|
A bál utáni napok egyhangúan teltek. Gabrielle, a szünet további részét a kúria könyvtárában töltötte. Rengeteget gondolkozott azon, amit Pettigrew mondott neki a kertben. Valamint, hogy még mit tudott volna meg, ha Draco néhány perccel később érkezik.
Beköszöntött az újév. A szilvesztert csendben ünnepelték. Mikor Draco és Gabrielle megérkeztek a pályaudvarra Nathalie aggódó arccal fogadta őket.
- Beszélnünk kell – mondta, majd berángatta Gabrielle-t a vonat egyik üres fülkéjébe.
- Mi van Nat? Mi ilyen sürgős? – kérdezte a fekete hajú lány miközben a vonat elindult.
- Lisa eltűnt és senki nem tud róla semmit.
- Hogyan?
- Akkor láttam utoljára, amikor a szünet elején elköszöntünk egymástól.
- Én, már a bálról is hiányoltam – jegyezte meg Gabrielle, miközben pontosan tudta az igazságot.
- Én is. Remélem, nem lett áruló.
- Ezt, mégis honnan veszed? – kérdezte Gabrielle, bár maga is észrevette Lisa furcsa viselkedését.
- Az utóbbi időben furcsán viselkedett és most, hogy kihagyta a bált, kezdem azt hinni, igaz a szóbeszéd.
- Miről beszélsz?
- Ne mond el senkinek, de állítólag, az apja nem közénk való. Azt hallottam, hogy az anyja, csak azért ment hozzá, mert ráerőltették.
- Kitől hallottad?
- Azt nem mondhatom el, de tartok tőle, hogy Lisa azért akar gyógyító lenni, mert az apja telebeszélte a fejét. Ugyan én az állomáson láttam utoljára, viszont Will mesélte, hogy egészen a bál előttig otthon volt. Azóta nem látták.
Nathalie tovább folytatta a fejtegetését barátnőjük hollétét illetően, miközben a vonat sebesen robogott velük a Roxfort felé.
Mikor megérkeztek és beléptek a szobájukba, Lisa az ágyán ücsörgött egy SVK könyvvel a kezében.
- Hol a fenében voltál? – esett neki Nathalie.
- Visszajöttem a kastélyba, amint anyám és a bátyám elmentek otthonról.
- Mért nem jöttél el a bálra?
- Tudom, hogy te, ezt soha nem fogod megérteni, de én nem akarok halálfaló lenni.
- Sosem hittem volna, hogy áruló lesz belőled – jegyezte meg fennhéjázva Nathalie.
- Én, pedig nem gondoltam volna, hogy ellenem fordulsz csak azért, mert nem akarok ártatlanokat gyilkolni.
- Gabrielle – fordult a mellette álló lányhoz Nathalie. – mondj már valamit.
- Engem is meglepett a báltól való távolmaradásod, azonban, nem fogok egy meggyőződés miatt ellened fordulni – szólt, leülve az ágyra, Lisa tekintetébe fúrva a sajátját.
- Hogy mondhatsz ilyet? – kérdezte felháborodva a barna hajú lány. – Ő egy áruló!
- Nem a mi dolgunk ítélkezni felette, Nathalie – jegyezte meg nyugodt hangon Gabrielle.
- Igazad van, majd az anyja elintézi. Most viszont megyek, még beszélnem kell Dracóval – mondta, magára hagyva, két gondolataiba merült barátnőjét.
- Nekem is dolgom van – szólt, felállva az ágyról. – Még beszélnem kell apámmal.
Ott hagyva Lisát, a Griffendél torony felé vette az útját. A dáma portréja elé érve rájött, ha most beront a klubhelyiségükbe, azzal elárulja magát. Azonban, szerencséjére, vagy bajszerencséjére az egyik griffendéles, éppen ebben a pillanatban lépett ki a folyosóra.
- Te mit keresel itt? – kérdezte a fiú.
- Piton professzor, Dudley Dursleyvel akar beszélni – vágta rá az első dolgot, ami az eszébe jutott.
- Hé, Dudley, van itt egy csaj, aki azt mondja, hogy Piton beszélni akar veled – kiabált hátra a fiú.
- Neked, Piton professzor – jegyezte meg félhangosan Gabrielle.
- Mi van?
- Vigyázz a szádra Seamus, vagy elfelejtetted, hogy ő a professzor lánya? – kérdezte egy tupírozott hajú agyonsminkelt lány.
- Miért hívathat a professzor? – jelent meg Dudley is az ajtóban.
- Azt, majd elmondja ő, nekem, csak az a dolgom, hogy oda kísérjelek, úgyhogy szedd a lábad Dursley.
Dudley nem kérdezősködött tovább, hanem kilépett a portré lyukon és unokatestvére után eredt.
- Nincs ötleted, mit akarhat tőlem a professzor? – kérdezte a fiú, mikor befordultak egy néptelen folyosóra.
Gabrielle nem válaszolt, hanem megragadta unokaöccse csuklóját és berántotta egy üres tanterembe, majd elővette varázspálcáját és egy sor magas szintű védő és zár varázslatot olvasott az ajtóra.
- Nem apám hivatott – kezdet, miközben eltette a pálcáját. – Én akartam beszélni veled.
- Miért, mi történt? – nézett értetlenül a fiú.
- Az egyik szobatársam azt állítja, hogy egy háztársunk megpróbálta megerőszakolni – tért a lényegre rögtön a lány.
- Gaby, én...
- Azt is mondta, hogy neked köszönheti a megmenekülését. Igaz ez?
- Igen, bár fogalmam sem volt róla, hogy az a lány a szobatársad. Szinte könyörgött, hogy ne szóljak senkinek, ezért tartottam titokban. Mindenesetre szívesen elintézném azt a mocskot, csak az a baj, hogy túl sötét volt és nem tudom ki volt az.
- Saját magad miatt akarsz megküzdeni vele, vagy inkább Lisánál akarsz bevágódni – kérdezte sejtelmesen mosolyogva Gabrielle.
- Igazából mindkettő – vallotta be pironkodva a fiú. – Azonban, ez lényegtelen, mivel nem tudom ki volt.
- Lisa felismerte az illetőt és elmondta nekem.
- Ha ez így van, akkor mért nem szóltál az egyik tanárnak?
- Lisa nem akarta nagydobra verni az ügyet, ezért nem értesítettem a tanárokat. Azonban, kíváncsi voltam a véleményedre – Dudley értetlen arckifejezését látva hozzátette. – A tanárok, elintéznék annyival, hogy kicsapják a suliból, azonban én ezt nem tartottam volna megfelelő büntetésnek.
- Gaby, hiába szeretnék revánsot venni, a tantermen kívül tilos párbajozni.
- Csak egy szavadba kerül, és elintézem, hogy legális keretek között intézd el az ügyet.
- Ezt, mégis hogy érted?
- Mivel a srác, az egyik évfolyamtársad, Gregory Monstro, így csak egy szavamba kerül, és Sirius összerak titeket SVK-n. Szóval?
- Biztos, hogy el tudod intézni?
- Igen – válaszolta határozottan a lány.
- Legyen, legalább megmutatom, mire vagyok képes.
- Jut is eszembe, ha a többiek kérdezik mit akart tőled apám, mond azt, hogy a legutóbbi dolgozatodról volt szó.
- Rendben – bólintott a fiú.
Gabrielle elővette a pálcáját, és miután bűbájtalanította az ajtót elköszönt és távozott. Aznap este, még beszélni akart Siriusszal, azonban rájött, kockázatos lenne, ha minden ok nélkül felkeresné a férfit.
***
Hermione az igazgatónak tett ígéretéhez híven eljárt Pitonhoz bájitalokat főzni. Már harmadik napja, hogy elkezdődött a tanítás és miután véget értek az órái a lány a pince felé vette az irányt. Egyszer csak, az egyik sarkon érdekes beszélgetés ütötte meg a fülét.
- Nem hiszem, hogy túl jó ötlet lenne Albus, főleg nem a jelen körülmények között – hallotta meg McGalagony hangját.
- Perselus a szokottnál is komorabb mostanában – mondta az igazgató. – Talán, ha megünnepelnénk, este a születésnapját, akkor sikerülne egy kicsit jobb kedvre deríteni.
- Nekem mindenesetre az a véleményem, hogy ez halva született ötlet.
- Biztosíthatlak róla, hogy nem az, azonban, sajnos nem tudom mi az, amire vágyik.
Hermione hirtelen az órájára pillantott, majd, mikor észrevette, hogy már tíz perces késésben van futásnak eredt, és meg sem állt a bájital teremig. Ám amikor belépett a terembe, Pitonnak nyoma sem volt, majd hirtelen az egyik ajtó mögül hangokat hallott.
- Jöjjön beljebb Miss. Granger – hallatszott a professzor hangja az ajtó túloldaláról.
A lány szélesre tárta az ajtót, majd belépett. A helyiség nem volt túl nagy. A falak mentén polcok sorakoztak, melyeken különösebbnél- különösebb bájitalok és bájitaltannal foglalkozó könyvek foglaltak helyet. Piton a terem közepén állt és az előtte lévő üstben, egy már majdnem teljesen víztiszta bájitalt kavargatott.
- Elkésett – jegyezte meg a férfi, mi közben belehajított valamit az üstbe és a folyadék immár teljesen áttetszővé vált.
- Elnézést tanár úr, de feltartottak – mondta Hermione, tanára szemeit fürkészve és várva a kioktatást, majd a pontlevonást.
- Ha kibámészkodta magát, talán hozzákezdhetne a munkának – rángatta vissza a valóságba a lányt Piton hangja.
„Miért nem vont le pontokat?” – gondolta a lány, miközben levette talárját és elővéve egy üstöt várakozás teljesen nézett tanárára.
Nyár óta sokat változott a férfi viselkedése. Bár úgy gondolta, lehet, hogy csak ő néz más szemmel Pitonra.
- Abban a könyvben – mutatott az asztalon egy különösen meggyötört példányra Perselus. – megtalálja a ma elkészítendő bájital receptjét.
- De – szólt miután elolvasta a bájital nevét a recept tetején. – Ez a farkasölőfű főzet.
- Talán valami gondja van vele, Granger kisasszony? – kérdezte egy gúnyos mosoly kíséretében a férfi, miközben elkezdte fiolákba adagolni a kész veritas szérumot.
- Ez RAVASZ szintű bájital – hüledezett a lány.
- Az eddigi eredményei alapján, feltételezem, hogy megbirkózik egy ilyen feladattal.
Hermione bólintott, majd megfogta a könyvet és elindult, hogy összeszedje a hozzávalókat. Amint tanítványa hátat fordított, Piton elmosolyodott. Tudta, hogy a lányban meg van a tehetség a bájitalkészítéshez.
Azt is el kellett ismernie, hogy a lány, nővé érett az évek során. A megfelelő helyeken kigömbölyödött és a haja sem volt már olyan szénaboglya, mint régen. Valahogy, nem tudta már azt a tudálékos, minden lében kanál griffendélest látni benne.
„Mi a francot képzelek? Granger húsz évvel fiatalabb nálam. Ráadásul a diákom” – szidta meg magát gondolatban Piton. –„Egyébként is, képtelenség, hogy észrevegyen egy ilyen, vén denevért. Persze, majd pont a pince rémét választja” – gondolta ironikusan.
Mikor Hermione visszatért a hozzávalókkal, letette őket a munkapadra, majd hozzálátott, hogy előkészítse és feldarabolja az alapanyagokat.
- Azokat, még vágja félbe – utasította a lányt.
- A könyv azt írja, hogy a sisakvirágot egy centis darabokra vágjuk – szállt vitába vele Granger.
- Az igaz, viszont, ha kisebbre szeleteljük, akkor szétfő és ezzel, a főzet erejét is megnöveljük – jegyezte meg kedvesen a férfi.
Hermione utoljára a főhadiszálláson hallotta ilyen barátságos hangon beszélni tanárát.
„Talán, Gabrielle-nek igaza volt és tényleg érez valamit irántam?” – gondolta, miközben a férfi utasítása szerint kisebb darabokra vágta a sisakvirágot.
Magára hagyva a lányt, Piton belekezdett egy vérpótló elixír elkészítésébe. Már több mint egy órája dolgoztak csendben, mikor a férfi befejezte, és palackokba töltötte az elixírt. Majd lassan a főzetét kavargató lány mögé lépett és a válla felett az üstbe pillantva látta, hogy a lé méregzöld színben pompázik. Tudta, hogy a következő alapanyag hozzáadása után a főzet várakozó stádiumba lép.
Hermione, kezébe véve egy üveget az üst fölé emelte és a főzetbe szórt egy csipetnyi porított levendulát, amitől a folyadék színe világos barnára változott. A lány kezében megremegett az üveg, mikor észrevette, hogy tanára mögötte áll.
Hermione enyhén fűszeres illata szinte hipnotizálta a férfit. Éppen ezért, későn vette észre, hogy tanítványa meg akar fordulni. Így, hogy megőrizze egyensúlyát, elkapta a lány karját, ám hamar rájött, hogy ez nem volt túl jó ötlet, ugyanis Hermione nem tudta őt megtartani. Ennek következtében egymáson kötöttek ki.
A lány azt hitte, tanára ordítani fog vele, amiért föllökte, de Piton egy szót sem szólt.
- Sajnálom – szabadkozott a lány, közben két kezével megtámaszkodva a férfi feje mellett elkezdett feltápászkodni.
„Most, vagy soha” – gondolta Piton belepillantva a lány szemeibe. – „Legrosszabb esetben módosítom az emlékeit.”
Mintha egy idegen erő vezette volna, a kezeit felemelve két tenyere közé fogta Hermione arcát, majd közelebb vonva a sajátjához száját a lányéra tapasztotta.
Grangert meglepte a dolog, de nem tiltakozott, épp ellenkezőleg. Ajkai szétnyíltak utat engedve a férfi bebocsátást követelő nyelvének.
Piton megemelte a fejét, Hermione pedig karjait a férfi nyaka köré fonta ezzel is elmélyítve a csókot.
Néhány perccel később pihegve váltak szét.
- Ezt nem lett volna szabad – szólalt meg hirtelen a lány.
- Az én hibám, sajnálom – mondta bűnbánó hangon Piton, ám a véleménye azonnal megváltozott, mikor meglátta, azt a mindent elsöprő vágyat a lány mogyoróbarna szemeiben.
- Ez nem helyes – jegyezte meg elengedve a férfi nyakát, majd lekászálódott róla és hátát a munkapadnak vetve, fejét felhúzott lábaira hajtva összekuporodott a földön.
- Igaz, túl messzire mentem – szólt kedvesen a férfi, miközben ő is felkelt és helyet foglalt a lány mellett. – Hogy is juthatott eszembe ilyen őrültség, hiszen húsz évvel idősebb vagyok nálad.
- Ha ez gondot jelentene, akkor nem csókoltam volna vissza – kezdett bele tárgyilagos hangon a lány. – A baj csak az, hogy félek.
- Én soha nem bántanálak, Hermione – szólt kedvesen Piton, egyik kezével átkarolva a lány vállát, míg a másikkal az álla alá nyúlva felemelte és maga felé fordította a fejét.
Hermione úgy érezte, szinte elveszik a férfi koromfekete szemeiben.
- Nem erről van szó. Hanem, ha ez kiderül, mindkettőnknek kiteszik a szűrét – mondta komolyan a lány, miközben felállt a földről. – A főzetet holnap befejezem. Jó éjszakát professzor úr.
Mielőtt Piton egy szót is szólhatott volna, elhagyta a termet és meg sem állt a kövér dáma portréjáig. Elmotyogta a jelszót, majd átvágtatva a klubhelyiségen felrobogott a lépcsőn és hasra vágva magát az ágyán elhúzta a függönyöket.
Mindeközben Piton életében másodszor érezte, hogy madarat lehetett volna vele fogatni. Hermione, nemhogy nem gyűlölte, hanem úgy nézett ki az érzéseit is viszonozza. Tudta, hogy veszélyes játék lenne, mégsem volt képes elfelejteni a lány vágytól fűtött heves csókját. Magára hagyva az üstben rotyogó bájitalt, gyorsan lezuhanyozott, majd befeküdve az ágyba egyetlen gondolat járt a fejében. Ez volt élete legszebb születésnapja.
Hermione másnap reggel kisírt szemekkel ébredt. Ujjaival végigsimítva a száján még mindig érezte Piton ajkának érintését. Félt, de bűntudata is volt, hogy a beszélgetés közepén hagyta ott a férfit.
Gyorsan lezuhanyozott, majd miután felöltözött lement a klubhelyiségbe, ahol Harry és Ron már türelmetlenül várták.
- Jó reggelt – köszönt vidáman.
- Neked is – mondták kórusban a fiúk.
- Mehetünk végre reggelizni? Kilukad a gyomrom – jegyezte meg Ron a kijárat felé araszolva.
- Persze – bólintott a másik kettő és elindultak.
Leérve a nagyterembe, leültek a Griffendél asztalához, és szó nélkül kezdtek neki a reggelinek. Hírtelen csend ereszkedett a nagyteremre.
- Mi a franc történt? – nézett körbe értetlenül Ron miközben maga elé vett egy adag rántottát és enni kezdett.
Harry a tanári asztal felé mutatott, a körülöttük ülők pedig elkezdték keresni a hirtelen támadt csend forrását. Ugyanis a diákok elcsendesedésének oka ezúttal nem Dumbledore egy újabb beszéde volt, hanem egy mosolygó Perselus Piton.
- Jóságos Merlin – mondta Ron, miközben beterítette az asztalt az eddig még a szájában maradt étellel.
- Ron, ez undorító – jegyezte meg Hermione.
- Vajon mi történhetett vele? – kérdezte Harry.
- Lehet, hogy jó éjszakája volt – mondta vigyorogva a vörös hajú fiú.
- Talán így akarja megmutatni, hogy megváltozott.
- Ugyan már, Mió, ő soha nem fog megváltozni.
- Én ezt egészen másképp gondolom, Ronald – szólt a lány, majd rápillantva tanárára viszonozta a mosolyt. – Jó reggelt Ginny – köszöntötte, az éppen helyet foglaló barátnőjét.
- Neked is – mosolygott a vörös hajú lány. – Mi történt veled, Hermione?
- Miért kérdezed? – nézett értetlenül a másik.
- Kivirultál.
- A fenébe, elfelejtettem az SVK könyvemet – szólalt meg hirtelen – Vissza kell mennem a szobába. Majd az órán találkozunk – mondta miután felpattant és kisietett a nagyteremből.
Azt azonban senki nem vette észre, hogy egy másik lány is futva távozott a nagyteremből. Gabrielle-nek is feltűnt a párocska furcsa viselkedése. Kilépve az előcsarnokba, követte Hermionét a Griffendél toronyig, és mikor elérték a kövér dáma portréját, utána kiáltott.
- Granger!
A lány megtorpant és megfordult.
- Beszélnünk kell – mondta Gabrielle mikor utolérte barátnőjét. – Most.
- Most nem jó, mindjárt kezdődik az SVK órám – szabadkozott a barna hajú lány.
- Nem hiszem, hogy Sirius megbüntet, ha késel néhány percet, de ez most fontos.
- Rendben – adta be a derekát a másik.
- Gyere, menjünk a Szükség Szobájába – mondta, majd elkezdte maga után húzni a griffendélest.
Mikor beléptek a helyiségbe, az egy barátságos társalgó formáját mutatta. A kandallóban lobogott a tűz a szoba közepén pedig, egy vörös és egy méregzöld színű, kényelmes fotel foglalt helyet. Miután leültek, Gabrielle rögtön a lényegre tért.
- Azt akarom tudni, hogy mi történt tegnap este.
- Nem tudom, mire gondolsz – próbálta menteni a menthetőt a másik.
- Ne játszd az ostobát. Nagyon jól tudom, hogy minden nap segítesz apámnak bájitalokat főzni a délutáni órák után.
- Ha tudod, akkor...
- Hermione – szakította félbe a hebegő lányt Gabrielle. – Apám szemei úgy csillogtak, mint a szűz lányok arca az első éjszaka után. Szóval, tudni akarom, hogy mi történt és, ha megkérhetlek, hagyd abba a köntörfalazást.
- Megcsókolt – bökte ki végül vörös arccal a barna hajú lány. – Én pedig viszonoztam.
- És utána?
- Egyetértettünk, hogy ezt nem szabadott volna.
- Ezt te sem gondolod komolyan.
- De igen, Gabrielle, ő a tanárom. Ha ez kiderül, őt kirúgják.
- A nevelőanyám mindig azt mondja, hogy kockázat nélkül nincs győzelem.
- De...
- Ha boldog akarsz lenni, akkor kockáztatnod kell. Itt viszont felmerül a kérdés. Szereted?
- Nem tudom, mit érzek. Legszívesebben mindig vele lennék. Szeretek beszélgetni vele, és a humorát is kezdem megszokni. De...
- De?
- De, nem tudom, ő mit gondol.
- Te jó ég. Mire vársz még, hogy leteperjen?
„Tulajdonképpen, ez már megtörtént, bár, ha jobban belegondolok, inkább én tepertem le őt” – futott át a griffendéles agyán egy kósza gondolat.
- Mond csak, Hermione, szerinted apám olyan gyakran csókol meg diáklányokat?
Granger csendbe burkolódzott.
- Beszélj vele – sóhajtott a fekete hajú lány. – Csak ezt tanácsolhatom. Most viszont menünk kéne, mert lassan nem párperces lesz az a késés.
Felálltak és miután kiléptek a folyosóra Gabrielle elsietett az átváltoztatástan terem felé.
- Köszönöm – suttogta távozó barátnője után Hermione, majd ő is futásnak eredt.
Az órák végeztével a griffendéles lány kissé feszengve lépett be a bájitaltan terembe.
- Jöjjön beljebb – állt fel Piton a tanári asztaltól.
- Beszélhetnénk? – kérdezte kissé feszengve a lány.
- Csak, tessék – mondta, nekitámaszkodva az asztalnak a férfi.
- Sajnálom, hogy tegnap úgy elrohantam – kezdett neki mondandójának Granger. – Én...
- Nem történt semmi, felejtsük el.
- Én nem akarom elfelejteni – szólalt meg talán kissé túl hevesen a lány.
- Akkor mért rohantál el? – tért át tegezésre a férfi.
- Úgy éreztem, rendeznem kell a gondolataimat.
- És? Sikerült? – kérdezte Piton felhúzva egyik szemöldökét.
- Igen, nem akarom, hogy vége legyen.
A férfi ellökte magát az asztaltól, majd a lány elé lépve, kezei közé fogta annak arcát.
- Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte a griffendéles szemeit fürkészve.
A lány, lábujjhegyre állt, karjait a férfi nyaka köré kulcsolta és lágyan megcsókolta. Piton, néhány másodperc fáziskéséssel ugyan, de annál vadabbul viszonozta a csókot. Nyelvük vad táncba kezdett, testük pedig égett a vágytól. Végül Piton megszakította a csókot, majd magához ölelve a lányt megszólalt.
- Ugye tudod, hogy erről senkinek nem beszélhetünk.
- Ez csak természetes, professzor.
A férfi elnevette magát. Ez a nevetés, pedig olyan őszinte volt, hogy a lánynak, még a szája is tátva maradt.
- Ha ketten vagyunk, tegezzél és szólíts Perselusnak – szólt még mindig mosolyogva. – Elvégre furcsa lenne, ha magázódnánk, főleg, hogy épp most szálltunk ki egymás szájából.
- Van benne valami – mosolygott most már Hermione is. – Egyébként, gyakrabban kellene mosolyognod, megfiatalít.
- Tudtam, hogy túl öreg va... – jegyezte meg kissé elkámpicsorodva, ám a lány nem várta meg a mondat végét.
Száját Pitonéra tapasztva a férfibe fojtotta a szót. Mikor szétváltak, Hermione megszólalt.
- Ezt, még egyszer nem akarom hallani, Perselus – mondta komolyan a lány, majd vonásai ellágyultak és ismét mosoly ült ki az arcára.
Aznap délután befejezték a félbe maradt főzetet, majd leültek beszélgetni. Késő este volt, mikor a lány távozott, de mindketten érezték, hogy ami történt, egy csodálatos kapcsolat kezdete.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
