironkodva a barna hajú lány.

- Ellenkezőleg. Örülnék neki, ha végre boldognak látnám.

A nyár további részében Hermione és Perselus még jobban összekovácsolódtak, bár egyikük sem mert lépni a másik felé. Dudley, nagy nehézségek árán, de sikeresen tette le a vizsgáit a nyár utolsó napján. Gabrielle-t, még indulás előtt megkereste Dumbledore és egy apró ezüstszínű jelvényt nyomott a kezébe. Az igazgató elmondta, hogy iskola elsőként több lesz a kiváltsága, és ezek által könnyebben tudja majd teljesíteni a rendnek vállalt feladatát. Szeptember elsején, pedig minisztériumi kísérettel indultak el a King’s Cross pályaudvarra. Azonban mielőtt átléptek volna a 9 és ¾ vágányra, Gabrielle otthagyta őket, miszerint nem lenne tanácsos együtt mutatkozniuk. A többiek megértették, hiszen furcsa lenne, ha velük látná valaki, mivel egészen a minisztériumi incidensig ellenségek voltak.

 Előző               Vissza a címekhez              Következő