Egy hét telt el a roxmortsi támadás, valamint Gabrielle és Sirius veszekedése óta. A Roxfortban zajlott tovább az élet. Hermione Grangert kiengedték a gyengélkedőről. Néhány személyt kivéve, a kastély lakói nem vettek észre változást a mardekáros lány vagy az SVK tanár viselkedésében. Leszámítva azt a tényt, hogy a férfi egyetlen alkalmat sem hagyott ki, mikor porig alázhatta Draco Malfoyt.

Az első nap még Dracónak sem tűnt fel semmi különös viszont mikor, még szerdán is ő volt a férfi célpontja, rájött, hogy valami nem stimmel.

- Elegem van ebből a Potter imádó idiótából – tajtékzott a fiú, mikor szerda délután belépett a Mardekár klubhelyiségébe. – Úgy viselkedik, mint ha ő maga lenne Merlin, pedig csak egy véráruló senkiházi.

- Mi történt már megint? – kérdezte Gabrielle, felkapva a fejét a „véráruló” kifejezésre.

- Black – köpte a nevet, mintha valami nagyon undorító dologról beszélt volna.

- Mi van vele? – kérdezte kíváncsian a lány.

- Az a barom valamiért rám szállt – kezdte, majd lehuppant a Gabrielle melletti fotelbe. – Nem beszélnél apáddal, hogy vakarja le rólam?

- Mért nem beszélsz vele te? – nézett értetlenül a lány. – Elvégre neked is van szád.

Gabrielle nem mondhatott semmit. Azonban a Siriusszal történt veszekedése óta apját is nagyívben elkerülte. Nem akarta, hogy Perselus beleavatkozzon a magánéletébe.

- Van – mondta kissé meglepődve a másik. –, de te talán jobban szót tudnál vele érteni – próbálkozott tovább a fiú.

- Rendben, a délutáni órák után beszélek vele – adta be a derekát végül a lány.

Gabrielle utolsó órája Siriusszal volt és sajnos nem telt valami fényesen. A férfi minden alkalmat megragadott, hogy belekössön a lány órai munkájába, de mindhiába. Az óra végén Gabrielle, apja irodája felé vette az irányt.

„A fenébe, hogy Draco nem tudja egyedül elintézni a dolgait” – puffogott magában, majd mikor elérte az iroda bejáratát, nagyot sóhajtott és bekopogott.

- Tessék – szólt ki Perselus.

- Zavarhatlak? – kérdezte Gabrielle, miután kinyitotta az ajtót.

- Gyere csak – mondta a férfi felállva az íróasztalától. – Amúgy is beszélni akartam veled.

„Gondolhattam volna, hogy az ő figyelmét semmi sem kerüli el” – gondolta a lány, feltételezve, hogy apja a Siriusszal folytatott kapcsolatáról akar beszélni vele.

- Az a pletyka jutott a fülembe, hogy te és Draco együtt töltöttetek egy éjszakát – vágott bele a közepébe a férfi.

- Ez igaz – kezdett bele a lány a magyarázatba. – Mivel a roxmortsi támadás éjszakáján félholtan esett be a klubhelyiségbe.

- Hogyan? – vonta fel szemöldökét Perselus.

- Igazunk volt abban, hogy Draco és Callioppe voltak a támadók, viszont a célpont nem Ginny volt.

- Te jó Merlin – csapott a homlokára a férfi.

- Igen – jegyezte meg Gabrielle az apja arcára kiült mindent értő kifejezést látva. – Hermionét akarták elvinni, de a nagy kavarodásban összetévesztették Ginnyvel.

- Ezt elmondtad már Dumbledore professzornak?

- Még nem – hajtotta le a fejét a lány. – Tekintve, hogy nem találtam megfelelő okot a többieknek, hogy mért kellene beszélnem hirtelen az igazgató úrral.

- Akkor most… – kezdett volna bele a férfi, azonban kopogtak. – Tessék!

- Elnézést – lépett be félszegen egy másodéves hollóhátas lány. – Dumbledore professzor kéri, hogy Piton professzor és Gabrielle menjenek az irodájába.

- Köszönöm – bólintott a férfi, a lány pedig amilyen gyorsan csak tudott kereket oldott. – Menjünk, de még később beszélni akarok veled.

- Ha Siriusról, akkor feleslegesen fáradnál – mondta a lány kilépve az ajtón, elébe menve a beszélgetés kellemetlen részének.

- Talán összekülönböztetek?

- Úgy is mondhatnám – kezdett bele Gabrielle. – Lényeg, hogy neki is fülébe jutott a pletyka és, amikor el akartam mondani, mi történt, meg sem hallgatott. Helyette sértegetni kezdett. Legalább háromszor kezdtem volna bele, tekintve, hogy úgy gondoltam, csak a féltékenység beszél belőle, de ő mindig a szavamba vágott. A végén pedig olyat mondott, aminél már betelt a pohár. Felpofoztam és ott hagytam.

- Akkor ez volt az oka a Mardekár drasztikus pontcsökkenésének – húzta fel egyik szemöldökét a férfi. – Black egy idióta és már az elején megmondtam, hogy vigyázz vele.

- Ne is beszéljünk róla – mondta Gabrielle, mikor elérték a kőszörnyet. – Most már úgyis csak egy rendtag a sok közül – sóhajtotta, ahogy fellépett a mozgólépcsőre, miután kimondták a jelszót.

A mardekáros lány arcáról semmit nem lehetett leolvasni, de Perselus látta, hogy lánya szemében könnyek csillognak.

„Ezért még megkapja a magáét az, az idióta korcs” – gondolta határozottan, a lány szomorú szemeire pillantva.

- Tessék – hallották meg Dumbledore hangját.

- Hivatott, igazgató úr? – lépett be Perselus elsőként, majd Gabrielle utána.

- Gyertek csak – mosolygott kedvesen az öreg.

- Professzor – szólalt meg egy hang a sarokból.

- Miss. Granger mit keres itt? – kérdezte kíváncsian a férfi, helyet foglalva a griffendéles mellett a kanapén.

- A kisasszony most hozta a tudomásomra, hogy a múlt hétvégén elkövetett merényletnek nem Miss. Weasley volt a célpontja.

Dumbledore hatásszünetet tartott, majd ismét megszólalt.

- Nem tűntök meglepettnek.

- A merénylet éjszakáján Draco félholt állapotban esett be a klubhelyiségbe – kezdett bele Gabrielle, majd miután elmesélte mit tudott meg a mardekáros fiútól, csend telepedett az irodára.

- Tehát Miss. Weasley a Malfoy kúriában van? – törte meg a csendet az idős mágus.

- Igen, legalábbis Draco szavaiból így jött le.

- Az egy kész erődítmény, Albus – szólt közbe a bájitaltan tanár. – Csak az tudna bejutni, aki részletesen ismeri a kastélyt.

- Akkor mégis mit javasol, professzor – fordult Hermione a férfihoz. – Üljünk a babérjainkon? Mi lenne, ha értesítenénk az aurorokat?

- Azzal kizárólag Miss. Weasley életét sodornánk veszélybe.

- Nem kellenek ide aurorok – kezdett bele Gabrielle. – Majd én ki hozom onnan Ginnyt.

- Mond csak Gabrielle, neked teljesen elment az eszed? – kérdezte a kezeit tördelve az apja. – Épp az imént mondtam, hogy képtelenség bejutni.

A lány, a griffendélesre pillantott, majd az igazgatóra, aki bólintott, jelezve, hogy értette a célzást, és hogy folytassa.

- Én be tudnék jutni a kúriába, anélkül, hogy gyanút fognának.

- Mégis hogyan? – nézett értetlenül Hermione. – Elvégre, lehet, hogy jóban vagy Malfoyjal, de Ginnyt biztos nem hagyják őrizetlenül a halálfalók.

- Éppen ezért tudnék én bejutni.

- Beszélj érthetően.

- Hermione – szólt közbe az igazgató. – Gabrielle a rend kéme.

- De…

- Ezt ne most vitassuk meg – vágta el a kezdődő kérdés áradatot az idős mágus. – Gabrielle, ez még neked is veszélyes.

- Ráadásul bejutni könnyű, inkább kifelé lesznek problémák – jegyezte meg kissé gúnyosan Perselus. – Ezen kívül, ha lelepleznek az, az életedbe kerül. Te még nem tudod, hogyan bánnak el az árulókkal.

- Nem fognak elkapni, bízzatok bennem.

- Gaby, ez őrültség – kezdte Hermione is. – De segítek neked.

- Arról aztán szó sem lehet – szólt közbe egyszerre a két Piton.

- Éppen elég, hogy Gabrielle kockára akarja tenni az életét – fűzte hozzá Perselus.

- De…

- Piton professzornak igaza van Hermione.

- Elboldogulok egyedül – jegyezte meg Gabrielle.

- Ezt majd még meglátjuk.

- De igazgató úr. Ginny minden percben életveszélyben van.

- Egyelőre nem fogják bántani. A sötét nagyúrnak tervei vannak vele.

- Ezt honnan veszed? – fordult a mardekáros felé Hermione.

- Láttam Draco fejében.

„Hogyan?” – gondolta Hermione. – „Gabrielle leglimentálta Malfoyt?”

- Te mit gondolsz, Albus?

- Sajnos a lányodnak igaza van, viszont még át kell gondolnom néhány dolgot, ha döntöttem szólok, most menjetek.

A hármas bólintott, majd egyenként elhagyták az irodát.

- Kemény fába vágtad a fejszédet Albus – szólalt meg Dipett igazgató portréalakja. – Az a lány, ugyan olyan makacs, mint az anyja.

- Nem szabadna oda engednem, de ha nemet mondok, képes és valami ostobaságot csinál.

- Ezért mondtam, hogy kemény fába vágtad a fejszédet – mosolyodott el az egykori igazgató.

A tél hamar elrepül átadva helyét a tavasznak. Sirius egyre többször készítette ki Dracót és Gabrielle-t, a lány pedig kezdte úgy érezni, a férfi lassan nevetségessé válik. A kastélyban nyílt titok lett a mardekáros páros közötti viszony, ami nem csak az SVK tanárnak nem nyerte el a tetszését.

- Na, de Draco cica – kezdte nyávogva Pansy Parkinson a tavaszi szünet előtti utolsó este, mikor már csak nagyon kevesen maradtak a klubhelyiségben. – Mit tud az a csaj, amit én nem?

Pansy minden alkalmat megragadott, hogy Gabrielle ellen hangolja a fiút, de mindig sikertelenül.

- Például, csendben maradni – vágta rá gúnyosan Draco. – Elég legyen, inkább elmegyek lefeküdni – állt fel a fotelből a fiú, magára hagyva a puffogó lányt, majd Nathalie mellé lépve ismét megszólalt. – Ezt oda tudnád adni Gabynak? – nyújtott egy lepecsételt borítékot a barna hajú lány felé.

- Persze – vette át vigyorogva Nathalie a levelet.

- Kösz – mondta röviden, majd eltűnt a szobákhoz vezető lépcsősoron.

- Mi a helyzet? – lépett be a klubhelyiségbe Gabrielle.

- Jó hogy jössz, Gaby, ezt – nyújtotta oda a borítékot barátnőjének a barna hajú lány. – Draco küldi.

Lisa gyanúsan tekintett a levélre.

- Menjünk be a szobába – javasolta a fekete hajú lány.

A másik kettő bólintott, majd elhagyták a klubhelyiséget nem foglalkozva a féltékenységtől bíborvörös arcszínnel megáldott Pancyvel.

- Bontsd már ki – szólt izgatottan Nathalie leülve az ágyára.

Gabrielle feltörte a pecsétet és széthajtotta a levelet. Már az elején sejtette, hogy nem Draco írta, hacsak nem valami nagyon hivatalos dologról lett volna szó. Azonban amikor megpillantotta az ismerős kézírást először megijedt, majd egy ötlet kezdett körvonalazódni a fejében.

- Gyerünk már – sürgette Gabrielle-t barátnője. – Meghalok a kíváncsiságtól.

- Azt kötve hiszem – kezdte kissé gúnyosan a fekete hajú lány. – Egyébként meg… – folytatta volna, de Nathalie kikapta a kezéből a pergament és olvasni kezdte.

Gabrielle

Dracótól hallottam, hogy a szünetet ismét a muglik között kell töltened. Éppen ezért szerintem örülni fogsz, hogy helyette szívesen meghívnálak ismét a Malfoy kúriába. Remélem, elfogadod a meghívást és eljössz.

Lucius Malfoy

- Ezt, mért kellett? – kérdezte Gabrielle visszavéve a levelet.

- Ez oltári – mondta Nathalie figyelmen kívül hagyva barátnői morcos ábrázatát. – Hogy lehet neked ekkora piszok mázlid?

- Mire célzol? – kérdezte egyszerre Lisa és Gabrielle.

- Az idióta muglik helyett az egyik legelőkelőbb varázslócsalád házában töltheted a szünetet, ráadásul másodszorra. Ami pedig még ennél is oltáribb, hogy maga Lucius Malfoy hívott meg.

- Állj le, Nat – kezdett bele Lisa. – Piton professzor úgy sem fogja megengedni.

- Ne vészmadárkogyjál itt, Lisa – torkolta le barátnőjét a barna hajú lány.

- Abban minden esetre igaza van, hogy ezt meg kell beszélnem apámmal – szólt közbe Gabrielle elvágva a veszekedést.

- Akkor mire vársz még?

- Nat, majdnem éjfél van. Apám bizonyára már alszik.

- De holnap úgysem tudsz vele beszélni, hiszen korán reggel indul a vonat.

- Rendben – adta be végül a derekát a lány.

Otthagyva két barátnőjét elindult apja irodája felé. Már éppen bekopogott volna, mikor kinyílt az ajtó és csak a gyors reflexeinek köszönhette, hogy nem vágták orrba vele.

- Te mit keresel itt? – kérdezte a férfi megpillantva az értetlen képet vágó Gabrielle-t. – Mindegy is, amúgy is érted indultam.

- Értem?

- Igen. Dumbledore professzor beszélni akar velünk – mondta elindulva kifelé a pincéből.

- Mit akar ilyenkor az igazgató? – kérdezte Gabrielle apja után indulva.

- A Weasley lány ügyéről lehet szó.

- Akkor jó, mert éppen ezért kerestelek volna én is téged.

- Ezt hogy érted? – kérdezte a férfi felvonva egyik szemöldökét.

- Majd az igazgatónál elmondom.

Mikor a páros belépett az irodába az igazgató, nem volt egyedül. A kanapén Sirius ült és megvető pillantással méregette a két Pitont.

- Black mit keres itt? – kérdezte kíváncsian a férfi.

- Azonnal elmondom, de előtte üljetek le.

A páros engedelmeskedett és helyet foglaltak két egymás mellett lévő széken. Gabrielle hidegen, érzelemmentes arccal nézett az SVK tanár szemébe.

- Azért hívattalak, mert úgy döntöttem, eljött az idő a cselekvésre – kezdett bele az igazgató.

- Tehát engedélyezi, hogy végrehajtsam a tervet? – kérdezte kíváncsian Gabrielle.

- Igen, azonban…

- De, Albus, azt hittem ezt már megbeszéltük, hogy túl veszélyes – szakította félbe az igazgatót a Mardekár feje.

- Valóban veszélyes, azonban nem szándékozom egyedül elengedni Gabrielle-t.

- Hogyan? – kapta fel a fejét a másik három.

- De igazgató úr…

- Gabrielle – vágott a szavába a férfi. – Szükséged lesz segítségre – szólalt meg ezúttal ellentmondást nem tűrő hangon az idős mágus. – Éppen ezért apád és Sirius veled mennek.

„Remek, nem elég, hogy apám mindenáron velem akar jönni, még Siriust is a nyakamba varja” – gondolta Gabrielle.

- Elég, ha én vele megyek – jegyezte meg Perselus, kitalálva lánya gondolatait.

- Nem. Mindketten mentek, és erről nem szándékozom vitát nyitni.

A hármas bólintott.

- Gabrielle – fordult a lányhoz az igazgató. – Mikor akarod csinálni?

- Jut is eszembe – csapott a homlokára a lány. – Ezt majdnem elfelejtettem – szólt, majd elővéve a levelet az igazgató kezébe nyomta.

- Ez most kapóra jött – mondta a férfi, miután hangosan felolvasta a levél tartalmát. – Perselus, mit gondolsz?

- Azt, hogy ez bizonyára csapda – válaszolt a másik tárgyilagos hangon. – Talán Lucius sejt valamit.

- Vagy esetleg másra pályázik – jegyezte meg kissé gúnyosan Sirius. – Bár, nem hibáztatom érte.

- Az ajánlom, fogd be a szád, Black, ha jót akarsz magadnak – szólalt meg kissé indulatosan Perselus és Gabrielle látta, hogy a férfi keze a pálcáját szorongatja.

- Ebből elég legyen – szólt közbe a lány. – Látja, igazgató úr? Ezért akartam egyedül menni.

- Azt aztán lesheted, hogy elengedlek egyedül ezek után – mutatott a levélre a fekete hajú férfi.

„Egyébként sem tölthetem az egész szünetet a Malfoy kúriában, mivel dolgom van” – gondolta a lány, miközben a Voldemorttól kapott feladata járt a fejében. – „De kelleni fog egy megfelelő indok. Malfoynak mondhatom, hogy a feladatom miatt kell a nevelő szüleim mellett maradnom, de nekik mi a fenét mondjak?”

Gabrielle nagyot sóhajtott, majd megszólalt.

- Nem szándékozom a teljes szünetet ott tölteni, de azt megtehetem, hogy egy napra elfogadom Mr. Malfoy meghívását.

- Azt megértem, hogy nem akarod ott tölteni a szünetet, de akkor hogyan akarod leszerelni Lucius Malfoyt? – kérdezte kíváncsian az igazgató.

- Egyszerűen elaltatom – felelte a lány, mintha a világ legegyértelműbb dolgáról beszélt volna.

- Malfoy nem olyan ostoba, hogy bedőljön egy ilyen trükknek – szólt közbe Perselus. – Ráadásul tudja, hogy remek bájitalkészítő vagy.

- Az lehet – mondta a lány kissé belepirulva a dicséretbe. – Azonban, ha elhitetem vele, hogy engem is elaltattak, akkor már koránt sem leszek gyanús.

- Ezt hogy tudnád elérni?

- Nem kell más csak egy mugli altató.

- Mi? – nézett értetlenül a lányra a három férfi.

- Van egy olyan altató, ami teljesen íz és szagmentes.

- És mégis hogyan tudnál beadni neki egy ilyen szert, méghozzá úgy, hogy azt higgye, te is megkaptad? – kérdezte kíváncsian Perselus.

- Az legyen az én dolgom – válaszolt mosolyogva a lány.

- Gabrielle – nézett rá komolyan az igazgató. – Biztos vagy benne, hogy sikerülni fog?

- Teljes mértékben.

- Rendben, akkor már csak azt kell megbeszélnünk, hogy melyik nap legyen a dolog.

- A tavaszi szünet utolsó előtti napja lenne a legjobb, mert így mindenre fel tudok készülni – jelentette ki Gabrielle.

- Rendben, akkor a Malfoy bírok bejáratánál fogunk várni – húzta el a száját Perselus Siriusra pillantva.

- Akkor én megyek, és válaszolok a levélre – állt fel Gabrielle, majd elköszönve a hármastól felsietett a bagolyházba.

Szerencsére odafent talált némi tintát, meg egy eléggé megviselt pennát és a válaszát gyorsan ráfirkantotta a pergamenre.

Lucius

Köszönöm a meghívást, de apám ezúttal hajthatatlan volt. Kizárólag egy napot engedélyezett azt viszont nem közölte, hogy miért. Valamint nem kötötte ki, hogy melyiket így arra gondoltam, lehetne ez a szünet utolsó előtti napja. Már alig várom, hogy újra ott legyek.

Gabrielle

A papírt, visszatette a borítékba, majd körbenézett.

„Be kellene szereznem már egy saját baglyot” – gondolta miközben magához hívott egyet az iskolai madarak közül és a lábához erősítette a levelet.

- Vidd ezt a levelet Lucius Malfoynak a Malfoy kúriába – mondta, és a madár kirepült az ablakon.

Néhány órával később, messze a Roxforttól a Malfoy kúriában Lucius Malfoy az íróasztala mögött ülve olvasott egy könyvet, mikor kopogtatás hallatszott az ablak felől. Egy iskolai bagoly ült az ablakpárkányon. Lassan felállt és miután beengedte a madarat, leoldotta a lábáról a levelet. Kibontotta, és olvasni kezdte. Mikor a végére ért, szája perverz mosolyra húzódott.

Előző               Vissza a címekhez              Következő