|
A két fiú megkövülten bámult az igazgatóra. Néhány másodperc múlva Dumbledore intett a két griffendélesnek, hogy üljenek le, majd beavatta őket a történtekbe.
- De, ha tudtál róla, hogy ott van két halálfaló, mért nem kürtölted szét? – kérdezte eszét vesztve Ron.
- Maga ostobább, mint gondoltam, Weasley. Csak pánikot keltett volna a dolog – szólt közbe Piton, bár legbelül, valahol mélyen elgondolkodtatta a vörös hajú fiú elmélete. – Renwood kisasszony helyesen cselekedett.
- De…
- Piton professzornak igaza van, Harry – vágta el a készülőfélben lévő vitát Dumbledore.
- Igazgató úr, mi lesz a húgommal? – kérdezte kétségbeesett hangon Ron.
- Ne aggódjon Mr. Weas…
Az igazgatót kopogtatás szakította félbe.
- Tessék.
- Elnézést, Dumbledore professzor, zavarhatnám néhány percre? – lépett be az irodába Gabrielle. – Csak nem olyan régen hallottam, hogy mi történt.
- Semmi baj, gyere csak.
Miután az igazgató és a többiek nagy vonalakban beavatták Gabrielle-t is a történtekbe, a lány nagyot sóhajtott, majd megszólalt.
- Ha kiderítjük kik voltak a támadók, talán megtudjuk, hová vihették Ginnyt.
- Tartok tőle, hogy sejtem ki lehetett az egyik – szólal meg Lisa, aki eddig csendben hallgatta a beszélgetést.
- Ezt hogy érti Renwood kisasszony? – kérdezte kíváncsian az igazgató.
- Attól félek anyám volt az egyik – suttogta, tenyerébe temetve az arcát.
A kijelentés hallatán a szobában síri csend lett.
- Biztos benne? – kérdezte kedvesen Dumbledore.
- Igen – bólintott némi gondolkodás után Lisa.
- Akkor…
- Igazgató úr – szólt közbe Piton. – Engedelmével, kötve hiszem, hogy Callioppe a saját házába vitte volna.
- Apámnak igaza van, az túl nyilván való.
- De akkor hol lehet Ginny? – kérdezte egyszerre a két griffendéles.
- Amondó vagyok, hogy a másik támadó rejtélyesebb volt – jegyezte meg Lisa.
- Ezt hogy érted? – kérdezte Gabrielle.
- Mintha fiatalabb, tapasztalatlanabb lett volna.
- Ezt úgy érti, hogy egy újdonsült halálfalót keresünk? – kérdezte Dumbledore.
- Igen.
- Akkor az akárki lehet – sóhajtott Harry.
- Az nem olyan biztos, fiam – mondta sejtelmesen Dumbledore. – Fiúk, most menjetek vissza a klubhelyiségetekbe és erről, amit itt megtudtatok, ne szóljatok senkinek.
- De…
- Nyugalom, Mr. Weasley meg fogjuk találni a húgát éppen és egészségesen – mosolygott az idős mágus. – Most menjenek.
A vörös hajú fiú bólintott, majd a két griffendéles elhagyta az irodát.
- Gabrielle – fordult a lányhoz az igazgató, miután az ajtó becsukódott. – Van ötleted kik, lehetnek a gyanúsítottak? – kérdezte és az utolsó szót, úgy mondta, mintha valami nagyon sajnálatraméltó dologról beszélt volna.
A lány barátnőjére pillantott, majd nagyot sóhajtott.
- Igen igazgató úr, ha valóban Lisa édesanyja volt az egyik támadó, akkor konkrétan tudom, ki volt a másik.
- Hogyan? – kapta fel a fejét Piton. – Ezt mégis, hogy érted?
- Minden fiatalt rábíztak egy idősebb halálfalóra, mert a sötét nagyúr attól tart, a fiatalok még nem igazán tudják mi a hűség.
- És Callioppe kinek lett a pesztonkája? – kérdezte kissé gúnyosan Piton.
- Draco Malfoynak.
- Mond csak, tudtál róla, hogy bárkit el akarnak rabolni? – kérdezte kissé keményen a férfi lányához fordulva.
- Szerinted, ha tudtam volna róla, engedtem volna, hogy megtörténjen? – kérdezett vissza kikelve magából Gabrielle.
- Elég – vágta el a vitát Dumbledore. – Most azt kell kitalálnunk, mit tegyünk, feltételezve, hogy Mr. Malfoy volt a másik támadó.
- Ezt hogy érti? – nézett értetlenül Lisa. – Ki kell szabadítani Ginnyt. Megvallom, nem kedveltem meg túlságosan, de mégsem ülhetünk ölbe tett kézzel.
- Miss. Renwood…
- Perselus, a kisasszonynak igaza van.
- Mit tehetünk?
- Egyenlőre várunk, mert bizonyára céljuk volt azzal, hogy Ginnyt elrabolták – jegyezte meg Gabrielle. – Ezért biztos, hogy még életben van.
- Na és?
- Lisa, előbb meg kell tudnunk, Draco volt-e a támadó, és hová vitték Ginnyt. Nem rohanhatunk fejjel a falnak.
- Most menjetek vissza a klubhelyiségbe, és legyetek óvatosak – szólt aggódva az igazgató. – Ennyi izgalom elég volt mára.
A két lány bólintott és lehagyták az irodát.
Ezalatt, távol a Roxforttól egy sötét és nyirkos pincehelyiségben. Ginny magához tért és lassan kinyitotta a szemét. A hely ahová került egy börtöncellára emlékeztető luk volt. Feltápászkodott a földről és körülnézett. Az egyik sarokban egy elnyűtt matracot pillantott meg. Odasétált és leült rá hátát a hideg kőfalnak vetve. A cellát egy rácsos vasajtó zárta el egy folyosótól. Egyszer csak hangokra lett figyelmes. Nem kellett sokat gondolkoznia, hogy rájöjjön elrablói hangját hallja, így fülelni kezdett hátha elcsíphet néhány szót a beszélgetésükből.
- Te szerencsétlen idióta – hallotta meg a női halálfaló hangját. – Hogy hibázhattál ekkorát.
- Sajnálom – mondta a férfi. – De neked meg nem kellett volna füsttel elborítani mindent.
- Ezzel arra célzol, hogy az én hibám? – kérdezte magából kikelve a másik.
- Attól a rohadt füsttől nem láttam semmit.
- Jól van – sóhajtott a nő. – Most már mindegy. Talán a kis véráruló még a hasznunkra lehet.
- De, Callioppe lehet hogy Weasley véráruló, de attól még aranyvérű.
- Ezzel mire akarsz célozni?
- Arra, hogyha módosítanánk az emlékeit és visszaküldenénk, később kijavíthatnánk a hibát.
- Idióta! Ez egy véráruló – mondta a nő úgy ejtve ki a szavakat, mintha egy különösen undorító dologról beszélt volna. – Semmiben sem különbözik attól a nyamvadt sárvérűtől.
- De…
- Elég a vitából. Menjünk, mert a Nagyúr nem szereti, ha megváratják. Mellesleg én a helyedben azért fohászkodnék, hogy a Nagyúr ne szabjon ki túl nagy büntetést ezért a baklövésért.
Mindeközben Hermione is magához tért. Kinyitva a szemét körülnézett és észrevette, hogy a gyengélkedőn fekszik. A helyiségben sötét volt.
- Tehát már éjszaka van – állapította meg. – Remélem Ginny jól van – suttogta a sötétségbe, majd ismét körbepillantott, de a helyiség üres volt.
Közben Gabrielle és Lisa visszaértek a klubhelyiségbe ahol már mindenki a roxmortsi eseményekről beszélgetett.
- Hol van Draco? – hallotta meg Gabrielle Pansy Parkinson hangját.
- Azt mondta, korán le akar feküdni – jegyezte meg Monstro kissé bizonytalanul.
- Akkor le megyek hozzá jó éjt puszit adni – nyafogta a lány.
- Szerintem most inkább ne piszkáld, Pansy – szólt közbe Nathalie. – Tudod milyen mogorva mikor fáradt.
- De…
- Majd holnap beszélsz vele – mondta kicsit határozottabban Monstro.
- Rendben – nyafogta szomorú hangon a lány, majd odébb állt.
- Mit akart tőletek az igazgató? – fordult Nathalie a mellé lépő pároshoz.
- Elrabolták Potter barátnőjét és Dumbledore tudni akarta, tudunk e valamit a dologról – jelentette ki Gabrielle, mire Lisa feltűnésmentesen bokán rúgta.
- És mért csak titeket kérdeztek ki? – kérdezte, és hangjában gyanakvás csengett.
- Engem apám miatt hivatott, Lisa pedig az elsők között ért a helyszínre – mondta határozottan a fekete hajú lány.
- Értem – bólintott a másik.
A klubhelyiség hamarosan kiürült és a három lány is lement a szobájába. Lisa hamar elaludt, Nathalie pedig mikor megbizonyosodott róla, hogy a lány valóban alszik halkan megszólalt.
- Szerinted kik lehettek? – kérdezte kíváncsian.
- Mire gondolsz? – kérdezte értetlen képet vágva Gabrielle, pedig pontosan tudta mire gondol barátnője.
- Hát a támadás. Szerinted kik lehettek a támadók? – suttogta.
- Gőzöm sincs – vonta meg a vállát a másik.
- Ugyan, Gaby te olyan jó megfigyelő vagy, csak rájöttél kik lehettek.
- Mondtam már, hogy gőzöm sincs, egyébként meg én is csak hallottam a támadásról, Lisa ért oda előbb, de ő sem látott semmit – mondta kissé felháborodva a fekete hajú lány. – És ezt már Dumbledore-nak is elmondtam.
- Oké, csak gondoltam hátha rájöttél valamire – jegyezte meg kissé lelombozódva Nathalie, majd nagyot ásítva hozzá tette. – Na, én most már alszom.
- Jó éjszakát – suttogta Gabrielle.
Éjfél körül járhatott az idő, mikor Gabrielle fölébredt. Néhány percig forgolódott, végül felkelt, felvette talárját a pizsamája fölé és felsétált a klubhelyiségbe, egy könyvel a kezében. Leült egy kényelmes fotelbe és olvasni kezdett. Fél órával később furcsa zajra lett figyelmes. Elővette pálcáját a talár zsebéből és előre szegezve azt, megszólalt.
- Lumos – suttogta, mire a pálca végén fény jelent meg megvilágítva a klubhelyiség eddig sötétbe burkolózó bejáratát.
Látta, amint valaki belép, vagy még inkább beesik az ajtón. Majd a földre zuhan. Közelebb lépve ismert csak rá az éjjeli látogatóra, aki nem volt más, mint Draco Malfoy.
- Te jó, Merlin. Mégis mi a frász történt vele? – suttogta a lány miközben letérdelt és a fiú fejét a lábára fektette.
- Gabrielle? – kérdezte kábán a fiú, majd összeszorította a fogait.
- Ne beszélj – mondta végigsimítva a fiú arcán.
Óvatosan lerakta Draco fejét a földre, majd felállt és a fiúra szegezve meglendítette a pálcáját. A test felemelkedett és lebegve elindult az immár nyitott ajtón kifelé a folyosóra.
- Mit akarsz…csinálni? – nyögte Draco.
- Mondtam, hogy ne beszélj – suttogta Gabrielle.
Ezek után egyikük sem szólt, ám amikor elérték a hetedik emeletet a fiú meglepődött. Gabrielle belebegtette a Szükség szobájába és lefektette egy a Mardekár színeiben pompázó ágyra.
- Invito erősítő nyugtató és sebhegesztő főzetek – suttogta Gabrielle, mire három nagyobb bájitalos fiola repült a kezébe.
- De… – kezdte Draco, de a lány félbeszakította.
- Nem kell magyarázkodnod – szólt mosolyogva, majd a fiú mellet helyet foglalva az ágyon, segített neki felülni és megitatta vele a három bájitalt. – Ezeket én készítettem, még régebben, de reméltem, hogy nem lesz rájuk szükség – mondta, majd pálcáját meglendítve egy negyedik fiola is a kezébe repült.
- Ez mi? – kérdezte kissé ijedten Draco.
- Enyhíti a cruciatus átok utóhatásait – magyarázta Gabrielle.
- De…
- Mondtam, hogy nem kell magyarázkodnod. Apám mesélt arról az átokról, mellesleg egy idióta is rájött volna, hogy valami nincs rendben, ahogy beestél a klubhelyiségbe – magyarázta, miközben a fiú kezébe nyomta a fiolát. – Ne aggódj, nem akarlak megmérgezni, mellesleg azt is én csináltam – jegyezte meg mikor látta, hogy a fiú aggodalmasan pillantott a fiola tartalmára.
- Köszönöm – mondta Draco, miután megitta a bájitalt. – De mit kerestél a klubhelyiségben?
Gabrielle-t meglepte a kérdés.
- Nem tudtam aludni. Akarsz róla beszélni? – váltott témát a lány komolyan barátja szemébe nézve.
- Mégis mit kéne mondanom?
- A Nagyúr tette ezt – jelentette ki a lány.
- Honnan…
- Ha apád tette volna jobb állapotban lennél – sóhajtotta. – Nem kell beszélned róla, ha nem akarod – tette még hozzá.
- Te is kaptál feladatot – kezdett bele a fiú.
- Igen – bólintott Gabrielle.
- Én viszont elcsesztem, és mikor elmondtam, hogy még helyre lehetne hozni… – kezdte, majd elhallgatott.
- Megkínoztak – fejezte be helyette a lány.
- De helyre lehetett volna még hozni a hibát – suttogta a fiú elhaló hangon.
- Tehát ti voltatok, Te és Callioppe Renwood – jegyezte meg halkan a lány.
- Hogy jöttél rá? – kérdezte ijedten a másik felülve az ágyon, majd hozzátette. – És, ha te rájöttél, akkor Dumbledore…
- Ne aggódj – mondta kedvesen Gabrielle, finoman visszanyomva a fiút az ágyra. – Én is csak azért jöttem rá, mert emlékszem, hogy Lisa anyját jelölte ki melléd a Nagyúr. Viszont arra nem jöttem rá, hogy mit akarhat Grangerrel.
A fiú szemei elkerekedtek.
- Min csodálkozol? – kérdezte kíváncsian.
- Hogy jön ide Granger?
- Draco, kérlek ne nézz teljesen hülyének – sóhajtott a lány. – Azt mondtad, hibáztál, és mivel csak ő és Weasley volt ott és Weasleyt elvittétek így nem volt nehéz kitalálni, hogy Granger volt az eredeti célpont.
- Ugye tudod hogy ilyenkor félelmetes vagy – jegyezte meg egy félmosoly kíséretében Draco.
- Nem kell hozzá Einsteinnek lenni – vigyorgott Gabrielle hátradőlve az ágyon fejét a fiúé mellé helyezve.
- Az ki?
- Ki, ki?
- Az, az Ensten? – kérdezte kíváncsian a fiú.
- Nem Ensten, hanem Einstein és egy mugli fizikus volt, az ő nevéhez fűződik a relativitáselmélet. Köztudottan egy nagyon okos ember volt. A muglik, pedig sokszor emlegetik, mikor valami nagyon egyszerű dologról magyaráz valaki, hogy nem kell hozzá Einsteinnek lenni.
- Értem – mondta immár csukott szemmel, majd halkan hozzá tette. – Köszönöm.
Gabrielle elmosolyodott. A nagy Draco Malfoy köszönetet mondott. Néhány perccel később mindkettejüket elnyomta az álom.
Másnap reggel Gabrielle arra ébredt, hogy valami megmozdult alatta. Mikor kinyitotta a szemét először nem tudta, hol van, majd eszébe jutottak az éjszaka eseményei.
- Jó reggelt – hallotta meg Draco hangját.
- Neked is – mondta kissé ijedten Gabrielle felkapva a fejét a fiú mellkasáról.
- Gyere vissza, még korán van – szólt vigyorogva a szőke, visszarántva a lány fejét a mellkasára.
- Ha már tudsz bohóckodni, akkor bizonyára jól vagy – jegyezte meg Gabrielle miközben megpróbált kiszabadulni a fiú öleléséből.
- Azért jól esne még egy kis ápolás.
- Draco, elég legyen – mondta komoly hangon. – El tudod képzelni, mi lesz, ha kiderül, hogy egyikünk sem töltötte a pincében az éjszakát?
- Legfeljebb kapunk egy adag fejmosást apádtól, na meg egy jó adag büntetőmunkát, de nagyobb ügyet úgy sem csinálnak belőle.
- Én sem apámtól tartok, hanem a pletykáktól, amik elindulhatnak.
- Ugyan már, te csak jól jársz – vigyorodott el még jobban a fiú.
- Nézd, mondtam már neked, hogy nem akarok tőled semmit, és ez azóta sem változott – kezdett bele komolyan a lány. – Azonban, ha kiderül, hogy nem aludtunk a pincében, valamit, muszáj lesz beadni a jó népnek. Tekintve, hogy az igazságot, miszerint a Nagyúr megkínzott és én csak ápoltalak, nem lenne ajánlatos elmondani.
- Akkor mit javasolsz?
- Ha pletykálni kezdenek, had tegyék, egyszerűen nem veszünk tudomást róluk. Ha pedig a barátaink kérdezik, azt mondjuk, hogy ez csak ránk tartozik.
- Rendben, de szerintem még korán van, úgy hogy még nyugodtan visszafeküdhetünk – jelentette ki a fiú, miközben az órájára pillantott, ami kilenc órát mutatott.
- Én lemegyek a nagyterembe, te pedig jobb, ha elindulsz a szobádba átöltözni – mondta Gabrielle, majd felállt és kilépve a szobából magára hagyta a magában puffogó fiút.
Mindeközben Lisa és Nathalie korábban ébredtek a szokásosnál és meglepődve vették tudomásul, hogy Gabrielle ágya üres.
- Szerinted, hol lehet? – kérdezte kíváncsian a szőke lány, öltözködés közben.
„Talán megint Siriusszal töltötte az éjszakát?” – gondolta.
- Lehet, hogy megint a klubhelyiségben aludt el – jegyezte meg nagyot ásítva a másik, miközben magára rángatta a talárját.
- Miből gondolod?
- Láttam, ahogy valamikor hajnalban felöltözött, és felsétált egy könyvvel a kezében.
- Értem – bólintott Lisa, majd elindult az ajtó felé. – Én megyek reggelizni, te nem jössz?
- Mindjárt megyek én is, menj előre.
- Rendben.
Mikor Lisa felért a klubhelyiségbe, az üres volt.
„Te jó Merlin, lehet, hogy mégis nekem lesz igazam és megint Siriusszal volt?”– gondolta kissé rémülten. – „Jobb, ha felébresztem őket, mert ha más is rájön a dologra, abból balhé lesz.”
Gondolataiba merülten loholt végig a kastélyon, míg el nem érte az SVK tanár szobáját. Gyorsan kifújta magát, majd bekopogott. Néhány perc múlva Sirius jelent meg sötétkék hálóköntösben.
- Mi történt, Lisa? – kérdezte kissé álmos hangon a férfi.
- Talán csak annyi, hogy reggel van, és ha valaki meglátja innen kisétálni Gabrielle-t, akkor tuti nagyobb lesz a balhé, mint a múltkor – hadarta a lány.
- Ácsi – kezdte értetlen képpel a férfi. – Először is, Gabrielle nincs itt, úgy hogy nem értem miről beszélsz.
- De…
- Viszont akkor azt állítod, hogy nem aludt a szobájában?
- Igen, de ha nincs itt, akkor hol lehet, mert Nathalie látta kimenni a szobából hajnalban.
- Nem tudom, de szerintem ő tud vigyázni magára.
Mindeközben Nathalie és Draco egyszerre léptek be a klubhelyiségbe.
- Te hol jártál? – kérdezte kissé ferde szemmel nézve a vigyorgó fiúra a lány.
- Sétáltam egyet, már azt sem szabad? – vigyorgott tovább a fiú.
- És puszta véletlenségből nem találkoztál Gabrielle-el?
- Mért, csak nem eltűnt?
- Ugyan már Draco, ne csigázz, együtt voltatok, nem?
- Oppá, lebuktunk – mondta bűnbánó arcot vágva, majd szélesen elvigyorodott. – De ugye nem mondod el senkinek? Ugyanis nem szívesen néznék szembe egy zabos Pitonnal.
„Ezt megérdemelte” – vigyorgott önelégülten a fiú. – „Egy Malfoyt nem lehet kikosarazni.”
- Gabrielle, már elég nagylány, hogy azzal legyen együtt, akivel akar.
- Van benne valami – vigyorgott tovább Draco, majd elindult a fiúk szobájába vezető lépcsőn. – Én megyek átöltözni. Egyébként Gaby a nagyterembe ment.
Nathalie elindult a nagyterem felé, hogy kifaggassa barátnőjét az éjszaka történtekről, ám amikor kilépett a pincéből, megpillantotta Lisát, aki egy kissé ideges Siriusszal beszélgetett.
- Nem nyelhette el a föld – jegyezte meg nagyot sóhajtva a férfi.
- Talán nem is akarja, hogy megtaláljuk – mondta elgondolkozva Lisa.
- Hé, Lisa azt hittem reggelizni indultál – lépett melléjük vigyorogva Nathalie.
- Mivel Gabrielle nem volt a klubhelyiségben, elindultam megkeresni – kezdett bele a szőke lány, majd a férfira pillantva folytatta. – Akkor futottam bele Black professzorba.
- Miss. Renwood elmondta, hogy Miss. Piton eltűnt – vette át a szót Sirius. – És kérte, segítsek megkeresni.
- Gabrielle a nagyteremben van – vigyorgott a barna hajú lány.
- Ezt honnan veszed? – nézett rá kíváncsian Lisa, valamint Sirius is nehezen titkolta érdeklődését.
- Összefutottam Dracóval a klubhelyiségben, méghozzá eléggé nyúzott állapotban – jegyezte meg Nathalie barátnőjére kacsintva, majd elhallgatott.
Mikor a lány befejezte a mondatot, Sirius arcizmai megrándultak, majd szó nélkül magára hagyta a két értetlen képet vágó diáklányt.
- Basszus – szakadt ki Nathalie-ból a bent tartott levegő, káromkodás formájában.
Néhány perccel korábban. Gabrielle leért a nagyterembe, ahol csak néhány diák lézengett tekintettel a vasárnap reggelre. Leült az asztalhoz és töltött magának egy bögre kévét.
„Remélem, az az idióta időben visszaért a klubhelyiségbe” – gondolta.
Gondolataiból azonban Sirius hangja szakította ki.
- Miss. Piton – kezdett bele szokatlanul tárgyilagosan az SVK tanár. – Jöjjön az irodámba, azonnal – mondta, majd meg sem várva a lány válaszát elviharzott.
„Te jó, Merlin! Mégis mit akar tőlem vasárnap reggel?” – gondolta ijedten a lány.
Miután gyorsan megitta a kávéját idegesen indult el a férfi irodája felé. Kilépve az előtérbe nem nézett semerre csak ment előre, belemerülve a gondolataiba. Észre sem vette, hogy két szobatársa kíváncsian néznek elsuhanó alakja után.
„A francba, csak nem futott össze azzal a tökkelütött Dracóval?” – gondolta. – „Ugyan, már rémeket látok, biztos csak látni akart.”
Mikor elérte az irodát, bekopogott és várt.
- Jöjjön be – szólt ki egy kissé ingerült hang.
- Itt vagyok, professzor – lépett be a helyiségbe, majd gyorsan becsukta az ajtót.
A férfi nem szólt egy szót sem. Előhúzta varázspálcáját és a lány mögötti ajtóra irányítva, ellátta azt egy sor magas szintű védő és zár varázslattal.
- Elárulnád, mégis hol töltötted az éjszakát? – kérdezte kissé ingerülten a férfi.
Gabrielle megijedt, és ez az érzés kiülhetett az arcára is, mert a férfi nagyot sóhajtott miután újra megszólalt.
- Tehát igaz – mondta szomorú hangon.
- Micsoda? – kérdezte értetlen képet vágva a lány, bár kezdte sejteni, hogy miről is beszél a férfi.
- Az, hogy Draco Malfoyjal töltötted az éjszakát.
- Igen – kezdett bele a lány. – Valóban vele voltam a Szükség szobájában, de…
- Mért? – kérdezte szinte kétségbeesett hangon.
- Sirius…
- Bár, megértelek – szólalt meg végül tárgyilagosabban, félbeszakítva a lányt. – Ő fiatal és jóképű. Én voltam a hülye, hogy megbíztam egy Pitonban.
- Sirius, ide figyelj – kezdett bele Gabrielle, de a férfi ismét a szavába vágott.
- Nem! Lehet, hogy Lily az anyád volt, de egy cseppet sem hasonlítasz rá, ugyan olyan vagy mint az, a mocskos halálfaló apád és… – a férfi leharapta a mondatot ugyanis a lány keze az arcán csattant.
Gabrielle szemei szinte izzottak a dühtől. A férfi szavai tőrkén fúródtak a szívébe. Nem hitte el, hogy azok után, hogy odaadta magát neki, még mindig nem bízik meg benne.
- Ötven pont a Mardekártól – kelt ki magából a férfi, mikor visszanyerte a hangját. – És takarodjon az irodámból! – ordította, miközben eltávolította a védőbűbájokat az ajtóról.
Gabrielle szó nélkül lépett ki a folyosóra, majd becsapta maga mögött az ajtót.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
