|
Miután Gabrielle találkozott barátnőivel, végigbeszélgették az utat. Végül, amikor már a fiákerekben ültek, Nathalie feltette azt a kérdést, ami minden év elején megválaszolásra várt.
- Szerintetek ki lesz az új SVK tanár?
- Nem mindegy? – kérdezett vissza Lisa. – Eddig, egyik évben sem volt normális tanárunk.
- Igaz, hiszen ha belegondolunk, Mógust megszállta a Sötét Nagyúr, Lochart egy idióta volt...
- Lehet, hogy idióta volt, mégis bele voltál esve – jegyezte meg, félbeszakítva barátnőjét Lisa.
- Lupin, egész jó tanár lett volna, ha nem lett volna vérfarkas – szólt közbe Gabrielle.
- Aha, bár én jobban örülnék neki, ha Piton tanítaná idén. Ő legalább nem csak a griffendélesekkel foglalkozna – mondta Nathalie, majd Gabrielle-re pillantva folytatta. – Apukád nem mondta el, hogy ki lesz az új tanár?
- Mivel az egész nyarat kénytelen voltam a kvibli nevelő szüleimnél tölteni, ezért nem sokat tudtam vele beszélni – szólt lehajtott fejjel a fekete hajú lány.
- Nem értem, mért kellet ott töltened az egész nyarat, most hogy kiderült az igazság – jegyezte meg értetlenül Nathalie. – Mivel, amikor tavaly év végén eljöttünk a suliból, elmesélted, hogy apád ellenségei miatt kellett titokban tartani, hogy ti ketten rokonok vagytok, azt megértettem, hogy addig, muszáj volt ott sínylődnöd, de a mostani nem fér a fejembe.
- Apám ötlete volt hogy ott legyek, mert szerinte sokat tanulhatok a mugliktól – mondta Gabrielle és a gúny szinte csöpögött a hangjából.
A beszélgetést nem folytathatták tovább, mert megérkeztek a Roxfortba. Mikor leültek a Nagyteremben a Mardekár asztalához, Nathalie oldalba bökte Gabrielle-t.
- Oda nézz – mutatott a tanári asztal felé a barna hajú lány.
- Az Sirius Black – szólt elhaló hangon Lisa.
Gabrielle felkapta a fejét a név hallatán és ő is a tanárok felé fordult. És valóban, Sirius ott ült McGalagony és Bimba professzor között. Miután véget ért a beosztás, Dumbledore szólásra emelkedett.
- Üdvözlöm az új és régi diákokat itt a Roxfortban. Mielőtt rátérnék az iskolában történt változtatások ismertetésére, bemutatnám Dudley Dursleyt, akit eddig magántanárok tanítottak, ám idén ő is roxfortos diák lesz. Az utolsó két évét itt fogja elvégezni – kezdett bele az igazgató.
A szőke fiú közelebb lépett McGalagonyhoz és leült a háromlábú székre. A tanárnő a fejére tette a Teszlek Süveget, ami néhány perc múlva elkiáltotta magát. – Griffendél! – A ház tanulói tapsviharral köszöntötték. A fiú felállt a székről és a megfelelő asztalnál leült unokatestvére mellé.
- Sok sikert kívánok Mr. Dursleynek és most, jöjjenek a hivatalos bejelentések. Ezekben, a vészterhes időkben is szeretnénk, ha a tanítás és a tanulás akadálytalanul menne. Mint már bizonyára tudjátok, Dolores Umbridge visszatért a minisztériumba, ezért ismét megüresedett a sötét varázslatok kivédése poszt. Ezennel szeretném megragadni az alkalmat és bemutatnám az új sötét varázslatok kivédése tanárt, Sirius Black professzort.
A bejelentést tapsvihar követte a Griffendél asztalától. Gabrielle arcára is kiült egy boldog mosoly, azonban hamar rendezte arcvonásait.
- Hogy képzelik, hogy ezt a gyilkost beengedik ide a Roxfortba – hallotta Gabrielle Malfoy hangját a háta mögül.
- Te, nem olvasol újságot Draco? – nézett a fiúra értetlenül Lisa. – Sirius Black nem gyilkos és még jóképű is.
Most Dracón volt a meglepődés sora.
- Neked elment az eszed Renwood? – kérdezte hitetlenkedve a fiú.
- Te nem vagy normális, Lisa – fejtette ki a véleményét Nathalie. – Az apád lehetne.
- Akkor is jóképű – mondta, makacsul ragaszkodva a véleményéhez a szőke lány. – Neked mi a véleményed Gaby?
- Nathalie-nak igaza van, az apád lehetne. Mellesleg, nem igazán hiszem, hogy objektív lenne a véleményem, mert a pasas apám évfolyamtársa volt és ki nem állhatták egymást.
- Így legalább elmondhatsz róla mindent, amit tudsz – vigyorgott Lisa.
- Griffendéles volt és Potter apjának a legjobb barátja – szólt egy undorodó fintor kíséretében Gabrielle.
- Remek, még egy Pottert istenítő idióta. Nem volt eddig is elég Potter mániás a tanárok között? – mondta a szemeit forgatva Malfoy.
Kénytelenek voltak lezárni a beszélgetést, mivel a diákok elindultak kifelé. Dracónak pedig, mint prefektusnak és Gabrielle-nek, mint iskola elsőnek el kellett kísérniük a diákokat. A lány, végül hulla fáradtan feküdt le és másodpercek alatt nyomta el az álom.
Reggel, mikor megkapták az órarendjeiket, fülig érő mosoly terült szét Lisa arcán.
- Ha vége az óráidnak, menj fel az igazgatói irodába, mert Dumbledore professzor beszélni akar veled, a jelszó tökös derelye – mondta Piton, miközben átadta lányának az órarendet.
- Mit akar már megint Dumbledore? – kérdezte kíváncsian Lisa.
- Bizonyára az iskola elsői teendőimet akarja elmondani – jegyezte meg Gabrielle, bár más ötlete neki sem nagyon akadt, hogy miről szándékozik beszélni vele az igazgató. – Jut is eszembe, mért vigyorogtál az előbb, úgy, mint egy idióta?
- Mert az első két óránk SVK lesz – válaszolt a szőke hajú lány.
- Nekem, még mindig az a véleményem, hogy teljesen megbolondultál – mondta kissé lenézően Nathalie. – Elvégre, az apád lehetne, valamint azt hallottam róla, hogy ő Potter keresztapja.
Az első nap, a nehéz tananyag ellenére is jól sikerült. Sirius, remek tanárnak bizonyult, bár Gabrielle-nek és a férfinak is nehezére esett, nehogy a keresztnevén szólítsa a másikat. Azonban Malfoy jóslata is beigazolódni látszott, mivel az új professzor, minden alkalmat megragadott, hogy kivételezzen a griffendélesekkel. Az utolsó óra végén Gabrielle elbúcsúzott barátnőitől és az igazgatói iroda felé vette az irányt. Mikor belépett az irodába, igencsak meglepődött, ugyanis nem csak Dumbledore várt rá. Végignézett a társaságon. A szobában volt, Harry, Hermione, Ron, Ginny és Dudley is.
- Most, hogy Gabrielle is megérkezett, azt hiszem, elkezdhetjük – szólt mosolyogva Dumbledore.
Miközben helyet foglalt az egyik fotelben, Gabrielle kíváncsian nézett az idős mágusra és az asztalán lévő hatalmas rúnákkal díszített kőedényre, egy merengőre.
- Harry – fordult a fekete hajú fiúhoz az igazgató. – Van itt valami, amit már régen el kellett volna mondanom neked. – Az idős mágus nagyot sóhajtott, majd folytatta. – Mikor az első éved végén elodáztad Voldemort visszatérését, megkérdezted, mért akart már kisgyermek korodban megölni. Akkor azt feleltem, hogy, majd ha idősebb leszel, megkapod a választ. Úgy éreztem, éppen elég szenvedésen mentél keresztül és nem akartam tetézni a kínjaidat. Most már belátom, hogy hibáztam, mikor nem osztottam meg veled a jóslat titkát.
- Igazgató úr – szakította félbe Dumbledore szóáradatát Gabrielle, ezzel magára vonva a társaság figyelmét. – Még elsős voltam, mikor megkértem apámat, meséljen nekem anyámról. Emlékszem, hogy ő is említett egy jóslatot.
- Ha tudtál róla, akkor mért nem szóltál? – kérdezte kíváncsian az öreg.
- Mert eszembe nem jutott volna, hogy a titok, amit még előttem is rejtegetett, valamint a tizenhat éve elhangzott jóslat, egy és ugyanaz. Amikor Lucius Malfoy kiejtette a száján a „jóslat” szót, még akkor sem gondoltam, hogy köze lenne ahhoz, amit apám elmesélt. Mivel soha nem érdekelt a jóslástan, vagy az ezzel kapcsolatos tudományok ezért én is ugyan annyira laikus voltam ebben a témában, mint a többiek.
- Most már amúgy is mindegy, hiszen a jóslat összetört, és soha nem tudjuk meg mi volt benne – jelentette ki nemes egyszerűséggel Harry.
- Ami összetört, az csupán a jóslatnak a Misztériumügyi Főosztály archívuma számára készült másolata volt. Az, az ember, akinek a próféciát mondták, bármikor fel tudja idézni az elhangzottakat.
- Ki hallgatta meg a jóslatot? – kérdezte kíváncsian Ginny, bekapcsolódva a beszélgetésbe.
- Én – felelte Dumbledore, majd pálcájával kihúzott néhány ezüstös gondolatszálat a fejéből.
A kőtálba hullatta őket és egy percig némán figyelte a merengőben kavargó gondolatokat. Végül sóhajtva felemelte pálcáját és végével megbökte az ezüstszínű anyagot. Az örvényből egy kendőbe burkolózó, hatalmasra nagyított szemű nő alakja körvonalazódott ki.
- Trelawney professzor? – suttogta Hermione.
A szellemnő éles, rekedt hangja betöltötte a szobát.
- Közeledik az Egyetlen, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött... azoknak születik, akik háromszor dacoltak vele, s a hetedik hónap halála szüli őt... A Sötét Nagyúr egyenrangúként jelöli meg, de benne olyan erő lakik, amit a Sötét Nagyúr nem ismer. És egyikük meghal a másik keze által, mert nem élhet az egyik, míg él a másik... Az Egyetlent, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött, a hetedik hónap halála szüli...
Trelawney professzor lassan forgó alakja visszasüllyedt az ezüsttóba és eltűnt.
- Dumbledore professzor, mit jelent ez tulajdonképpen? – kérdezte Hermione, aki elsőnek tért vissza a révületből.
- A jóslat arra utal, hogy az egyetlen, aki győzelmet arathat Voldemort felett az, tizenhat évvel ezelőtt, július végén jött a világra, olyan szülők gyermekeként, akik addig háromszor sikeresen szálltak szembe Voldemorttal – vázolta a tényeket az igazgató.
- Ez lennék én – mondta halkan Harry.
- A dologban az a különös, hogy az elhangzó jóslat két személyre is ráillett – jegyezte meg mosolyogva az idős mágus.
- Ki volt a másik? – kíváncsiskodott Ron.
- Neville Longbottom.
- De akkor mért az én nevem állt a jóslaton és mért nem Neville-é? – kérdezte Harry.
- A címkét kicserélték, miután Voldemort csecsemőkorodban megtámadott téged.
- Szóval, lehet, hogy mégsem én vagyok az?
- Attól tartok, immár kétségtelen, hogy te vagy az.
- De éppen maga mondta, hogy Neville...
- Ne feledkezz meg a jóslat második feléről Harry – szólt közbe Gabrielle. – Voldemort, téged támadott meg és nem Neville-t.
- Nem értem, mért nem várta meg, hogy kiderüljön melyikünkről szó a jóslat?
- Azért, mert Voldemort nem ismerte a teljes próféciát – szólt nagyot sóhajtva Dumbledore. – A jóslat, a Szárnyas Vadkan egyik emeleti szobájában hangzott el, és mint már ti is tapasztalhattátok, elég sok különös alak jár oda, valamint a falnak is füle van.
- Ezek szerint valaki kihallgatta a beszélgetést – vázolta a tényeket Ginny.
- Így van, azonban a kíváncsiskodó csupán a jóslat elejét hallotta, mivel elkapták és kidobták a kocsmából – mondta az igazgató.
- Mentségére legyen mondva, hogy nem tudhatta, kit választ majd Voldemort, ezért árulta el neki, amit hallott – szólt közbe Gabrielle, majd jelentőségteljes pillantást váltott Dumbledore-ral.
- Ezt mégis, hogy érted? Az, hogy nem tudta, kire vonatkozik a jóslat nem menti fel az illetőt a felelősség alól – nézett értetlenül nővérére Harry.
- Gabrielle! Ezt úgy mondtad, mintha tudnád, hogy kiről beszélt Dumbledore professzor – kontrázott rá Hermione is.
- Elég annyit tudnotok, hogy az illető ezerszeresen megbűnhődött a felelőtlensége miatt és még most is emészti magát – sóhajtott Gabrielle.
Hermione a szája elé kapta a kezét.
- Én ebből csak annyit fogtam fel, hogy ez a Voldemort nagyon gonosz fickó és mindenáron végezni akart Harryvel, mert hallotta ezt a jóslatot – kotyogott közbe Dudley. – És az, aki kihallgatta a professzor úr és a jósnő beszélgetését, nem adta volna tovább, amit megtudott, ha végighallgatta volna a teljes jóslatot.
- Dudleynak igaza van, én is úgy gondolom, hogy ami történt, az csupán szerencsétlen véletlenek sorozata – mondta Hermione mindentudó pillantással nézve Gabrielle-re.
„Ezek szerint tudja” – gondolta a fekete hajú lány és szívét melegség járta át, hogy barátnője nem ítéli el az apját, a múltban elkövetett hibái miatt.
- Szerencsétlen véletlen? Hermione, emiatt, az ember miatt haltak meg a szüleim! – csattant fel Harry.
- Voldemort és a csatlósai rengeteg családot csonkítottak meg. Volt, aki a testvérét, a szüleit, a gyermekét, vagy a szerelmét temette el. Akiről beszélünk, a saját felelőtlensége következtében veszítette el azt, akit a legjobban szeretett és tizenhat év után, még most is saját magát bünteti és hibáztatja a történtek miatt – szólt elmerengve Dumbledore.
Csend telepedett a szobára.
- Azt hiszem, a jóslatot kellőképpen kitárgyaltuk – törte meg a kínossá váló csöndet az igazgató. – Éppen ezért, elmondanám a másik, legalább ennyire fontos dolgot, amiért ide hívattalak benneteket.
A társaság ismét kíváncsian nézett Dumbledore-ra.
- Egy régi kollégámtól megtudtam, hogy Voldemort, már diákkorában érdeklődött az örök élet után – kezdett bele az idős mágus. – Kiderült, hogy bizonyos szempontból rájött, hogyan érheti el a célját. Hét különböző darabra akarta szakítani a lelkét.
- Ez valóban lehetséges igazgatóúr? – vágott közbe Hermione.
- Sajnos, mint kiderült igen, azonban a terve egy része nem úgy sült el, ahogy ő eltervezte. Mivel amikor meg akarta ölni Harryt, akkor már meg volt a hat szükséges lélekdarab, ám nem számított arra, hogy ezzel a gyilkossággal egy újabb darabot szakít ki a testéből.
- Ezzel azt akarja mondani, hogy Voldemort lelkének egy darabja az öcsémben van? – nézett értetlenül Gabrielle.
- Igen, és ezt támasztja alá az is, hogy Harry beszél a kígyók nyelvén. Valamint Voldemort, ezeknek, a daraboknak a segítségével tudta életben tartani a lelkét azok után is, hogy a teste elpusztult.
- Ezek szerint addig nem halhat meg, amíg egyetlen, ilyen lélekdarab is épségben van – vázolta a tényeket Harry.
- Elméletileg igen – válaszolt nagyot sóhajtva Dumbledore.
- Ha ez az ára annak, hogy ez a szörnyeteg végleg meghaljon, akkor el kell pusztítanunk ezeket, a lélekdarabokat – jelentette ki határozottan a kis túlélő.
- Szerencsénkre, vagy épp balszerencsénkre, a hétből egyet keresnünk sem kell, egy másik pedig néhány éve lepusztult, hála Harrynek – szólt mosolyogva Dumbledore.
- Ezt hogy érti? – kérdezte Ron, aki eddig csendben hallgatta a beszélgetést.
- A napló, ami Voldemort diákkori emlékét tartalmazta, magában hordozta lelkének egy darabját is.
- Tehát, maradt öt tárgy, ami még lélekdarabot rejthet – jegyezte meg Gabrielle.
- Így van, és mivel Voldemortot igencsak érdekelte a Roxfort és a négy alapító, valamint ez volt a második otthona, ezért úgy gondoltam, hogy ebből kiindulva kellene elkezdeni a kutatást.
- Dumbledore professzor – szólt közbe Gabrielle. – Ha ez ennyire fontos, akkor mért nekünk mondta el és mért nem a rend tagjainak?
- Azért, mert nem szeretném, ha kirekesztve éreznétek magatokat és ennek fényében, önálló akciókba kezdenétek – válaszolt mosolyogva az öreg mágus és szemei pajkosan csillogtak félhold alakú szemüvege mögött. – Jut is eszembe, Hermione – fordult a barna hajú lányhoz. – Szeretnélek megkérni, hogy továbbra is segíts Piton professzornak a bájitalfőzésben.
- Nagyon szívesen professzor – mosolygott a lány.
- Van valami sejtése arról, hogy mi lehet az, az öt tárgy, amibe Voldemort elrejtette a lelkét? – tért vissza az eredeti témához Gabrielle.
- Mivel ő volt Mardekár Malazár utolsó leszármazottja, ezért két dologról van sejtésem. Az egyik egy medál, a másik pedig egy gyűrű, azonban egyiket sem tudom, hogy az évek alatt hová került.
- Akkor a maradék három pedig a másik három alapítónak valamilyen öröksége lehet – vázolta a tényeket Ginny.
- Így van, bár kételkedem benne, hogy Griffendéltől bármi is a kezébe kerülhetett volna, hiszen az egyetlen dolog, ami fennmaradt tőle, az a kardja, amit kizárólag egy vérbeli griffendéles vehet kézbe.
- Akkor maradt Hollóháti Hedvig és Hugrabug Helga öröksége, valamint egy harmadik dolog, amiről nem tudjuk, hogy mi az – jelentette ki nemes egyszerűséggel Hermione.
- Igen – helyeselt Dumbledore. – Mindezt, pedig úgy kell kiviteleznünk, hogy közben senki ne jöjjön rá semmire. Hiszen, rajtunk kívül senki nem tud erről semmit, még a rendtagok sem. Tavaly, bebizonyítottátok, hogy nem vagytok már gyerekek és megbirkóztok a nehezebb feladatokkal is. Ha valamire szükségetek van, szóljatok és segítek, ezen felül, ha megtudok valamit, akkor értesítelek benneteket.
- Ez mind rendben van, de hol kezdjük a kutatást? – kérdezte kíváncsian Harry.
- Én bevetem magam a könyvtárba és átnézem a Hollóháttal és a Hugrabuggal kapcsolatos adatokat – mondta Hermione.
- Én is segítek – szólt közbe Ginny.
- Én pedig...
- Neked, Harry tovább kell tanulnod az okklumenciát – szakította félbe a kis túlélőt az igazgató.
- De tavaly, Piton azt mondta, hogy...
- Piton professzor, Harry – javította ki barátját Hermione.
- Oké, Piton professzor azt mondta, hogy nem tart nekem több különórát.
- Ezúttal én fogok veled foglalkozni – mosolygott az igazgató. – Mert Piton professzornak más dolga van.
- Dumbledore professzor – szólt közbe Gabrielle. – Nekem, mennem kéne, mert nem akarom, még jobban magamra vonni a mardekárosok figyelmét.
- Igazad van – helyeselt az idős mágus, majd a társaság többi tagjához fordult. – Elég volt ennyi izgalom az első napra, ti is menjetek.
A gyerekek elköszöntek, majd Gabrielle előre ment, hogy ne lássák őket együtt.
Miután az iroda ajtaja becsukódott a diákok mögött, egy mély férfihang szólalt meg Dumbledore mellett.
- Nem tudom, meddig leszel még képes félrevezetni őket.
- Igazad van Armando, de egyelőre nem tehetek mást– sóhajtott kimerülten az igazgató, elődje portréjára pillantva.
Mindeközben Gabrielle megérkezett a pincébe.
- Mit akart Dumbledore? – kérdezte Lisa, mikor Gabrielle belépett a klubhelyiségbe.
- Végig azt ecsetelte, hogy, most, hogy kiderült Perselus Piton az apám, ne szálljak el magamtól – mondta lehuppanva az egyik kandalló előtti fotelbe.
- Ezt szajkózta, három órán keresztül? – kérdezte kíváncsian Nathalie.
- Azt hittem, már sosem fejezi be, de aztán az iskola első teendőit kezdte felsorolni – sóhajtott a fekete hajú lány, ezzel azt a látszatot keltve barátnőiben, hogy egy irtózatosan hosszú és unalmas beszélgetésen van túl.
Ezek után, a lányok nem firtatták tovább a dolgot.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
